Vak nők felülmúlják az orvosokat az emlőrák kiszűrésében
Egy nőgyógyász szerint a látáskárosult nők 30 százalékkal több szöveti elváltozást képesek érzékelni az orvosoknál.
A Magyar Orvosi Kamara aktuális hírei, szakmai állásfoglalásai és közleményei. Itt találod a kamara legfrissebb döntéseit, tervezett rendezvényeit és a tagjaink számára releváns összes információt.
Egy nőgyógyász szerint a látáskárosult nők 30 százalékkal több szöveti elváltozást képesek érzékelni az orvosoknál.
Európa-szerte több mint 34 ezren fertőződtek meg a betegséggel 2019 első két hónapjában.
A jövő nyugdíjasai egyre nagyobb mértékben lesznek saját megtakarításaikra utalva.
A magyar cég gyógyszerének amerikai forgalma 143,7 millió dollár volt január-márciusban, ebből 25 millió a Richtert részesedése.
Azt tanulta: a mérce nem a szomszéd vár, vagyis nem a budapesti, a debreceni vagy a pécsi klinika, hanem a nagyvilág.
A kutatás azt is igazolta, hogy a szülő nők akkor is fizetnek, ha tiszteletlenül bántak velük.
A bántalmazások rendszeresek voltak, az otthon dolgozói közül valószínűleg sokan tudtak róla, mégsem tettek semmit.
Az eredmények hozzájárulhatnak az egészségügyi dolgozók átoltottsági rátájának növeléséhez, így a betegeik fokozottabb védelméhez.
A közbeszerzések felügyeletétől érkezhet az Egészséges Budapest program új miniszteri biztosa.
Három rendes tagot, két levelező tagot és egy tiszteleti tagot választottak az egyetem munkatársai közül.
Legyőzte a január elsején bevezetett úgynevezett triázs-rendszer a kígyózó sorokat?
Meg kellene jelennie a teljes béremelésnek, és ami nagyon fontos, az amortizációnak is.
Zéró toleranciát hirdetnek az asztmás tünetek ellen, a betegek jobb életminősége érdekében.
Lehetővé teszi egy multidiszciplináris team számára komplex beavatkozás elvégzését egy adott időpontban és helyszínen.
Ádány Rózának az intézetet május 10-ével el kell hagynia, ezután be sem járhat az intézetbe.
Addig ne költözzön ki a Kútvölgyi Tömb, amíg nem épülnek meg a tervezett új szuperkórházak.
Palkovics: Az Akadémiának segítségre van szüksége, amely most a kormány oldaláról érkezik.
Elsősorban keringési, daganatos, légzőszervi és emésztőrendszeri betegségek felelősek az összes halálozás mintegy kilencven százalékáért.
A magyar fogorvosok azt szeretnék, ha a kormány megduplázná a fogászati csomagra szánt állami támogatást.
Az úgynevezett preimplantációs genetikai diagnosztika, vagyis a PGD Magyarországon is engedélyezett.
A kiemelkedő tudományos tevékenység elismerése a Magyar Tudományos Akadémia 191. közgyűlésén.
Gazdaságilag hasznosítható szellemi alkotások terén is megkerülhetetlen az Akadémia kutatóhálózata.
A neurodegenerációs betegségek végső gyógyítása akkor kerülne kézzelfogható közelségbe, ha felfedeznénk kialakulásuk kiindulópontját.
A gyerekeknek olyan képességei alakuljanak ki, amelyek hozzásegítik őket ahhoz, hogy később jó szülőkké tudjanak válni.
A nyugdíjas-szövetkezetekből egyelőre nem lett sikersztori, de a cél maradt: a munkaerőhiány enyhítésében segítsenek.
Az operációt végző sebész tapasztalatának, szakmai gyakorlatának hatása elhanyagolható mértékűnek bizonyult.
Ha nem történik központi intézkedés a bérek rendezésére, kezelhetetlenné válhat a helyzet a kamara elnöke szerint.
A férfiak isznak és dohányoznak ahelyett, hogy felkeresnének egy pszichológust, egészségtudatosságuk alacsony szintű.
Még mindig szinte romokban van a Kútvölgyi Kórház épülete, a kormánynak nagy tervei vannak, amelyek nyugtalanítják az orvosi kamarát.
Lehetővé teszik a háziorvosoknak, hogy használhassák különböző szakvizsgáikat az alapellátásban.