Ötmilliárdos támogatás az önkormányzatoknak
34 háziorvosi, 12 gyermekorvosi, 21 védőnői, illetve három fogorvosi ellátásnak helyet adó épületet fejlesztenek.
A Magyar Orvosi Kamara aktuális hírei, szakmai állásfoglalásai és közleményei. Itt találod a kamara legfrissebb döntéseit, tervezett rendezvényeit és a tagjaink számára releváns összes információt.
34 háziorvosi, 12 gyermekorvosi, 21 védőnői, illetve három fogorvosi ellátásnak helyet adó épületet fejlesztenek.
A felújítás során a klimatizáláshoz szükséges kialakítást elvégeztek, így a légkondicionáló berendezések felszerelése megoldható.
Az épülethez kapcsolódóan jelenleg az átadás-átvételi eljárás, illetve a használatbavételi engedélyek beszerzése zajlik.
KSH: Jelentősen, 10 százalék felett nőtt az átlagkereset minden ágazatban májusban az egy évvel korábbihoz képest.
Magyarország történetének legnagyobb egészségügyi fejlesztése veszi kezdetét a 700 milliárd forintból.
Tudomásul kell venni, hogy az alkoholbetegségnek nemcsak egészségügyi káros hatásai vannak.
A „csodát ígérő termékeket” kínáló honlapok ismertetőjegyeit gyűjtötték össze okulásul a fogyasztóvédők.
A szeptember első hetében induló program jelentkezési határideje szeptember 3.
Míg 2016-ban még csak 870 esetről tudtak a hatóságok, addig tavaly már több mint 5000 kanyarós beteg volt az országban.
A környék kezd felzárkózni a kerület drágább városrészei mellé. Árnövekedésben már így is kiemelkedik Újbudából.
A szakember szerint 30 milliárd forintból tokkal-vonóval elkészülhetne a szuperkórház a Szent Imréből.
Az alulfinanszírozottság miatt minden hónap 24.-e körül bezárják az egynapos sebészetet.
Nagy értékű, modern műszert kapott kipróbálásra az orosházi kórház egynapos szemészeti részlege.
Megfeszített erővel dolgozik a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház Sürgősségi Osztálya.
A fejlesztés eredményeképpen az orvostechnikai eszközök átlagéletkora a jelenlegi 16,59 évről 1,31 évre csökken.
Ha a hideg levegő közvetlenül éri a vállunkat, a nyakunkat, akkor ízületi fájdalmak és gyulladások is kialakulhatnak.
Ennek az „egyrészt-másrészt” politikának azonban, úgy hírlik, a kormányon belül is fogynak a támogatói.
Régóta nyilvánvaló, hogy az egészségügy kulcsszektor a magyar gazdaság és társadalom jövője szempontjából.
Cementet, krétát, bórsavat, arzént, cipőkrémet találtak bennük, ezek nagy veszélyt jelenthetnek az egészségre.
Az önkormányzat meglehetősen nehéz helyzetbe került a szerződés felmondása miatt.
Négy hazai fejlesztőcsapat is bekerült Európa legjobbjai közé.
Tímea ugyanúgy jár versenyekre, mint a többiek, sosem volt kiemelve, csak a tudása számított.
A kisbabákat vizsgáló Apgar-teszt Virginina Apgrar aneszteziológusról kapta a nevét.
A kórházak gazdálkodásának vizsgálata néhány héten belül elkezdődik, tudatta közleményében az EMMI.
Gondolatok Domokos László ÁSZ elnök interjújához, annak előzményeihez és rövid utóéletéhez - Dr. Szepesi András jegyzete.
Míg a nőkét csökkentették, addig egyes fizetőképes férfiak, illetve ismerősök pontjait növelték.
A kutatók szerint ez megmagyarázza a szívinfarktus halálozási arányának nemi egyenlőtlenségét.
A lap szerint az időzített nyilatkozat célja: kancellárokat ültetni a kórházak nyakára.
A MOK elnöke szerint nem kancellárokra van szükség, hanem az egészségügy alulfinanszírozottságát kell megszüntetni.
Akár 20 százalékkal magasabb is lehet a büntetés végrehajtás WC papírjának ára, mint egy másik ajánlattevőnek.