A betegellátás szolgálatában

A betegek gyógyítása nem szakma, hanem olyan hivatás, amely az e területen dolgozók tudásán, gyakorlati tapasztalatán és empatikus képességein egyaránt alapul. Ezen felelősségteljes szakma a szakemberhiány és a terület multidiszciplináris jellege miatt a klasszikus egészségügyi beosztásokon (orvosok, ápolók, műtősök, asszisztensek stb.) túl egyéb szakemberek részvételét is igényli a gyógyításban.
A betegellátás számos feladata közül most csak a diagnosztikai területre szeretnék kitérni. A diagnosztikai ellátás lehetetlen a beteg közreműködése nélkül (hiszen ő adja a testét, testnedveit, szöveteit, kőképződményeit stb.), de egyben ez az a tevékenység, amely a betegtől távol is történhet. A vizsgálatok kivitelezője számos esetben nem ismeri személyesen a beteget, és csak a vizsgálatot elrendelő szakember által megadott információkat kapja vagy kaphatja meg. A diagnosztikára jellemző objektivitás és bizonyos fokú érzelemmentesség nem jelenti azt, hogy a diagnoszták elfeledkeznek a páciensről.
A diagnosztikai laboratóriumokban diplomás munkakörben az orvosi esküt tett szakorvosok és szakgyógyszerészek mellett dolgozó természettudományos végzettségű (biológus, vegyész…) kollégák ugyanúgy átérzik a betegellátás felelősségét, és a hippokratészi eskü letétele nélkül, de annak szellemében, tudásuk legjavát nyújtva látják el a feladatukat. Ezeknek a nem orvos diplomásoknak az egészségügyben elfoglalt helyét rendezte a klinikai biokémikus, klinikai mikrobiológus, valamint molekuláris biológiai diagnosztikus egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítés megszerzéséről szóló, 41/2005 (IX.22.) EüM rendelet.
A rendelet a klinikai biokémikusok és mikrobiológusok számára 48 hónap szakképzési/szakgyakorlati időt ír elő az egyetemi alapdiploma (öt év: biológus, vegyész stb.) megszerzése után. Ebben a 48 havi szakképzési időben kilenc hónapos tudományos munka elvégzése is benne van. A „molekuláris biológiai diagnosztikus” ráépített szakképesítés pedig további 24 hónap szakképzési időt ír elő a már megszerzett klinikai biokémikus szakképesítés után. A szakképzés minden esetben többnapos gyakorlati és elméleti szakvizsgával zárul.
A szakképesítés beindításával a magyarországi szakmai kollégiumok és orvosi egyetemek összehangolták az olyan nem orvos végzettségű szakemberek szakképzését, akik európai szintű elméleti és gyakorlati ismeretekkel rendelkeznek a rutinlaboratóriumok szerteágazó területein (klinikai kémia, hematológia, hemosztazeológia, immunológia, endokrinológia, molekuláris biológia…).
A szintén 48 hónapos szakképzési vagy szakgyakorlati idejű klinikai sugárfizikusok szakképzéséről a klinikai sugárfizikus egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítés megszerzéséről szóló, 19/2007. (IV. 17.) EüM rendelet rendelkezett. Ezek a kollégák főként a nukleáris medicina és az onkoterápiás kezeléseket végző egységek alkalmazottai között találhatók meg.
A fenti rendeletek további megerősítést nyertek 2012-ben az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítés megszerzéséről szóló, 22/2012. (IX. 14.) EMMI rendelet megjelenésével.

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ Nemzeti Vizsgabizottságától 2017 februárjában kapott összesítés szerint 2016 decemberével bezárólag 67 fő tett szakvizsgát klinikai biokémiából, 31 fő klinikai mikrobiológiából, 5 fő molekuláris biológiai diagnosztikából és 11 fő klinikai sugárfizikából. Ez összesen 114 fő, de természetesen az elmúlt három évben tovább növekedett a szakvizsgázottak száma.
Ezeknek a kollégáknak mint nem orvos- és egészségtudományi képzési területen szerzett alap-szakképesítéssel rendelkező, de egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzés keretében egészségügyi szakképesítést szerzett egészségügyi dolgozóknak a 2006. évi XCVII. törvény 14/A § (1a) bekezdése szakmai kamaraként a Magyar Orvosi Kamarát jelölte meg. Sajnos a kamarának 2020 márciusában is csak 94 fő fent felsorolt szakvizsgával rendelkező tagja van. Ez a szám még kisebbnek tűnik annak ismeretében, hogy a MOK DTESZ-nek 1620 fő aktív tagja van, ahol egyébként a felsorolt szakképesítés megfelelő képviseletet kap.
Mindemellett elmondható, hogy mivel ez a kicsiny, de szerteágazó tevékenységet folytató csoport (klinikai biokémikusok, klinikai mikrobiológusok, molekuláris biológiai diagnosztikusok és klinikai sugárfizikusok) a Magyar Orvosi Kamara tagja lehet, értékes érdekképviseleti támogatáshoz jutottak a korábbiakban, és jutnak is a jövőben.
A fenti kollégák a MOK tagsági kérelem elfogadása után kezdeményezhetik a működési nyilvántartásba vételüket, és a szakorvosokhoz és szakgyógyszerészekhez hasonlóan az ötéves működési periódusban meg kell szerezniük a rendelet szerint előírt pontszámot (64/2011 [XI.29.] NEFMI rendelet).
Klinikai biokémikusként elmondhatom, hogy a szakvizsgázott, a betegellátásban dolgozó, nem orvos végzettségű kamarai tag klinikai biokémikusok nem pótolják a fogyatkozó orvosi jelenlétet a laboratóriumi diagnosztika területén, de számos kórházban, rendelőintézetben és egyetemi intézetben biztosítják a diagnosztikai egység szabályszerű működtetését (lásd az emberi erőforrások miniszterének 1/2012. (V.31.) EMMI rendeletét a minimumfeltételekről). Az orvosi egyetemeken, egészségügyi főiskolákon oktatóként vesznek részt a hallgatók
képzésében, a betegellátásban pedig a különböző laboratóriumi részlegek működését koordinálják, konzultálnak az orvos kollégákkal, és ügyeletet látnak el. Mindezen tevékenységek mellett számos kolléga a tudományos élet aktív résztvevője is, amit a hazai és nemzetközi megjelenésű közlemények és előadások igazolnak.
A fentebb leírt szakképesítésű kollégák a MOK-ba való belépéssel egy olyan közösség tagjaivá válnak, akikkel folyamatosan együtt dolgoznak a betegek gyógyulásáért, megfelelő ellátásáért, és szakmailag kölcsönösen kiegészítik egymást, megfelelve a mai kor multidiszciplináris kihívásainak.