Elindult az Instagram oldalunk, ahova várjuk mindenkitől fotók küldését a “végekről”. Mutassuk meg, hogyan dolgozunk, ne maradjunk láthatatlanok!
Kaptunk egy civil felajánlást egy magánszemélytől, aki saját pénzével és szaktudásával támogatja mostantól a MOK marketing tevékenységét. Ennek keretében új erőre kapott a “Maszkot fel” kampányunk, ami már közel 2 millió emberhez jutott el. A nemzetközi ajánlásoknak megfelelően mindenkinek javasoljuk közterületen és zárt helyeken szövetmaszk viselését.
Megkezdtük az Országos Elnökség ügyrendjének módosítását, mivel személyesen megtartott ülésekre most nincs lehetőségünk. Az ügyrend módosítását követően azt a honlapon közzé tesszük majd.
Levélben kértük Kásler Miklóst, hogy magyarázza el, mi történik. Bár örültünk, hogy erre a levélre választ kaptunk sok korábbival ellentétben (1, 2, 3, 4, 5, 6, 7), továbbra sem tudtuk meg, hogy mi alapján történik az egészségügy átszervezése jelenleg. Semmilyen tanulmány, intézkedést megalapozó kutatás vagy vélemény nem ismert. Úgyszintén problémát jelent, hogy a miniszter levelekkel intézkedik, amelyet hol cégeknek, hol kórházaknak, hol a sajtónak küld meg, de közben sehol nem kereshetőek, sehol nem olvashatóak. Ez szintén akadályozza a járványügyi helyzet és intézkedések megértését. Ma (04.20) például a sajtóból megtudtuk, hogy a 65 év feletti orvosokra hárította a miniszter a felelősséget, hogy veszélyeztetik-e magukat a közvetlen ellátásban, vagy sem.
Szintén a szombati nap estéjére készült el Hegedűs Zsolt Etikai Kollégium elnök koordinálásával az “Etikai megfontolások az orvosi erőforrások elosztásához COVID-19-pandémia idején Magyarországon” című hiánypótló dokumentum. Az irányelv abban a végső, és nem kívánt helyzetben ad támpontot, amikor az egészségügyi ellátó kapacitások telítődtek és nincs lehetőség minden egyes beteget megfelelően ellátni.
A héten Kincses Gyula elnök az ATV-nek (Start, Híradó, Egyenes beszéd, Civil a pályán), Lénárd Rita alelnök az Inforádiónak és a 24.hu-nak, Álmos Péter alelnök és Svéd Tamás titkár pedig a 168 órának nyilatkozott.