Négymilliárdos eszközfejlesztés közbeszerzése zárult le
Így a fővárosban és Pest megyében 44 CT- és 30 MR-készülékkel végezhetők majd a vizsgálatok.
A Magyar Orvosi Kamara aktuális hírei, szakmai állásfoglalásai és közleményei. Itt találod a kamara legfrissebb döntéseit, tervezett rendezvényeit és a tagjaink számára releváns összes információt.
Így a fővárosban és Pest megyében 44 CT- és 30 MR-készülékkel végezhetők majd a vizsgálatok.
A kislánynak a fejlődésbeli elmaradáson kívül nehézségei vannak a hallással, a látással és a nyeléssel is.
A parlament előtt lévő "salátatörvény" szerint a jövőben a homeopátiás szereket nem lehetne gyógyszernek hívni.
Fontos, hogy minél több új AIDS-szűrő állomás és otthoni tesztlehetőség is legyen országszerte.
A szakemberhiányt mielőbb pótolni akarják, hogy a PIC ismét országos hírnevéhez méltón tudjon működni.
Négy év alatt 72 százalékkal emelik az egészségügyi közalkalmazottak, védőnők bérét.
Több mint negyvenmillió forintból fejlesztették, akadálymentesítették a Szent Margit Kórház egységét.
Mindhárom kitüntetett példamutató munkát végez az alap-, illetve a klinikai kutatások terén.
Módosítják a kamarai törvényt, megnehezítik a homeopátiás szerek forgalmazását többek között.
A fertőzéseket gátló módszerei Közép-Európa orvostudományának egyik legjelentősebb orvosává tették Semmelweiset.
Az Irgalmasrendi apácákról a Markusovszky Kórház 15 éve rendszeresen megemlékezik…
13 megyei kórház kap 2,3 milliárd forintos fejlesztést az akut pszichiátriai ellátás komfortfokozatának javítására.
62-en vehettek át elismeréseket a központi véradók napi ünnepségén, a Gerbeaud-ban. 19-en Pro Vita Díjat kaptak.
MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY 2018: Diagnózis és terápia - a MOK Országos Küldöttközgyűlésének Nyilatkozata
A magas szakképzettségű EU-munkavállalóknak kedvezne az új brit bevándorlási szabályozás.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma üdvözli a Magyar Orvosi Kamara (MOK) küldöttgyűlését.
Továbbra is jelentős különbségek mutatkoznak az országok között és az országokon belül is.
A születések száma Nyugat-Dunántúl kivételével mindegyik régióban mérséklődött.
Szakszervezeti szövetség soron kívüli tárgyalást kezdeményezett a módosító javaslatról.
Nem megengedhető, hogy egészségügyi intézmények vezetői ne tartsák be a gazdálkodásukra vonatkozó törvényeket.
Nyolcszáz millió forint jut a skill laborok fejlesztésére, amelyek esszenciálisan szükségesek az orvosképzésben.
Az emelés mellett intézkedéseket dolgoznak ki: éves szinten 5 milliárd forinttal csökkenhetik az Alap kiadásait.
Az ÁSZ vizsgálata érinti a 2015-2017. közötti időszak feladatellátását, a belső szabályozottságot, gazdálkodást.
A Szegedi Tudományegyetem fejlesztése javítja a délkeleti régió egészségügyi ellátását.
A jelentős kihívásra és fenyegetésre hívják fel a figyelmet az Európai Antibiotikum Napon.
A Magyar Orvosi Kamara 2019-ben is elindítja MOK Akadémia címen jogi tanfolyamát, továbbképzését.
Négy olyan „diák” mondja el véleményét a Kamara kezdeményezéséről, akik már végeztek, illetve épp végeznek az Akadémián.
A majdani új bevándorlási rendszer nem azt veszi majd figyelembe, hogy ki honnan jött, hanem azt, hogy miben tehetséges.
Nemzetközi gyógyszerkutatási konferenciát rendeztek harmadik alkalommal a Semmelweis Egyetemen.