A segítő nem halhat bele a segítségnyújtásba!

„Ez most minden korábbinál drámaibb történet” – ezekkel a szavakkal foglalta össze az orosz–ukrán háború elől menekülők ellátása során szerzett eddigi tapasztalatait az Orvosok Lapjának Nagy Ferenc, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület egészségügyi szolgálatának szakmai vezetője.

Mindenkit váratlanul ért a szomszédunkban kitörő háború és az onnan megindult menekültáradat. A Máltai Szeretetszolgálatot hogyan érintette?

Minden váratlan esemény idején készen állunk arra, hogy segítsünk, legyen szó árvízről, vörösiszap-katasztrófáról, Covid-járványról vagy menekültválságról. Ebben a 30 éves tapasztalatunkra, a kiépített logisztikai hátterünkre és a mára immár 4500 főállású alkalmazottunkra, valamint a több tízezer állandó és alkalmi segítőnkre támaszkodhatunk. Ennek köszönhetően tudtuk a munkavállalóinkat, önkénteseinket gyors átszervezéssel Beregsurányba irányítani, amikor megérkeztek oda a menekültek.

Békeidőben mi a szervezet fő tevékenységi köre?

Alapvetően szociális szolgáltatásokat nyújtunk, fő profilunk a hajléktalan- és az idősellátás, azaz olyan emberekkel foglalkozunk, akik nem tudnak magukról gondoskodni. Országszerte több mint 300 intézményben biztosítunk szolgáltatásokat időseknek, fogyatékkal élőknek, bentlakásos, időszaki vagy nappali intézményi ellátás formájában. Emellett számos önkéntes tevékenységet szervezünk és biztosítunk, legyen az felolvasás, mosodai szolgáltatás vagy adománygyűjtés. Viszünk még több hazai és uniós finanszírozású projekteket is.

Az egészségügyi ellátás nem is tartozik a profiljukba?

Békeidőben is nyújtunk egészségügyi szolgáltatásokat, szervezünk tüdőszűrést, gyermekszemszűrést, végzünk otthoni betegellátási tevékenységet. Vannak olyan új feladataink, amelyeket a pandémia nyomán vettünk fel a sorba, ilyen a Covid-szűrés, a védőoltások beadása vagy a telemedicina-szolgáltatás. Az ukrán menekültválságban nem rendszerszinten, hanem a MedSpot orvoscsapatával együttműködve nyújtunk orvosi szolgáltatást.

Milyen ellátásokra van leginkább szükség?

A menekültválság kezdetén elsősegélyre volt szükség, most rendszerint sürgősségi ellátásra, de inkább háziorvosi szintűre. Felső légúti- és gyermekbetegségekkel találkozunk a leggyakrabban, és azokkal a krónikus egészségügyi problémákkal, amelyeket majd hosszabb távon is gondozni kell. Szerencsére a menekülthullám megjelenése után gyorsan megszületett az a miniszteri utasítás, amely a hazai háziorvosi rendszerbe irányította ezeket a betegeket, és lehetővé tette az ellátásuk finanszírozását is.

Sokan érkeznek még most is?

Az első hullámnak már vége, a csúcson kétezer, most néhány száz embert látunk el naponta. Nem tudni, mit hoz a jövő, hiszen Ukrajnában vannak még a belső menekültek, akik a kijevi régióból csak Kárpátaljáig utaztak, és ha a békekötés irányába fordul a háború, visszamennek, azonban ha tovább tör előre a front, ők is elindulnak Magyarország felé.

Kik érkeznek elsősorban?

Az egyik jellemző csoportot a fiatal anyák jelentik, akik gyerekekkel és egy bőrönddel érkeznek. A beregsurányi HotSpot két percre van autóval a határtól, ahol a családok szétválnak. Az édesapa átadja a volánt a feleségének, vagy gyalog kelnek át a családfő nélkül. Ilyenkor az elsődleges trauma (hogy egy háborús országból menekülnek), csillapodik, azonban rájuk zúdul minden más: hogy apa odaát maradt, és nem tudni, mi lesz vele, itt állnak egyedül egy idegen országban, esetleg nincs is hova menniük.

A másik jellemző csoport az időseké, akik odaát leéltek egy életet, és az otthonukat, munkájuk minden eredményét hátrahagyva, egy óra alatt összepakolva kellett útnak indulniuk. A háromnapos utazás a végletekig kimeríti őket, és sok esetben Ukrajnában sem a legjobb egészségügyi ellátást kapták. A krónikus betegségek jól karbantarthatók, ám ha bármi felborítja az egyén életének egyensúlyát, akkor dominóeffektus lép életbe, és az egészségi állapot is gyorsan romlik. Fiatalokra, idősekre egyaránt jellemző, hogy rendkívül rossz lelkiállapotban érkeznek Magyarországra.

Ebben is kapnak támogatást?

Majdhogynem hamarabb állítottunk munkába pszichológus segítőinket, mint az elsősegélynyújtókat. Eleinte jellemzően Kárpátaljáról jöttek a magyar anyanyelvű menekültek, most viszont már azzal szembesülünk, hogy kevés magyarul beszélő érkezik, és nekik nagyon nehéz tolmács segítségével biztosítani a krízismenedzsmentet. Ez nagy teher, de van benne tapasztalatunk, hiszen a mostani helyzet részben hasonlatos bármilyen más, akár természeti katasztrófához.

És mennyiben más?

Ez egy sokkal drámaibb történet, amivel a segítőink jó része még nem találkozott. A „fronton” dolgozó kollégáink lelki terhelése is nagyságrendekkel nagyobb, mint a Covid-időszakban, és azt sem tudjuk, meddig kell ott lennünk a határon. Kiégésmegelőző szupervíziót, lelki segítségnyújtást civil szervezetek bevonásával egyébként is rendszeresen biztosítunk a dolgozóinknak, segítőinknek, és ezt most is megtesszük. Egy segítő nem halhat bele a segítségnyújtásba, hiszen a következő és az azutáni rászorulóval, beteggel is foglalkoznia kell.

Vannak tartalékaik akár munkaerő, akár egyéb kapacitásokban?

Emberi erőforrásban és szálláskapacitásban is – elsősorban azért, mert a menekülők többsége csak átutazott Magyarországon, és már tovább is ment –, érzésem szerint 80 százalék feletti arányban. Amit menet közben kellett fejlesztenünk, az a logisztika. A hét régiót ellátó központjaink mellé újabbat kellett felállítanunk Beregsurányban, és megerősítettük a határon túli, beregszászi központot is, mert nem voltunk felkészülve arra, hogy ilyen mennyiségű gyógyszert, tartós élelmiszert kell mozgatnunk. Nehézségeket okoz, hogy Ukrajna felé leállt a kamionforgalom, kisebb tételekben, dobozos furgonokkal kell megoldanunk a szállítást.

A határon túl milyen támogatást nyújtanak?

A háború sújtotta országokban minden akadozik, ami máskor természetes, és amire nem is gondolnánk. A kezdetekkor kaptunk például olyan jelzést, hogy egy ötvenfős gyermekotthonban elfogyott az élelmiszer, és nincs mit enni a kicsiknek. De békeidőben is sok feladatot vállalunk Kárpátalján úgy szociális, mint egészségügyi területen, utóbbi főleg szűréseket jelent.

Kihívást jelentett a megsokszorozódó felajánlások kezelése a Máltai Szeretetszolgálat számára?

Rengeteg felajánlás érkezett valóban, a drámai helyzet drámai társadalmi reakciót szült, a probléma súlyosságával arányosa. De az idő múlásával a segíteni vágyás és a tolerancia is mérséklődik, hiszen minden csoda három napig tart. Kihívást talán az jelent, hogy a folyamatosan változó helyzetben nekünk is újra és újra át kell szerveznünk a feladatainkat, a beosztásainkat, 3-4 napra előre is nehéz most tervezni. Sok orvos, ápoló, akár mérnök is felajánlotta a segítségét, de nem mindenki a szakmájában segít. Például az önkénteseink között lévő bicskei önkéntes tűzoltók sofőrködtek vagy segédkeztek minden másban, amire éppen szükség volt. Önkéntes segítőket egyébként a maltai.hu oldalon toborzunk, és bár most rengeteg a feladatunk, igyekszünk a lehető leghamarabb válaszolni a megkeresésekre.

Aki szeretne, mivel tud most leginkább támogatást nyújtani?

Ruhaneműt rengeteget kaptunk, tartós élelmiszerre, higiéniai termékekre viszont folyamatosan szükség lehet. A leghasznosabb talán a pénzadomány, mert nem tudhatjuk, holnap mire lesz igény, ha változik a helyzet, a körülmények. Egyébként meg kell említenem, hogy a sokat kárhoztatott közösségi média rendkívül hasznosan működött ezen a téren az elmúlt hetekben. Célzottan és hatékonyan jutottak el az információk mindazokhoz, akik támogatni, segíteni akartak. Mindeközben a háttérben a nagy karitatív szervezetek a menekültválság első pillanatától kezdve folyamatosan egyeztettek a szakterületek közötti feladatmegosztásról, és egységes kommunikációt alakítottak ki a Karitatív Tanácson keresztül, hogy a lehető leghatékonyabban segíthessük a háború elől menekülőket.