Nővérek aranycipőben

Mi még ápolónőkkel dolgoztunk együtt, akiktől lehetett ágytálat is kérni, és nővérekkel, akiktől kérni sem kellett semmit. Mindig a betegek között voltak a kórteremben, és kérés nélkül is töltötték a vizet a pohárba, teát a csészébe, kinek mire volt szüksége. A kis Kati úgy tudta mosdatni a fekvő beteget, hogy egy csepp víz se került a gumilepedőre. Margit nővér finoman be is hintőporozta, amikor a frissen felhúzott ágyba fektette. Irén nővér számon tartotta, hogy melyik ágyban feküdt utoljára a visszatérő beteg. Már a folyosón fogadta, és a helyére vezette az idősebbeket. Senki nem ácsorgott tanácstalanul az osztály folyosóján.
„Ölelje meg a nyakamat, öreganyám! – mondta a beteghordó Lajos az ambulancián. – Megyünk a röntgenbe, aztán hozom a kórterembe, ha kész a vizsgálat.” Addig már készült a laboratóriumi lelet, mert az osztályos kis laboratórium az ambulancia mellett volt.

Mint páciens feküdtem olyan osztályon, ahol krónikus betegeket is kezeltek. Ilonka nővér tudta, milyen rossz érzés összetapadt hajjal forgolódni az ágyban, ha egyáltalán mozdulni tud az ember. Szó nélkül hozott egy nagy nejlonlepedőt, a párnámra terítette, a másik végét pedig egy vederbe helyezte az ágy mellett. Így mosta meg a hajunkat egy kancsó meleg vízzel.

Éjszakás Piroska nővér egyedül vigyázott az összes betegre. Nem tudom, milyen tanfolyamra járt, és volt-e szakképesítése, de azt tudom, hogy otthonosan és biztonságban érezhette magát az ember mellette. Csendben járt a kórtermek között, betakarta a beteget, a szükség esetére kiírt gyógyszert megadta nekik, és mindig tudta, mikor kell felkölteni az ügyeletes orvost. Napközben ellátta otthon a fiait, és szegény volt, talán szó szerint, mint a templom egere; az ura harangozó volt a közeli katolikus templomban.

Sok év telt el azóta, hogy együtt dolgoztunk. Kitaposott öreg cipője helyett bizonyára aranycipőben jár Piroska a mennyben, s talán az összes nővér is, akikkel olyan jó volt együtt dolgozni.