Kórház, 1945

2020-04-22 14:13:00 FORRÁS: Orvosok Lapja

Szerző: Dr. Patocskai Anna

Orvosoklapja - História

„A szánkó súlyát csak akkor érezte, mikor háromórai gyaloglás után, tizenöt kilométeres út után megérkezett a városba, s a lovak éles patkói nyomán, az oroszok autói nyomán széles darabokon kibújtak a macskakövek a hó alól. A kórháznak jó részét szétbombázták, a régi orvosok valamilyen bűneik miatt miatt börtönben ültek. Két fiatal, de jóhírű orvos vezette a kórházat. Kettejüknek egy rendelőjük volt, az is hiányos. Ilonát ráterítették egy vörös
gumilepedővel letakart díványra, s a két orvos közül a belgyógyász megvizsgálta.
Nem tartott ez a dolog tíz percig. Akkor behívták Patkós Jóskát, és megmondták neki, hogy a testvére tífuszban szenved (szerintem agyvérzése volt, de ki tudja?), tegye vissza a szánkóra, és vigye a járványosztályra, aztán menjen a gondnoki irodába a fizetés végett.
A járványosztály a főépülettől vagy kétszáz lépésre volt. Azelőtt deszkapalánk választotta el ezt a barakképületet a pavilontól, s csak az utcán át lehetett odajutni, de a palánkot eltüzelték, s most a parkon át könnyű volt oda a közlekedés. Egy csíkos ruhás ápoló vette át az asszonyt a karbolszagú házban. Sivár volt ez az épület, és olyan csendes, mintha halottak lennének csupán benne.
Az üres szánt azután a gondnoki iroda elé húzta maga után Jóska. A régi gondnoknak is nagy bűnei lehettek, mert ebben az időben éppen követ talicskázott a vásártéren Az új azonban meglepően hasonlított hozzá, kerek fejű, puha kezű, kövérkés ember volt, s éppen olyan serény, tele ügybuzgósággal, mint a másik. Ez az emberke egy életre meg akarta alapozni a jövőjét, és derekasan ki akarta venni a részét az újjáépítésből. Szorgalmas, megbízható, okos ember volt. A szegény államtól nem várhatott támogatást, csak a betegekre számíthatott, de azok közül is csak kevésre. A tisztviselő nem fizethetett, a munkás a biztosítóintézet fillérein élvezte az intézmény áldását, a kereskedő, akinek pénze lett volna, nem hozta ide a betegét, Maradt hát a paraszt. Repesett a szíve, ha parasztember nyitotta be az iroda ajtaját.
A pénz, ami hivatalosan járt a kórházi ápolásért, nem ért már egy fabatkát sem, ettől ugyan felkophatott volna az orvosok és a betegek álla. »De a parasztnak van még az éléskamrájában, van, ha még annyira sír is.« (Ó, édes jó Istenem, az ötvenes évek nemsokára itt vannak.) A betegséget meg nyilván azért méri rá az Isten, hogy kulcsot adjon a gondok keze a kamrájához. Mert a gondnoknak sok éhező beteg meg egy romba dőlt kórház van a nyakán, s a betegeknek valamit enni kell, a kórháznak fel kell épülni. Vastag ceruzát vett elő. Diktálta a természetbenit, de írta is egyszerre, hogy a cédulát magával vihesse a paraszt.

»Naponta 1 kilogramm kenyér- vagy főzőliszt,
1/2 kilogramm nullás liszt,
1 liter tej, ha van tehén. Ha nincs, kecsketej is elfogadtatik.
1 liter bor.
Hetente hozzá
1/2 kilogramm zsír,
2 kilogramm zsír,
2 kilogramm savanyúkáposzta.«

Még ezenkívül egy csomó apróság. De ha valamiből éppen nincs a háznál, lehet más hasonló értékkel pótolni.”

Tatay Sándor: Vulkán. Budapest, 1958, Magvető, 70–73. o.
Szántó Piroska illusztrációival

https://botoskolonte.blog.hu/9999/12/31/korhaz_258

Kép forrása: gallery.hungaricana.hu

Megtekintések száma: 1358

Történeti érdekességek az orvostudomány, a gyógyszerészet és az ápolástan területéről.

ESEMÉNYEK