A betegellátás jogi szabályozásának kérdései – bevezető gondolatok

Napjainkban az egészségügyi ellátórendszer, benne az egészségügyi dolgozók mindennapi munkája komplex kihívásokkal terhelt. Ezek egyike a betegellátást végigkísérő jogi kérdések sokasága.

Bár az egészségügyi ellátás jogi szabályozásának kérdésköre a régmúltra vezethető vissza, olyannyira, hogy már Hammurapi (Kr. e. 18. század) óbabiloni uralkodó kódexében is megjelentek orvosi felelősségi szabályok, azonban a jog az orvosi munka elkerülhetetlen részévé csak az utóbbi évtizedekben vált, leginkább a jogi felelősségi kérdések miatt. 

Az egészségügyi szolgáltató, benne az orvos munkája számtalan felelősségi jogviszonnyal terhelt: az etikai felelősségen túl büntetőjogi, szabálysértési, polgári jogi, munkajogi felelősséggel, hogy csak a leggyakoribbak kerüljenek említésre. Bár a médiában szinte nem telik el hét, hogy ne jelenjen meg egy újabb hír műhibákról, mulasztásokról (mely önmagában komoly veszteség az orvosi, egészségügyi szakdolgozói munka megítélésében), azonban a valódi jogsértések pontos számát nem lehet tudni. Az Integrált Jogvédelmi Szolgálat (továbbiakban IJSZ), illetve jogelődei évtizedek óta pontos kimutatásokat vezetnek arról, hogy adott évben mennyi volt a betegjogi képviselőhöz történő fordulások száma. Fontos azonban megjegyezni, hogy ezeknek csak kisebb hányada tényleges panasztétel. Vagyis bár az IJSZ-adatok igen sok hasznos és megfontolandó információt tartalmaznak évről évre, ezek sem alkalmasak arra, hogy megbecsüljük a jogsértések számát. 

Az egészségügyi jog hazai fejlődésének egyik mérföldköve az 1997. évi CLIV. tv. az egészségügyről (továbbiakban Eütv.) kódexszerű jogi norma hatálybalépése volt, 1998-ban. A jelenleg is hatályos Eütv. legfontosabb, a betegellátás rendjére közvetlenül ható, így a hazai orvosok munkáját is jelentősen befolyásoló változása a betegjogok széles körű szabályozásának kérdése volt. Az Eütv. kilenc betegjogot tételesen és viszonylag részletesen szabályoz (bár sokszor jogértelmezési dilemmákkal terhesen). Vannak azonban, akik a betegjogi képviselőhöz való fordulás jogát (mely egyébként alapvetően nem anyagi jogi, hanem eljárási jogi kérdés) is idesorolják, tizedik betegjogként. 

Az IJSZ adatainak elemzése alapján az elmúlt évtizedekben jellemzően három olyan betegjog volt, melyek információkéréssel vagy panasztétellel kapcsolatban leginkább megjelentek. 

1. Ezek közül kiemelkedik az egészségügyi ellátáshoz való jog kérdésköre, amely 2022-ben az ügyek 61 százalékában szerepelt. Ennek a betegjognak igen fontos szabályozási területe a szakmailag indokolt, megfelelő, folyamatosan és a beteg státusza által időben hozzáférhető és diszkriminációmentes (továbbiakban összefoglalóan a megfelelő) egészségügyi ellátás kérdése. Ez a betegjog nemcsak a betegjogi képviselői megkeresésekben, hanem az egészségügyi perekben is hangsúlyosan jelen van, vagyis a megfelelő ellátás zsinórmértékének megtartása elengedhetetlen az orvosi munkában. Ugyanakkor az orvosi szakterületektől függően, de a sokszor hiányzó vagy éppen vitatott, nem frissített szakmai protokollok, iránymutatások, szabályok miatt egyáltalán nem könnyű a zsinórmértéknek megfelelni. 

Ennek a betegjognak további része az is, hogy a beteg önmaga is kérhet második szakvéleményt (társadalombiztosítotti jogviszony esetén egyszer ingyenesen), mely betegbiztonsági kérdés, de az orvosi munka védelme szempontjából is lényeges (lásd konzíliumkérés). Még akkor is sok esetben támogatandó jelentőségű jogi szempontból ez a beteg- vagy orvosi oldalról érkező igény, ha az egyébként is túlzsúfolt betegellátást tovább terheli. 

1. Az emberi méltóság, mint alaptörvényben rögzített olyan alapjog, mely a többi alapjog kiindulópontját is jelenti, különös jelentőségű az egészségügyi ellátás során is. Ennek ellenére mind a betegjogi képviselői jelentésekben, mind a peres eljárásokban gyakori jogsértésként jelenik meg. Ehhez a betegjoghoz tartozik a nem megfelelő, durva, megalázó bánásmód; a beteg hosszas és indokolatlan várakoztatása; a beteg szeméremérzetének a megsértése; valamint az indokolatlanul bevezetett vagy mértékében, terjedelmében, dokumentálásában nem megfelelő korlátozó módszer alkalmazása.    
2. S végül a harmadik, sok esetben bizonyítottan, az egészségügyi dolgozó jogellenes magatartásával terhelt betegjog, a tájékoztatáshoz való jog, mely természetéből fakadóan szoros összefüggést mutat másik három betegjog gyakorlásával: az önrendelkezéshez való joggal, az ellátás visszautasításának jogával, valamint az intézmény elhagyásának a jogával. Ez nemcsak betegjogként, hanem egyszersmind az egészségügyi dolgozók kötelezettségeként is megjelenik az Eütv.-ben. Akkor megfelelő a tájékoztatás, ha a jogalkotó által felállított hármas követelményt teljesíti: érthető (a beteg életkorának és pszichés állapotának megfelelő), teljes körű és egyéniesített. Ennek a betegjognak a szabály szerinti követése igazi kihívás az orvosok számára, a betegellátásban sokszor tapasztalható időhiány, a betegek különböző iskolázottsági, egészségügyi tapasztalati szintje, pszichés és cselekvőképességi státusza, valamint a bizonyíthatósága miatt. Ez utóbbihoz kapcsolódik az úgynevezett „aki állít, az bizonyít” elv, melynek alapján az egészségügyi szolgáltató illetékes szakembere (legtöbbször orvosa) egy peres eljárásban utóbb akkor tudja leginkább a tájékoztatás megtörténtét bizonyítani, ha azt írásba is foglalta a beteg ellátásakor. Ez az írásba foglalás azonban sok esetben a teljes körű tájékoztatás követelménye, valamint az ilyen irányú kapacitáshiány miatt kifejezett nehézségekbe ütközik a mindennapos ellátásban. 

Napjainkban az egészségügyi ellátás során vannak olyan szakmaterületek (például intenzív, sürgősségi, szülészeti, valamint sebészeti ellátás), olyan betegcsoportok (például kiskorúak, belátási képességükben korlátozott nagykorúak, bizonyos vallási felekezethez tartozók, külföldiek), olyan ellátási formák, szintek (például egynapos sebészeti beavatkozás, fekvőbeteg-ellátás), melyek sokkal inkább kitettek a jogi felelősségre vonás lehetőségének. Jellemzően a döntésre rendelkezésre álló szűk időablak, az orvosi terület és az ellátás komplexitása és bonyolultsága, a sokszereplős ellátás, a magas szintű betegelvárások, a beteg magasabb szintű kiszolgáltatottsága és/vagy törvényes képviselete komoly nehézségeket indukál jogi szempontból. Ugyancsak problematikus a második világháború utáni évtizedektől megfigyelhető emelkedő betegszám, a napjainkban is megmutatkozó nagy betegforgalom. Könnyen belátható, hogy minél több beteg szorul ellátásra, annál nagyobb a hibázás valószínűsége nemcsak orvosszakmai, hanem betegjogi szempontokból is. S végül vannak olyan orvosi beavatkozások és területek (például intenzív ellátás, abortusz, gyermekellátás), ahol igen komoly, olykor jogon is túlmutató (például etikai, vallási), bonyolult és komplex dilemmák merülnek fel, úgymint az élet kezdetéhez, az élet végéhez kapcsolódó döntések, vagy éppen gyermekvédelmi kérdések.   

Ahhoz, hogy a fentieket szó szerint „orvos”-olni lehessen, de legalábbis csökkenteni az ezekből adódó nehézségeket, frusztrációkat, valamint mérsékelni a jogi felelősségre vonások számát, sokkal nagyobb jogtudatosságra lenne szükség. Ez többszintű feladat. Részben jogalkotási, lásd szakmai irányelvek, protokollok, orvosi munkát segítő jogi dokumentumok, nyomtatványok (újra)alkotása. Oktatási feladat, kezdve az alapképzésektől a szakirányú továbbképzéseken át a konferenciákig, ahol gyakorlati, és szakmaspecifikus példák segítségével kellene növelni az egészségügyi közép- és felsőoktatásban tanuló diákok, valamint a szakmájukat gyakorló orvosok, egészségügyi szakdolgozók egészségügyi jogi tudását. S végül kiemelten fontos az egészségügyi szakemberek jogi kérdések iránti érdeklődésének, de főképpen nyitottságának a felkeltése és megőrzése.

Hivatkozások

1. Feith, H. J. (2015) A kiskorú betegek egészségügyi ellátásának betegjogi aspektusai. Gyermekgyógyászati Továbbképző Szemle, 20: 3 pp. 147–150, 4 p. 
2. Feith, H. J. „Beteg-jogok”. In: Falus, András – Melicher, Dóra (szerk.) Sokszínű egészségtudatosság: Értsd, csináld, szeresd! Budapest, SpringMed Kiadó (2015) 300 p. pp. 112–119, 281 p.
3. Feith, H. J.: Adalékok a betegbiztonság magyarországi történetéhez (1738-1950 között). In  Barcs, István (szerk.) Egészségesen gyógyulni: A centripetális infekciókontroll kézikönyve. Budapest, Semmelweis Kiadó és Multimédia Stúdió (2019) 556 p. pp. 4–15, 12 p.
4. Integrált Jogvédelmi Szolgálat – Betegjog oldal https://www.ijsz.hu/betegjog.html Letöltés ideje: 2023. 10. 01.   
5. Lukács, Á. – Feith H. J. (2016) Betegjogok etnikai metszetben. Orvosi Hetilap, 157: 18 pp. 712–717, 6 p. 
6. Soósné dr. Kiss Zs.: A gyermekvédelmi munka alapjai. In: Feith H. J. (szerk.) Társadalom, család egészség). Budapest, Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar, 2018, pp. 242–267.