Alfred Adler öröksége: Az individuálpszichológia rendszere

2020-03-05 08:34:00 FORRÁS: Szélesné dr. Ferencz Edit, a Magyar Individuálpszichológiai

Szerző: Szabó Rita

Orvosoklapja - Diplomások (DTESZ)

„Az élet értelme a szolgálat” – így hangzik, a 150 évvel ezelőtt született, az emberismeret számára nagy jelentőségű életművet alkotó osztrák orvos, pszichológus, dr. Alfred Adler elhíresült mondása, mely hitelesen mutatja szerzője életstílusát, emberségét.

Az individuálpszichológiának, - a három klasszikus mélylélektani irányzat egyikének, - a megalapítója egész életét az emberek testi-lelki gyógyításának, nevelésének szentelte. Adler elmélete, munkássága, kirajzolja személyiségét, beállítódását, erkölcsiségét. Tézisei visszavezethetők alkotója bizonyos élményeire, kompenzációs stratégiájára. Tiszteletreméltó, hogy Adler tudatában volt ennek.Alfred Adler 1870. Február 7-én, Bécs rudolfsheimi elővárosában a Hauptstraße 32. számú házban született. Ma ez a Mariahilfer Straße 208. sz. háza. Apja, Leopold Adler, egy Burgenlandból bevándorolt, elszegényedett, szorgalmas, magas kort megért gabonakereskedő volt. Anyja is az akkori Magyarországon született, akit dolgos, igazságos, barátságos asszonynak írt le Adler. Hat gyermekük született, Alfred második volt a sorban. Koragyermekkori élmények sora vezette annak az életcéljának megalkotásához, hogy az orvosi pályát válassza: kisgyermek korában angolkórban szenvedett, 3 évesen öccsének halála volt rá nagy hatással, majd ötévesen súlyos tüdőgyulladása volt, amit erős halálfélelemben élt át. Úgy döntött, hogy felveszi a küzdelmet a betegségekkel, a halállal, gyámolítja a gyermekeket, gyengéket, szegényeket. Életműve ennek a vállalásnak példaértékű, sikeres eredménye.

1895-ben a bécsi egyetemen avatták orvossá. Először a szemorvoslás irányába indult, majd belgyógyászatot tanult, ahol kiváló diagnosztaként ismerték el. Állást vállalt a betegsegélyező pénztárnál és az üzemegészségüggyel foglalkozott. Ebben az időben, 1898-ban jelent meg első munkája, egy egészségtan könyv, „A szabó kisipar egészségkönyve” címmel. Már itt megmutatkozott mentálhigiénés szemlélete, a népegészségügy iránti érdeklődése.

1900-ban részt vett a Bécsi Orvosegyesület egyik előadásán, melyet Sigmund Freud tartott és melyen a hallgatóság kinyilvánította nemtetszését. Alfed Adler objektíven szemlélve a helyzetet, támogatta Freudot és ezt a véleményét egy orvosi folyóiratban írt cikkében is képviselte. Ez az esemény vezetett ahhoz, hogy Sigmund Freud 1902-ben meghívja Őt munkatársának, a szerda esténként a lakásán tartott vitaestekre, ahol az első négy résztvevő egyike lett. Különös és sok-sok változást hozó történelmi időkben, az Osztrák-Magyar Monarchia sajátos társadalmi közegében találtak egymásra azok a gondolkodók, akik igyekeztek megérteni a személyiség működését, fejlődését befolyásoló tényezőket, az ember viselkedésének okait, céljait, tudatos és tudattalan intencióit. Adler e körben tartott első előadása a hazugság pszichodinamikájáról szólt. Alfred Adler kreatív, úttörő személyiség volt. Így nem meglepő, hogy az 1907-ben megjelent „Tanulmány a szervek kisebbértékűségéről” című nagy jelentőségű munkájával, — melyben a testi és lelki folyamatok összefüggéseit magyarázza és a kompenzáció különböző formáit ismerteti: többek között Démoszthenész esetét bemutatva, — a freudi pszichoanalitikus körtől fokozatosan eltávolodott. 1911-ben, a „Szexualitás szerepe a neurózisban” című előadásában elfogadta ugyan a tudattalan folyamatok pszichodinamikai szerepét, tagadta azonban a libidó elsőbbségét a lelkiség szempontjából általában és a neurózis szempontjából speciálisan. Ehelyett Adler az élet összefüggéseinek egy nagyobb komplexitását feltételezte, ahol az „ÉN” a lelki élet főszereplője. A lelki aktivitás fő céljának nem a vágyat tekintette, hanem egy szociális kontextusban értelmezett biztonságot és érvényesülést. Így lépett Adler a szociálmedicína területére és hívta fel a figyelmet a betegségek kialakulásának közösségi/társadalmi faktorára. Ez a markánsan megfogalmazott álláspont vezetett ahhoz, hogy hét társával együtt kilépjen a Bécsi Pszichoanalitikus Egyesületből és megalapítsák a „Szabad Pszichoanalitikus (Kutatásért) Egyesületet”. (A kilépők között volt dr. marosi Máday István, a Magyar Individuálpszichológiai Egyesület alapító-elnöke is.)

Rendszeresen ismertette a személyiségről alkotott elképzeléseit és így fokozatosan fejlődött ki az individuálpszichológia teóriája és gyógyító-nevelő módszertana. 1912-ben adták ki az első pszichológiai könyvét, az „Ideges jellemről” (Über den nervösen Charakter). Itt a „neurózis” új elméletét igyekezett megmagyarázni, bevezetve az individuálpszichológia legjellemzőbb fogalmait. Úgy gondolta, hogy az ember egy egység és az egyént az eredeti értelme alapján "oszthatatlanként" kell értelmezni, innen az Adler által választott név: individuálpszichológia (lat. individuus = oszthatatlan). Az egyént, mint célorientált, holisztikus és társadalmi lényt írta le. 1913-ban az Adler által alapított egyesület nevét Összehasonlító Individuálpszichológiai Egyesületre, majd Bécsi Individuálpszichológiai Egyesületre változtatták, hogy minél pontosabban fejezze ki az irányzat szemléletét.

Az I. világháborúban Adler orvosként szolgált és megtapasztalva a háború szörnyűségeit vizsgálni kezdte a háború pszichológiai okát és értelmét. Elgondolásai teóriájának továbbfejlesztését eredményezték és 1918-19-ben bevezette a közösségérzés koncepciót, mely révén az individuálpszichológia elsőként adott társadalomlélektani magyarázatot a személyiség irányulására. Bár ezt Adler már 1908-ban említette, mégis csak később illesztette be szervesen elméletébe. A közösségérzés úgy értelmezhető, mint az önértékelésnek, az érvényesülés vágyának ellensúlya, mint az egészséges ember jellemzője, mint az egészséges fejlődés célja és értelme. A közösségérzés a teljes életstílus létrejöttében és kifejeződésében központi részt képvisel. Arról az alapvető komponensről van szó az individuálpszichológiában, ami minden életstílus-jegyet dinamikusan befolyásol. Az egészséges önérték-érzés és az érvényesülési törekvés konstruktív irányának kialakulásához, az individuum közösségérzésének is ki kell fejlődnie. Míg a lelkileg beteg ember örökké önmagával, saját értékének mentésével van elfoglalva, addig az egészséges ezen már túl van és energiáját a közösségnek szentelheti. Adler számára a mentális rendellenességek lényegében kapcsolatzavarok. Az elképzelésben az az ideál is benne rejlik, hogy a közösségérzés fejlesztése révén a háborúk elkerülhetők.

Adler gyakorlati szakember volt, az individuálpszichológiát alkalmazott lélektanná tette. Szerepet vállalt az 1920-as évektől a „Vörös Bécs" reformmunkájában, a pszichoterápia és az oktatás-nevelés reformjában. Nagy sikerű nyilvános előadásai, esetdemonstrációi lehetővé tették, hogy a szemlélet széles körben ismertté váljon és az orvoslást a neveléssel összekapcsolva, a pedagógusokkal együttműködve a lelki problémák kialakulásának megelőzése, a mentálhigiénés szemlélet kialakulhasson. Adler munkásságának kiemelkedő eredménye volt a nevelési tanácsadó központok létrehozása. Az iskolákkal és oktatási szervezetekkel együttműködésben, az individuálpszichológusok kísérleti osztályokban, 1931-től kísérleti iskolában, óvodákban, gyermekotthonokban, különféle gyógypedagógiai intézményekben, ideggondozókban tevékenykedtek. Jelentős hatással voltak a
"gyermekbarát" nevelés kialakítására. Az iskolai és klinikai területeken először csoportterápiás módszerekkel dolgoztak, majd egyéni felnőtt- és gyermekpszichoterápiás gondozást vezettek. Ez időben keletkezett Adler talán legnépszerűbb könyve, az „Emberismeret” (1927), melyet tanítványa, dr. Broser az előadásai alapján készített. Ebben a műben csodálatosan egyszerű módon magyarázza el az emberi jellemvonásokat és elemzi azok okait és a viselkedések céljait. Emberismeretre és önismeretre sarkall és így az olvasó képes lesz felismerni saját életstílusát, rejtett motívumait, céljait, erősségeit és gyengeségeit - és talán megváltoztathatja viselkedését.

Az individuálpszichológia, Adlernek és munkatársainak köszönhetően Európában az 1920-as években vált ismertté, majd azután az Egyesült Államokban terjedt el széles körben és nagy elismerésnek örvendett. (Magyarországon 1927-ben alakult meg a Magyar Individuálpszichológiai Egyesület, melynek szemináriumában 1934. szeptember 8-án, Budapesten tartott előadást Alfred Adler.) Hatására tudományos kutatások indultak el és gyakorlati módszereket fejlesztettek ki a pszichoterápiában, a tanácsadásban, a prevencióban és a pedagógiában. Része lett az ún. hétköznapi pszichológiai köztudatnak is, ami Adler tudatos szociális és társadalompolitikai elköteleződésének a következménye volt. Egyszerű terminológiájú publikációi és előadásai révén széleskörű hatás elérésére törekedett, amelytől nagyobb profilaxist remélt a lélektan területén és általánosságban, az ember szociális fejlődésében.

1926-tól kezdve Adler az Egyesület Államokban is előadókörutakat tartott. Az 1930-as évek elején elmélete egyre inkább metafizikai-ideológiai hangsúlyokat kapott, melyeket legjobban tükröz az „Élet értelme“ című könyve. 1934-ben a newyorki Long Island orvosi főiskola tanárává választották, amivel méltón ismerték el munkásságát. A fasizmus miatt már nem volt képes Alfred Adler Ausztriában és Németországban dolgozni, így 1935-ben családjával együtt az Egyesült Államokba emigrált. Haláláig, mely 1937. május 28-án a skóciai Aberdeenben következett be, fáradhatatlanul dolgozott: alkotott, nevelt, gyógyított. 2011-ben helyezték Adler földi maradványait végső nyugalomra, a bécsi Központi Temető díszparcellájában (Gruppe 33 G, Nr. 43). A megemlékezésen, munkásságát méltatva hangzott el egy mondatba sűrítve életművének üzenet: „Reméljük Adlerrel visszatér Bécsbe a közösségérzés is…!”


Adler alapkoncepciója egy holisztikusan szemlélt egységes, célorientált, kreatív személyiségről szól, aki egészséges állapotban pozitív, konstruktív, etikai kapcsolatban van embertársával. Így ez az irányzat egy értékpszichológiát is képvisel. Az emberi fejlődést meghatározó természeti és társadalmi hatások mellet a személyiség kreatív önalkotó képességét, és a közösségérzés hatóerejét hangsúlyozza és a pszichodinamika jelentőségére fókuszál. Alapfogalmai között megtalálhatók: az emberi viselkedés célirányossága, a fölényre törekvés, a kisebbértékűség-érzés és kompenzáció, az életstílus, a kreatív ÉN, a családkonstelláció és az életfeladatok. Adler a „kisebbértékűség-érzés” elnevezésű pszichológiai konstrukciót az elmélet fejlődése során többféle szempontból és tág dimenziókban szemlélte. Megalkotta a szervi kisebbértékűség tanát, majd ezt kiegészítette a kisebbértékűségi érzésről és annak kompenzálásáról szóló elmélettel, végül kidolgozta az ember metapszichikai kisebbértékűségének elképzelését. A pszichoszomatikus orvoslás alapjait fektette le és a szervdialektus fogalma is munkájának eredménye. Alapvetően a kisebbértékűség-érzés a személy önmagáról alkotott szubjektív értékelésén nyugszik, összehasonlítva magát más emberekkel, a szociális és társadalmi értékekkel, sőt adott esetben a saját személyiségideáljával. Az életstílusból leolvasható, hogy az ember hogyan viszonyul, az élethez, saját életéhez, embertársaihoz, hogyan értékeli saját lehetőségeit és képességeit — felmagasztalja, vagy elégtelennek érzi-e magát, esetleg reálisan szemléli jellemét, egyenértékűnek, talán tökéletesnek, vagy alacsonyabb rendűnek tartja-e magát. A kisebbértékűségi érzés, tehát sürgeti a megmentést, ill. az önérték-érzés biztosítását. Adler ezt kompenzációnak, vagy kompenzációs törekvésnek nevezte, s így vezette be a korábban a természettudományokban használatos fogalmat a pszichológiába. Az Adler által kidolgozott individuálpszichológiai elmélet a terápiás gyakorlatból keletkező pszichológiai rendszert állít elénk, egy olyan integratív pszichoterápiás modellt, ami magába foglalja mind az egészséges lelki működés jellegzetességeit, mind a pszichopatológiát, a prevenciót és a rehabilitációt is. Az alapvető adleri elvek az individuálpszichológiai beavatkozási módszerekben: az empátia, a bátorítás, a kooperáció kialakítása, középpontban a kliens és terapeuta/tanácsadó közötti kapcsolattal.


Az individuálpszichológia hatása a lélektani iskolákra napjainkban egyre pontosabban körvonalazódik. A mélylélektani iskolák közül az individuálpszichológia hangsúlyozta elsőként az ÉN szerepét, és működését kreatív, önalkotó-önreparatív folyamatként határozta meg, mely az életstílusnak, az ember személyes életfelfogásának, egységes mozgás- és tájékozódási vonalának, véleményrendszerének megalkotását eredményezi. Az anya-gyermek kapcsolat dinamikájának személyiséget (életstílust) befolyásoló hatásáról vallott nézeteivel a tárgykapcsolat- és kötődéselméletekhez járult hozzá. A humanisztikus pszichológia és a pozitív pszichológiai mozgalom a közösségérzés koncepcióját használja, amikor az önmegvalósítás szükségletét a közösséghez való hozzájárulással kapcsolja össze. Adler szerint az egészséges önérték-érzés és az érvényesülési törekvés konstruktív irányának kialakulásához, az individuum közösségérzésének is fejlődnie kell.

A kognitív pszichológiában a kognitív önszabályozás elmélete hasonlít az individuálpszichológiában kidolgozott fiktív finalizmus elvéhez és a kisebbértékűség-érzés kompenzatorikus működésének leírásához. A megküzdés-kutatás megállapításaival való összevethetőség alapját az adja, hogy az individuálpszichológia felfogása szerint, az emberben, mint az evolúció termékében, él az életben maradásra való törekvés és ezért aktívan küzd – tudatosan vagy tudattalanul, – hogy legyőzze a nehézségeit és megvalósítsa életfeladatait. A célokság elve találkozik a kognitív elméletben az elvárás-koncepcióval, valamint a kontrollhely-elvárások teóriájával. A szociálpszichológia számára jelentős szempont, hogy a személyiséget testi-lelki-szociális egységében értelmezte az elmélet, és az individuum és környezete közötti feloldhatatlan kapcsolatából indult ki. Az embert szellemi és lelki értelemben szociális lényként határozta meg és a közösséget létének eszközeként és egyben céljaként fogta fel.
A klinikai pszichológia feltevéseinek rendszerébe az individuálpszichológia az a tan, ami a pszichés zavarokat az elbátortalanodás specifikus formájaként fogja fel, a krónikus kisebbértékűség-érzés kifejeződésének és a félelemből származó biztonsági törekvésnek, ami a rugalmatlanságán keresztül akadályozza a megkívánt fejlődést.
A neveléslélektan számára a bátorító pedagógia szemléleti és eszközrendszerének kidolgozásával, a nevelési helyzetekben való alkalmazhatóság bemutatásával egy preventív, profilaktikus személyiségfejlesztés pedagógiai hozzájárulását adta az individuálpszichológia.

Alfred Adler, családját szerető, felesége Raissa Timofevna Epstein szabadságát tiszteletben tartó, gyermekeiről gyöngéden gondoskodó viszonya, hitelességéről mutat példát. Négy gyermeke közül Alexandra Adler, és Kurt Adler, pszichoterapeutaként folytatták, s gondozták édesapjuk örökségét. Adler kiváló gyógyító, előadó, tanító volt. Nagy csoportokban vezetett képzéseket, s előadókörútjain fáradhatatlanul igyekezett szemléletével megismertetni az érdeklődőket. Munkatársai, tanítványai, páciensei vitték tovább gondolatait. Barátságos, optimista, jó humorú, zenei tehetséggel megáldott, intuitív, kreatív, szinte művészi személyisége bátorította környezetét. Szerette az egyszerűséget, modora szerény és közvetlen volt. És legfőképpen szerette az embereket… Egyszer Adler séta közben megkérdezte egy ismerősétől: „Mi marad tőlem az utókor számára?” „Minden, csak nem az Ön nevével!” - volt a válasz. — Tévedett. Adler életművét megbecsülik szerte a világon, az irányzat képviselői az individuálpszichológia elméletét és módszertanát őrzik, kutatják, újítják, hogy a jövőben is megismerhető lehessen.
Köszönet ezért az örökségért!

Megtekintések száma: 613

Klinikai szakpszichológus, klinikai mikrobiológus, klinikai biokémikus, klinikai sugárfizikus és klinikai molekuláris biológus tagjaink rovata.

ESEMÉNYEK