2022-10-27 09:09:00 FORRÁS: Orvosok Lapja. Festmény: Dr. Vadász Mária
Szerző: Az interjút Dr. Rangos Katalin készítette, a festményt pedig Dr. Vadász Mária
Kultúra - HírekMária képeit a telefonomon nézegetem. Nem tagadom, hármat is azonnal felakasztanék a szobám falára, majd négy nappal később két órán át lógunk a vonalon, és dumálunk mindenről, idős szülők ápolásáról, megyei közgyűlés egészségügyi bizottságáról, gyerekekről és festő táborokról…Mintha csak ezer éve ismernénk egymást. Pedig most beszélünk másodszor életünkben, és a Kalocsa -Budapest távot simán áthidalja, hogy egykorúak vagyunk, és jómagam orvosfeleségként pont ugyanazokról a problémákról és dicsőséges vagy bukott harcokról hallottam itthon, amilyenekről dr. Vadász Mária mesél.
A kalocsai Szent Kereszt kórház volt főigazgatója az elsők között szerzett egészségügyi szakmenedzseri végzettséget, pedig elég jó orvos hírében állt. Azért választotta a betegközeli sikerélmény helyett a küzdelmes és direkt örömökkel nagyon ritkán szolgáló kórház igazgatást, mert teljes szívvel hitt abban, hogy egy település, régió ellátásáról nívósan gondoskodni több embernek jelenthet gyógyulást, mint ahányról személyesen képes intézkedni.
(Rövid kitérő következik melyben megtudom, hogy húsz éven keresztül a Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Közgyűlés Egészségügyi Bizottságát vezette, mivel szakmai élete nagyobbik része a megyéhez kötődik) Elvileg a művészetről beszélgetünk, festőkésről és diópácról meg grafitról, mégis átolvadnak a gondolatok az integrált alapellátás megteremtésének kihívásába. Beszél lelkesen egy milliárdos egészségügyi központ diagnosztikájának összeszervezéséről, több rehabilitációs létesítmény működtetéséről, a szatmár-beregi kórház fehérgyarmati és vásárosnaményi telephelyeinek teljes körű újraépítéséről és a nagykállói pszichiátriai központ fejlesztéséről. Óriási megye, nyilván a kisujjában volt minden intézmény, minden vezetőt ismert, mégis átment Kalocsára, mert felkérték, hogy írjon stratégiát a kórháznak. Aztán az önkormányzatnak tetszett a stratégia, és megkérték, csinálja is meg. Tehát költöztek Kalocsára.
Próbálom megfejteni, Mária mitől olyan kiegyensúlyozott és magabiztos, miért magától értetődő számára városokat, környezetet váltani, mit szólt hozzá a férje, mennyire készségesen követte párja életpályája állomásait. Kiderül, hogy ők már óvodába is együtt jártak, a férje is menedzser, ő is megbecsült szakembere szakmájának, és rugalmasan intézték a lakhelyváltásokat, csak Budapestre nem költözött volna semmi áron.
Persze hogy inspirálja férje a festészetét is, de az alaplökést a testvérétől kapta, aki hatvanadik születésnapjára meglepte egy festőállvánnyal. Emlékezett rá, hogy Mária egész egyetemista korát végig festette, „fára, fémre, műanyagra, tányérokra, bármire,” - mondja nevetve, - „pénzünk ugyanis nem volt semmire”. Egyetem alatt szült - nemhogy vászonra nem költhetett, pelenkára is alig telt.
Innen már egyenes út vezet az új szenvedély részleteihez. Megtudom, hogy mi a különbség festőtábor és alkotótábor között, hogy a doktornőnek eleinte nem volt bátorsága az alkotótáborhoz. „Én csak hobbifestőnek tartottam magam. De idény nyáron vettem egy nagy levegőt, mert a mesterem szervezett egy jó kis tábort Fonyódon”. Lelkesen meséli, mennyire aggódott, hogy a nagyok között kell festenie, de szép lassan megnyugodott, hogy a középmezőnybe befért. Az alkotótáborban az a rend, hogy két festményt ott kell hagyni az ellátásért cserébe, és augusztus huszadikán egy nagy rendezvényen kiállítják az ott született képeket. A lehető legszerényebben beszél a saját alkotásairól, pedig jónéhány csoportos és egyéni kiállításon túl van, és kiderül az is, sok képét megvették már a tárlatokon.
Október 7-én bemutatkozó válogatást adott közre a Kalocsa és környéke alkotók művészeti közössége. Fotósok, festők, grafikusok mutatkoztak be, köztük Mária, aki persze a festés mellett nem tudott elszakadni az egészségügytől sem. Negyven év közszolgálati és harminc év egészségügyi vezetői múlttal a betegek közelében találta meg a hétköznapok értelmét. A műveseállomáson dolgozik, és továbbra is naprakész az összes közlönyből, rendeletből és irányszámból.
Ennyire kiegyensúlyozott, magabiztos emberrel ritkán hoz össze az élet. Kérdem, mitől lett ilyen. Azt mondja, az édesapja, aki kútfúró mesterként járta az országot, vitte magával mindenhova pici korától. „Nagyon apám lánya voltam, tőle tudtam, bármi lehet, amit csak akarok. És nagyon tudok akarni!”
Vadász Mária festményei megtekinthetők a galériában, vagy az alábbi linkre kattintva:
