A mozgás gyógyszer a stroke ellen is
Szimulációs bemutatót tartottak az OKITI-ben: így bánnak el az agyi érelzáródást okozó vérröggel.
A Magyar Orvosi Kamara aktuális hírei, szakmai állásfoglalásai és közleményei. Itt találod a kamara legfrissebb döntéseit, tervezett rendezvényeit és a tagjaink számára releváns összes információt.
Szimulációs bemutatót tartottak az OKITI-ben: így bánnak el az agyi érelzáródást okozó vérröggel.
A lakosság a mobiltelefonján keresztül is kapcsolódhat majd a rendszerhez, nőhet az EESZT-használók száma.
Olyan betegségekkel hozható összefüggésbe, mint a szívgondok, a stroke vagy az Alzheimer-kór.
Feladat- és felelősségátcsoportosítás nélkül nem biztos, hogy érdemes pénzt beleönteni a rendszerbe.
Az egészségügyben dolgozók egy része fáradt, fásult, de sokan dolgoznak hittel, lendülettel, magas szakmai színvonalon.
Halálos kór tesztje is hiányzik: összeírták a leálló vizsgálatokat a járványügyben.
Szakmai javaslatcsomag a lábamputációk számának csökkentésére népegészségügyi fókusszal.
A kórházi parkolókban gyakran úgy kezelik a betegeket, mintha úri huncutság volna, hogy ők bizony autóval érkeztek.
A betegeknek sürgős (ha nem is azonnali) beavatkozásra van szükségük, amit napokkal lehet halasztani, de hetekkel nem.
A kórház egy szakmai zsűri döntése alapján győzött 50 nagykórház versenyében.
Meghosszabbított határidőig, október végéig lehet pályázni a Nekem Szól! Egészségértés díjra.
Kedves, közvetlen személyiség volt, akit mindenki szeretett. Igazi barát, kolléga, orvos és ember.
A békési rendelők akadálymentesek lettek, az ellátás feltételeinek javítása érdekében új eszközöket is beszereztek.
Az intézmény kell, hogy kártérítést fizessen, ugyanis az alkalmazottakért az alkalmazó a felelős.
Budapesten legkésőbb nyolc-tíz éven belül drasztikus méreteket fog ölteni a nyugdíjba vonulók miatti létszámhiány.
Még az is szükséges, hogy a közbeszerzési eljárásokat, amelyik készítménynél kell, minél gyorsabban kiírják.
Az állami szférát érintő leépítésekről a hétfőre tervezett Kormányinfón fog a kormány bejelentést tenni.
Életének 82. évében elhunyt Dr. Pados Gyula Ph.D. c. egyetemi docens, a hazai elhízástudomány vezető szakembere.
Az akadálymentes rendelők és a várótermek teljesen új berendezést kaptak, továbbá több új orvosi eszközt.
Áder János államfő Orbán Viktor javaslatára, ellenjegyzésével állapította meg, hogy Nagy Anikó távozik a tárcától.
Nonszensz a feltételezés, hogy egy szívsebész elbocsátása miatt emberek fognak meghalni.
A két új lélegeztető-gépet és négy betegőrző monitort a kórház egy emelettel feljebb fekvő intenzív osztályáról hozták le.
Éger: Ez arra az útra lökné a magyar társadalmat, amelytől 2006 után nagyon nagy nemzeti összefogással meg tudtuk védeni.
Új rövidfilmekben mutatja be a leendő szakdolgozóknak a választható hivatásokat a MESZK a mai, országos versenyén.
A HaOSZ első konferenciájának résztvevői többek között ebben kérdésben jutottak közös nevezőre.
Kásler Miklós szerint az egészségügy mindig mindenhol komoly kihívást jelent az aktuális vezetőnek.
A tragédia óta senki nem kereste őket a kórháztól, hogy kifejezzék együttérzésüket.
Továbbra is a Kúria döntésétől függ, mikor hozhatják nyilvánosságra a kórházi fertőzések statisztikáit - állítja a szaktárca.
A debreceni fertőzőbeteg-ellátás újjászervezőjére emlékeztek a Kenézy kórházban.
Egy háziorvosi praxis több mint 800 ezer forinttal nagyobb támogatást kap az egészségbiztosítótól.