Teljesítmény helyett eredményalapú finanszírozás
Idén nem éri el a négymilliárd forintot a kasszasöprés, ám pontos összeget csak a decemberi kiutalások után tudnak majd mondani.
A Magyar Orvosi Kamara aktuális hírei, szakmai állásfoglalásai és közleményei. Itt találod a kamara legfrissebb döntéseit, tervezett rendezvényeit és a tagjaink számára releváns összes információt.
Idén nem éri el a négymilliárd forintot a kasszasöprés, ám pontos összeget csak a decemberi kiutalások után tudnak majd mondani.
Azt, hogy hogyan alakuljon át a struktúra, azt nyilván lehet egy fejszével is csinálni, meg lehet vonalzóval.
A háziorvos egy infarktusos beteg mellé kért mentőt a 112-n, de két percen keresztül várt, amíg a mentőkkel tudott beszélni.
Szepesvári Szabolcs belgyógyász, kardiológus, diabetológus irányítja az intézményt.
Az idősek védőoltását is ingyenessé kellene tenni, javasolják a szakemberek.
Endes Pongrác több mint két évtizeden keresztül vezette a DE Kórbonctani Intézetét.
Mai napig sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a sürgősségi az nem mindenki számára jelent gyors ellátást.
A Magyar Kórházszövetség elnöke szerint nem a kórházak működnek pazarlóan, hanem a finanszírozási rendszer rossz.
A doktornőt a rendőrség is kereste, majd miután megtalálták, kórházba szállították, de nem tudták megmenteni.
Amerikában 50 éve vannak emelt kompetenciájú ápolók, akik nagyon hasznosak.
A szakmának az lenne hosszú távon a legmegfelelőbb, ha az állam minden kezelés után a teljes összeget kifizetné.
Öt rendelőt korszerűsítenek, a mostani felújítás fedezetét, 7,5 millió forintot az önkormányzati biztosította.
A kórházak neurológiai osztályain kezelt páciensek közül egyre többnél derül ki, hogy a panaszok hátterében szifilisze van.
24 órás sürgősségi ügyeletet működtető aktív belgyógyászati osztályt terveznek.
A rendszerhibákkal nemcsak a segélykérők küzdenek, hanem azok is, akik segítséget próbálnának nyújtani.
Dr. Lőrinczi Enikőtváltja a komáromi Selye János Kórház élén a nyugdíjba vonuló igazgatót.
Úgy kapott papíron 12 százalékos béremelést a magyar egészségügyi dolgozók jó része, hogy nem vihetnek haza több pénzt.
A háziorvosként dolgozó nő hétfőn délután fél 2-kor körül távozott ismeretlen helyre, kedden kezdték keresni.
Gajdácsi József lett a felelős a Nemzeti Egészségbiztosítási Alap Kezelő hivatalának működtetéséért és gazdálkodásáért.
A tagdíjemelés fontos, de egyáltalán nem döntő jelentőségű, hiszen a MOK gazdálkodása kiegyensúlyozott és tartalékai is vannak.
Amerikában ezt már bevezették, és ott nagyon megszaporodtak a műhibaperek.
Volt előnye, de hátránya is annak, hogy azt a hivatást folytatom, ami apáról fiúra öröklődött a családunkban.
Igen kevés a sikerélmény, márpedig, ha az orvosnak nincs sikerélménye, előbb-utóbb ő is belefásul.
Õk az Egészségértés díjasok, akik leginkább segítenek a lakosságnak eligazodni az egészségügyi információkban.
A laikusok számára is nyomon követhetővé válnak a fertőzések megelőzésére tett korai- és a napjainkban is zajló erőfeszítések.
A vezetői posztra pályázó négy professzor állt az egyetem nyilvánossága elé terveivel.
Az iszkémiás szívbetegség és szívelégtelenség diagnosztikai és terápiás lehetőségeinek kibővítésére irányulnak a vizsgálatok.
Nő az AIDS végstádiumában felfedezett betegek száma, a szűrés még mindig nem megfelelő.
Az felügyelőbizottság és az elnök éves beszámolóit a küldöttek nagy többséggel elfogadták.
A kormányon belül is szorgalmazzák a további fizetésemeléseket, a kérdés az, hogy milyen ütemezésben.