Mozaikok a halál kultúrtörténetéből (1. rész)

2022-08-13 08:00:00 FORRÁS: kaleidoscopehistory.hu 2022/24

Szerző: Domonkos Norbert, tanársegéd, mb. oktatási tanszékvez.-helyettes, Szegedi Tud.Egyetem. Fotó: Pixabay

Hírek - Patikamérlegen

Bevezetés

Az emberi lét végessége történelmi koroktól függetlenül fontos bölcseleti kérdéseket vet fel. A halálnak, mint az emberi élet megkerülhetetlen velejárójának tudományos tanulmányozása a múlt században kezdődött, amelynek köszönhetően egyre több ismerettel rendelkezünk a halálhoz való viszonyulás alakulásáról. A felhalmozott tudás már túlmutat a téma időmenti jelentőségén, több tudományág foglalkozik e témával különböző szempontokból, a történelmi hagyományokkal rendelkező hittudományokon, filozófián, bölcseleten és orvostudományon kívül az etnológia, biológia, antropológia, tanatológia, a pszichológia, molekuláris biológia és egyéb diszciplínák. A múlt időfolyamatát egységekre bontva, az elmúlás tényével való szembesülés alapján különféle kultúrák sajátos történelmi szokásai deríthetők fel. Jelen tanulmány áttekintő jellegénél fogva csak egy-egy kultúrát emel ki, az európai társadalomfejlődés bölcsőjeként emlegetett görög kultúra sokszínűsége miatt a legtöbbek számára közismert, így a kutatás fókuszába a kevésbé ismert civilizációk kerültek.

Az ókori civilizációk halálszemlélete

 Az ókori Mezopotámia halálszemlélete

Az ókori Mezopotámiában a Tigris és az Eufrátesz folyómenti kultúrájában megjelenő első városállamok a sumér civilizáció képviselői. Hozzájuk köthető a történelem legkorábbi írásrendszerének a kidolgozása. (Harmat, 2016) A sumér majd helyébe lépő új társadalmi, gazdasági és vallási kultúrákba tartozó akkád, babiloni és asszír nyelvű szövegek, amelyek földrajzilag és időben is megoszlanak, bár jelentős eltéréseket tükröznek, de a kulturális folyamatosság is jellemzi őket. Arra engednek következtetni, hogy meggyőződésük szerint az élvezeteket csak az életben megélhető dolgokként fogták fel, a túlvilágot a földi élet egyfajta szürke, barátságtalan változatának tartották, abban nem találtak vigasztalást.

Elképzelésük szerint itt a halottak szellemei éltek, akik az élők közé érkezve a legkülönbözőbb bajokat és betegségeket okozhatták. A gyógyító rítusok gyakran az ő kiengesztelésüket, a túlvilágra való visszatérítésüket célozták. Megmaradt tárgyi és írásos emlékekből rekonstruálható a halál tudatosulásának megjelenése.

Irodalmi forrásaik közül a leghíresebb a Gilgames-eposz, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy megértsük, miként tekintettek a sorsra, és a halál problémáját hogyan szemléltették, milyen bölcseleti értelmezéssel szolgáltak. (Barton & Jastrow, 1899) Foglalkoztatta őket a halál értelme), beszámoltak az eltávozottak sorsáról, lejegyezték és bemutatták a gyászszertartásokat. Az elhalálozást az emberiség fátumaként írták le, az embernek csak híre lehetett örökéletű. Nézeteik szerint mindenkire ugyanaz a földöntúli sors várt, függetlenül az élet során tett cselekedeteik helyes vagy helytelennek ítélt voltától. A leggyakoribb kapcsolódó eufemizmus a „sorsra jutni” kifejezés, amelyet a halál folyamatára alkalmaztak. A halott teste visszatért a földbe, szelleme – túlvilági útja végén – a 7 fallal övezett túlvilági város lakója lett, ahol ellátását az utódok halotti áldozatai biztosították. Az alvilág tápláléka keserű, vize sós volt.  A halál egy átmeneti állapot volt, a földi világból a túlvilágba. A halállal kapcsolatos attitűdjeik középpontjában a rettegés, a mindennapi életet súlytó félelem állt.  (Cohen, 2005)

A temetkezési módjukra az egyszerűség volt jellemző. Fontos kötelességként említik a végtisztesség megadásához kapcsolódó rituálékat és a holtak gondozását, mert úgy hitték, hogy azok hiányában a holtak szellemei visszatérnek és az élő hozzátartozókat kísérteni tudják. Ennek okán téglából megrakott, nádszőnyeggel bélelt koporsóba temetkeztek, amely a földi maradványok biztonságos elzárását szolgálta. A halottakat – az uralkodóktól eltekintve – a ház alá helyezték nyugalomra, ami megkönnyítette az ellátásukat és a sírok folyamatos karbantartását. (Hays, 2018) A túlvilági hiedelmek egyéb forrásai a temetkezési kultuszokat és sírfeliratokat megörökítő epigrammák. A halál rejtélyének megismeréséhez hozzátartozott a halhatatlanság elérésének kérdése. Az örökélet, amennyiben metaforikusan elképzelhető volt, a következő generációk emlékezetében valósulhatott meg. (Choksi, 2014)

A mezopotámiai túlvilági hitet azonban nem szabad konzisztensnek tekinteni. Mint minden kulturális rendszer, ezek az elképzelések is alakultak az idők folyamán. A babilóniai és asszír szakirodalom szerint például a holtak inaktivitásra vannak ítélve. Az ő kultúrájuk is magába foglalta a sumér civilizációnak és utódainak, az akkád és az asszír kultúráknak a folytonosságát, de a túlvilágra vonatkozó hiedelmek és gyakorlatok a társadalmi és gazdasági pozícióval is változtak. A bibliai értelemben vett paradicsom gondolata idegen volt tőlük, az ég földrajzi ellentéteként felfogott alvilágot a földi élet erősen visszafogott változataként értették, amely kapcsán nyomatékosítani kell, hogy nem a poklot jelentette. Nem szolgált sem az elkárhozás, sem a jutalmazás helyéül, pusztán ez volt az egyetlen túlvilági célpont azok számára, akiknek a teste és a sírja megfelelő gondozásban részesült.

Hettita Birodalom

Az ókori Kis-Ázsia hegyvidékén, a mai Törökország területén alakult meg a Hettita Birodalom, amelynek népe politikai alapon különböztette meg magát más népektől. E megkülönböztetés a vallási meggyőződés terén is jelen volt, nem csak az istenekre, hanem a kultuszokra is vonatkozott. A hettita és más nyelven íródott forrásanyagok nem túl bőbeszédűek, ezért kevés információ áll rendelkezésre a hettiták túlvilágról alkotott képéről. (Demirci & Falay, 2016) Egyértelmű bizonyítékok hiányában a kutatók között mai napig vitatott kérdés a más népek isteneivel szembeni toleranciájuk. Csekély szöveges bizonyítékaik leírták a hettita nagykirályok korában tomboló járvány tüneteit és terjedését, amelyet az őseik bűneként értelmeztek. (Simon, 2009, 2018)

Ókori Nílus-völgyi civilizációk

A világtörténelem egyik leghosszabb életű kultúrája a Nílus völgyében, északkelet-Afrika területén jött létre. A sumér írásrendszer kialakulásával nagyjából egyidejűleg a hieroglif írás is létrejött. A két írásrendszer egymáshoz való viszonyának a tisztázása még további kutatást igényel. Szinte az állam kialakulásától kezdve ennek kézírásos változatát, a hieratikus írást is használták. A mai modern írásrendszerhez hasonlóan az ő rendszerük is alkalmas volt mindenféle feljegyzés készítésére. Különösen szívesen jegyeztek le vallási szövegeket, igy a halállal kapcsolatos elképzeléseiket is. Az egyiptomi nép kultúrájában a halál ugyanis nagy hangsúlyt kapott, ami a suméroktól nagyon eltérő elképzelést mutat. Az elmúlás jelentőségteljes volta miatt egyesek ezt a sivatagi oázisként felfogható kultúrát a halál szeretetére épülőnek tartják. (Kákosy, 2005)

Számottevő írásos forrás lelhető fel a holttestek megőrzésének gyakorlatáról, a túlvilágra jutás folyamatáról és a halotti kultuszt előkészítő szertartásokról. Az ókori Egyiptom területéről előkerült bizonyítékok többsége temetkezési emlékekből, sírokból származik. A temetőket általában a sivatag szélén hozták létre, elkülönítve a nyughelyeket az élők világától, hasonlóan sok más kultúrához (Fábián, 2018). A kor hitvilágban a vallás azon a meggyőződésen alapult, hogy az élet a túlvilágon folytatódik, így a halál bekövetkeztét egy átmeneti állapotnak tekintették egy másfajta létezés felé, mely az alvás állapotához hasonlatos – fenntartását a mumifikálással kívánták elérni. Ezt a tehetetlen állapotot oldották fel különböző rituálék segítségével. Képletesen „felébresztették” a halottat a „szájmegnyitás szertartásával”, hogy a halotti rituálé következő fázisaként immár szabadon mozogva útra kelhessen. Utazása az istenekhez vezetett, ahol földi tettei alapján – az Újbirodalom korától a szív mérlegelésének eredményeként – megigazult. Múmia-teste és emberfejű madár lelke (ba-lélek) egyesült, és maga a halott is istenné válva, Ozirisz megtestesítőjeként élhetett.

A földi életből távozó átmeneti állapotú halottat ikonográfiájukban és képi szimbólumaikban, mint védtelen, alvó emberi alakot ábrázolták. Az újjászületésük első megnyilvánulása a felébredés volt, aminek megjelenítésében az ágy és a fejtámasz is fontos szerepet töltött be. A holtak elhelyezésén túl a halállal összefüggésbe hozható összetett megjelenítés közismertté vált formai elemein és állandósult jelentést hordozó motívumain túl a temetkezés során használt mindennapi tárgyaik is a kényelmes földi élethez hasonló életmód folytatását jelképezték. A sírkamrák falán jellegzetes az ajtók szimbolikája, amely a túlvilággal és a földi élettel való kommunikációt hivatottak biztosítani, hiszen az istenné vált halott ezeken keresztül tudott közlekedni – hitük szerint segíteni, és ártani pl. betegség okozásával, saját akaratából, vagy a halottakhoz írt levelek hatására. A sírkamrák, és a ravatalozók szertartásainak alapvető célja a halott „felébresztése után” a veszélyes túlvilági területeken való biztonságos és sikeres továbbjutás elősegítése volt, hogy utána a földi élet tökéletes formáját élhessék a Túlvilágon. A sírdekorációk, de a fáraók sirkamráinak kellékei és motívumai is a túlvilági életbe való újjászületést hivatottak ábrázolni a befogadás, a védelmezés és termékenység szimbolikájával. (Liptay, 2018)

Ugyan az egyiptomiak nagy hangsúlyt fektettek a halál kultúrájára, de civilizációjuk az életet sokkal inkább szerető, életteli, rugalmas, változatos és óriási szellemi fejlettséget és kulturális jellegzetességet mutató kultúra volt. Kevéssé ismertek a korai időszakban a lakosság tömegének halottas szokásai. A halálfélelem mellett – hiszen ki kellett érdemelni az örök életet –, erkölcsi közösség alakult ki az élők és a holtak között, így a halottak a társadalom nélkülözhetetlen részei voltak. A középbirodalmi gyakorlat evilágibb, legszembetűnőbb fejleménye a fokozatosan terjedő és fejlődő mumifikációs eljárás, amely összefüggött azzal a meggyőződéssel, hogy a testnek egyben és egésznek kell maradnia ahhoz, hogy az elhunyt a túlvilágba átjutva ott élhessen, ba-lelke visszaköltözhessen testébe. Ez a halottkezelési eljárás a túl bonyolult és költséges volta miatt ekkoriban még a többség számára nem volt elérhető, a görög-római időszakban azonban már tömegesen mumifikálták a halottakat. A mumifikálási gyakorlat hanyatlása következtében a vallási élet fókusza elmozdult a templomok és a közösségibb formák felé. (Baines & Silverman, 1991)

A hit vezető szerepe abban is megmutatkozott, hogy a művészetekben a kezdetektől a római korig elsősorban síremlékeket és vallási tárgyú műveket hoztak létre maradandó anyagból. A Ptolemaioszok uralma majd a római birodalom hódítása jelentős változást hozott a birodalom kultúrájában és a kereszténység hamar teret hódított Egyiptomban. Az ősi rituális meggyőződések, a földi élet eleve elrendeltségének elképzelése és a túlvilági újjáéledés tanításai hozzájárultak a korai keresztény hit átvételéhez. Az arab hódítás után muszlin törzsek telepedtek le a Nílus partján, és az elkövetkező évszázadokban egyre több egyiptomi keresztény (kopt) vette át az iszlám vallást.

Meroé kultúra

Núbia történelmi területén, a Nílus felső folyása mentén állt fenn a Kusita Királyság, melynek történelme két nagy korszakra oszlik, a napata periódusra (Kr.e. 1070-542) és a meroitikus korszakra (Kr.e. 542– Kr.u. 4. sz.). Területük a korábbi évezredekben egyiptomi függésben vagy fennhatóság alatt állt, ami részben a napata periódusban is fennállt. Civilizációjukról is főleg egyiptomi forrásokból tudunk. A birodalom hírneve északi szomszédaik árnyékában elhalványult, ugyanakkor ők voltak a 25. dinasztia fáraói, és később méltó riválisként említik. A kusiták számottevő más rítus mellet a mumifikálás gyakorlatát is átvették, ami feltételezi a mögöttes tartalom átvételének valamilyen formáját. Ősi nyelvük, a meroitikus, jórészt máig megfejtetlen. Információink nagyrésze templomokra, sírokra és fogadalmi tárgyakra vésett domborművek értelmezésén, régészeti leletkörülmények ismeretén alapul. A merotikus korból fennmaradt emlékek számos olyan istenséget ábrázoltak, amelyek egyértelműen nem egyiptomi eredetűek voltak, bár megjelenítésük az egyiptomi stílus hatását tükrözik. Keveset tudunk a halotti rituáléik részleteiről, de templomi és sírjeleneteikből arra lehet következtetni, hogy az étel és ital felajánlása fontos volt számukra. A kusita uralkodókat meredek lefutású kőpiramisok alá temették, amelyhez kápolna tartozott, túlvilági jelenetekkel, festett szent szövegekkel díszítve. A királyi halottakat ágyra fektették, pazar felajánlások kíséretében, a köznépet miniatűr téglaemelvény alá, díszítetlen földalatti kamrákban helyezték el. A halottas szertartás során szobrocskákat helyeztek el a síron kívül, amelyek a lélek halál utáni utazását jelképezték. A túlvilág felé vezető, konkrét út felajánlásával segítették a halottas gyakorlatot. (Adams, 2020; Madani, 2015)

Garamantok

Egy ókori berber törzs, a garamantok a Szahara líbiai homok sivatagjában hozták létre kultúrájukat. Kr.e. 1000 körül kezdett kialakulni, virágkora Kr.e. 400 – Kr.u. 200 közöttre tehető, és a 7. századtól sorsa ismeretlen. Mivel írásuk és nyelvük megfejtetlen, történetükbe az antik szerzők írásai nyújtanak betekintést. Komplex kereskedelmi hálózatot irányítottak a Földközi-tenger partvidéke és a szubszaharai országok között. A talajvíz felhasználásával virágzó mezőgazdasági termelést folytattak, aminek a klímaváltozás és a vízhiány vetett véget. Temetkezési módjukban látható az átmenet az egyszerűbb sírdomb-formától a kifinomultabb építészeti szerkezet felé. Alkalmazkodóképességük olyan rugalmassági stratégia eredménye, amely lehetővé tette a kietlen tájon való boldogulásukat.

Halottjaik számára az oázisok szélén alakítottak ki tumulusokat, és ezekben a sírokban egyénileg temetkeztek. A klasszikus korszakban a kúp forma dob alakúvá változott, és a használati tárgyak mellett jelentős presztízs mellékletek is a sírba kerültek. Sírépület csak az előkelő réteg számára készült. A ravatalozói gyakorlatukat helyi közösségeik fejlesztették ki. Sírokon elhelyezett ételáldozataik az élők és a holtak kapcsolatára utalnak. (Mori, 2010)

Bibliográfia

  1.  ADDAMS, W. Y. (2020). Kushite religion. In Encyclopedia.com, a Free online encyclopedia.
    https://www.encyclopedia.com/environment/encyclopedias-almanacs-transcripts-and-maps/kushite-religion
    2.    BAINES, J., LESKO, L. H., & SILVERMAN, D. P. (1991). Religion in Ancient Egypt: Gods, myths, and personal practice. Cornell University Press.
    ISBN 0-8014-9786-8, p.147.
    3.    BARTON, G., & JASTROW, M. (1899). Jastrow's Religion of Babylonia and Assyria. The American Journal of Semitic Languages and Literatures, 15(4), 244-247. https://doi.org/10.1086/369343
    http://www.jstor.org/stable/527850
    4.    CHOKSI, M. (2014, June 20). Ancient Mesopotamian Beliefs in the Afterlife. Ancient History Encyclopedia.                                          
    https://www.ancient.eu/article/701/
    5.    COHEN, A. C. (2005). Death Rituals, Ideology, and the Development of Early Mesopotamian Kingship: Toward a New Understanding of Iraq’s Royal Cemetery of Ur. Leiden and Boston: Brill/Styx. https://doi.org/10.1163/9789047416791
    6.    DEMIRCI, K., & FALAY, B. (2016). ANA HATLARIYLA HİTİT Dini. Cumhuriyet Üniversitesi İlahiyat Fakültesi Dergisi, 20(1). https://doi.org/10.18505/cuifd.88906
    7.    FÁBIÁN, Z. I. (2018). Halál – holttest – képmás – kultusz. A test megőrzése, a halotti kultusz és a kultusz előkészítése az ókori Egyiptomban. KELETKUTATÁS, 2018, 19-20.
    8.    HARMAT, Á. P. (2016, August 22). Az ősi sumérok es akkádok története [86.] [Web log post]. https://tortenelemtanulas.blog.hu/2016/08/22/az_osi_sumerok_es_akkadok_tortenete
    9.    HAYS, J. (2018). Mesopotamian history and religion.
    https://factsanddetails.com/world/cat56/sub402/
    10.    KÁKOSY L. (2005). Az ókori Egyiptom története és kultúrája. ISBN 963 389 818 8, 13-14.
    11.    LIPTAY É. (2018). A halál mint alvás és a halálból való felébredés az ókori egyiptomi halotti ikonográfiában. ÓKOR - Folyóirat az antik kultúrákról, 2018(17/4), 20-27.  http://okorportal.hu/wp-content/uploads/2019/12/2018_4_liptay.pdf
    12.    MADANI, S. مدني س. (2015, May 8). الدين و الحضارة في السودان القديم. https://nubiacivilasation.wordpress.com/2015/05/08
    13.  MORI, L. (2010, August). Between the Sahara and the Mediterranean Coast: the Archaeological Research in the Oasis of Fewest (Fezzan, Libyan Sahara) and the Rediscovery of the Garamantes. Conference session presented at XVII International Congress of Classical Archaeology, 22-26 Sept. 2008 Session: Lybia and North Africa in Archaic and Classical Times: Reconsidering the Role of the Local Communities in the Light of the Recent Archaeological Investigations, Roma, Italy.
    14.    SHAW, I. (2004). Az ókori Egyiptom története. Debrecen: Gold Book Kiadó.
    ISBN: 963 425 022 X, 274-276.
    15.    SIMON, Z. (2009). Nomádok voltak-e a luvi? Ókor folyóirat, 2009(8), 15-20. http://okorportal.hu/wp-content/uploads/2013/06/2009_2_simon.pdf
    16.    SIMON, Z. (2018). A hettiták és az idegen kultuszok. Déri Balázs (szerk.) - Vér Ádám (szerk.): Religio(nes). A vallás és a vallások. ΑΓΙΟΝ Könyvek 3. kötet [Budapest], 77-84.
    17.    YELLIN J. (2020). Kushite Nature of Early Meroitic Mortuary Religion: A Pragmatic Approach to Osirian Beliefs.
    https://www.researchgate.net/profile/Janice_Yellin/publication/341193099_The_Kushite_Nature_of_Early_Meroitic_Mortuary_Religion_A_Pragmatic_Approach_to_Osirian_Beliefs/links/5eb3049d299bf152d6a1a95c/The-Kushite-Nature-of-Early-Meroitic-Mortuary-Religion-A-Pragmatic-Approach-to-Osirian-Beliefs.pdf


     

 

Megtekintések száma: 1068
ESEMÉNYEK