A HVG-engedélyével tettük közzé a cikk teljes szövegét.
A kormány kommunikációja Covid-ügyben is magabiztos és pozitív, a kórházakból azonban folyamatosan érkeznek az egyre kétségbeejtőbb hírek. A Magyar Orvosi Kamara e heti elnökségi ülésén arra keresték a választ, miként lehet a mostani, koronavírus-okozta helyzetet úgy kommunikálni, hogy tájékoztassák a valós helyzetről lakosságot, de ne keltsenek pánikot. Lénárd Ritával, a MOK alelnökével M. Kiss Csaba beszélgetett.
hvg360: Mire jutottak?
Lénárd Rita: Az igazat kell mondani.
hvg360: Mire lehet menni az igazsággal a csúsztatásokra, féligazságokra és nem ritkán teljes hazugságokra épülő politikai-közéleti kommunikáció idején?
L.R.: Nem lehet más vezérfonalunk, mint az, hogy az igazat mondjuk. Hiteles, gyakorló orvosok adják a kamara vezetőségének túlnyomó részét, sokan közülük most a frontvonalban dolgoznak. Az egészségügy helyzetét senki sem ismeri pontosabban, mint mi, orvosok. A tapasztalatainkat kell megpróbálnunk úgy megosztani az emberekkel, hogy az segítsen, és ne ártson.
hvg360: Előfordulhat olyan helyzet is, hogy az igazságot kommunikálják, és maga az igazság fog pánikot kelteni. Most talán épp ilyenben vagyunk, nem?
L.R.: Kétségkívül olyanban vagyunk, de talán nem pánikot, hanem inkább félelmet kelthetnek a tények. De az igazat el lehet empátiával, finoman és érzékenyen is mondani. A félelem feloldásában segítenek a megoldási javaslatok, a rendszeres és hiteles tájékoztatás. És mintha a kormány a kezdetekhez képest most egyre inkább partnernek mutatkozna ebben. De azt hiszem, nem is nagyon tehetnek mást. Most ugyanis már egészen határozottan arról van szó, hogy a szavazóik életben maradnak-e. Az életmentéshez pedig mi értünk.
hvg360: Tegyünk egy próbát az igaz, de nem félelemkeltő kommunikációra. Menjünk végig a főbb problémákon. Orbán Viktor úgy prognosztizálta, hogy november 21-én 2240 intenzív ágyra lesz szükség, december 12-én pedig a duplájára, azaz 4480-ra, és ezen kívül még mintegy 34 ezer Covid-ápolási ágyra. Mit gondolnak ezekről a számokról és mi lesz, ha tényleg kell majd ennyi hely?
L.R.: Nem tudok, nem is akarok jóslásokba bocsátkozni, ehhez nincsenek meg a pontos számok, de nem is szakterületem. Amit tudok: ápolási ágy van, lélegeztetőgép van, de a minden szükséges eszközzel felszerelt úgynevezett intenzív ágyak már szűkebb keresztmetszetet jelentenek, az ezek mellett szakszerű ellátást nyújtani tudó szakszemélyzet létszáma pedig véges. Szeptemberi adataink szerint 2022 orvosnak van anaszteziológus és intenzívterápiás szakvizsgája. De ez a szám a szakvizsgával rendelkező kollégák számát mutatja, azt nem, hogy itthon dolgoznak-e jelenleg, vagy esetleg nyugdíjasok, kisgyermekkel otthon vannak, vagy éppen betegek. Intenzív ápolói szakképesítéssel rendelkező nővérből 2003 van az országban. A szakmai ajánlás úgy szól, hogy egy intenzíves szakorvos 3-4, egy intenzíves szakápoló maximum kettő lélegeztetett beteget láthat el egy időben. Ha most ezeket a számokat a két vagy három műszakos munkarenddel összevetjük, nyilvánvalóan az jön ki, hogy szakemberből hiány van, már a 2240 intenzív ellátásra szoruló beteg ellátása is necces.
A duplájáról már nem is beszélve. Természetesen nem minden intenzív ágyon kell feltétlenül lélegeztetni a beteget, de ebben a betegségben a tüdőn kívül károsodhat a vese, a máj, a keringés, maga a szív is, tulajdonképpen minden szervrendszert támad a vírus, ezért a beteg minden paraméterét folyamatosan figyelni kell, mert állapota pillanatról pillanatra változhat. Ez hatalmas teher és felelősség orvosnak, ápolónak.
hvg360: Mi a helyzet a 34 ezer „sima“ ápolási ággyal, pontosabban a 34 ezerre tippelt covidos, de intenzív terápiát nem igénylő beteggel?
L.R.: Itt sem sokkal jobb a helyzet, de ezeket az osztályokat nem is lehet "sima ápolási" osztályoknak nevezni. Azoknak a Covid-fertőzötteknek ugyanis, akik már kórházba kerültek, de intenzív ellátást még nem igényelnek, szintén egyik percről a másikra, különösebb előjelek nélkül fordulhat válságosra az állapota. Intenzív terápiához pedig – az említett okok miatt – nem biztos, hogy mindenki hozzá fog jutni.
hvg360: Ki és mi alapján dönti el, hogy kinek jut lélegeztetőgép, intenzív ágy és magasabban képzett személyzet? Végső soron, ki és hogyan dönti el, ki marad életben és ki hal meg? Valós dilemma már ez?
L.R.: Ha bekövetkezik ez a tragikus helyzet, nem lehet a frontvonalban szolgálatot teljesítő kollégákat egyedül hagyni ezzel a súlyos döntéssel. Az Orvosi Kamara még áprilisban több szakember részvételével és külföldi szakirodalom figyelembevételével
kidolgozott erre a helyzetre egy részletes etikai ajánlást számukra. A legjobbat reméljük, de felkészültünk a legrosszabbra is. A lakosságot erről is tájékoztatni kell. Az etikai ajánlás alapján az orvosnak a döntését tisztán és egyértelműen el kell mondani a betegnek (ha az állapota lehetővé teszi), de a hozzátartozóknak is, ezért fontos, hogy tájékozottak legyenek.
hvg360: Mit gondolnak a nem speciálisan képzett orvosok Covid-osztályokra vezényléséről? Ha bemegy egy ember a fodrászatba, és ott azt mondják neki, hogy ma a manikűrös fogja levágni a haját, mert túl sok a vendég, valószínűleg mindenki menekülne. Mondjuk egy szemész vagy egy háziorvos jelenléte mennyire megnyugtató a Covid-osztályon?
L.R.: Covid-szakvizsgája senkinek nincsen. Egy belgyógyász vagy egy háziorvos, de akár ugyanazokat az orvosi alapokat elsajátító szemész is megfelelően el tudja látni a teendőket egy Covid-osztályon. Természetesen leginkább azokat a kevésbé speciális munkákat tudják átvenni a kollégák, amelyekkel így felszabadítják a speciális szaktudással rendelkező társuk idejét. Azt azonban mindenképpen elengedhetetlennek tartom, hogy a középsúlyos betegek osztályán is folyamatosan legyen legalább egy olyan orvos, aki képzettsége és tapasztalata okán irányítani és ellenőrizni tudja a többieket. A vírus elleni háborúnak ezt a részét nem tartom nyugtalanítónak.
hvg.hu: Orbán kedden erre 50 százalék esélyt adott. Önök mennyit adnak?
L.R.: Kamarai álláspont erről nincs. Amit mondok, az a saját véleményem, amelyet az ország minden pontjáról a kollégáktól érkező tapasztalatok alapján fogalmazok meg. Ha nem sikerül a fertőzések számát rövid időn belül jelentős mértékben csökkenteni, akkor bőven nyolcvan százalék fölötti az esély arra, hogy egyes ellátóhelyek működése nem lesz megfelelő. Már most több ponton elégtelen az ellátás. Egyelőre nem feltétlenül az intenzív ellátásban, inkább ápolási problémák jelentkeznek. A hozzátartozók és a betegek helyzetét az is nehezíti, hogy nem lehet látogatni. Mindenki telefonon érdeklődne, ez teljesen természetes, de a telefon felvételére a legritkább esetben van idő. Erre lényegében külön emberek kellenének, akik folyamatosan tájékoztatják a hozzátartozókat. Ezen az önkéntesek bevonásával lehetne segíteni – természetesen a személyiségi jogi és adatvédelmi irányelvek figyelembevételével. És mondjuk ki:sokan azt is csak késve tudják meg, hogy meghalt a szerettük.
Sajnos, azt is jelezték már kollégák, hogy néhány helyen beteltek a proszektúrák hűtőkamrái, gondot jelent az elhunytak elhelyezése. De ennek az is oka, a kórházi osztályok annyira leterheltek, hogy a halálesetek adminisztrációját sokszor csak késve tudják elküldeni. Sajnos a kezelt betegeket sem mindig könnyű megtalálni, mert annyira telítettek a kórházak, hogy sokszor a mentő kórházról kórházra megy a beteggel, aztán ha valahol találnak üres helyet és átveszik, akkor a kórházon belül is „vándorolhatnak“ épületről épületre, kórteremről kórteremre. És bizony szakszerűen adminisztrálni ezt nem mindig van idő ebben a túlterheltségben.
hvg360: Visszaugorva kicsit az elejére: ezeket az igazságokat hogyan lehet úgy tálalni, hogy ne keltsünk pánikot?
L.R.: Azt gondolom, a pánik egyik oka lehet az információ hiánya. A korrekt és tárgyilagos tájékoztatással, az igazság megismertetésével lehetőséget adunk az embereknek, hogy megismerjék a valóságot, és szembe tudjanak vele nézni, fel tudjanak rá készülni. Ez egy lehetséges módja a pánik elkerülésének. Ez a MOK kommunikációs projektjének az alapja.
