2021-04-28 10:22:00 FORRÁS:
Szerző: Dr. Kincses Gyula - dr. Máté-Horváth Nóra
Hírek - Heti beszámolókÖsszevont, 3 hetes beszámolóval jelentkezünk ez alkalommal.
Április 6-án közleményt adtunk ki Transzparenciával a járvány leküzdéséért címmel.
A közleményben kiemeltük, hogy közös felelősségünk, hogy legyőzzük a járványt, de ez csak a nehézségeket elismerve, az esetleges hibákat felismerve és kijavítva, azokból tanulva, együttes erőfeszítéssel sikerülhet. Az egészségügyi dolgozók naponta hatalmas harcot vívnak honfitársaink életéért, erejüket megfeszítve igyekeznek ellátni a folyamatosan érkező újabb és újabb betegeket, és szeretnénk, ha küzdelmük és annak körülményei láthatóvá, publikussá válnának, arról ők maguk és a média szabadon beszámolhatna erről.
Mivel aggódunk mi is a nyitást, az iskolákat és azóta már a vendéglátóipari egységek teraszait látván is, április 7-én közleményt adtunk ki korai még a nyitás címmel. A közleményben deklaráltuk, hogy változatlanul nem a jelenlegi oltottsági szintet, hanem a járvány adatok javulását és az ellátórendszer terhelésének csökkenését tekintjük a nyitás feltételének. Kértük a lakosságot, hogy mindenki fokozottan tartsa be a járványügyi előírásokat, mert a súlyos áldozatokat követelő harmadik hullámon még egyáltalán nem vagyunk túl!
Április 15-én levelet írtunk Jenei Zoltán főigazgatónak és Bolcsik Zoltánnak, a Nemzeti Védelmi Szolgálat főigazgatójának. Levelünkben kifejtettük, hogy A Magyar Orvosi Kamara változatlanul elkötelezett a hálapénz felszámolása iránt, de kampány indítását még korainak tartjuk. Ennek indítása a COVID csúcs-terhelés lecsengése, a tervezett ellátások tömeges beindulása után lehet reális.
Április 16-án felhívást tettünk közzé HELYI MEGOLDÁSOK COVID IDEJÉN címmel a jó gyakorlatok gyűjtése érdekében.
Április 19-én levelet írtunk a MAITT vezetőségének, melyben tisztáztuk, hogy a Magyar Orvosi Kamara elnöksége semmilyen elmarasztaló véleményt nem formált az aneszteziológus-intenzíves szakma munkájáról, és köszönjük a védekezés frontvonalában elsődleges szerepet játszó kollegák hihetetlen terhelésű áldozatos munkáját, és a rendelkezésre álló eszközeinkkel szívesen nyújtunk segítséget, akár a jó gyakorlatok megosztásában is.
Április 20-án Kincses elnök úr találkozott a Magyar Gyógyszerészi Kamara Kórházi–Klinikai Területi Szervezetének képviselőivel. A megbeszélésen áttekintették az együttműködés lehetőségeit.
Április 21-én Kincses elnök úr Álmos Péter alelnök úrral Stumpf István kormánybiztossal tárgyalt. Felhívták a figyelmet a klinikai központok szerepére az minőségi orvosképzésben és kutatásban.
Április 22-én informális TESZT ülés volt, ahol a tagságot leginkább foglalkoztató kérdésekről és a következő TESZT ülés tematikájáról tárgyaltunk. A kiemelt kérdések: az ügyelet díjazása, a másodállások engedélyezése, a közreműködő szerződések ügye, a háziorvosok szerepe az oltásban, az oltási hajlandóság növelése.
Követjük a közösségi médiát, mint azt a Tagsági Fórumon aktív tagjaink tudják, és mi is meglepődtünk azon a felröppent híren, mi szerint megbízhatósági vizsgálatnak kell alávetni magunkat. A helyzetet levélben tisztáztuk a Nemzeti Védelmi Szolgálattal még aznap, és április 23-án tájékoztatást adtunk ki a megbízhatósági vizsgálattal kapcsolatos levélről, és leírtuk, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat vezetésével tisztáztuk hogy a kórházakban tévedésből ment ki az a levél, az egészségügyi szolgálati jogviszony alá tartozóknek nem kell ilyen nyilatkozatot tenniük.