A korona-időszámítás kérdései

2022-07-25 14:26:00 FORRÁS: Orvosok Lapja, fotó: Unsplash

Szerző: Dr. Fehér Pálma Virág PhD pszichológus, pszichoterapeuta

Orvosok lapja - Diplomások (DTESZ)

Szabad interakciós beszélgetések háziorvosokkal

A világjárvánnyal való tudatos szembenézés összefüggésében az egészségügy állapota és az orvostudomány fejlődése mindenhol a világon központi kérdéssé vált. A korona-időszámításról való gondolkodás szükségszerűen magával hozta a retrospektív elemzéseket a jövőbetekintés és az „új normalitás” bizonytalanságával együtt. Miközben normalitásra vágyunk és várunk, lehet, hogy érdemes a gyógyítók egészségét is érintő alapkérdésekkel foglalkoznunk. Ezen belül fel kell ismernünk, hogy együttérzés nélkül nem létezhet valódi orvoslás. Együttérzésünket folyamatosan fejlesztenünk és gyakorolnunk kell, amely nélkül nem várható változás, mint ahogyan ez az utánpótlás gondozása nélkül sem érhető el.

 

Hogyan birkózhatunk meg a Covid okozta érzelmi terheléssel?

A világjárvánnyal való tudatos szembenézéssel összefüggésben az egészségügy állapota és az orvostudomány fejlődése mindenhol a világon központi kérdéssé vált. A korona-időszámításról való gondolkodás szükségszerűen magával hozta a retrospektív elemzéseket a jövőbetekintés és az „új normalitás” bizonytalanságával együtt. Miközben normalitásra vágyunk és várunk, lehet, hogy mégis érdemes az egészségünket, a gyógyítók egészségét érintő alapkérdésekkel is foglalkoznunk.

Egy korábbi számunkban már ismertettük, hogy a mai ismereteink szerint a kiégés, vagyis a fizikai és lelki kimerülés hosszabb ideje fennálló érzelmi megterhelés vagy stressz hatására alakul ki, állandó és fokozott érzelmi igénybevétel mellett, és hogy a kiégés okaival számtalan kutatás foglalkozik. A stabilitás megőrzése szempontjából azonban vannak sürgetőbb kérdések a jelenben: Miként óvhatjuk meg az egészségünket? Hogyan leszünk újra cselekvőképesek az életünkben, és hogyan őrizzük meg gyógyítóként a lelki egészségünket?

Tapasztalataink szerint az orvosok lelki egészségmegőrzése érdekében mindig fontos szempontnak kell lennie annak, hogy konkrét módszereket biztosítsunk az egészséges gyógyítói identitás megőrzéséhez, amely nélkül elképzelhetetlen a valódi orvoslás és lelkigondozás. A dolgozók egészsége és teljesítménye elengedhetetlen egy jövőben jól működő egészségügyi rendszerhez. Anélkül, hogy diagnosztizálták volna, a dolgozók java már a Covid-időszak előtt is a munkahelyi mentális egészségkárosodás jeleit észlelte magán. A világjárvány felerősítette a betegellátás korábbi problémáit és stressztényezőit, amelyek amúgy is látensek voltak, vagy nem lettek megfogalmazva, megvitatva.

A Covid-időszak alatt megjelenő általános és speciális terhelési szempontok csökkentésére az angolszász országokban ún. „Schwartz-köröket” (Schwarts-rounds) képeznek, amelyek során szakmaközi csapatok reflektálnak az érzelmi és stresszes helyzetek tapasztalataira. Figyelemreméltók azok a megközelítések is, amelyek során a szakmai vezetők szisztematikus vezetői látogatásokat, egyfajta pozitív vezetői körutat tesznek a dolgozók speciális problémáinak megismerése és megoldása érdekében. Az aktív személyzet részvételével működő egészségügyi vagy minőségi körök a reflektív és a megoldásorientált fejlesztési gyakorlatok kombinációi.

Mik lehetnek mégis a hatékony eszközök az orvosok és a szakdolgozók mentális egészségének támogatásában? Hatékony beavatkozásokról ma még viszonylag kevés tanulmány számol be. Ennek oka, hogy kevés az ellenőrzött intervenciós tanulmány, és alig van összehasonlítás a pandémia előtti helyzettel. Meglátásaink szerint a mentális egészség előmozdítását célzó tanulmányok három csoportba oszthatók:

  1. szervezési intézkedéseket érintő intervenciók (pl. segélyvonalak, karanténban lévő dolgozók támogatása, pozitív visszajelzés és világos kommunikáció oktatása, erősen fertőző betegek ellátását végzők új munkarendje),
  2. csapatépítő, szociális támogató intézkedések (elegendő pihenési és regenerálódási idő, kollegiális támogatás elismerésére, megbecsülés növelésére irányuló intézkedések),
  3. személyes fejlődést érintő intézkedések (kompetenciafejlesztés során elegendő idő a felkészüléshez, elegendő idő a pihenésre és rekreációra, igényalapú pszichoszociális támogatás, pszichoterápiás tanácsadás és támogató szolgáltatások, reziliencia fenntartására és megerősítésére alkalmas pszichológiai szolgáltatások). Mára elmondható, hogy több orvos alkalmaz valamilyen stresszt levezető, egyéni stratégiát mentális egészsége érdekében, mint a Covid-19 megjelenése előtt, mert a stresszkezelő vagy rezilienciatréningek elfogadása munkahelyi keretek között még mindig erősen korlátozott, vagy nem is létezik. A praxisból származó következtetések szerint elmondható, hogy az alkalmazottak rossz mentális egészsége a rendszerszintű betegségek jelzője. A kedvező munkahelyi keretfeltételek viszont elősegíthetik a személyzet elégedettségét és az ellátás minőségét, hiszen az egészséges és hatékony egészségügyi dolgozók biztosítják a hatékony és magas színvonalú betegellátást a háziorvosi praxisokban is. Éppen ezért továbbra is jelentős kérdés marad a kedvező munkakörülmények megteremtése a személyi és szervezetfejlesztési intézkedésekkel együtt, függetlenül a jelenleg még tartó vagy a jövőben megjelenő járványok megjelenésétől.

 

Személyközpontú szemlélet

A Covid-tapasztalatok egyik lényeges felismerése, amely mára már nem lehet kérdés: a pszichoszomatika az orvoslás jövője. Ez azt jelenti, hogy a többdimenzionális orvostudomány folyamatosan továbbfejlődött abban a szemléletében is, hogy jó gyógyítóról akkor beszélünk, ha az embert egészlegesen vizsgálja és gyógyítja. Tapasztalati úton azért érdekes a kérdéssel foglalkozni, hogy lássuk: hogyan is bánunk az alternatív és komplementer szemlélettel a hétköznapi gyakorlatban? Hogy van ez Covid után a lelkigondozás terén? Az orvostudomány által sugalmazott biztonság sokféle megközelítés felől vitatott. Az orvosoktól például gyakran hallani, hogy: „nem bírjuk tovább”, ugyanakkor azt is, hogy: „mi vagyunk az egyedüliek”, „mi vagyunk felhatalmazva erre” stb. Tegyük fel magunknak a kérdést: segít ez a szemlélet? Nem. Sok esetben nem segít, hanem mondjuk ki: árt. Nemcsak most, hanem generációkon átívelően. Azért gondolom így, mert egyoldalúságot üzen, amely csak a járványt látja és kezeli. A beteget vagy rászorultat nem.

Úgy vélem, hogy az ilyen gyógyításnak a pszichológiai és a szociális része tele van paradoxonokkal, amelyeket nem lehet már egyszerűen kiírni a rendszerből. Bizonyos kezeléseket, amelyeket bevetnek pl. az onkológiában, körültekintően lenne érdemes bevezetni, amely azt jelenti, hogy nem az egyetlen járható útként kijelölni, hanem egy személyközpontú szemlélettel társítva. Ritka kincs, ha a gyógyító nyíltan viszonyul a beteg szubjektív tapasztalatához. Tudjuk, hogy a terápiában is e szubjektív oldal kezelése a fő tényező. Sajnos a leértékelés mindenhol a világon, minden kezelésben csalódást okoz a betegnek. Ha a beteg leértékelődik azáltal, hogy nem kap megfelelő figyelmet az orvostól, szorongani kezd, állapota gyorsabban romlik, ennélfogva gyorsabban fog meghalni. Ez az immunszupresszív hatás: a lehangoltság érzése és a depresszió állapota változás nélkül ebből a személytelen érzésből fog tovább táplálkozni.

 

Tudatos jelenlét

A depresszióval a Covid-időszakban gyakran találkoztunk. A depresszió az egyik leggyakoribb vészjelzés vagy figyelemfelkeltő jel, hogy valami nincs rendben. Ha azonban a depressziót elvesszük, a probléma még mindig ott lesz. Ez egy külön téma a gyógyítás terén. Miért van ott a depresszió, és mi van mögötte? Ez természetesen önmagában is izgalmas kérdésfelvetés. Egyelőre a koronaidő okozta depresszió következményeivel kell megküzdenünk a hétköznapokban, de az alapkérdéssel is foglalkozni kell. A krónikus fájdalmaknál szintén nehéz hatékony gyógymódot találni, és ezért fontos ezekkel a kérdésekkel foglalkozni.

Addig is, mit lehet tenni? Elkezdhetünk meditálni, hogy legalább mentálisan teremtsünk egy egészséges világot magunk körül. A mai pszichoneuro-immunológia igazol bennünket, hogy a meditáció régóta javasolt technika a lelki és fizikai fájdalmak enyhítésében. Az MBSR angolul mindfulness based stress reduction, azaz ’tudatos jelenléten alapuló stresszkezelés’, (egy korábbi számban már írtunk róla). Az MBSR hatására, ahogy metaanalízisek sora bizonyítja, az immunvédelem erősödik. Mivel tudjuk, hogy a telomerek az öregedési folyamatok valódi markerei, a meditációk és az MBSR-technikák gyakorlása által a sejtmegújulási folyamatok akadálymentessé válnak, a sejtmagot érintő mérések szerint az öregedési folyamatok lelassulnak. Egyes vizsgálatok szerint a meditációk következtében a meditálók csoportja hosszabb telomerekkel rendelkezett, mint az MBSR-t nem végzők csoportja. További jelentős kutatási terület lehet a táplálkozás és a stressz összefüggése az immunológiával, amelyet Covid-tapasztalatokkal bővítettek ki.

Mégis a jelen pillanatban a legfontosabb: hogyan birkózunk meg a koronaidő okozta következményekkel? Például az érzelmi stresszel? Mivel pillanatról pillanatra változunk, fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hogy pszichésen miként észleljük és dolgozzuk fel a bennünket érintő változásokat. Észleljük-e, hogy meddig tartanak bennünk bizonyos élettani és pszichés folyamatok? Tapasztalatainkból tudjuk, hogy napokba telik, amíg az immunrendszerünk reagál egy eseményre. Gondoljunk csak a kortizolszint változására! A küzdéshez élni akarásra, tehát energiára van szükségünk. Mit tanul a szervezetünk? Azt, amit és ahogyan tanítunk neki.

 

Az együttérzés megtartása

A fent említett paradoxonokra nemcsak az orvosoknak, hanem a lelkeket gondozóknak is reagálniuk kell, akkor is, ha csak a betegségre koncentrálnak. A szorongás, az alávetettség érzete vagy a gyógyítás rendszeréből fakadó túl erős hierarchia, valamint az, hogy nem partnerként kezelik a segítségre szorulót, csak akkor fog csökkenni, ha figyelembe veszik lelki igényeit, elvárásait, és ha a segítő-segített kapcsolat valóban a kapcsolattal dolgozik majd. A kapcsolattal, amely mentes a ragaszkodástól, elfogultságtól és ellenszenvtől.

A mai teljesítménykultúrának része az orvoslás jelenlegi rendszere, amelynek viszonyulási mintázatai a szociális segítőkapcsolatokban is megjelennek. Nem szelíd, nem emocionális, hanem adatokra épülő és egyre inkább adatokkal foglalkozó rendszer. A megnövekedett adminisztráció terhét már a Covid előtt is éreztük. Hogyan alakul tehát a jövőbeni orvos-beteg kapcsolat a jelenlegi terhek növekedése mellett?

A koronavírus nagy befolyással volt és van ma is mindannyiunk életére: az orvoslásban, a médiában, a gazdaságban egyaránt, és bármennyire fájdalmas kimondani: többnyire csalódást hozott, mert nem összpontosítottunk eléggé a realitással való kapcsolatra. Nem a valóság keresésére és az őszinte szereteten alapuló együttműködésre figyeltünk. Pedig nem gép vagyunk, amelyből kihullik a csavar, és amelybe aztán elég egy újat behelyezni. Érdemes lenne autentikus tájékozódásban gondolkodnunk, és fenntartanunk magunkban a középút bölcsességét, amellyel feltételezésem szerint minden gyógyító rendelkezik. Ez konkrétan azt jelenti, hogy jó cél a szorongásainkat redukálnunk, és kilépnünk a passzivitás árnyékából: azaz nem marad más, minthogy valóban aktívan tegyünk fizikai és lelki immunitásunk védelmében. Az a gyógyító, aki jól karbantartja magát, valószínűleg a gyógyítás terén is hatékonyabbá válik.

Az elmúlt időszakban megtapasztalhattuk, hogy a járványhelyzethez kapcsolódóan átélt szorongások elviseléséhez stabilitásra és érett érzelemszabályozásra van szükség. A posztcovid-időszaki egyensúly újrateremtésének eszközei pedig szintén tőlünk függenek. Ha járványmentes időszakban és egészséges etikai szemléletben gondolkodunk, és a személyes minőség, vagyis az etikus magatartás megőrzésére törekszünk, akkor általában szem előtt tartjuk a helyes látásmódot, a jártasságot és a megfelelő magatartást. A helyes látásmódot illetően a jól gyógyító minden körülmények törekszik között a középút követésére, és jártas marad az együttérzés gyakorlásában.

 

Az utánpótlás gondozása

Covid után az együttérzés megtartásán és a reflexív etikai kereteken túl még inkább sürgető kérdés: kik fognak a jövőben gyógyítani? A vidéki területeken ma már valósággá vált az akut orvoshiány. Különösen a vidéki területek érintettek a kérdésben, amely leginkább a háziorvosi praxisokat érinti. Sok fiatal orvosról elmondható, hogy nem csábítják az anyagi ösztönzők. De vajon a szakpolitika is felismerte ezt? A kérdés Covid utáni megoldása további kétségeket ébreszthet a háziorvosi szakma jövőjével kapcsolatban.

A betegekre nézve aggasztóak lehetnek a következmények, mert több beteget kell elosztani egyre kevesebb praxisba. A praxisok túlzsúfoltak, a háziorvos beteglátogatásai sokszor elképzelhetetlenek. Az orvossal való fontos, bizalmas beszélgetésre egyre kevesebb idő jut, bár ez a probléma nemcsak a vidéki háziorvosi és nem csupán a háziorvosi praxisokat érinti. A háziorvoshiány egy akut probléma, ezen a közeljövőben nehéz lesz változtatni. Sok háziorvos nyugdíjba vonul, vagy életkora miatt csökkenti a gondozási tevékenységi körét.

Érthető módon felmerülő kérdés: hogyan lehet a fiatal kollégák számára választható opcióként érdekessé tenni a háziorvosi szakmát? Fontos lenne építeni a szakmai szolgáltatók, a szakmai orvosi testületek, valamint más jelentős támogatók közös, intenzív erőfeszítéseire, amelyek célja az általános orvoslás vonzóbbá tétele a fiatalok számára. A finanszírozás és a további reformok folyamatos megerősítése mellett kompetenciaközpontok és a továbbképzést szolgáló egyesületek támogatása is fontos lehet, mert a jól felépített képzési programoknak köszönhetően a leendő háziorvosok szilárd és kiszámítható struktúrákra támaszkodhatnak a jövőben. Elmondhatjuk, hogy jelenleg a koronajárvány tette leginkább láthatóvá a háziorvosok munkáját. A háziorvosi praxisokat világszerte védőfalnak minősítette a média a vírus terjedése ellen, és elismerte a szerepüket abban, hogy ne árasszák el a betegek a kórházi osztályokat. Ha megengedjük magunknak, ez az elismerés hozzájárulhat a fiatalok általános orvoslás iránti érdeklődésének növekedéséhez.

 

Szakirodalom

Cabarkapa S, Nadjidai SE, Murgier J, Ng CH. The psychological impact of COVID-19 and other viral epidemics on frontline healthcare workers and ways to address it: a rapid systematic review. Brain Behav Immun Health. 2020;8:100144. doi: 10.1016/j.bbih.2020.100144

Eörsi Dániel–Fehér Pálma Virág, Ki segít a segítőnek? Egyházfórum, XXX. (V. új) évf., 2015/3, 50–53.

Fehér Pálma Virág–Láta Mónika, Stabilitás az áramlásban, in Testképek a gyógyításban. A test mint eszköz és referenciapont, Bp., L’Harmattan, 2019.

Flanagan E, Chadwick R, Goodrich J, Ford C, Wickens R. Reflection for all healthcare staff: a national evaluation of Schwartz rounds. J Interprof Care. 2020;34(1):140–142. doi: 10.1080/13561820.2019.1636008

Germer, Christopher–Neff, Kristin, The Mindful Self-Compassion Workbook, New York, NY, Guilford Press, 2018.

Neff, Kristin, Együttérzés önmagunkkal, Bp., Ursus Libris, 2014.

 Muller AE, Hafstad EV, Himmels JPW, Smedslund G, Flottorp S, Stensland SØ, et al. The mental health impact of the covid-19 pandemic on healthcare workers, and interventions to help them: a rapid systematic review. Psychiatry Res. 2020;293:113441. doi: 10.1016/j.psychres.2020.113441

Perczel-Forintos Dóra: A jót keresd, ne a rosszat-megküzdés járvány idején. A COVID-19 pszichés hatásai. Összefoglaló tanulmány In: Orvosképzés XCV/2020

Pollock A, Campbell P, Cheyne J, Cowie J, Davis B, McCallum J, et al. Interventions to support the resilience and mental health of frontline health and social care professionals during and after a disease outbreak, epidemic or pandemic: a mixed methods systematic review. Cochrane Database Syst Rev. 2020;11:Cd013779. doi: 10.1002/14651858.Cd013779

 

 

Megtekintések száma: 325

Klinikai szakpszichológus, klinikai mikrobiológus, klinikai biokémikus, klinikai sugárfizikus és klinikai molekuláris biológus tagjaink rovata.

ESEMÉNYEK