Fontos az idős kollégák respektálása
Munkahelyi balesetek és munkavédelem az egészségügyben
Tagi kedvezmények, tagi szolgáltatások
Dr. Kárpáti Gyöngyvér születésnapi köszöntése
Dr. Kárpáti Gyöngyvér gazdag életútját nehéz lenne pár karakterben összegezni, így csupán néhány szakmai és személyes állomást emelünk ki a 2023 nyarán Vele készített interjú alapján.
A sürgősségi ellátás jogi nehézségei
A sürgősségi betegellátás a természeténél fogva számos nehézséget, köztük jogi dilemmákat is indukál. Különös jelentőséggel bír a vonatkozó jogi normák ismerete, hiszen a jogi szempontból nem megfelelő eljárás tovább nehezíti az ezen a szakmaterületen dolgozó, egyébként sem könnyű helyzetben lévő orvosok, ápolók, mentőtisztek munkáját. Jelen közlemény célja a problémafelvetés, különösen a tipikus jogi hibák bemutatása.
Interjú dr. Balatincz Péterrel, az Országos Felügyelőbizottság előző elnökével
Itt szeretném megköszönni az elmúlt négy év OFB-tagjainak az elkötelezett hozzáállását és munkáját. Megítélésem szerint jól végeztük a ránk eső munkánkat.
Csapataink harcban állnak
2023-ban hangzott el először a magyar egészségügy irányítói – államtitkár, nemzeti intézet középvezetői – szájából, hogy az egészségügyi ellátás során fellépő fertőzések száma soha nem lehet nulla! Ugyan ezt évek óta többen is mondjuk, a kívülről érkező hangok nem szoktak a falakon áthatolni.1
Magyar orvostanhallgatók nemzetközi vizeken
A Magyar Orvostanhallgatók Szövetsége a Nemzetközi Orvostanhallgatók Szövetsége (IFMSA) tagjaként idén is számos nemzetközi eseményen képviselte tagjait. Munkánk felét a külügyi programok teszik ki, mint például a többéves hagyománnyal rendelkező, nagy népszerűségnek örvendő tudományos és szakmai cseregyakorlatok.
Beszámoló a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Szervezet elmúlt négy évéről
Örömmel számolok be, hogy a 2023. évi kamarai választások folyamatában területi szervezetünk választókerületeiben – július 10. és 23. között – megválasztásra kerültek a választókerület elnökei, területi és országos küldöttek.
Új kihívások és remények a választások után
A 2023-as választások friss szellőt hoztak a Magyar Orvosi Kamarába és a Fogorvosok Területi Szervezetének működésébe. Az intenzív kampány és az ezt követő változások új korszak kezdetét jelzik, előrevetítve egy transzparensebb vezetést.
A betegellátás jogi szabályozásának kérdései – bevezető gondolatok
A 21. századi egészségügyi ellátás jogi kérdésekkel terhelt, ami komoly kihívást jelent orvosoknak, egészségügyi szakdolgozóknak egyaránt. Jelen közlemény legfontosabb célkitűzése az, hogy a teljesség és a részletekbe menő bemutatás igénye nélkül, a mindennapos betegellátáshoz kapcsolódóan dilemmákat, kihívásokat, olykor csapdahelyzeteket mutasson be, ezzel is kiemelve a témával való foglalkozás fontosságát.
Mágneses rezonancia (MR) vizsgálathoz kapcsolódó virtuális valóság élmények gyermekek számára
A kórházban tartózkodó gyermekek számára virtuálisvalóság- (VR-) élményeket fejlesztő OncoVR csapat legújabb kutatási programja a mágneses rezonancia (MR-) vizsgálathoz kapcsolódik.
Hogyan éljünk jó minőségben és hosszan? - Tanulságok a Kék Zónákból
A Kék Zónák olyan különleges földrajzi területek, ahol magas az akár száz évet is megélő és ezzel együtt jó egészségnek örvendő emberek aránya. Nevüket onnan kapták, hogy a demográfusok kék színnel jelölték őket térképeiken.
Szakorvosjelölti Csoport – eddigi tevékenység
A Magyar Orvosi Kamara Szakorvosjelölti Csoportja 2021 tavaszán alakult meg a szakképzésben és nappali PhD-képzésben részt vevő kamarai tagok hatékonyabb érdekképviseletének érdekében.
Élet az önként választott Kamarában – fogorvos szemmel
Orvosilag megmagyarázatlan tünetek
2024 februárjában a Magyar Orvosi Kamara támogatásával és az ISTDP Magyarország szervezésében online workshopon vehettünk részt Maury Joseph klinikai pszichológussal. A magyar gyökerekkel rendelkező USA-beli előadó hat olyan pszichológiai folyamatot vázolt fel és illusztrált videókkal a kétórás előadás során, amelyek szomatikus tünetek kialakulásához vezethetnek.
Hogy lesz így stabil a fogászati közellátás?
A december végén megjelent jogszabályváltozások, így a fix díj elvonása és az új indikátorrendszer bevezetése korántsem segíti a magyar közfinanszírozott alapellátás működését. A rezsiköltségeink nőnek, az anyagköltségeink szintén havonta emelkednek, miközben az állami térítés csökken. Ki marad így benne a rendszerben?
A kényszerűségben rejlő lehetőség
A jelenlegi törvényi szabályozás változása, amely egyrészt megszüntette az orvosi kamara kötelező tagságát, másrészt a kamarai tagságtól függetlenül az etikai ügyeket az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) alá rendelte, számos új lehetőséget is teremt.
A MOK elnökségének 2023. február–március–április havi tevékenysége
Az eltelt három hónap alatt a Magyar Orvosi Kamara körül nagyot fordult a világ. Alapvetően változtak meg működésünk jogi feltételei, átalakultak feladataink. Mindezek ellenére mégis elmondhatjuk, a MOK megerősödve került ki a minket megtépázó viharból, az új körülmények és kihívások pedig egyben lehetőséget adnak a megújulásra, a jövőbe mutató átalakulásra is.
Országos Küldöttközgyűlés és a kamarai választások
A 2023-as év minden tekintetben rendhagyó a MOK életében. Az idei események egy része örömteli, a többi sokkal kevésbé.
Roskadozó alapok
Az egyik legrégebbi, legtradicionálisabb orvosi szakma a háziorvosoké. Valaha egyetlen orvos látott el egy kisebb várost, több falut. Éjjel-nappal hívható volt, az ágyából is kikelt, ha baj volt, és érte szalajtottak. A modern időkben azonban mindez már részben teljesíthetetlenné, részben okafogyottá vált.
Vezércikk - május
2023. február utolsó napjaiban a parlament hirtelen felindulásból elkövetett törvénykezéssel megszüntette az Orvosi Kamara kötelező tagságát, és elvette a szakma önigazgatási-önkormányzati hagyományainak szimbólumát, az etikai eljárásokat.
A Kamara átalakítása szükséges és elkerülhetetlen
Most dől el hosszabb távra a magyar orvostársadalom sorsa
Nem túlzás, hanem tény: történelmi pillanatban vagyunk. Most dől el hosszabb távra a magyar orvostársadalom sorsa. A valós kérdés nem az, hogy mi lesz a kamarával, hanem az, hogy mi lesz az orvostársadalommal, az orvosi lét tradicionális kereteivel.