MAGYAR ORVOSI KAMARA

HUNGARIAN MEDICAL CHAMBER

Orvosi kommunikáció a 21. században

2018-02-23 17:36:34 FORRÁS: Orvosok Lapja

MOK hírek

Manapság a beteg vagy a szülő kész információs csomaggal érkezik meg a rendelőbe. Ezzel szemben áll maga az orvos, az esetek nagy többségében egy igen rövid vizsgálat és végül egy (el)rendelés.

Mai világunkban az orvos-beteg kommunikáció több rétegű, mint azt elsőre gondolnánk. Orvosok és betegeik között pár évtizeddel ezelőtt csupán a verbális és a metakommunikáció volt mérvadó. Később megjelent lassan a telekommunikáció is, melyet a magyar orvostársadalom jelentős része mereven elutasított, kényszerként fogott fel. A 2000-es évek után az elektronikus levelezés lopta be magát a köztudatba, és manapság az online chat-kommunikáció hasít egyre nagyobb teret magának, akár már a gyógyítás során is. Mindezeken felül létezik egy passzív módja az orvos-beteg kommunikációnak, információközlésnek, gondoljunk a kórházak falain, hirdetőtáblain megjelenő kiírásokra, az interneten, weboldalakon, fórumokon és a közösségi médiában megjelenő orvosi kommunikációra, cikkekre, interjúkra. A kommunikációnk rendkívül árnyalttá vált – írta Dr. Kőnig Róbert gyermeksebész az Orvosok Lapja idei első számában.

Amikor az orvos-beteg, esetemben akár az orvos-szülő kommunikációról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt csak a rendelőben történő párbeszédre korlátozni. Viszont ha a fentieket figyelembe vesszük, egyértelmű hogy a kétezer-húszas évek hajnalára ez a korlát átszakadt. A múltban megérkezett a beteg az orvoshoz, elpanaszolta a betegségét, az orvos megvizsgálta, majd elrendelte a kezelést. Pont. Innen ered véleményem szerint a rendelő elnevezés is. Pedig ez valójában már inkább egy konzultáció kellene legyen, ha jobban belegondolunk.

Manapság a beteg vagy a szülő kész információs csomaggal érkezik meg a rendelőbe. Utánaolvasott tüneteinek, általában nem hiteles internetes portálokon. Megkérdezte a számára ismert, elérhető orvosokat internetes fórumokon. Felhívta az orvos ismerősét, majd megbeszélte mindezt nem egészségügyben dolgozó ismerőseivel. A Google vagy egyéb keresők által kidobott szakmai cikkeket is átolvasta, különös figyelmet fordítva természetesen a legrosszabb eshetőségekre, bármilyen alacsony is a prevalenciája az általa diagnosztizált betegségnek. Ezek után véleményeket olvasott, az intézményekről, illetve orvosokról, amiket szintén nem hivatalos portálokon talált. Így érkezik meg a majdani kezelőorvosa elé, egy kusza információs csomaggal. Ezzel szemben áll maga az orvos, az esetek nagy többségében egy igen rövid vizsgálat és végül egy (el)rendelés.

Mégis, ha ezeket tényezőket figyelme vesszük milyen is az ideális kommunikáció? Megpróbálom lebontani két félre. Az orvos részéről azt gondolom, hogy egy reális elvárás, hogy a beteg fogadja el a diagnózisát. Fogadja el, hogy milyen vizsgálatokat lát szükségesnek és milyeneket nem. Fogadja el a kezelési módokat, és mindezt annak ellenére, hogy mást olvasott az interneten. Nekem például egyre nehezebb elfogadtatnom a szülőkkel, hogy a számukra objektívnak tűnő vizsgálatok nélkül, pl. UH, CT, MR, RTG stb., is lehet diagnózist felállítani. Nehéz elfogadniuk azt, hogy emberre bízzák a döntést, és ne egy akár számukra könnyebben objektivizálható gépre.

Viszont az érem másik oldalán reális elvárás a beteg vagy szülő részéről is az, hogy az orvos magyarázza el a döntései, diagnózisa, akár a kérdései hátterét is, ne csak a kész válaszokat adja meg. Oszlassa el azokat a félelmeket, amiket az internetről hozott a beteg vagy szülő a rendelőbe. Magyarországon a médiában nagyon kevés a hiteles orvosi kommunikáció. Pedig a félelmet, mellyel betegeink felszerelkeznek a vizsgálat előtt, eleve el lehet oszlatni megfelelő felvilágosítással.

Az egész társadalom tisztában van vele, hogy a háziorvosi, szak-, és kórházi ellátás is túl van terhelve. Kórházba, rendelőbe menni alapvetően nagy stresszel jár mind a beteg, mind a hozzátartozók részéről. Emiatt a betegek eleve szorongó állapotban érkeznek az intézmények várójába, amit tovább fokoz az ellátórendszerbe vetett bizalom hiánya, illetve maga a környezet. Ez a szorongás leginkább ingerültséget vált ki. Pedig a váróban eltöltött idő, és az első ellátó személlyel való találkozás minősége tovább predeterminálja az orvos-beteg kommunikációt, a konzultáció hangulatát. Ez a személy általában a portás, a recepciós, asszisztens, vagy nővér. Könnyű belátni, hogy nagy kihívások elé állítja a fáradt, sokszor egészségügyi végzetséggel nem is rendelkező személyzetet a feléjük áradó fokozott frusztráció kezelése. Ráadásul ma Magyarországon e helyzetek kezelésére a szakképzett személyzet sem kap semmilyen képzést.

Dühítő tud lenni, hogy a betegek és hozzátartozók nem olvassák el a kihelyezett útbaigazításokat, intelmeket. Vagy elolvassák, és nem tartják be azokat. Azt gondolom, ez mind egyfajta kommunikációs hiba. Ha egységes lenne a kórházak vizuális közlése, ha olyan formában jelennének meg a hirdetmények a várók falain, ami a társadalom minden rétegének érhető, ha kommunikációs gyakorlattal rendelkező emberek irányítanák a betegforgalmat, nekünk is könnyebb dolgunk lenne. Pánikhangulatban az emberek sajnos elfelejtenek útbaigazításokat olvasgatni, és inkább egy embertársukhoz folyamodnak segítségért. Valójában mindkét fél frusztrációja érthető. Igen, el kéne olvasni a kiírást, és valóban lehetne kedvesen azt javasolni, hogy kérem, olvassa el a kiírást, vagy forduljon balra a következő sarkon…

Külön érdemes szót ejteni a szülő-gyermek-orvos kommunikációról. A gyermekek másfajta megközelítést kívánnak. Sőt, más megközelítést kíván egy 3-4 vagy 9-10 éves gyermek, mint egy kamasz vagy egy felnőtt. Sokszor nagyon nehéz a szülővel megértetnem, hogy a gyerekkel akarok beszélni és nem vele. Sok páciensem szüleivel beszélgettem erről és szinte mind arról számoltak be, hogy azért válaszolnak, kommunikálnak az orvossal a gyermek helyett, mert nem akarják az időnket rabolni. Egy ötéves beteg, arra a kérdésre, hogy hol fáj, egy egész szép kis történettel tud válaszolni, ami percekig is eltart, míg eljutunk oda, hogy a hasam vagy a könyököm. Ugyanakkor, ha nem használjuk ezt ki, nagyon nehéz a kicsikkel kapcsolatot teremteni, ami nélkül a vizsgálat és a kezelés is nagyon rossz élmény lehet mindhármunknak, gyereknek-szülőnek-orvosnak.

Sajnos az egyetemeken, főiskolákon kevés energiát fektetünk abba, hogy a medikusok, nővér növendékek megtanulják a helyes kommunikációt. Kevés lehetőségük van arra, hogy videofelvételen megnézzék, hogyan metakommunikálnak, hogyan beszélnek a beteggel. Nincs képzés a feléjük irányuló agresszió vagy frusztráció kezelését illetően. Ezen lehetne változtatni.
Az exponenciálisan gyorsuló információáramlás világát éljük. Ez komoly változásokat fog hozni. Az okos-eszközök megjelenésével távoli diagnosztikára lesz módunk, távolról fogunk kezeléseket beállítani. Mindamellett, hogy a mostani rendszerben lévő hiányosságokat javítjuk ezekre a változásokra is fel kell készülnünk.

Megtekintések száma: 1210

Hírek

Kamarai tagok csoportos élet- és balesetbiztosítása

E-ügyintézés

Tagsági jogosultság ellenőrző

Közérdekű Adatok

MOK KOMPLEX

Kedvezmények

Tagdij

Területi szervezetek

Tagfelvétel

ESEMÉNYEK