Megint új országos tisztifőorvost neveztek ki?
Néhány napig volt hivatalban az elődje, most a posztra Müller Cecília Fejér megyei tisztifőorvos kerül.
A Magyar Orvosi Kamara aktuális hírei, szakmai állásfoglalásai és közleményei. Itt találod a kamara legfrissebb döntéseit, tervezett rendezvényeit és a tagjaink számára releváns összes információt.
Néhány napig volt hivatalban az elődje, most a posztra Müller Cecília Fejér megyei tisztifőorvos kerül.
Egyik koncepciót sem ismerik, és nem is egyeztettek a kormányzattal, holott ezt törvény írja elő.
Az első béremelési lépcsőre 2019. július 1-jén lép a minisztérium, ekkor 8 százalékos béremelés történik.
Az új szárnyban több olyan osztály lesz, melyekkel korábban nem voltunk jelen a gyógyításban.
A sikeres strukturális átalakításnak és az együttműködésnek köszönhető, hogy a gyógyszerészet kilábalt a válságból.
Súlyos beteg az olasz egészségügy, az orvosok sztrájkra készülnek a finanszírozás növelése érdekében.
A tanyavilágban egy tízezres településen akár 50-100 embert is rabszolgasorba vetnek.
Aleppóban és Damaszkuszban találhatóak a katolikus egészségügyi intézménynek.
A Széchenyi-díjas orvost, patológust, egyetemi tanárt a magyar tudomány kategóriában jelölték.
Éger: Miért kell ezt a hosszú, bürokratikus és értelmetlen folyamatot fenntartani, amikor egyetlen tollvonással eltörölhetnék?
Magyarországon a szervezett szűrés a 45-65 éves hölgypopulációt érinti, kétévenkénti behívásos alapon.
Ösztönző finanszírozási környezetet teremthetnek a kódváltoztatások akár már jövő év elejétől.
A fiatal lánynak agyhártyagyulladása volt, lebénult az arca, a család betegjogi képviselőhöz fordult.
Egy olcsó és meglepően kézenfekvő gyógymódban találták meg a fiatalság forrását a Salford Egyetem munkatársai.
Ipari méreteket öltött a felvásárlás hamis papírokkal, s egyre nagyobb gyógyszerhiány mutatkozik.
EMMI: 2010–17 között folyamatosan növekedett az egészségügyi szakdolgozók létszáma.
A Nyugdíjasok Országos Szövetsége jövőre megnyitja a Szenior-mozgásprogramot a civil szervezetek előtt is.
Soha nem látott felhatalmazás arra, hogy erőteljes rendszerátalakítás mehessen végbe.
Örülnek az Orvostechnikai Szövetségnél, ám véleményük szerint nem maradhat így a kórházi finanszírozás.
Mállik a vakolat a plafonról, darabok hiányoznak az álmennyezetből, vödrökben fogják fel a beázást.
Az elmúlt hét évben harmadára csökkent a közellátásban dolgozó pszichiáter szakorvosok száma.
A márciusban és októberben esedékes óraátállítás körül az egészségi hatások miatt nagy a lakossági aggodalom.
Az egészségügyi adatok tárolása és elemzése egy 7 milliárd dolláros piac a becslések szerint.
A mostani szezonban a beküldött minták alapján eddig még nem igazoltak influenzavírus okozta fertőzést.
Az EMMI mellett a mentőszolgálatot és a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőt is ellenőrzik.
A díj célja, hogy hozzájáruljon a tanári munka erkölcsi és anyagi elismeréséhez.
December 24-e nem lesz munkaszüneti nap, a nyugdíjasok már megkapták az Erzsébet-utalványt.
Új gyógyszerkutatási centrum jön létre a részben a volt Schöpf-Merei Kórház területén, részben a vele szomszédos kar fejlesztésével
Ma paraszolvenciával egyszerűbb hozzájutni olyan szolgáltatásokhoz, amit a biztosítói struktúra nem tud beárazni.
A kórházkonszolidáció rászoktatta az intézményeket, hogy az év második felében felhalmozzák a kifizetetlen számláikat.