Mi lehet a titok? Helyi megoldások Jánoshidán

2021-05-20 13:54:00 FORRÁS: Eszes Béla, Jánoshida polgármestere

Szerző: Eszes Béla, Jánoshida polgármestere

Helyi megoldások Covid…

Segítségnyújtásból és összefogásból is jelesre vizsgáztak Jánoshida lakói.

Jánoshida Községi Önkormányzat polgármestereként olvastam a felhívásukat, melyet „Helyi megoldások COVID idején” címen jelentettek meg. Rövid formában tőmondatokban szeretném megosztani Önökkel egy jászsági 2500 lakosú, nagyon szegény (10.000 Ft/fő/év iparűzési adó bevétellel rendelkező) település egy év alatt alkalmazott megoldásait:

 

-        Maszkokat készítettünk helyben, nyugdíjas varrónők, és egy helyi varroda bevonásával, melyből ingyenesen osztottunk a helyi lakosoknak, intézményeknek, a jászság önkormányzatainak, a jászberényi kórháznak, illetve önköltséges áron eladásra is gyártottunk cégeknek, munkáltatóknak. Ezt még 2020 márciusában kezdtük, amikor nem lehetett ilyen védő eszközöket beszerezni, illetve a beszerzés kevés darabszámmal és csillagászati árakon történhetett. Márciustól júniusig közel 30.000 maszkot készítettünk, melynek több mint felét ingyenesen osztottunk szét elsődlegesen Jánoshidán, és a Jászságban, de egyedi kérelemre küldtünk a veszprémi és a szolnoki kórház dolgozóinak is. Az alapanyag beszerzésétől kezdve a varratáson és a célszemélyeknek, intézményeknek történő eljuttatáson keresztül mindent az önkormányzatunk intézett. Még a Vajdaságban és Erdélyben lévő testvértelepüléseinknek is juttattunk 500-500 db maszkot.

 

-        A maszkokon kívül kesztyűket, fertőtlenítő szereket biztosítottunk folyamatosan az elmúlt 1 évben a helyi egészségügy részére, háziorvosoknak, fogorvosnak, védőnőnek. Folyamatosan fertőtlenítettük, és fertőtlenítjük az egészségügyi és egyéb intézményeinket, kívül és belül, illetve a forgalmas közterületeket is (üzletek előtt, buszvárok és környékük, helyi piac, játszótéri eszközök…)

 

-        Ózongenerátort vásároltunk, amelyet elsődlegesen az egészségügyi intézményekben rendszeresen használtunk is, a saját dolgozóink bevonásával.

 

-        COVID teszteket vásároltunk az elmúlt 1 év alatt összesen 2 millió Ft összegben, amelyet átadtunk a helyi háziorvosoknak a betegeik teszteléséhez.

 

-        A téli időszakban egy kültéri fűtőtestet vásároltunk, amelyet az egészségház teraszán várakozók részére használtunk, hogy ne fázzanak az épületen kívüli várakozás alatt.

 

-        A helyi Szent Norbert Idősek Klubja és a könyvtárunk dolgozói az idősek és betegek napi szintű bevásárlása mellett, kérésre gyógyszereket váltottak ki a helyi családoknak, illetve azoknak, akik megbetegedtek, vagy kontaktként karanténba kerültek.

 

-        A szociális és egészségügyi dolgozók részére szociális támogatást adtunk vitaminok beszerzésére, hogy ne essenek ki a munkából.

 

-        Akinek fontos vizsgálatra kellett kórházba mennie, vagy befeküdnie, (nem COVID miatt) azt az önkormányzat járművével szállítottuk.

 

-        Az oltások helyi elkezdésétől folyamatosan a polgármesteri hivatalban nyomtatjuk a listákat, illetve a helyi védőnőt és a könyvtár dolgozóit rendszeresen biztosítjuk az adminisztratív feladatok segítésére, az oltásra kijelölt személyek telefonon történő felhívásának bonyolítására. Ne az orvos telefonálgasson!

 

-        A település hivatalos oldalain rendszeresen megosztjuk a központi felhívásokat, tájékoztatásokat, illetve az idősebb korosztály részére ezeket rendszeresen nyomtatott formában is közreadjuk. Esetenként a legfontosabb felhívásokat a helyi polgárőrség autóján keresztül még hangos híradós formában is közzé tesszük.

 

A teljesség igénye nélkül ezek a feladatok voltak talán a legjelentősebb helyi megoldásaink a mára több mint egy éves COVID idején.

 

Jánoshida, 2021. április 20.

 

Tisztelettel: Eszes Béla polgármester

 

polgarmester@janoshida.hu

 

Megtekintések száma: 285
ESEMÉNYEK