MAGYAR ORVOSI KAMARA

HUNGARIAN MEDICAL CHAMBER

Nagyítóval sem találni fiatal körzeti orvosokat

2018-01-22 08:28:04 FORRÁS: Somogyi Hírlap

Lapszemle

A legnagyobb gond a háziorvosok korfájával van, ami öt-tíz éven belül lesz igazán problémás.

Számos helyettesített praxis van Somogyban, s van jó pár olyan körzet is, ahová váltásban mennek orvosok helyettesíteni. Jelenleg tizennégy tartósan betöltetlen praxis van Somogyban. Több településen az a gond, hogy nincs állandó, megszokott orvosuk. Ezzel együtt a háziorvosoknak járó praxistámogatást jelentős segítségnek tartják a szakemberek is - írta a Somogyi Hírlap.

Sok a helyettesített praxis a megyében, s van jó pár olyan körzet is, ahová váltásban megy orvos helyettesíteni – mondta Dús István kiskorpádi háziorvos, a Magyar Orvosi Kamara megyei elnöke. – Úgy vélem, hogy a legnagyobb gond a háziorvosok korfájával van, ami öt-tíz éven belül lesz igazán problémás. Nehéz lesz majd hirtelen fiatal orvosokat találni a megüresedett helyekre. A betegek szempontjából sem jó, hogy nincs állandó orvosuk.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint 2016-ban az egy háziorvosra és házi gyermekorvosra jutó lakosok száma 1565 volt Somogyban. Dús István szerint ez átlagos praxisszámnak mondható. Õ maga például vegyes körzetet lát el, vagyis a gyerekek is hozzá tartoznak. S mivel a csökölyi körzet is megürült és beolvadt az övébe, 2400 lakos tartozik hozzá jelenleg.

A kamara megyei elnöke szerint az orvoshiányt tekintve jellemzően a zsáktelepülések a legproblémásabbak. Ha egy szakember öt éve betöltetlen praxisra jelentkezett tavaly, húszmillió forint támogatást is elnyerhetett, mellyel viszonylag szabadon gazdálkodhat. Dús István hozzátette: ennek ellenére se kapott minden körzet orvost. Ugyanakkor egy ideje plusz 130 ezer forint havi támogatás jár a háziorvosi praxisoknak, mely mindenképpen jelentős segítség a szakember szerint.

A KSH 2016-ra vonatkozó, nemrégiben ismertetett adataiból az is kiderült, hogy az egy háziorvosra és házi gyermekorvosra jutó lakosok számát tekintve Somogy a nyolcadik a főváros és a megyék sorában. Baranyában egy háziorvosra és gyermekorvosra 1311 lakos jutott, Budapesten 1425, Tolnában pedig 1499. A legtöbb lakos – 1853 – Pest megyében jutott a szakemberekre.

Megtekintések száma: 463

Hírek

Választások 2019

 

E-ügyintézés

Tagsági jogosultság ellenőrző

Közérdekű Adatok

MOK KOMPLEX

Kedvezmények

Tagdij

Területi szervezetek

Tagfelvétel

Kamarai tagok csoportos élet- és balesetbiztosítása

ESEMÉNYEK