A COVID járvány negyedik hullámának mai napján (11.17) a hivatalos adatok szerint a napi új fertőzöttek száma: 10265, elhunytak száma: 178. Kórházi ellátást igénylők száma: 5852 (+41), közülük lélegeztetőgépre szorulók száma: 565 (+20), aktív fertőzöttek száma: 115383 (+8789).
A számok meredeken emelkednek, a járvány tombol.
Napi 178 halott, az heti ezer – egy falunyi - akkor, ha a számuk nem emelkedik tovább. De fog.
565 lélegeztetett beteg az legalább másfélszer, inkább kétszer annyi súlyos állapotú beteget jelent, aki már intenzív ellátásra szorulna - ha lenne számára hely.
A diagnosztizált új fertőzöttek több, mint egytizede kórházi felvételre szorul – azaz sokkal több fertőzött lehet, de napi többszáz betegfelvétel, a már ápolt betegek számának 10 százalékos napi növekedése is hatalmas szám, óriási terhet ró a mentőszolgálatra és a felvevő kórházakra.
Gőzerővel dolgozva is belefulladnak a betegekbe az Sürgősségi osztályok (SBO-k), újabb és újabb osztályokat alakítanak át és nyitnak meg a COVID ellátáshoz, ide szemészeket, urológusokat, sebészeket és ezen osztályok ápolóit átvezényelve.
Az intenzív osztályok (ITO-k) – noha itt is újra újabb és újabb részelegeket nyitnak – telítődnek. És ez nem meglepetés: láttuk a környező országokban az esetszámok drámai növekedését, de itthon a jól induló, ám lelassuló oltáskampányon kívül nem történt érdemi megelőző intézkedés. Az ITO-k pedig egy ponton túl racionálisan nem bővíthetőek tovább. Hiába van elég gép, ha a személyzet egyre fogyott az előző járvány óta. Megbetegedtek és meghaltak, kiégtek és kiléptek. Megfelelő számú szakszemélyzet nélkül pedig nincs valódi intenzív terápia.
A most kijött miniszteri rendelet 20 intenzív ágyra 1 szakorvost (őszintén reméljük, aneszt-ito szakorvost), egy orvost (bármilyet?!) és 5 ápolót ír elő minimumfeltételként. Az utasítás az ápolóktól elvárt tudást sem részletezi, emellett szemérmesen hallgat a szükséges gyógytornászokról, fizioterapeutákról, a sokszor túlsúlyos betegek mozgatásához, forgatásához szükséges további személyzetről. 4 betegre egy ápoló – négyágyas szoba esetén 1 ápoló/szoba. Kisebb szobák esetén nem jut ápoló mindenhova. Mindez a szakmai standardok, előírások súlyos felhígítását jelenti, valódi intenzív ápolás helyett megfeszített rohanást. A legnagyobb baj mégis az, hogy az előző hullámban több helyen ezt az arányt sem tudták tartani, s most is egyre inkább ez a veszély fenyeget. A végeredmény akkor is a lélegeztetett betegek nemzetközi összehasonlításban is igen nagy arányú halálozása volt – most sem lesz ez másként. A szakma véleménye szerint pedig a magas halálozás nem a gépek, nem az orvosok, hanem az ápolók, szakdolgozók hiányával magyarázható.
Az ITO-s helyek telítődése mindenképpen a betegek korábbi ápolási helyeiken való feltorlódását jelenti. Az innen-onnan odavezényelt, méltatlan körülmények közé szállásolt, más betegcsoportok ellátásához szokott személyzet létszáma itt is gyorsan elégtelenné válik a hatalmas betegszám ellátásához. Az egyre inkább fulladó, romló állapotú betegeket nincs hova továbbadni, a limitált számú felszabaduló intenzíves ágy betöltéséről a döntés javarészt erre a szintre tolódik. Az idős, rossz állapotú betegek nagy része itt is hal meg – hatalmas pszichés terhet róva a sokszor fiatal, más szakterületen tanuló, tapasztalatlan orvosokra és ápolókra.
Mindhárom területen – SBO, osztályok, intenzívek – folyamatos és megfeszített munka folyik, lényegében éjjel-nappal.
Tudjuk, ez máshol sincs másképp, mert sehol nem lehet fenntartani olyan egészségügyet, amelyik ekkora terhelésre felkészült tartalék kapacitásokkal rendelkezik. De lehet indikátorokhoz kötött, ismert menetrend és nem pedig folyton változó szabályok szerint dolgozni, jobban megbecsült és megfizetett túlmunkával. Ehelyett Magyarországon az ügyeleti díjakat mindmáig nem rendezték, így a túlhajszolt személyzet éjjel és hétvégén, ünnepnapokon a normál óradíjánál is kevesebbért küzd a rájuk bízott életekért.
A szakdolgozói béremelés messze elmaradt mind az elvégzett munka társadalmi jelentőségétől, mind az orvosokétól – összességében a nagyon megérdemelttől. És ez nemcsak igazságossági kérdés: ma az egészségügyben a szakdolgozói hiány jelenti a legnagyobb kihívást a korszerű működés szempontjából.
És - hogy a kép teljes legyen-, az egész küzdelemből szinte semmi nem hallatszik ki az egészségügy falain kívülre. Ennek megfelelően az emberek nem is nagyon vesznek tudomást a járványról, a napokban még maszk nélkül jártak meccsekre, koncertekre, pártgyűlésekre, töretlenül és minden korlátozás nélkül látogathatóak az éttermek és szórakozóhelyek. Mindennek a súlyát nem ők, hanem az egészségügyben dolgozók érzik az egyre nagyobb fizikai - lelki terhelés miatt.
Nem érezzük úgy, hogy megbecsülik a munkánkat!
Ne értsék félre, nem a taps, a beküldött pizza hiányzik, de van valami súlyosan disszonáns abban, ha valaki otthonától távolra vezényelve, megkérdőjelezhető körülmények között elhelyezve napi 12-24 órákat megfeszítve dolgozik a betegek ellátásán, miközben mások korlátozásoktól mentesen járnak tömegesen szórakozni, kikapcsolódni - potenciálisan fertőzni és megfertőződni.
Lehet újra és újra áldozatot kérni az egészségügytől, annak dolgozóitól. Lehet harmadszor, negyedszer is. Tényleg ez a dolgunk. De tessék megadni a módját!
Enélkül a járvány végére az eddig is sok sebből vérző közellátás tönkremegy. Addig is mindenkit el fogunk látni ahogy erőnkből és tudásunkból telik - de egy bizonyos szint felett már csak háborús körülményekre emlékeztető, erősen kompromisszumos módon.
Az, hogy ezt a szintet elérjük-e, nem rajtunk múlik, hanem a kormányzat által hozott szabályokon és a lakosság szabálykövetésén.
Ha magyar társadalom nem akar karácsonyra rengeteg halottat, ha ki akarja mutatni megbecsülését az érte küzdő hősök iránt, akkor
Ehhez
Ezért csak ezen eszközök együttes alkalmazásával van esélyünk csökkenteni a járvány áldozatainak számát rövid és hosszú távon is.
Rajtunk is múlik!
A MOK Elnöksége
