Vastagbélszűrés: szeptemberben már jöhet a meghívó
Mintegy 2,4 millió - 50 és 70 év közötti - férfi és nő vesz majd részt az uniós és hazai forrású programban.
A Magyar Orvosi Kamara aktuális hírei, szakmai állásfoglalásai és közleményei. Itt találod a kamara legfrissebb döntéseit, tervezett rendezvényeit és a tagjaink számára releváns összes információt.
Mintegy 2,4 millió - 50 és 70 év közötti - férfi és nő vesz majd részt az uniós és hazai forrású programban.
A horvát orvosszövetség (HUBOL) már évek óta figyelmeztet a súlyos következményekre.
Gyógyszerbiztonsági aggályokra hivatkoztak, amelyek az Egyesült Államok területén kívül merültek fel.
A leginkább érintett korcsoport a 35-44 éveseké, a 10 351 munkabalesetből 2546 ehhez a korosztályhoz köthető.
Újabb sikeres műtétet végeztek el a bangladesi sziámi ikrek szétválasztásán dolgozó magyar orvosok.
A cél, olyan mesterséges szöveti struktúrák létrehozása, amit akár szövetpótlásra, akár sebfedésre lehetne alkalmazni.
Azokat ünnepeljük, akik tehetségükkel, szorgalmukkal és akaratukkal hozzájárultak Szent István alkotásának kiteljesítéséhez, gyarapításához.
A betegek több mint 90 százalékát az ellátás és néhány órás megfigyelés után el lehetett engedni.
Az OMSZ 36 mentőegységgel lesz jelen a helyszíneken, és a Duna mindkét partján lesz oxiológiai ambulanciájuk is.
A kitüntetettek "egy olyanfajta pluszt képviselnek", amely nélkül Magyarország nem gazdagodott volna.
Feladata lesz többek között, hogy javaslatot tegyen a hazai hatósági eljárások hatékonyságának javítására.
Az érintett vérnyomás-csökkentőből a legnagyobb dózist hét évig szedő ötezer betegből 1-nél alakulhatott ki rák.
Remek szellemiségű, fiatalos csapat épült a csaknem egy évtized alatt, amíg Dr. Szabó András a klinikát vezette.
1990-ben a világon elsőként végezte el az epehólyag endoszkópos, lézer-mikrosebészeti eltávolítását.
A Debreceni Egyetem 34 tudósa nyert összesen több mint egymilliárd forint támogatást felfedező kutatásokra.
A fogakban lévő őssejtek nagyon ígéretesek a regenerációs medicinában való felhasználásban.
A betegszállítók átlagos havi finanszírozása 250 millió forinttal, azaz 45 százalékkal emelkedett 2018 augusztusától.
Az epesav okozta megbetegedések terápiájának új irányait mutatták be magyar kutatók.
Kifárasztják az immunválaszért felelős T-sejteket, mielőtt azoknak lehetőségük lenne arra, hogy elérjék a daganatot.
A Magyar Kórházszövetség szerdai állásfoglalására reagált a számvevőszék.
A feltárt szabálytalanságokra, hibás gazdálkodási gyakorlatokra az ÁSZ az elmúlt években számos alkalommal felhívta a döntéshozók és a közvélemény figyelmét,
A kórházszövetség és az egészségügyi gazdasági vezetők egyesületének vezetőit megdöbbentették "általánosításokon és téves feltételezéseken alapuló megállapítások".
Az ízületi gyulladás és a porckopás kialakulásában a porcsejtek óragénjeinek is szerepe van.
Az Emmi már korábban intézkedési terv kidolgozását kezdte meg a kórházak gazdálkodásával kapcsolatban.
Nyomozást indított a rákkeltő vérnyomáscsökkentő gyógyszerek ügyében az ügyészség.
A Lélek-fürdő kéthetes rekreációs, terápiás feltöltődési lehetőség azoknak, akiknek megbomlik a testi és mentális állapotuk egyensúlya.
A rendkívül ritka fertőzés miatt amputálni kellett egy amerikai férfi mindkét lábát és kezét.
Vasárnap éjfélig tart a riasztás, a őség még az egészséges szervezetet is megviseli, figyelmeztetnek.
A három éve félbemaradt munkálatokat a tervek szerint jövő január végéig befejeződnek.
Heteken belül sor kerülhet itthon a gyár skizofrénia gyógyszerének ártámogatási döntésére.