A MOK Országos Elnöksége május 27-i ülésén Kincses Gyulát, a MOK korábbi elnökét bízta meg a MOK Szakmai Hivatalának létrehozásával és vezetésével. Elfogadták az Orvosok Lapja 2025. évi beszámolóját, új tagot választottak A Magyar Orvosokért Alapítvány felügyelőbizottságába és méltányossági kérelmeket bíráltak el.
A MOK május 29-én és 30-án tartott Országos Küldöttközgyűlést, az eseményről több cikkben is beszámoltunk:
Június 4-én Álmos Péter elnök a MOK Székházban fogadta a Svéd Orvosi Kamara delegációját.
Júniusban a három egészségügyi kamara képviselői többször is szakmai megbeszélést folytattak.
Július 10-én Álmos Péter elnök és Meglécz Katalin alelnök a társkamarákkal és az egészségügyi tárca képviselőivel egyeztetett az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvény tervezett módosításáról. Ugyanezen a napon ülésezett az országos elnökség is.
A MOK elnöke június 10-12 között az Európai Orvosok Állandó Bizottságának (CPME) ülésén vett részt Brüsszelben.
Június 18-án a MOK Háziorvosi Szakmai Tagozata folytatott megbeszélést az Egészségügyi Minisztériumban az alapellátásért felelős vezetőkkel.
Június 23-án a MOK több vezetője is részt vett az IME XX. Egészségpolitika és egészségügyi rendszerek konferenciáján.
Június 24-i ülésén az országos elnökség a folyamatban lévő ügyeket tárgyalta meg.
Ebben az időszakban több, hosszabb interjút is adott a kamara elnöke: