2024-04-12 12:25:00 FORRÁS: Magyar Orvosi Kamara. Fotó: Pixabay
Szerző: -
Hírek - Heti beszámolók
12. hét
Március 19-én Álmos Péter elnök és Meglécz Katalin alelnök részt vett a Parlament Népjóléti Bizottságának ülésén.
Március 20-i ülésén az elnökség áttekintette a folyamatban lévő ügyeket, konzultáltak a Magyar Orvostanhallgatók Szövetségének, valamint a Magyar Fogorvostanhallgatók Egyesületének képviselőivel. A megbeszélésen szó volt arról, hogy a jövőben a hallgatók egyetemi tanulmányaik utolsó két évében pártoló tagként csatlakozhatnak a MOK-hoz, így a kamara által nyújtott kedvezményekből is részesülhetnek majd.
Március 22-23 -án Álmos Péter elnök részt vett CPME (Európai Orvosok Állandó Bizottsága) ljubjanai közgyűlésén. A közgyűlés megnyitása után elsőként a Magyar Orvosi Kamarát üdvözölte Christiaan Keijzer elnök úr, biztosítva a MOK-ot arról, hogy számíthat az európai orvosközösség támogatására. A megbeszélésen az is láthatóvá vált, hogy Európa minden országa hasonló kihívásokkal küzd: kevés az orvos, magas átlagéletkorral, emiatt nő a munkaterhelés. Ezzel szemben a bérek több helyen nem nyújtanak megfelelő kompenzációt, néhány országban kifejezetten orvosellenes kommunikációt folytatnak a kormányok, amivel csak tovább rontják a szektor megtartó erejét. A MOK célja, hogy a nemzetközi orvosközösségben is aktívabban legyen jelen, hiszen érdemi ráhatása lehet például a digitális egészségügy, a gyógyszeripari szabályzás vagy a humánerőforrás-gazdálkodás európai uniós szabályzására is. Az eseményen az Orvosi Világszövetség is képviseltette magát. Velük a magyar orvosetikai rendszer nyugtalanító helyzetéről egyeztetett a MOK elnöke.
13. hét
Március 25-én a MOK Háziorvosi Csoportjának tagjai online értekezletet tartottak, ahol elsősorban a kiterjesztett hatáskörű ápolók munkájáról esett szó.
Március 26-án Álmos Péter elnök és Meglécz Katalin alelnök a Magyar Orvosok Szakszervezetének elnökével és alelnökével, Dr. Srádi Péterrel és Dr. Rajháthy Beatrixxel egyeztetett.