Mindenhol lesz háziorvos a megyében
A tervek szerint az országban 100-130 rendelő újulhat meg, és 600-700 település nyerhet az orvosieszköz-beszerzési programon.
A Magyar Orvosi Kamara aktuális hírei, szakmai állásfoglalásai és közleményei. Itt találod a kamara legfrissebb döntéseit, tervezett rendezvényeit és a tagjaink számára releváns összes információt.
A tervek szerint az országban 100-130 rendelő újulhat meg, és 600-700 település nyerhet az orvosieszköz-beszerzési programon.
A kiemelkedő innovációt bemutató kórház díját idén az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet nyerte el.
Az egészségügyért felelős államtitkár a zárt ülésen egy folyamatban levő szakmai anyagról is tájékoztatást adott.
Tavaly év végén 33 ezer orvos dolgozott az egészségügyben, az alapnyilvántartásban szereplő mintegy 56 ezerből.
A versenyre jelentkező középiskolások mintegy 40 százalékának magas a vérnyomása, 12 százalékának pedig a koleszterinszintje.
A MedicalOnline egészségügyi szakportál szerzőjét biztonsági őrrel kísértették ki a teremből, ahol az államtitkár felszólalt.
Három korcsoport: a gyermekek, a 45–60 év közöttiek és a 65 év felettiek bevonásával valósul meg a program.
Megkerülhetetlen a finanszírozás reformja, a kórházakat sújtó ellátási kvóták újragondolása.
Krisztina már elmúlt negyvenéves, amikor úgy döntött, húszévnyi munka után hátat fordít a magyar egészségügynek.
Egy 11 éves gyermek volt az influenzajárvány 196. áldozata Romániában.
Egy szakember nyugdíjba vonulása miatt megesett, hogy a körzetét meg kellett szüntetni.
" A kormány elképzelése eléggé határozott, hogy másként kívánja működtetni az MTA kutatóhálózatát".
A konfliktusok többségét az okozza, hogy a páciensek elvárásai nincsenek szinkronban a nyújtott szolgáltatásokkal
A történtek után néhány kórházigazgató az újságíróknak azt mondta: magukat restellik a tárca eljárása miatt.
A kötelező védőoltások beadásának jogszerű indok nélküli megtagadása esetén a szülők neveléshez fűződő joga korlátozható.
Folynak az egyeztetések a fiúknak adott humán papilloma vírus (HPV) elleni védőoltásról, akár már idén bevezethetővé válik.
A díjazott kórházakban emelkedett a legnagyobb mértékben a megvalósult szervdonációk száma, az előző évhez képest.
A kórház erősen támaszkodik a helyi szervezetekkel, civilekkel, vállalkozásokkal kialakított jó kapcsolatokra.
Ha koncentrálnák az erőforrásokat és kevesebb lenne az aktív kórház, enyhülhetne a pénz- és a munkaerőhiány.
Továbbra sincs megalapozott válasz arra a kérdésre, hogy az ellátás minősége és a tartozások alakulása között van-e összefüggés.
Óriási túlterheltséggel küzdenek a sürgősségi osztályok a „felesleges” betegellátások miatt.
A betegek és a szakma tudja jelölni az Év Gyógyszerészére alkalmasnak gondolt gyógyszerészeket.
Minden megyében és a fővárosban is elindult a vastagbélszűrési program, március végéig kétezer orvos csatlakozott hozzá.
Az EU-nak el kell fogadnia egy új, átfogó és naprakész betegjogi törvényt.
Sem a kórházak, sem a rendőrség számára nem egyértelmű, kinek mi a feladata.
Kilencen vehették át idén a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat. Jövőre már tíz díjazott lesz.
A járványközpont szerint a C. aurisszal fertőzöttek csaknem fele 90 napon belül belehal a fertőzésbe.
Németországból is ezerszám vándorolnak ki orvosok, csak Svájcban mintegy 6500 német orvos dolgozik.
Csípőprotézist 1,7 millió forinttól csinálnak, de van olyan klinika is, ahol ennél drágább, 2,4 millió forintba kerül a beavatkozás.
A tatabányai kórházban nincs fogszabályozó szakorvos, a leendő szakember is csak legelőbb júniusban állhat munkába.