Ezermilliárdnyi uniós pénz az emberi erőforrásokra
Elképzelhetők újabb konstrukciók és keretbővítések, elsősorban az egészségügyi alapellátásban.
A Magyar Orvosi Kamara aktuális hírei, szakmai állásfoglalásai és közleményei. Itt találod a kamara legfrissebb döntéseit, tervezett rendezvényeit és a tagjaink számára releváns összes információt.
Elképzelhetők újabb konstrukciók és keretbővítések, elsősorban az egészségügyi alapellátásban.
A Díjra országszerte mintegy 700, a gyógyítás iránt elkötelezett, példaértékű munkát végző szakembert javasoltak.
A műtét során azért történt baj, mert egy olyan anyag került a műtőbe, aminek nem lett volna szabad ott lennie.
Az otthoni segítőnek szánt robot vérnyomást és pulzusszámot mér, a gyógyszerkiadásban tud segíteni és jelenti a krízist.
Ha a riasztás fals, akkor a felhasználónak 120 másodperce van arra, hogy inaktiválja a programot.
Míg az indulásakor a különböző várólistákon 70 170-en szerepeltek, addig 2018 végén ez a szám 28 245-re csökkent.
A népegészségügyi termékadóból származó költségvetési bevétel a múlt év végéig megduplázódott.
A korai felismerés, illetve az ehhez vezető betegségek kezelése is kulcsfontosságú.
Az egyéni befizetések húzzák a szektort, az egészségpénztáraknál kisebb volt a munkáltatói befizetés.
Idén a legnagyobb kiadást a külföldi nyelvtanulás támogatása és az autótámogatás jelentheti
A Johns Hopkins kutatóinak találmánya évente akár több millió ember életét is megmentheti.
Székely László a legfőbb ügyészhez, az illetékes megyei kormányhivatalhoz és az otthon kuratóriumi elnökéhez fordult.
A rezisztenssé váló kórokozókra már nem hatnak a gyógyszerek, és sok beteg a kórházi fertőzésekbe hal bele.
Náluk a zsíranyagcsere-zavarok sokkal nagyobb arányban fordulnak elő, fokozott a hajlam diabéteszre, a táplálkozásuk fehérjeszegény.
Az összehasonlító vizsgálatok során az MI jobb eredménnyel végzett, mint a fiatal, tapasztalatlanabb orvosok.
a 30 éves nő hamis egyetemi diplomával dolgozott Bukarestben az állami egészségügyben.
A radioembolizációnál egy tumor érútjait használva juttatnak be sok százezer pici sugárzó bombácskát.
A gyártók több mint 20 milliárd forintot ruháztak be azért, hogy képesek legyenek az egyedi azonosítókat rányomtatni a dobozokra.
A közösségi oldalon sok olyan, az orvostudománnyal és életmóddal kapcsolatos hír terjed, amelyek csak kis részben igazak.
A 12 éve Manchesterben dolgozó magyar férfit egy évre felfüggesztették, mert gyenge az angolja.
Az OPNI felszámolásakor a döntéshozók a járóbeteg-ellátás fejlesztését ígérték, erre azóta is várunk.
Megrendítően szép, látványos és sok információval bíró film készült a szervtranszplantációról.
Talán senki nem lepődik meg azon, hogy az 1. helyen egy antibiotikum áll, amelyet tavaly 1,3 millió embernek írtak fel.
A gyermeki jogokat tiszteletben tartó megoldások alkalmazását kérte a kórházaktól és a szaktárcától.
Tavaly 82 596 kanyarós esetet regisztráltak, hetvenketten haltak bele a betegségbe.
A pályázat kiírása rugalmas, számos projekttípussal lehet próbálkozni, a kivitelezhető ötleteket február 28-ig gyűjtik össze.
Az ellátással kapcsolatos bizonytalanság elképesztően magas szintet ért el a rendszeren belül.
Az elmúlt héten országszerte több mint 30 ezer influenzás esetet igazoltak, és 97-re nőtt a betegség halálos áldozatainak száma.
Olyan kevés támogatás kapnak a fogászatok, hogy sok ellátás gyakorlatilag ráfizetéssel végezhető csak el.