Oltás - realitás

2021-01-05 14:35:00 FORRÁS:

Szerző: Svéd Tamás

Realitás projekt

December végén megkezdődött az egészségügyi dolgozók COVID19 vírus elleni oltása Magyarországon is - és ez nagyon örvendetes.

Mindezidáig a szükséges vizsgálatokon átesett, minden szükséges magyar és EU engedéllyel rendelkező, jelen ismereteink szerint két oltás három hetes különbséggel való megkapása után legalább hónapokra 95%-os védettséget biztosító, mRNS alapú Pfizer vakcinával oltanak - és ez is teljesen rendben van. 

Ugyanakkor a fenti örvendetes hírek ellenére a kampány kezdete messze nem sikerült ellentmondás mentesen.

Magyarországra az EU által lekötött mennyiségből első lépésben nagyjából 9000, majd a következőben újabb 70000 adag oltóanyag érkezett - pontos számok már csak azért sem adhatóak meg, mert egy adagnyi csomagolt oltóanyagból 5-7 ember beoltására elegendő dózis nyerhető ki, ugyanakkor a megbontott, felolvasztott oltóanyag csak rövid ideig felhasználható - ha ekkor nem érkezik meg a beoltandó megfelelő számú ember, sajnos nem eltárolható.

Ez a mennyiség elvileg közel 80 000 ember beoltását tenné lehetővé a napokban - amennyiben biztosak lehetnénk benne, hogy a három hét múlva esedékes második oltás idejére ugyanennyi, ugyanilyen oltóanyag rendelkezésre áll majd. 

Mivel azonban az illetékesek ebben nem bíznak eléggé, így első lépésben mintegy 4500, majd most nagyjából 35 000 embert oltanak be, a rendelkezésre álló anyag felét a második oltásra tartalékolva.

A biztonságra törekvés racionális - alternatíva valószínűleg a javasolt oltási terv Angliához hasonló fellazítása lenne -, de szomorúan vesszük tudomásul, hogy a tervezés és szervezés biztonsága és megbízhatósága - Magyarország "lobbiereje" az oltások megszerzésében - most csak ezt teszi lehetővé: cirka 40 000 oltás 140 000 egészségügyi dolgozóra és 10 millió lakosra. 

Ezen túllépve és elfogadva azt, hogy jelenleg ennyivel rendelkezünk, azt várnánk, a fenti mennyiség elosztása központilag, szigorúan és racionálisan történik: meghatároznak egy prioritási sorrendet. Például első lépésbenCOVID osztályok és ellátó helyek dolgozói (semmilyen szkafander és védőfelszerelés nem nyújt 100%-os biztonságot), majd folyamatosan felvétel mellett az előszűrés nélküli betegekkel foglalkozók, így sürgősségi osztályok, baleseti sebészetek dolgozói, munkájuk révén rendszeresen aeroszolnak kitett egészségügyi dolgozók, a fentiek mellett a légutat biztosító aneszteziológusok és jelenleg is dolgozó fogorvosok. 

Ezen csoport megszervezett és levezényelt beoltásával valószínűleg az első adag vakcina közel el is fogyna - mindenki más kénytelen lenne várni a sorára.

A jelek szerint azonban messze nem ez történik. Legyünk igazságosak: a helyzetet nagyban nehezíti, hogy még az egészségügyben, főként a szakdolgozók körében is aggasztóan és nehezen érthetően nagy az oltást elutasítók aránya, illetve az átvezénylések és átszervezések is nehezen követhető helyzetet teremtenek - de a védekezés irányítóinak éppen ezen helyzet átlátása és kezelése lenne a feladata.

Decemberben első lépésben országszerte bekérték az egészségügyi munkahelyekről azon dolgozók listáját, akik az oltást NEM kérik. Hogy ezen listáknak mi lett vagy lesz a további sorsa, egyelőre ismeretlen. (Hírek szerint a SE-n személyes elbeszélgetésre/rábeszélésre számíthat minden, az oltást elutasító dolgozó.)

Ezt követően aztán közvetlenül karácsony után megkezdődött a valódi oltásbeadás. A hozzánk eljutó hírek és egyebek között a megváltoztatott, oltottságot hírdető facebook profilok alapján az első napokban kapott oltást csecsemővel otthon tartózkodó kismama, a járvány kezdete óta az ellátásban nem résztvevő, nyugdíjas professzor, valamint számos adminisztratív munkatárs. 

Mindez azonban semmiképpen sem az oltásért jelentkezők és azt megkapók hibája - a hiba a rendszerben van.

Az elsőként kiépült oltóhelyek az oltást saját dolgozóikkal kezdték, megint csak nem elítélhető módon - bár az összes jelentkező  irodai dolgozó átoltása itt is megkérdőjelezhető.

Elsőre úgy tűnt, a fővároson kívül nagyobb rend van: a megyei jogú kórházakban kijelölt oltópontok megszerveződtek és felkészültek, a dolgozók beoltására pontos menetrendek készültek, az oltás ennek megfelelően megkezdődött. A problémák itt is a külső, kisebb ellátóhelyek dolgozóit és az alapellátókat sújtják: elvileg őket is ezen, illetve az azóta folyamatosan kialakított újabb oltópontokon oltják, de ismert beosztás nincs, jelentkezniük nekik kell. Az oltóhelyek honlapján az online időpontkérés helyenként működik, másutt nem, de a működők is gyorsan betelnek. A megadott telefonszámok egy része elérhetetlen, egy kisebb része hibásnak bizonyult - leginkább pedig foglalt, túlterhelt. A sokadik hívásra elért, hajszolt ügyintéző aztán vagy tud időpontot és információt adni, vagy nem, gyakran türelmet kér vagy az online felületre próbálja visszaterelni az egyre frusztráltabb próbálkozókat. 

Budapesten a helyzet, ha lehet kissé ennél is kaotikusabb, az illetékességek még nehezebben átláthatóak - emellett sűrűn, az újabb oltóhelyek megjelenésével változnak is. A Korányi központban üzemelő oltóhelyet az év legelején telefonon elérve email-es jelentkezést kértek, ezt elküldve válasz azóta nem érkezett. A DPC oltóhely honlapja volt a leginkább használható, működő online jelentkezéssel - ennek megfelelően gyorsan be is teltek a foglalható helyek, jelenleg csak egy erről szóló, türelmet kérő üzenet van kint. Több kórház és a Semmelweis Egyetem klinikái központilag szervezték dolgozóik beoltását, de ebben sem volt feltétlenül sok köszönet. A minap az egyik klinika gyakorlatilag teljes orvosi kara és szakdolgozóinak mintegy fele - száz körüli ember - volt hivatalos az Ortopéd Klinikán üzemelő oltópontra, előre meghatározott sorrendben, 3 percenként behívva. Ismeretlen okokból azonban ugyanezen napra, ugyanide az egyetem meghirdette minden dolgozójának a szabad személyes bejelentkezést. Így az előre meghatározott sorrend rögtön felborult, a behívás láthatólag random történt. Az átlagos várakozási idő fél-egy óra volt az első vizsgálatra, ugyanennyi az oltásra, majd még egyszer ennyi a lepecsételt papírokra - az előírt megfigyelési időt többszörösen meghaladva. Végeredményben száznál több egészségügyi dolgozó töltött másfél-három órát egy nem nagy területű alagsori helységben összezsúfolódva. Ugyanezen klinika a járvány kezdete óta a vírushelyzetre tekintettel nem tartott orvosgyűlést, elmaradtak a nagyobb létszámú referálók. Most bepótolták. Végül is a cél az érintettek immunrendszerének stimulálása volt - de azért nem lenne mindegy, hogyan!

Ugyanezen időpontban a DPC oltócentrumában a kijelölt pavilonépület bejárati végén udvarias katona fogadott, átvette a papírokat, elkísért az első vizsgáló orvoshoz, ahonnan kézről kézre adtak. Négy katonával, három orvossal találkoztam, további 5-6 szakdolgozót láttam ügyeket intézni. Az engem vizsgáló és oltó három emberen és egy katonán kívül senkihez sem kerültem másfél méternél közelebb, a megfigyelési időt saját padon töltöttem egy folyosón, a teljes procedúrán túl voltam nagyjából fél óra alatt. Köszönöm ezúton is. Azért rákérdezve elmondták, szoktak náluk is többen lenni, utánam érkezett is együtt egy nagyobb csoport. 

Az oltóponttal - eddig - nem rendelkező budapesti kórházak dolgozói, miután neveiket, elérhetőségeiket akár többször is begyűjtötték tőlük, szintén központi irányításra számítottak. Ehhez képest január 4-én, a szakrendelők dolgozóihoz és alapellátókhoz hasonlóan sokukat arról tájékoztatták, hogy központi szervezés nem lesz, egyénileg kell jelentkezésüket intézni az oltópontokon. Akik pedig ezt rögtön meg is próbálták, fenti módon szembesültek az oltópontok elérhetetlenségével, telítettségével vagy bizonytalan válaszaival. A Szent Imre és Szent János kórház oltópontjai egyelőre csak saját dolgozót oltanak, nem tudják, mikortól nyitnak a "külvilág" felé. Egy NEAK finanszírozott, azaz közellátást is végző fogorvos kolléga nagy türelemmel végigtelefonálta és végül elérte Budapest valamennyi, már üzemelő oltópontját. Semelyik nem érezte magát oltásában illetékesnek. 

Egy nagy budapesti kórházban délelőtt a dolgozók arról kaptak körlevelet, hogy fentieknek megfelelően önálló - és rendkívül frusztráló - ügyintézésre ítéltettek, majd délután már arról, mégis saját oltópont nyílik a kórház területén másnap, ott oltják majd őket. 

De a nagy többség sorsa és oltása nem rendeződött még hasonlóan. 

Update: A budapesti kórházban, ahol a tegnapi információk szerint oltópont létesült volna a dolgozók beoltására, a mai információk szerint - noha helyét előkészítették - nem létesül. Aki elkezdte megszervezni saját oltását, majd tegnap délután boldogan abbahagyta - most kezdheti elölről. 

Másfelől: Az M1 csatorna friss hírei szerint újabb 35 ezer adag oltóanyag érkezett, ebből mintegy 5000 a Semmelweis Egyetem központi gyógyszertárába került.

Szerencsénkre jelenleg úgy tűnik, a megszorító intézkedéseknek is köszönhetően a járvány visszaszorulóban van, a friss megbetegedések száma csökkenni látszik. Mivel azonban a szilveszteri házibulik még csak nagyjából egy hét múlva éreztetik hatásukat, az angliaihoz hasonló vírusmutációk behurcolása vagy helyi megjelenése még jelentősen ronthatják a helyzetet - de leginkább mert a járványnak ezek nélkül is messze még a vége, továbbra is 100 körüli beteget veszítünk el naponta, több százan vannak még lélegeztetőgépen, hátradőlni, megnyugodni nagyon korai lenne!

A vírus legyőzésének legerősebb, megkerülhetetlen fegyverei jelenleg a megfelelően bevizsgált és megfelelő engedélyekkel rendelkező oltások!  A legfőbb cél pedig az oltási hajlandóság növelése kellene legyen - a megfelelő mennyiségű oltás beszerzése mellett!

Őszintén remélem - és a magunk eszközeivel a MOK-nál mindent meg is teszünk az elsőért - hogy mindkét területen jelentős javulás következik be, s mindezzel párhuzamosan hatalmasat javul az oltások beadásának szervezése is, mert ha az oltást elfogadni szándékozók a jelenleg látszó mértékű frusztrációnak lesznek kitéve a hozzájutás során, az nagyon nem az átoltottság mielőbbi elérését segíti majd!

Helyreigazítás:  a cikk korábbi változatában helytelenül írtuk, hogy a SE Magatartástudományi Intézetének beoltott dolgozói csak online terápiát  folytatnak, Purebl György  tanszékvezető tájékoztatása szerint a terapiák egy része  személyes jelenléttel zajlik. A tévedésért elnézést kérünk.

ESEMÉNYEK