A magyar pszichiáterek már Skandináviában gyógyítanak
Számításaik szerint jelenleg 600 pszichiáter praktizál az országban, legalább ezer szakemberre lenne szükség.
A Magyar Orvosi Kamara aktuális hírei, szakmai állásfoglalásai és közleményei. Itt találod a kamara legfrissebb döntéseit, tervezett rendezvényeit és a tagjaink számára releváns összes információt.
Számításaik szerint jelenleg 600 pszichiáter praktizál az országban, legalább ezer szakemberre lenne szükség.
December 15-én bezárják az országos elismertségű osztályt a szakorvoshiány miatt.
Többé nem fogadnak el hálapénzt a Péterfy Kórház egyes osztályain, erről értesítették a betegeket is.
Az ember programozható „biokonstrukcióvá” válik, a betegség pedig elvégzendő számítási feladattá.
A helyzet csak rosszabb lesz, ha élesen elválasztják az állami és magánellátást.
Horváth Ildikó azt ígérte, hogy ismételten konzultálnak a szakmai szervezettel, amelyet fontos partnernek tekintenek.
A magyar állam támogatásával felépített orvoslakásokat adtak át szombaton Csíkszeredában.
A hőhullámok és a hőmérséklet drasztikus ingadozása közvetlen hatással van minden ember egészségére.
Míg 2004-ben 7 ország is mögöttünk volt, addig 2016-ban nálunk volt a leghosszabb a kórházban töltött idő.
A bérek rendezetlenek, az orvostársadalom pedig folyamatosan öregszik a fiatalok elvándorlása és betöltetlen praxisok miatt.
Az uniónak ahhoz a negyedéhez tartozunk, ahol csökkent az egészségügyre fordított pénz aránya a GDP-hez képest.
A fogorvosi körzetek még mindig alig több mint a felét kapják annak, amit a háziorvosoknak utal a biztosító.
Az ÁSZ ellenőrzést végez az Emmi-nél, az Országos Mentőszolgálatnál és a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnél.
A higiéniai fejlesztés mellett cél volt az intézményi szintű betegazonosító rendszer kiépítése és bevezetése.
2010 óta 60 százalékkal csökkent a külföldi munkavállalásra jelentkező orvosok száma.
Az egyik legnagyobb problémát azok az orvosok és kutatók jelentik, akik bekapcsolódtak a hatástalan szerek bizniszébe.
A plágiumok ilyen magas aránya hiteltelenné teszi a releváns eredményeket ismertető cikkeket is.
A Nézőpont Intézet négy kérdéskört vizsgált a Közép-európai egészségügyi körkép című elemzésében.
A támogatást a dunaújvárosi kórház sbo várótermének klimatizálására fordítják, javítva az ott tartózkodók komfortérzetét.
A díj előtt lasszóval fogták a dolgozókat, míg a díj elnyerése óta sorra jelentkeznek az orvosok, ápolók.
Magyarország a közép-európai országokkal összevetve kiugróan rosszul áll mindkét elkerülhető halálok-típus szerint.
Több mint harminc éve látja el betegeit Lehőcz Irma a Tatabányai Szent Borbála Kórházban.
A szervezet debreceni jubileumi kongresszusán a szakma legújabb eredményeiről, a szakmai kihívásokról esik szó.
Az Orvostechnikai Szövetség tagvállalatai adósságrendezésre, termékeik áremelésére várnak.
Az emberek az egészségügy helyzetét tartják a legsúlyosabb megoldandó problémának a friss kutatás szerint.
Egészségügyi dolgozók kaphatják meg a hitelcsapdába esettek lakásait egy előterjesztés szerint.
Az intézményrendszer nem úgy működik, hogy minél több emberre kiterjedjen.
Magyarországon jelenleg átlagosan 17 ezer felnőttre jut egyetlen pszichiáter.
Rétvári Bence: meg kell állítani, hogy kórházakból az állami erőforrásokat kivigyék magánellátásba.