Öt-tíz évet is elvehet tőlünk a magas vérnyomás
Ma a lakosság fele szenved magas vérnyomással, de csak az érintettek mintegy negyedét kezelik.
A Magyar Orvosi Kamara aktuális hírei, szakmai állásfoglalásai és közleményei. Itt találod a kamara legfrissebb döntéseit, tervezett rendezvényeit és a tagjaink számára releváns összes információt.
Ma a lakosság fele szenved magas vérnyomással, de csak az érintettek mintegy negyedét kezelik.
Az összevont szakellátásban az idei tényleges költéshez viszonyítva csak 27 milliárd forint a plusz jövőre.
A rehabilitáció során egyszer meglátogatta egy pszichológus, de tíz perc után távozott, mondván, nincs szüksége rá.
Kiemelt figyelmet fordítanak a háziorvosi munka során felmerült kérdések megválaszolására az orvosszakmai témák mellett.
Jövőre december 24-e keddre esik, de a rendelettel pihenőnappá nyilvánították, s le kell dolgozni.
Kevesebb a rákkeltő anyag az e-cigarettában, de nem veszélytelen.
A baleset a Tisza olyan szakaszán történt, amely sem szárazföldön, sem levegőből nem volt megközelíthető.
Kiderítették, a szervezet mely részén emlékszik az immunrendszer a korábbi fertőzésekre és oltásokra.
Világszintű egészségügyi probléma a kevés pihenőidő, a túl sok munka fokozza a stresszt, fájdalmat okozhat.
A szűkre szabott határidőn belül még a kivitelezés várható költségeit is vázolniuk kell.
Bár 74 éves vagyok, nem érzem magam fáradtnak. Nagyon jó érzés, amikor tisztelettel köszönnek nekem.
Halálos áldozatot is szedett idén Magyarországon a nyugat-nílusi láz, de nem verik nagydobra.
Idén eddig négy halálesetnél merült fel, hogy ahhoz a nyugat-nílusi láz hozzájárulhatott.
Elkezdik átvilágítani az intézményeket, amire nincs fedezetük, azt nem fizethetik ki.
Közel hatvan százalékkal lett magasabb a pénzforgalmi hiány a tervezettnél, az ÁSZ vizsgálja.
A Kecskeméten átadott az adomány egyik része egy nyitott inkubátor volt.
Júniusban miniszteri rendelet szabályozta a hálózat kialakítását, most ismét egyéves várakozás következhet.
A 2,5 milliárdot a praxisközösségekre tervezték, az előkészítésre azonban hosszabb időre van szükség.
Az Országgyűlés őszi időszakának egyik fontos kérdése az MTA kutatóintézeteinek finanszírozása.
A várakozási idő csökkentése nem kisebb témában, mint a hálapénz megszüntetésében is szerepet játszik.
A kórházi gazdálkodást több tényező nehezíti, ilyen az egyenetlen díjszabás, a veszteséges szakmák sora.
A svájci program pénzét kapják meg a betegszállítók és a kórházi gyermekellátók. A háziorvosok bevétele nem csorbul.
Egy dán kórház robotflottát alkalmaz a vérminták, rákgyógyszerek szállítására, a robotot telefonon hívják.
Ezt vallja a 30 éves vásárhelyi férfi: Péter új tüdőt kapott, megvalósíthatja az álmait.
Mindegy, milyen lesz a Brexit, a szigetországban dolgozó uniós állampolgárok maradhatnak, és jár nekik az egészségügyi ellátás.
Bács-Kiskun megyében, Békés megyében és a fővárosban a legsúlyosabb a helyzet.
Munkaerő-hiányt is okozhat az egészségügyben, ha Nagy-Britannia megfelelő megállapodás híján távozik az Európai Unióból.
A hálapénz, a feudális hierarchia, a kiszámíthatatlanság, a szakmai előrejutás nehézségei miatt mennek el a fiatal orvosok.
A mesterséges intelligencia kiszűri majd, hogy melyik adat érdekes, és mit nem kell beszkennelni.
A két nemnél mások a tipikus betegségek, valamint a kórképek eltérő gyakorisággal és súlyossággal lépnek fel.