Egy teljes élet – dr. Varga Péter Pál

2023-02-23 14:27:00 FORRÁS: Orvosok Lapja. Fotó: Dr. Varga Péter Pál engedélyével

Szerző: Az interjút László Ágnes készítette.

Kultúra - Hírek

Miként lett a világhírűvé vált gerincsebészből a művészetek és egy somogyi község kulturális projektjének mecénása?

Hat évesen már kenyérkereső volt, amikor a barátaival fabrikált kiskocsival szállította a Lehet-téri piacról a fizetőképes vásárlók cekkereit. Kisgyerekként a nagymama gondoskodott róla tisztességes szegénységben, aztán az élet úgy hozta, hogy Magyarország legelismertebb gerincsebésze lett. Varga Péter Pál, a gerincdaganatok „hazai pápája” a szabadalmaival komoly sikereket ért el a nemzetközi orvosi világban, amellyel megalapozta az anyagi biztonságát és függetlenségét. Két évvel ezelőtt, hetvenéves korában befejezte aktív orvosi pályafutását és azóta a gyógyászatban is használható levendulaolajokkal és egy közösség kulturális projekttel foglalkozik.
 
Az édesapám egy koncepciós per egyik vádlottjaiként az ötvenes években börtönben ült, és nekünk a megélhetésért folytatott harc volt a legfontosabb tevékenységünk. Miután a budai házunkból kitelepítettek, kilenc éves koromig a XIII. kerületi Gogol utcában nevelkedtem.  A festészet, a zene, az irodalom nagyon hamar az életem elválaszthatatlan része lett. Óriási szerencsém volt, hogy a Teleki Blanka Gimnáziumban érettségiztem, ahol kiváló tanáraim voltak, akik megalapozták a kulturális érdeklődésemet. Meghatározó volt többek között az olasz tanárunk, Kulcsár István is, aki korábban római nagykövetként dolgozott. Cinikus, megkeseredett emberként ismertük meg, akinek hihetetlen intellektusa volt és olyan műveltséget adott nekünk, amire ma is büszke vagyok. Az óráin a kortárs olasz szerzők könyveit olvastuk, fordítottuk és a legértékesebb olasz filmekre is ő hívta fel figyelmünket.  A legtöbbet az irodalomtanárnőmnek, Földes Istvánnénak köszönhetem, aki Babits Mihály keresztlánya volt, nagy műveltségű asszony. Rendszeresen, az osztály előtt a tudtomra adta, hogy mennyire műveletlen vagyok. Ez arra inspirált, hogy mindent elolvassak, amit csak lehetett, könyveket, folyóiratokat, hogy imponáljak neki. Ennek köszönhettem, hogy harmadikos koromban magyarból is bekerültem az országos tanulmányi verseny tízes élcsapatába, valamint azt is, hogy hatalmas könyvgyűjteményem lett az eltelt évtizedek alatt. Mindezek mellett az Egyetemi Színpad volt az a kultúrkör, amelynek a programjaira tizenhat éves koromtól jártam; és szinte naponta, ingyen felkerestük a Szépművészeti Múzeumot vagy a Műcsarnokot. Az egyik iskolatársam édesapja restaurátor, képkeretező volt, sok időt töltöttem náluk és ekkor alapozódott meg a képzőművészet iránti érdeklődésem. A színművészet, az irodalom, a művészfilmek szintén meghatározó élményt jelentettek nekem és szerintem azoknak a kortársaimnak is, aki az Egyetemi Színpad közelébe kerültek.

 03-DSC01822



A képzőművészeten belül mi érdekelte leginkább?

A szobrászat. Volt szerencsém közelebbről megismerni a Vilt Tibor – Schaár Erzsébet házaspárt, mert a fiúk nagyon jó barátom volt és Vilt Tibor egyénisége lenyűgözött, akárcsak az akkori színházak díszlettervező csapatai, amelyek csupa rendkívüli emberekből álltak. A Madách Színházban akkoriban Szinte Gábor, a kor legtehetségesebb díszlettervezője dolgozott, a jelmezeket pedig a felesége, az ugyancsak rendkívül tehetséges Mialkovszky Erzsébet tervezte, de más színházakban is ilyen volt a felhozatal.
 
Az érettségi után kétszer is jelentkezett az orvosi egyetemre, de nem vették fel, majd jött a katonaság és végül 1973-ban kezdte meg az egyetemi tanulmányait. Más közegbe került, más lett az érdeklődése is?

A katonaság alatt a déli határhoz kerültem, ahonnan nem volt értelme hazajárni, ezért Pécsett töltöttük a szabadidőnket, ahol nagyon színes kulturális élet zajlott. Akkor élte a virágzását Eck Imre balett-társulata és az előadásaik egy életre belém rögződtek. Az egyetemi évek új korszakot jelentettek, de a tanulás mellett akkor is dolgoztam. Többek között a Boy-szolgálatnál, és több alkalommal szállítottunk  bútorokat és minden mást is Szentendrére a művészeknek. Így alakult ki a személyes kapcsolatom Borsós Miklóssal, a fiatalabb művészekkel és  alkotásokat kezdtem  vásárolni tőlük. Deim Páltól tizenkét forintért vettem egy grafikát, amit ma is nagyon szeretek. Az igazán kultikus személyiség Barcsay Jenő volt, akinek egy elektromos cserépkályhát szállítottunk ki, és amikor megtudta, hogy orvostanhallgató vagyok, rendszeresen meghívott vasárnapra ebédelni. Ezek a találkozások, beszélgetések három évig eltartottak. Felejthetetlen emlék.
 
Emellett műtőssegédként dolgozott és hajnalonként a Bosnyák-téri piacon is vállalt munkát. Ez sok mindent elárul a személyiségéről: azt is, hogy mennyire céltudatosan és kitartóan készült az orvosi pályára és komoly áldozatokat hozott ezért.

Mindig tudtam, hogy mit akarok elérni, és öt évre előre próbáltam is azt megtervezni, amiért sokan megmosolyogtak. 1984-től széleskörű levelezést folytattam a nemzetközi gerincsebészet ismert személyiségeivel. Többek között Ralph B. Clowarddal, a Honolului Egyetem professzorával, a gerincsebészet akkori „pápájával”, aki eljött Budapestre műteni, majd meghívott magához és a mentoromként bevezetett a szabadalmi díjak világába, amely megteremtette számomra az anyagi függetlenséget és biztonságot. Ezt a postai levelezést persze különös szeretettel figyelték a János Kórházban azok, akik jelentettek rólam. Ez akkor derült ki, amikor  kikértem édesapám dossziéját és a hölgy megkérdezte nem vagyok-e kíváncsi a sajátomra. Fel sem merült bennem, hogy rólam is készült ilyen, ám a dossziém elég vaskos volt. Egyetlen dokumentumról kértem másolatot, amit ma is őrzök. Az 1984 szeptemberében egy beszervezési kísérlet kapcsán íródott levélben ez állt: "Informátorként való megközelítése céltalan, mert a személy erre alkalmatlan". A politikától mindig is távol tartottam magam, mert láttam, hogy nincs semmi köze ahhoz, amit világnézetileg képviselek. Inkább a szakmai kihívásokkal, a gerincvelő sérülésével, az áttétes gerincdaganatokkal és a csontritkulással foglalkoztam. Ez lett a fő kutatási területem a '80-as évek végén, a '90-es években, amelyhez aztán az elsődleges daganatok felismerése és gyógyítása társult. Ez volt a legkedvesebb szakmai korszakom, és amiben valóban nyomott hagyok magam után, az a daganatsebészet.
 11-DSC01876 
Ebben az időszakban ösztöndíjasként bejárta a fél világot, operációkra utazott ki rendszeresen Olaszországba, Portugáliába és - ha jól tudom -  ahova csak lehetett, vitte magával a feleségét és a gyerekeit is.

Igen, ez így történt és ahol megfordultunk, ott a múzeumok „rabjaivá” váltunk. Nagy élmény volt Japán, Korea, India és Afrika is. Később, amikor már elterjedt, hogy a kortárs művészek alkotásait gyűjtöm, az engem meghívó külföldi kollégáktól és a paciensektől is ajándékként és a honorárium mellé figyelmességként ilyeneket kaptam. Sőt megesett, hogy egy külföldi páciensem nyíltan megkérte, hogy honoráriumot adjon vagy azzal egyenértékű, antik művészi alkotást. Gondolkodás nélkül és látatlanban  az utóbbit választottam.
 
2021-ben végül is úgy döntött, hogy befejezi az aktív orvosi pályafutását és a bejelentése  meglepetést keltett. Miért döntött így?
 
Nem üzleti vállalkozásként kezeltem az egészségügyet és az orvoslást. Azért lettem vállalkozó, azért lett saját kórházam, mert erre a rendszer rákényszerített. Meg kellett teremtenem a saját platformomat, ahol azt csinálhattam szakmailag, amit akartam. S miután a szabadalmaimból jelentős összeg halmozódott fel, 1994-ben úgy döntöttem, hogy saját forrásból valósítom meg a saját korházamat. Először műszereket, ágyakat, a gyógyításhoz szükséges eszközöket vettem, majd egy idő után rájöttem, hogy az Ortopédiai Klinika Gerincgyógyászati Rehabilitációs Osztályán (a Királyhágó úton, akkor már Országos Gerincgyógyászati Központként) már minden az enyém,  egyfajta "funkcionális privatizációt" kezdeményeztem. Amikor a magánérdeklődés – először külföldről – beindult, létrehoztam még kardiológiát, ortopédiát és még sok minden mást és ebből született meg 2001-ben a Budai Egészségközpont. Sikeres és eredményes üzleti vállalkozás lett, de  húsz év után úgy döntöttem, hogy hetvenéves koromban eladom a céget és egyúttal befejezem az aktív orvosi pályafutásomat. Ebben szerepet játszott, hogy egyik gyermekem sem lett orvos – művészettörténész viszont van köztük – és egyikük sem akart ebben az utódom lenni. De a döntő érv egyértelműen feleségem ilyen irányú kívánsága volt.
A gyógyászatot azonban nem hagytam el:  a sebészet helyét az illóolajok tanulmányozása vette át. 2010 óta foglalkoztatott a levendulaolajok hasznosítása a gyógyászatban. Somogy megyében megvettem egy régi, felújításra szoruló kúriát a hozzá kapcsolódó birtokkal, ahol 2018 óta, két hektáron levendulát termesztünk, amelyhez egy tudományosan felépített gyártási struktúra – többek között saját lepárló – társul. A levendulaolaj kinyerésének kérdései mellett az olaj orvosi hatásainak vizsgálatával foglalkozom.  (Időközben  az egyik lányom ráállt a levendulából készülő kozmetikumok gyártására.)  Közben felújítottuk a kúriát, és egy családi bázist építettünk ki, ahol mindannyian – hat gyerek, hat unoka – a barátaikkal együtt elférünk és jól is érezzük magunkat.
S mivel a Somogyból elszármazott festőket – Rippl Rónai József, Vaszari János , Márffy Ödön, Iványi-Grünvald Béla – amúgy is nagyon szerettem, az önkormányzattól 25 évre bérbe vettem Kunffy Lajos földbirtokos és festőművész Somogytúron lévő, elhanyagolt emlékmúzeumát, akinek az élettörténete és művészete is megérdemli, hogy sokkal szélesebb körben ismertté váljon. Nagy kultúrájú, széles ismeretséggel rendelkező ember volt, aki húsz évig élt külföldön, többnyire Párizsban; a birtokon pedig szoros kapcsolata volt a zsellérjeivel, akiknek a leszármazottjai ma is ott élnek. Leginkább ez inspirált arra, hogy családi finanszírozással belevágjak ebbe a projektbe.



13-DSC01903

Mennyi időt tölt ennek a megvalósításával?

Lényegében ez tölti ki az életemet. Miután felújítottuk az omladozó kúriát és a hozzá épített műtermet, új kiállítást hoztunk létre a kaposvári Rippl Rónay Múzeumtól bérbe vett képanyagból, korszerű múzeumi technológiát alakítottunk, dokumentációs műhelyt hozunk létre a Somogyhoz kötődő művészek életútjának és tevékenységének tanulmányozására és a somogyi kultúra népszerűsítésére (www.kunffy.art). A közeljövőben a kúria felújított pincéjében nyílik kiállítása dr. Bors István orvos-festőművésznek. Ez a falu tele van Kunffy zsellérjeinek leszármazottaival. Az itt élők nagyapja, anyja, nagynénje művelte Kunffy birtokát. A múzeum vezetőjének, Németh Anikónak a nagyapja is közéjük tartozik és Anikó népművelő könyvtár szakos diplomamunkája is a még élő Kunffy zsellérek felkutatása volt. Ez inspirált arra, hogy szociológust keressek, aki segít megmérni, hogy milyen és hányféle hatása lehet az itt élők közösségére a kulturális projektünknek. Mi három célt tűztünk ki. Egyrészt szeptembertől májusig – tudatosan nem a nyaralási főidényben – színes és gazdag kulturális programokat szervezünk a környező nyolc település lakóinak, vendégeinek, amelyekre ismert művészeket hívunk meg. Járt már nálunk Mácsay Pál, Piros Ildikó, Lukács Miklós és most jön majd Dés László és Huszti Péter is. A felújított református templomban kamarakoncertek lesznek a boglári és a fonyódi zeneiskolások közreműködésével, a Kunffy-nyugdíjasklubban ősszel elkezdtük az egészségügyi előadásokat és rövidesen beindítjuk a környéken lévő hat általános iskola és két gimnázium tanulóinak a somogyi művészekhez kötődő rajztanítást és honismereti órákat. S mindezt miért? Mert szeretnénk elérni, hogy az itt élő fiatalok és idősebbek sok szálon kötődjenek ahhoz a helyhez, ahol az őseik éltek, legyenek rá büszkék és érezzenek rá arra, hogy mindaz az érték, ami itt található, az övék!
 
 A Kunffy Lajos emlkékmúzeumról készült képeket a honlap galériájában tekinthetik meg:

https://mok.hu/kultura/galeria/dr-varga-peter-pal



Megtekintések száma: 20167
ESEMÉNYEK