Hétmilliárdot költöttünk tavaly az AIDS-re
Idén szeptemberig 38 betegről derült ki, hogy AIDS-es, 1986 óta összesen 930 AIDS-beteget kezeltek hazánkban.
A Magyar Orvosi Kamara aktuális hírei, szakmai állásfoglalásai és közleményei. Itt találod a kamara legfrissebb döntéseit, tervezett rendezvényeit és a tagjaink számára releváns összes információt.
Idén szeptemberig 38 betegről derült ki, hogy AIDS-es, 1986 óta összesen 930 AIDS-beteget kezeltek hazánkban.
Az őszi sztrájkot kezdeményező keszthelyi fogorvos szerint ez a plusz pénz nem elég. Ennek a háromszorosára lenne szükség.
A speciális eljárással meg lehet akadályozni az infarktusos betegeknél az agykárosodást.
Közösségi oldalán mondott köszönetet az OMSZ mindazoknak, akik a két mentős ártatlanságában mindvégig hittek.
Az ATV Start vendége volt Éger István, a MOK elnöke
Ahogy várható volt, nem csak az adósságok rendezésére, de fejlesztésekre is jut az 54,6 milliárd forintból.
A betegbiztonságot szolgálja a komplex infrastrukturális projekt az intézményben.
A sebész felnyitotta a végtagot, s csak ekkor látta, hogy nem a sérült láb van előtte.
Magyarországon egyértelműen a felsőoktatási intézmények kézi vezérlését akarták megteremteni a kancellárokkal.
A bértárgyalások két fordulója között kérdezte az Echo TV Éger Istvánt.
Elégedetlen az ápolók fizetésemelésének mértékével a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke.
A hemokromatózisért felelős génmutáció jelenléte önmagában már nem a véradásból kizáró ok.
Az SBO-kon órákon belül elvégezhetőek olyan vizsgálatok, amelyekre egyébként lehet, hogy heteket, hónapokat kéne várni.
A mostani béremelés elegendő lesz arra, hogy itthon és azon belül is a közegészségügyben tartsa az orvosokat és az ápolókat?
Az alapellátás megerősítése, valamint a megelőzés a legfőbb kihívás a népesség egészségi állapotának javítása érdekében.
A javasolt szakembert nem csak Szegeden keresik, személyéről a tudományos bizottság és a kari tanács dönt majd.
Az amerikai szívgyógyászok egy tollvonással leszállították a magas vérnyomás határértékét.
Hetedik alkalommal adta át pénteken a Szent Kozma – Szent Damján díjakat a Magyar Orvosi Kamara Zala Megyei Területi Szervezete.
Azért jobbak az elvándorlási adatok, mert az orvosok nem mennek el külföldre, viszont elmennek a magánegészségügybe.
Második alkalommal nyerték el a kategória legjobbjának járó elismerést-
Idén a tavalyinál komolyabb influenzajárványra kell készülnünk, erről egy Ausztráliában azonosított vírustörzs gondoskodik.
A kompetenciák újraosztásával is vonzóbbá lehetne tenni a háziorvosi szakmát.
Az unióhoz való csatlakozásunk óta több mint 13 ezer orvos menekült el itthonról.
Elromlott mammográfiás készülék, hónapos várólisták, magyar egészségügy 2017
Most főállásban az Amerikai Érsebészeti Társaság szakfolyóiratának főszerkesztője.
Szegeden is használják majd a 3D nyomtatást egészségügyi célokra.
Havonta 520-540 beteget látnak el egynapos sebészeti ellátás keretei között az egri kórházban.
Az Európai Bizottság szerint az egészségtelen életmód nagyban hozzájárul a kedvezőtlen mutatókhoz.
Még mindig tömegbetegségnek számít a varicella, amely 35 ezer fertőzést produkál évente.
Az egészségmegőrzés nem költség, hanem gyorsan megtérülő befektetés.