Klinikai szakpszichológusként, pszichoterapeutaként fontosnak tartom az átlátható szakmai munkát, valamint a transzparenciát az etikai kérdések terén, hogy minél több kollégához elegendő információ jusson el a megfelelő szakmaetikai munkavégzéssel kapcsolatban. Etikai bizottsági tagként a bizottsági munkám részének tekintem a kollégák tájékoztatását, a szakmaetikai edukációt, a szakmai érdekképviseletet.
A MOK DTESz-ének Etikai Bizottsága fontosnak tartja, hogy a klinikai szakpszichológus kollégákat munkájukban, etikai normák mentén szakmailag és emberileg is támogassa. A transzparencia biztosítása nemcsak külső igény, hanem belső elvárásunk is, hiszen a szakmaetikai irányelvek, protokollok nyilvánosak, ismertek ugyan, értelmezésük és betartásuk olykor mégis nehézségekbe ütközik. Klinikai szakpszichológusként nem könnyű – bár nem is lehetetlen – eleget tenni a szakmaetikai elvárásoknak, megfelelni a jogi normának úgy, hogy mindeközben a páciensek pszichés támogatását, pszichoterápiáját is elvégezzük.
2015 novemberében alakult a MOK DTESz Etikai Bizottsága (a továbbiakban etikai bizottság), mely az elmúlt öt évben számos ügyben folytatott le etikai eljárást. A panaszok jó része a megfelelő dokumentáció vezetésének hiányosságával és a megfelelő tájékoztatás, kommunikáció elmaradásával függött össze.
Példaként mutatok be egy, az etikai bizottság által pár éve tárgyalt ügyet. Ennek az ügynek a hozadékát szeretném a klinikai szakpszichológusok szakmaetikai megsegítésére és tájékoztatására közreadni. A cikkben leírt eset bemutatása azonosításra alkalmatlan módon történik, és csupán annyi információt tartalmaz, amennyi az olvasó megértését szolgálja.
A beérkezett panasz részletei: a panaszos ebben az esetben egy édesanya volt, aki pár éve elvált a férjétől. Házasságukból két gyermek született, a vizsgálat idején még kiskorúak. A bíróság (a szülők egyezsége alapján) mindkét gyermek felett jóváhagyta a közös szülői felügyeletet. A panaszos volt férje (az édesapa) a válás után nevelési tanácsokat kért a panaszlott klinikai szakpszichológustól, amiben a válást követő pszichés terhek enyhítése volt a központi kérdés.
Az édesapa a kért nevelési tanácsadásra gyermekeit is magával vitte, akik rajzoltak, amíg az apára vártak. A pszichológus ezeket a rajzokat eltette. A találkozás után az édesanya tudomására jutott, hogy a gyermekei is ott voltak a rendelőben, így telefonon megkereste a pszichológust, és kifogásolta, hogy anyai beleegyezés nélkül látta el a gyermekeket. A panaszos elmondása szerint a pszichológus ingerülten viselkedett, nem volt együttműködő, végül azonban megállapodtak egy személyes találkozó időpontjában, ahol a pszichológus elmondta, hogy nem vizsgálta a gyermekeket, csak az édesapa részére nyújtott nevelési tanácsadást. Az édesanya és a pszichológus megállapodott abban, hogy ha az édesapa még egyszer elviszi a gyermekeket a pszichológushoz, a pszichológus tájékoztatni fogja az édesanyát annak szülői jogán.
A beszélgetést kis idővel követően kiderült, hogy az édesapa újra járt a pszichológusnál, és a gyermekeket ismételten magával vitte. Az édesanya ekkor tértivevényes levélben kérte a pszichológust, hogy juttassa el számára a vizsgálati anyagokat, illetve tájékoztatta a pszichológust, hogy semmilyen kapcsolathoz nem járul hozzá a gyermekei és a pszichológus között. A pszichológus erre a levélre semmilyen formában nem válaszolt sem akkor, sem később.
Az etikai bizottság az alábbi szempontok alapján tárgyalta az ügyet:
A panaszlott klinikai szakpszichológus kolléga egy tanúval jelent meg a tárgyaláson, ahol jelen volt a panaszos édesanya is.
A pszichológus a vizsgált személyek megjelenéséről, illetve az édesapának nyújtott tanácsadásról nem tudott egészségügyi dokumentációt csatolni az etikai bizottság részére.
A klinikai szakpszichológiai tevékenység egészségügyi tevékenység, melyre vonatkoznak az egészségügyi törvény1 szabályai. A pszichológusnak tudomása volt a közösen gyakorolt szülői felügyeleti jogról, és azzal a kifogással élt, hogy ő nem vizsgálta, nem kezelte a gyermekeket. Ez a kifogás nem lehetett megalapozott, hiszen klinikai szakpszichológusi minőségben, az erre szolgáló helyiségben fogadta az apát és a két gyermeket.
A panaszos édesanya kifogással élt az irányban is, hogy jogszabály biztosítja számára a gyerekei kezelésére vonatkozó egészségügyi dokumentáció megismerésének, az abba való betekintésnek a jogát (önkéntesség joga, tájékoztatás joga). Az édesanya többször kihangsúlyozta, hogy azt szerette volna tudni, miért jártak a gyermekei az ő tudta és hozzájárulása nélkül pszichológusnál, szerette volna megtudni továbbá az ottani találkozások eredményét, a pszichológus azonban ennek tisztázásában, megbeszélésében nem volt együttműködő. Mindeközben az édesapa az anyával szemben a szülői felügyeleti jog gyakorlása tekintetében, annak megváltoztatása érdekében pert indított, emiatt az édesanya azt is szerette volna tudni, hogy a gyermekek pszichológushoz vitele összefügg-e ezzel a ténnyel.
A pszichológus a tárgyalás során elismerte, hogy a panaszossal való személyes találkozás során megígérte: amennyiben a gyerekek legközelebb is megjelennek nála az édesapjukkal, akkor tájékoztatni fogja erről a panaszost. A későbbi tájékoztatás hiányát azzal indokolta, hogy a panaszos is kereshette volna őt telefonon.
Az etikai bizottság az alábbiakat állapította meg:
Az etikai bizottság a bizonyítási eljárás alapján megalapozottnak találta, hogy a panaszlott klinikai szakpszichológus megszegte az orvosi etika alapelveit (I.1.2.), azon belül a (2) bekezdésben foglalt Mindig jót tenni a betegeknek és nem ártani pontot. Magatartásával a kolléga – a panaszos szülőnek tett ígéret betartásának elmulasztása miatt – megszegte az általános magatartási szabályokat és az általános etikai követelményeket is (II.1.1., II.1.2., II.1.3. [2], [5], [14]). Nem törekedett eléggé a megnyugtató fellépésre, a pszichológus-kliens viszonylatban pedig alá-fölérendeltségi viszonyba keveredett az édesanyával. A bemutatott egészségügyi dokumentáció nem felelt meg a törvényben előírtaknak (II.3.), továbbá a pszichológus a tájékoztatáson alapuló beleegyezés formai és tartalmi elemeit sem tartotta be (II.6.). A bizonyítási eljárás során ugyanis bizonyítást nyert, hogy a pszichológus nem tájékoztatta az édesanyát a gyermekei megjelenéséről sem személyesen, sem írásban. Az Eütv. 13.§–16.§ értelmében a páciensnek, illetve cselekvőképtelen kiskorúak esetében a törvényes képviselőnek egyéniesített formában megadott teljes körű tájékoztatásra van joga. Ebben az esetben azonban ez a tájékoztatás elmaradt, ezért is sérültek a fent megjelölt rendelkezések.
Megalapozottnak láttuk továbbá, hogy a dokumentáció, illetve az adatkezelés az Eütv. 136.§ (1) bekezdésében foglaltak szerint hiányosan, nem megfelelő módon volt vezetve. A törvény úgy rendelkezik ugyanis, hogy az egészségügyi dokumentációt úgy kell vezetni, hogy az a valóságnak megfelelően tükrözze az ellátás folyamatát. A Magyar Orvosi Kamara Etikai kódexének II.3 pontja értelmében az adatkezelésre és titoktartásra, az egészségügyi dokumentáció vezetésére, kezelésére vonatkozó jogszabályi rendelkezések vétkes megszegése etikai vétséget jelent. A dokumentálás mellett a tájékoztatáshoz való jog szintén sérült. Az etikai bizottság a panaszlott klinikai szakpszichológust figyelmeztetés etikai büntetésben részesítette, mert ezt a szankciót tartotta az elkövetett etikai vétség súlyával arányban állónak.
A jogerősen kiszabott „figyelmeztetés” etikai büntetés az Ektv. 26/A.§ (2) bekezdés a) pontja értelmében egy év alatt évül el.
Összességében elmondható, hogy az eset ún. típusesetnek is tekinthető, hiszen három olyan nagy témát ölel fel, amellyel a klinikai szakpszichológusok rendszeresen találkoznak: a megfelelő dokumentáció vezetésének kérdése, a teljes körű tájékoztatás és a pácienssel, valamint a hozzátartozókkal kapcsolatos kommunikáció minősége. Eddigi munkánk során tisztán láthatóvá vált, hogy ezen témák a szakmaetikai munkánkat jelentősen átszövik. Olykor elveszünk a kibogozásukban, azonban töretlenül igyekeznünk kell, hogy még pontosabban, a jogi és szakmai irányelveket betartva, az etikai szabályzatnak is megfelelően végezzük munkánkat. A MOK DTESz Etikai Bizottsága reméli, hogy kollégáink számára hasznos a tapasztalataink megosztása, és a cikken keresztül is tudjuk érzékeltetni azokat a kérdésköröket, amelyek terén a jövőben mindenképpen körültekintőbben kell eljárnunk.
1 Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (Eütv.)
