A veszteség anatómiája: termelési értekezlet fehér köpenyben

Az egészségügyi intézmények pénzügyi problémái évek óta jelentős terhet rónak mind a kórházak és rendelőintézetek vezetésre, mind a frontvonalban dolgozó orvosokra. Az orvosok mindennapjainak szerves része lett, hogy szó szerint azzal szembesítik őket, a munkájuk “veszteséget termel” az intézmények számára. Ez a jelenség súlyos morális, szakmai és mentális terheket ró azokra, akiknek a feladata az emberek gyógyítása lenne.

A probléma gyökere: rossz finanszírozási struktúra

2024-ben a kórházak és szakrendelők adóssága egyes kalkulációk szerint a 200 milliárd forintot is meghaladta. Az egyre növekvő adósság oka, hogy az állami egészségügy finanszírozása nem felel meg a valós költségeknek. A problémák nagyságrendjének érzékeltetését szemléltetik a következő példák: pl. EKG vizsgálatért mindössze 610 forintot (308 német pont) térít az egészségbiztosítási rendszer, miközben az ehhez szükséges eszközök, azok fenntartása, időszakos karbantartása, az energia- és adminisztrációs költségek összességében jelentősen meghaladják ezt az összeget. Egy szakpszichoterápiás ülés magánrendelésen 20-30 ezer Ft között érhető el, miközben az állami szakrendelő ezért kb. 3190 Ft-ot (1611 pontot) kap. Egy magzat szívhangjának ultrahangos vizsgálata kb. 1929 Ft (974 pont értékű), miközben a magánrendelésen ennek 10-15 szeresét fizetik ki a szülők. Egy fogeltávolítás után járó bevétel 650-800 Ft, miközben csak az előkészülethez használt fogyóeszköz, az injekciós tű, fecskendő és érzéstelenítő legalább 900 Ft-ba kerül, nem számolhatunk tehát a fogorvosi berendezés árával és amortizációjával, a fűtéssel, stb. 

A finanszírozási hiányosságok oda vezetnek, hogy a kórházak és szakrendelők az elvégzett beavatkozások jelentős részével a költségvetési deficitet növelik. Az intézetvezetőknek nincs jelentős mozgástere. Sok esetben a fenntartók igényének megfelelése érdekében az ellátások visszafogását kénytelenek választani. Ez a helyzet abszurd, hiszen az egészségügyi intézmények alapvető célja a betegek ellátása – gazdasági szemszögből nézve azonban pont az alapcél teljesítése lehetetleníti el a működésüket. Különösen rosszul járnak azok a területek - és különösen az érintett páciensek -, ahol a finanszírozás a legkedvezőtlenebb (a veszteséglista élén az urológia és a pszichiátria, két kifejezett hiányszakma áll). 

Az orvosok dilemmája: gyógyítás vs. gazdasági racionalitás

Az orvosokat a mindennapi munka során folyamatosan szembesítik azzal, hogy tevékenységük nemcsak “nem hoz hasznot”, de egyenesen “veszteséget termel”. Amikor szembesítést mondunk, azt szó szerint kell érteni. Napi szinten a folyosón vagy “termelési értekezlet” keretein belül hangzanak el ilyen mondatok: “Ezen a héten X műtét volt, ez Y millió mínusz” Az teljesen általános napi szintű utasítás, hogy a lékek betömködéséhez mennyi beteget kell azonnal elbocsátani, vagy a hónap hányadik napjától kell visszafogni az ellátást. Ez a helyzet több módon is negatív hatással van az orvosokra és az Önök gyógyítására:

1. Morális konfliktus: Az orvosok esküjük szerint a betegek érdekeit kell, hogy szolgálják. Ugyanakkor a gazdasági környezet sok esetben azt sugallja, hogy kevesebb beavatkozás, kevesebb betegvizsgálat, vagyis kevesebb munka lenne a gazdaságilag előnyös. Ez alapjaiban kérdőjelezi meg az orvoslás lényegét.
2. Szakmai önértékelés: Amikor egy orvos azt hallja, hogy munkájával "veszteséget termel", az hosszú távon alááshatja a szakmai identitását és elköteleződését.
3. Mentális egészség: Az ilyen helyzetek stresszt, kiégést és érzelmi kimerültséget okoznak. Az orvosok mentális egészsége, amely már eleve fokozott terhelés alatt van a túlóra, a felelősség és a nehéz döntések miatt, még tovább romlik, ha az intézmény vezetése folyamatosan a gazdasági veszteségek tükrében értékeli a munkájukat.
4. Jogi konfliktus: Az orvosok gyakran intézményesített csalásban vesznek részt. Teljesen általános, hogy több beavatkozást kell lejelentenünk, mint ami valójában megtörtént. Bár csak sokszor 10 perc jut egy betegre, ahhoz, hogy összekapargassuk a finanszírozást, akár egy órányi, meg nem történt beavatkozást kell lekódolni. Az intézmények sokszor egy kódcsomagot alkalmaznak, papíron minden betegnél ugyanaz a beavatkozás történik. Erről természetesen a NEAK is tud, de mindenki szemet huny. A jogi következmények ott lebegnek minden orvos feje felett. Mindemellett ez a gyűjtött egészségügyi és finanszírozási adatok megbízhatóságát is rontja, negatív hatással van a későbbi tervezésre.
5. Ellátásszervezési nehézségek:  Mivel szinte minden részleg és egészségügyi intézmény hasonló gondokkal küzd, gazdaságilag nem érdeke az újabb vizsgálatok felvállalása, újabb betegek átvétele. Így az orvosok, a szakszemélyzet napi szintű problémája a rájuk bízott betegek ellátásának szervezése.  Az általuk elvégezni nem tudott vizsgálatok esetén ezek szervezése, rengeteg telefonálás - sokszor gyakorlatilag könyörgés. Ugyanilyen nehézségekkel jár a betegek áthelyezése másik intézménybe. Elvileg tisztázottnak kellene lennie, hogy milyen diagnózissal, ellátási igénnyel a beteg hová tartozik - gyakorlatilag a potenciális fogadó intézmények gyakran telítettek, műszaki vagy személyzeti okokból hosszabb-rövidebb időre nem érhetők el.  Sok esetben minden újabb beteg újabb gondokat és további veszteséget jelent, így  - érthető módon - senki sem kapkod értük - inkább kifogásokat keres. 

A helyzet hatása az egészségügyi rendszerre

A folyamatos alulfinanszírozottság törvényszerűen jár az orvosok és más egészségügyi dolgozók elégedetlenségével, ami végső soron az egész rendszer működésére kihat:

• Az elvándorlás nő: Az orvosok magánellátásba és külföldre távozása tovább rontja a magyarországi közfinanszírozott ellátórendszer helyzetét.
• Motiváció csökken: Azok, akik maradnak, kevésbé érzik magukat motiváltnak, ami az ellátás minőségének romlásához vezethet.
• Szakmai problémák: Ha a rendszer nem képes a szakmailag legmegfelelőbb beavatkozásokat nyújtani, az már rövidebb távon rontja a betegellátás minőségét, hosszabb távon az orvosok szakmai készségeire és mentális egészségére is hatással van

Megoldás

1. Reális finanszírozási modell: A valós költségeket elismerő finanszírozásra van szükség, az elvégzett beavatkozások költségeit reálisan kell meghatározni, hogy azok átlagos esetszám esetében fedezzék az intézmények működési kiadásait. Ehhez évente sok száz milliárd forinttal kell növelni az egészségügy költségvetését a következő évtizedben. 
2. Transzparens kommunikáció: Az érintett felekkel nyíltan kell beszélni a problémákról és annak valódi megoldásáról. Fontos, hogy ne a gyógyító személyzetet tegyék meg bűnbaknak a rendszer hibáiért.

A jelenlegi helyzet fenntarthatatlan és az orvosok a betegekkel együtt áldozatai az egészségügy alulfinanszírozottságának. Társadalmi és politikai konszenzus kell arról, hogy az egészségügy a nemzet értéke, az állam működésének egyik fontos alapja. A társadalom egészsége nem alapulhat gazdasági paradoxonon.