MAGYAR ORVOSI KAMARA

HUNGARIAN MEDICAL CHAMBER

Ha nem írhatnék, abba belerokkannék

2018-04-30 06:18:46 FORRÁS: Orvosok Lapja

MOK hírek

A gyöngyösi háziorvos, dr. Mangó Gabriella számára az írás a ventilálás: KV-monológok című könyvében ötvenhárom hétfő gondolatait, elmélkedéseit osztja meg olvasóival, végtelen őszinteséggel.

„Biztosan lesznek vagy hatvanan a rendelőmben
torokfájást szórt széjjel éjjel a széllel az Isten…
(még mindig jobb mint az infarktus)
és nekem remélem türelmet hogy
nem most nem kell még antibiotikum
vagy
igen most ha már lázas három napja kezdjen antibiotikumot felírom
és szedjen flórajavítót is
…magnóra kellene vennem” – írja KV-monológok című könyvében dr. Mangó Gabriella gyöngyösi háziorvos, természetgyógyász, költő-író, hét gyermek édesanyja. „Ajánlom ezt a könyvet nagy szeretettel apai nagymamám emlékének, aki megtanított a szeretetre, s az életnek, ami megtanított szeretni az anyai nagymamámat, így lehetek önmagam” – áll a könyv elején, feltárulkozó őszinteséggel, amely alapvetően meghatározza a műfajilag nehezen besorolható, központozást szándékosan kerülő írásokat, ötvenhárom hétfő gondolatait, elmélkedéseit.

Dr. Mangó Gabriella 1990-ben végzett a Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán. Friss diplomásként a salgótarjáni kórház belgyógyászati osztályán kezdett dolgozni. Azért választotta ezt a pályát, merthogy „orvosokra mindig szükség van” – ráadásul „hét gyermek mellé”, így utólag végig gondolva, „el is kélt egy orvos a családban”. Állítja, az orvostudománynak köszönheti az életét, ugyanis koraszülött baba volt. 1992-ben ment ki körzetbe dolgozni. Úgy gondolta, háziorvosként jobban be tudja osztani saját idejét, s fontos szempont volt, hogy családja szolgálati lakást kapott.

Több mint tíz éve választás elé került: egy ülőideggyulladásból nagyon lassan, két hónap alatt tudott felépülni. Ezért abba akarta hagyni a gyógyítói munkát. „Amiben addig hittem, hogy az orvostudomány által használt gyógyítási móddal meggyógyítom a betegeket, hogy hatékonyan tehetek a betegségek megelőzéséért, hogy képes vagyok az orvosi lehetőségeimmel segíteni a betegeknek az élhetőbb élet megteremtésében, mindebben elveszítettem a hitemet. Aztán meggyőződésem lett, hogy az orvosi gyógyászat már nem elég és a természetgyógyászat még nem elég” – vall dilemmájáról. A természetgyógyászat felé fordult, sosem feledve a „Ne árts” elvét. Lökést adott ehhez egyik páciense eredménye is, akinek rosszak voltak a veseértékei, de javult olyan kezelésektől, amelyekre addig „kőbe vésett orvosként” csak legyintett. Ideje nem volt tanfolyamokra járni, hiszen sorban születtek a gyermekei, így autodidakta módon, könyvekből tanult, majd vizsgázott is. Sajnálja, hogy a természetgyógyászatot egy nagy kalapként kezelik, amibe mindent beledobálnak, s szinte bárki csinálhatja, aki papírt szerez, bár előtte éppen könyvelt. Semmiképpen nem engedné, hogy egészségügyi végzettség nélkül képezhessenek embereket gyógyítóknak. Meggyőződése, hogy az embert, mint egészet kell gyógyítania az orvosnak, nem egyes szerveire koncentráltan, hanem teljes emberi mivoltában. Ezeknek a gondolatoknak az eredményeként írta meg a Természetgyógyászat kontra Orvosi gyógyászat című könyvét.

– Értékelem, becsülöm a betegeimet, olyanok nekem, mintha a második családom lennének. Számomra fontos, hogy érdekeltté tegyem őket a saját gyógyulásukban, amihez persze sokat kell nekik magyaráznom – vallja az orvos-beteg kapcsolatról. – A bizalmamat, törődésemet értékelik a betegek, ezt mutatja, hogy a jelenlegi körzetemben már ezer fölött van a betegeim száma, pedig amikor átvettem a körzetet, alig voltak kétszázötven. Ők jelöltek például a Richter Aranyanyu-díjra. Nem titkos a telefonszámom, bármikor kereshetnek a betegek, de nem is élnek vissza vele. És nem is bosszankodom, ha rendelési idő után felhívnak, hiszen segítséget várnak tőlem, nekik nincs orvosi diplomájuk. Szerintem nem csak én vagyok így ezzel, mert sok kollégám hasonlóan gondolkodik, s nem vagyok egyedül azzal sem, hogy éjjel felkelek, hogy megnézzem a szakirodalomban, mi lehet a problémája a betegemnek. Kicsit magára van hagyva az orvos a körzetben, nincs kolléga, akivel megbeszélhetné az eseteket, mint egy kórházba az osztályon. Sok csip-csup betegséget kell kezelnünk, de nagyon oda kell figyelni, hiszen komoly kórképek is becsúsznak, pl. leukémia, non-Hodgkin-kór. Jelenleg hat SM-beteget, két Hodgkin-kóros, két akut leukémiás betegem van, ami elég magas szám.

Tizenöt évig vegyes körzetben volt háziorvos, gondolkodott azon is, hogy megszerzi a gyermekorvosi szakvizsgát, ám nem kis döbbenetére kiderült, hogy egyetlen napot sem vesznek figyelembe a 15 éves gyakorlatából.

Tíz éve kezdett verseket írni: az írás számára ventilálás. Imádja a minimalizált verseket, ha egy ilyen „kibújik a fejéből”, leírja, majd bepötyögi a gépbe, amint van rá ideje. Amikor más tévét néz vagy alszik, akkor ő ír. Mint mondja, ha nem írhatna, abba belerokkanna: a művészet ugyanis önvédelem, nem véletlenül van az orvosok között olyan sok, irodalom, képzőművészetek felé kacsingató tehetség.
A KV-monológok „könyvecske” (hiszen 16x16 centiméter) ötvenhárom nap történetét, gondolatait, elmélkedéseit tartalmazza. Szó van benne az orvoslástól kezdve a családon keresztül, a „bóklászó gondolatokig mindenről, poétikus részek is vannak benne vagy éppen szociológiai leírások”, mutatja be alkotását.
Itt írja ki magából, miként élte meg, hogy egyik fiáról kiderült, hogy 1-es típusú cukorbeteg, mennyi aggódás, törődés a gyerek gondozása, ezért is híve a szűrővizsgálatoknak.

„Nincs a földön annyi kávé
amennyit ma ne tudnék magamba zúdítani
a fél éjszakát végigsírtam ma is
kitépték újra a szívemet
a mellkasomban csak a helye ég lángol
és ez a kis öklömnyi izom – belőlem – kint csattog az ablak előtt
egy ág hegyén ülve…
…fél éve derült ki…
az egyik gyerekem cukorbeteg…
inzulinos cukorbeteg
tanultam róla
kezeltem is betegeket nem egyet
tudom hogy ennél nagyobb baj is történhetne vele
ahogy elnézem a daganatos gyerekekről a fényképeket
csontsoványan kopaszon és mégis bizakodva
kemó után
látom a fényt az örömet a szemükben
és azt is tudom hogyha kellett valaminek jönnie
inkább ez a másik
…elnéztem éjjel többször is
békésen alvó gyerekem gyönyörű vonásait
és tudom hogy bent a hasa közepében a saját sejtjeit zabálja az immunrendszere
olyan ártatlan és csak 10 éves
mit vétett a világnak
vagy mit vétettünk mi a világnak…”

Úgy gondolja, aki olvassa a könyvét, azt feltölti érzelmi energiával, és nem csak megnevetteti, de időnként meg is rendíti. Elkészült a könyv színpadi változata is, színésznő is van, aki szívesen eljátszaná, a többi még a jövő zenéje. Mindenesetre örülne, ha könyvével a kollégáinak is adni tudna.

Beszélgetésünk idején éppen olyan településen helyettesített, ahol magas számban él roma lakosság. Belegyezésükkel portréfotókat készített róluk, amiből majd kiállítást szeretne rendezni. A gyöngyösi televízióban „Egészségpercek” címmel műsort vezet, mert szeretne minél többeket pozitív életszemléletre nevelni, amiről így vall a KV-monológokban:

„minden reggel amikor a rendelőmbe megyek a temető mellett visz el az utam
és mindig eszembe jut a JELEN meghatározhatatlan-megfejthetetlen természetes
szépsége és hogy állandóan rinyálunk valami miatt… ez a JELENség??? …”

Hat fia és egy lánya született, ám most a családban két lány és öt fú van, miután a legidősebb, Bécsben élő fia úgy döntött, inkább lányként szeretne élni, ezért őt ennek megfelelően fogadják el a családban. Ezt persze nem volt könnyű megérteni, de a gyerekétől kapott bizalomért nagyon hálás. A második gyermeke orvosnak kezdett tanulni, de inkább elment programozónak, a harmadik gyermeke szociológusnak készült, de ő is inkább az informatikát választotta, az érettségiző fia színművészettel akar foglakozni. A 16 éves, cukorbeteg fia, leigazolt vízilabdázó. A 14 éves kisfia, ahogy dr. Mangó Gabriella meghatározza: életművész. Kilencéves a legkisebb gyermeke, kislány, akit ajándéknak tartanak férjével. Nem vallási okokból van hét gyermeke, így jöttek, így vállalta. Mint mondja, szerencsére a férje, nem szakmabeli, így nem csak betegekről, gyógyításról beszélnek. Sokszor kap tanácsot tőle, támogatja kezdeményezéseit.
A legnagyobb sikerélmény hivatásában, ha egy beteg meggyógyul, vagy jó állapotba kerül, ha egy másik szakorvoshoz kéréssel fordul és segítséget kap. Ez utóbbiért is persze meg kellett/meg kell dolgozni. Jó lenne, ha közelebb kerülnének egymáshoz a háziorvosok és a járó- és fekvőbeteg-ellátásban dolgozó szakorvosok is, dr. Mangó Gabriella szerint.

Sándor Judit

Megtekintések száma: 295

Hírek

Kamarai tagok csoportos élet- és balesetbiztosítása

E-ügyintézés

Tagsági jogosultság ellenőrző

Közérdekű Adatok

MOK KOMPLEX

Kedvezmények

Tagdij

Gyászjelentés

Tagfelvétel