2025-06-03 13:28:00 FORRÁS: Orvosok Lapja, fotó: Alexander Grey, Unsplash
Szerző: Talabér János tanár, egyetemi oktató, egyházjogász, betegjogi képviselő
Orvosok lapja - Jogos kérdésekA betegjogok védelme a betegellátás nagyon fontos területe az egészségügyi rendszernek. A sürgősségi helyzetekben a betegek jogai és a szükséges orvosi intézkedések közötti egyensúly megteremtése kihívást jelenthet az egészségügyi szakemberek számára. Magyarországon a betegek jogait a többször módosított 1997. évi CLIV törvény (egészségügyi törvény) és Polgári törvénykönyv rögzíti, amelyek elvként szolgálnak az egészségügyi ellátás minden aspektusában.[1] A következőkben bemutatjuk a betegjogokat, a sürgősségi ellátás során alkalmazott korlátozó intézkedéseket, valamint az ezekre vonatkozó jogi és etikai szempontokat.
Betegjogok Magyarországon
A betegek jogai a magyar jogrendszer fontos részét képezik, és alapvetően egyetemes emberi jogokként kell értelmezni őket. Az eütv. 10. §-a hangsúlyozza, hogy a betegek emberi méltósága kötelező érvényű, a kezelők kötelesek ezt tiszteletben tartani. Az emberi méltósághoz való jog tárgyalásakor rendelkezik a törvény a korlátozó intézkedésekről is, amelyekre későbbiekben értekezésünk folyamán részletesen visszatérünk.
Az egészségügyi ellátáshoz való jog azt jelenti, mindenkinek joga van sürgős szükség esetén az életmentő, illetve a súlyos vagy maradandó egészségkárosodás megelőzését biztosító ellátáshoz, valamint fájdalmának csillapításához és szenvedéseinek csökkentéséhez.[2] Ez magában foglalja a megfelelő orvosi kezelés, a gyógyszerek, a szakorvosi ellátás, valamint a prevenciós programok biztosítását. A jog célja, hogy megszüntesse az egészségügyi egyenlőtlenségeket és lehetővé tegye, hogy mindenki, függetlenül társadalmi helyzetétől, nemétől vagy földrajzi elhelyezkedésétől, élhessen a legmagasabb szintű egészségügyi ellátással. Itt beszél a törvény a szabad orvosválasztás jogáról is. Ez lehetővé teszi a betegek számára, hogy megválasszák saját egészségügyi szolgáltatóikat, beleértve a háziorvosokat is.
Magyarországon a lakóhely szerinti körzet háziorvosai közül lehet választani, ami azt jelenti, hogy a betegeknek lehetőségük van arra, hogy a számukra legmegfelelőbb orvost válasszák, figyelembe véve az orvos szakterületét, tapasztalatait és személyes preferenciáikat. Ez azonban továbbra sem zárja ki azt, hogy a beteg másik, esetleg földrajzilag távolabb eső háziorvost válasszon, de akkor természetesen számolnia kell azzal, hogy nehezebb lesz a személyes vizit.[3] A betegek jogai közé tartozik a tájékoztatáshoz való jog, amely biztosítja, hogy részletes információt kapjanak egészségi állapotukról, a javasolt kezelési lehetőségekről, azok kockázatairól és előnyeiről, valamint a kezelés lehetséges következményeiről. A tájékoztatás célja, hogy a betegek megalapozott döntéseket hozhassanak egészségügyi ellátásukról. E jog szoros kapcsolatban áll az önrendelkezéshez való joggal, amely lehetővé teszi, hogy a betegek saját akaratuk alapján hozzanak döntéseket orvosi kezelésekről. A tájékozatlan beleegyezés, amely nem támaszkodik megfelelő információkra, súlyosan sérti a betegek jogait, és később hivatkozni lehet rá például „műhibaperben” is.[4]
Az ellátás visszautasításának jogáról általában elmondható, hogy a betegeknek joguk van elutasítani a javasolt orvosi kezelést, tájékoztatást kapni a diagnózisukról, a javasolt kezelésekről és a lehetséges következményekről, amelyek a kezelés elutasításával járhatnak. Fontos, hogy ezt a döntését a beteg bármikor megváltoztathatja, és ez semmiféle előnytelen következményekkel nem járhat vele szemben. Az egészségügyi gyakorlatban problémát az ún. „állapot-cselekvőképtelenség” megítélése jelenti. Ezt számos ok előidézheti, például alkoholfogyasztás, gyógyszerek, altatás miatti bódult állapot, oxigénhiányos akut betegségek. Ezeknek a körülményeknek azonban a közös jellemzője az, hogy ideiglenesek, így nincs szükség a cselekvőképtelenség bírói ítélet általi korlátozására. Ha tehát valaki ideiglenesen cselekvőképtelen állapotban van, és így tesz jognyilatkozatot, az alapvetően érvénytelen lesz, kivéve, ha a körülményekből arra lehet következtetni, hogy teljesen józan állapotában is hasonlóan járt volna el.[5] Ha tehát valaki például szívinfarktus esetén vissza akarja utasítani az ellátást, megteheti, de nehéz lenne meghúzni a határt, hogy mikor válik, például akut oxigénhiány miatt „ideiglenesen” cselekvőképtelenné.
A titoktartáshoz való jog szintén alapvető fontosságú, hiszen az egészségügyi ellátás során keletkező információk, beleértve a diagnózist, a kezelést és a beteg kórtörténetét, szigorúan bizalmasak, a jogban különös adatnak számítanak. A betegeknek joguk van tudni, hogy ki és milyen célból fér hozzá az adataikhoz, valamint jogosultak arra, hogy adataik kezelésekor az orvosi titoktartás elve érvényesüljön. Kevesen tudják, de a beteg rendelkezhet arról, hogy ki ne ismerhesse meg a dokumentumait, kinek ne adjanak felvilágosítást az állapotáról. A gyakorlatban ez két esetben szokott előfordulni: a beteg súlyos diagnózist kap, és nem akarja ezzel „terhelni” a hozzátartozóit, vagy – és ez is gyakori – rossz a kapcsolata valamelyik hozzátartozójával (feleség, gyermek stb.), és ezért tiltja meg az állapotáról adott felvilágosítást. A titoktartás mindenkire vonatkozik, aki a beteggel bármilyen kapcsolatba kerül, így például a liftkezelőre és a takarító személyzetre is.
A beteg kapcsolattartási joga alapvető emberi jog, amely biztosítja, hogy a kórházban vagy egészségügyi intézményben kezelt betegek kapcsolatot tarthassanak családtagjaikkal és hozzátartozóikkal. A házirend gyakran meghatározza a látogatási időket, a látogatók számát, és különféle biztonsági intézkedéseket is tartalmazhat, például a látogatók beazonosítását, illetve a betegekkel való kommunikáció határait.
Ugyanakkor a betegeknek joguk van ahhoz, hogy kommunikáljanak családtagjaikkal. Fontos, hogy a házirendek tiszteletben tartsák a betegek jogait, és biztosítsák számukra a szükséges kereteket a kapcsolattartásra, mindezt a betegségi állapot és a kezelés szempontjainak figyelembevételével. Ezért a házirend nem tilthatja, hogy a beteg telefonon vagy más elektronikus eszközön keresztül a nap akár 24 órájában kapcsolatot tartson. Sok kórház tiltja vagy korlátozza a mobiltelefon használatát. Ez a gyakorlat jogellenes.
A házirend továbbá nem tilthatja meg a szülőnek, hogy 14 év alatti gyermeke mellett éjjel-nappal ott lehessen. Nem tilthatja meg a vajúdó nőnek, hogy az általa megjelölt nagykorú személy a vajúdás és szülés alatt jelen legyen. Nem tilthatja meg a súlyos betegnek, hogy egy nagykorú hozzátartozója mellette legyen, látogatási időn túl is. Ilyen esetek: aki önmagát nem tudja ellátni, aki emiatt folyamatos segítségre szorul, aki hosszú távú fekvőbeteg-ellátást igényel, aki pszichés krízishelyzetben van vagy haldoklik. Ez az intézkedés még járványügyi helyzetben is fennáll.[6]
Az intézmény szabad elhagyásának joga fontos jogi és etikai kérdés, amely a betegek önrendelkezésének és szabadságának védelmét célozza. Az egészségügyi intézményekben kezelt pácienseknek általában joguk van ahhoz, hogy távozzanak, amennyiben a kezelés során megfelelő tájékoztatást kaptak állapotukról és a lehetséges következményekről. Fontos: nem létezik olyan, hogy „saját felelősségre távozott”. Hiszen a betegnek joga van bármikor elhagyni az intézményt és a mentőautót is. Távozásáról köteles a kezelőorvost tájékoztatni, ugyanakkor nem követ el szabálysértést vagy bűncselekményt, ha bejelentés nélkül távozik. Ekkor az orvos a megfelelő dokumentációba és zárójelentésbe bejegyzi, hogy „a beteg élt a gyógyintézet elhagyási jogával”, és nem azt, hogy „önkényesen távozott” vagy ilyen bejegyzéseket. Ha azt írjuk be, hogy „önkényesen távozott”, a beteg „megpecsételődik”, amikor újra – esetleg egy másik orvoshoz fordul –, ami jogalapul szolgál egy tökéletes személyiségi jogi pernek.
Ugyanakkor ezen jog korlátozása is lehetséges bizonyos esetekben, például ha a beteg ön- vagy közveszélyes állapotban van. Ebben az esetben az intézmény felelőssége, hogy a beteg biztonságát szem előtt tartva, a megfelelő jogi keretek között lépjen fel. A korlátozásokról az eütv. részletesen rendelkezik.
Az egészségügyi dokumentáció megismerésének joga alapvető jelentőségű a betegek számára, mivel biztosítja, hogy átláthatóan nyomon követhessék egészségügyi állapotukat és a kezelésük során hozott döntéseket, hozzáférjenek saját orvosi adataikhoz, diagnózisaikhoz és a rájuk vonatkozó kezelési tervekhez. Joguk van kérdezni, és az orvosnak vagy az erre kijelölt egészségügyi személyzetnek kötelessége válaszolni. A válaszadás nem opció, hanem az egészségügyi személyzet kötelessége.
A sürgősségi betegellátás megkezdésekor gyakran számítani kell a helyzet sürgősségére és a betegek állapotának súlyosságára. Sürgősségi helyzetekben gyakran szükség van az azonnali beavatkozásra, amely nemcsak a beteg életét, hanem mások biztonságát is érintheti. Sürgősségi ellátás, életmentő beavatkozás esetén a vizsgálatba, beavatkozásba való beleegyezés mellett vélelem szól. Kétség esetén vélelmezni kell, hogy a sürgős szükség fennáll.[7]
A sürgősségi ellátás gyakran megköveteli a betegek jogainak és a szükséges orvosi beavatkozások közötti határvonalak pontos meghúzását, különösen akkor, ha a beteg védelme érdekében kényszerintézkedések alkalmazása válik szükségessé. Az eütv. 10. § (2) bekezdése rögzíti, hogy a beteg szabadsága kizárólag súlyos és sürgető szükség esetén korlátozható, és mindig orvosi indoklás szükséges az ilyen intézkedésekhez.
Korlátozó módszerek alkalmazása
Elrendelés: kizárólag a beteg kezelőorvosa jogosult az ilyen módszerek alkalmazására. Ez biztosítja, hogy az orvosi döntés szakmai kompetencián alapul.
Dokumentáció: a törvény előírja, hogy az orvosnak rögzítenie kell a korlátozó intézkedések indoklását és időtartamát. Ez a jogi védelem szempontjából kulcsfontosságú, mivel lehetőséget biztosít a döntések utólagos ellenőrzésére.
Szakápolói elrendelés: amennyiben az orvos nem elérhető, kivételes esetben szakápoló is elrendelheti a korlátozást. Ez a szabály biztosítja a betegek biztonságát akut helyzetekben, amikor gyors döntés szükséges. Ez alkalmazandó a sürgősségi betegellátásra is, ahol mentőszakápoló, mentőtiszt, diplomás ápoló is elrendelheti a kényszerintézkedést.[8]
Értesítés és jóváhagyás: a kezelőorvost haladéktalanul értesíteni kell a korlátozásról, és a jóváhagyásának késlekedése szükségszerűen a korlátozás megszüntetéséhez vezet.
Ruházat eltávolítása: a beteg ruházatának eltávolítása csak a szükséges időre és mértékben történhet, figyelembe véve a beteg szeméremérzetét. Ez a szabály hangsúlyozza a betegek tiszteletét és komfortérzetét, ami elengedhetetlen az empatikus orvosi ellátás szempontjából. A mentőszolgálatnál, amennyire lehet, a beteg lakásán vagy mentőben vizsgáljuk a beteget, ha közterületi esetről van szó, próbáljuk megkérni a segítőket, hogy segítsenek elparavánozni a helyszínt.
A fizikai kényszer alkalmazása, mint például a betegek lekötése, kizárólag a legvégső indokolt esetekben, amikor más alternatív módszerek nem vezetnek eredményre, lehetséges. Személyes szabadságában bármely módon (fizikai, kémiai, biológiai vagy pszichikai módszerrel, illetve eljárással) csak a veszélyeztető beteg korlátozható. A korlátozás csak addig tarthat, amíg az feltétlenül szükséges. A kezelőorvost haladéktalanul értesíteni kell, akinek két órán belül azt jóvá kell hagynia. Ennek hiányában a korlátozás haladéktalanul megszüntetendő.
A hatékony kommunikáció kulcsszerepet játszik a kényszerintézkedések alkalmazásában. A betegek tájékoztatása a beavatkozás jellegéről és indokairól segíthet csökkenteni a szorongást, és megkönnyítheti a gyógyulási folyamatot. A betegek tisztába hozása a körülményekkel és a beavatkozással nemcsak jogi, hanem etikai vonatkozásban is kötelező, hiszen hozzájárul a betegek jogainak védelméhez. A hozzátartozóval való megfelelő kommunikáció szintén elengedhetetlen.
Dilemmák
Az egészségügyi személyzetnek mérlegelnie kell, hogy a beavatkozás előnyei meghaladják-e a potenciális károkat, és figyelembe kell vennie a betegek önrendelkezéshez való jogát. Az etikai dilemma gyakran abban rejlik, hogy miképpen lehet azonnali döntéseket hozni a betegek jogainak és méltóságának megsértése nélkül.
Befejezés
A betegellátás komplex és dinamikus környezetben zajlik, ahol a betegek jogainak védelme és a sürgősségi intézkedések között egyensúlyt kell találni. A kórházi vagy mentőszolgálati protokollok nem mindig tartalmazzák világosan azokat a potenciális veszélyeket, amelyek esetleg egy esetleges „túlkapáshoz” vezethetnek. A magyar jogrend, vélhetően az elmúlt évtizedek árnyékában kialakított egy alárendelt beteg-orvos vagy beteg-egészségügy kapcsolatot, holott az egészségügyi törvény egyértelműen definiálja például azt, hogy ki a beteg: „aki az egészségügyi szolgáltatást igénybe veszi”.[9] Azaz, hogy világos legyen: az egészségügyi dolgozók, intézmények, kórházak „szolgáltatást” nyújtanak, és nem egy autokratikus rendszer részei, ahol a beteg legtöbbször megalázva érezheti magát.
A jövőbeli fejlesztések és jogi reformok célja, hogy tovább erősítsék a betegek jogait, valamint biztosítsák az egészségügyi ellátás magas színvonalát a sürgősségi helyzetekben is. A betegek jogainak tiszteletben tartása nem csupán jogi kötelezettség, hanem etikai elvárás, amely mindannyiunk számára követendő irányelv. Ugyanakkor a hatályos jogszabályok rögzítik azt is, hogy a betegnek kötelessége az egészségügyi ellátó rendszerrel érdemben együttműködni.
Különleges jogrend – járványügy, terrorfenyegetés
A különleges jogrend az alkotmányjognak nem a leggyakrabban tárgyalt kérdésköre, azonban szignifikáns szelet a jogrendszerben. A számos ország jogrendszerében megjelenő kérdéskört a német jogirodalom tárgyalja intenzívebben. Fontos leszögezni, hogy a terrorizmus és járványok általánosabbá tették a veszélyeztetettséget, ami a jogtudományt is kihívások elé állította.[10] Ilyen különleges jogrend lépett életben a Covid-járvány idején is. A következő betegjogok korlátozódtak: a beteg kapcsolattartási joga: a személyes kapcsolattartás, hiszen az egészségügyi intézményekben megszűnt a látogatás, valamint a betegek személyes kapcsolattartási joga a karantén elrendelésével is korlátozódott. Az egészségügy intézmény elhagyásának joga, hiszen a fertőző beteg a kórházat, mentőautót nem hagyhatta el mások és a saját testi épsége érdekében. A beteg önrendelkezési joga, amennyiben az mások testi épségét veszélyeztette. Itt jegyezendő meg a kötelező oltás kérdése, amely sok jogi dilemmát felvetett. Egységes álláspont azonban, hogy annak kötelezővé tétele bizonyos munkahelyeken jogszerű volt, viszont akinek emiatt szüntették meg a munkaviszonyát, jogosult a végkielégítésre.
A titoktartáshoz való jog, illetve a betegdokumentációhoz való hozzáférés joga pedig annyiban változott, hogy a fertőző betegséget a hatóságoktól nem lehetett eltitkolni, valamint a betegség tényéről más – nem egyészségügyi de együttműködő – szerveknek (rendőrség, katasztrófavédelem stb.) is hozzáférést kellett biztosítani. A fertőző betegséggel összefüggő információk és dokumentációk megismerését tehát a beteg nem tilthatta meg a hatóságoktól.
Magyarországon az Országgyűlés a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló 2020. évi LVIII. törvény bevezette az egészségügyi válsághelyzet jogintézményét. Az egészségügyi válsághelyzetet a kormány hirdeti ki, rendeleteinek hatálya nincs határidőhöz kötve, azok hatályát maga a kormány meghosszabbíthatja, így felhatalmazási törvényre nincs szükség.[11] Ezzel lehetővé teszi azt, hogy mind az eütv., mind az Alaptörvény egyes rendelkezéseit – kizárólag ez egészségügyi válsághelyzet idejére – felülírja. A valós jogi és erkölcsi problémát inkább az okozta, hogy a kormány a válság idején egy, az egészségügyi dolgozók jogállását és munkaviszonyát meghatározó kétharmados törvényt is megalkotott – ezáltal biztosítva maga számára a „kötelezően bevethető és kivezényelhető” egészségügy dolgozók létszámát, állítólagosan különleges szakmai egyeztetés vagy fórum összehívása nélkül. De ez egy újabb cikk vagy előadás témája lehetne.
Irodalom
Hivatkozások:
[1] Vö. Kiss, E. (2021): A betegjogok védelme és a joggyakorlat. Jogi Diagnózisok.
[2] Eütv. 6–7 §.
[3] A 2025. márciusi új szabályozás szerint szakorvosi járóbeteg-ellátáshoz (sztk) sem kell a területileg illetékes intézménybe menni, hanem bárhol, az egész ország területén igénybe vehető az ellátás.
[4] Vö. https://lexiq.hu/muhiba
[5] Ezt helyszínen szinte lehetetlen megítélni, ezért elsősorban mindig a beteg életének megmentésére kell gondolnunk.
[6] A válsághelyzetben a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) általános látogatási tilalmat írt elő. Az erről szóló határozat és az ez alapján kiadott tájékoztatás tekintetbe vette a kapcsolattartási jog érvényesülését a súlyos betegek esetében, bár voltak némi jogi aggályok.
[7] Eütv. 125. §.
[8] Módosítva 1999-ben.
[9] Eütv. 5. §.
[10] https://jog.tk.hu/uploads/files/jogi_diagnozisok_covid19_teljes.pdf
[11] Vö. https://jog.tk.hu/uploads/files/jogi_diagnozisok_covid19_teljes.pdf, ez az ún. „felhatalmazási törvény” a német Ermächtigungsgesetz mintáját követi, amelyet legkorábban 1933-ban alkalmaztak. Jogtechnikailag megszűnt a hatalmi ágak elválasztása: a végrehajtó hatalom törvényhozói hatalmat kapott. Az Alaptörvény 53. § (1) bek.-e rögzíti a kormánynak a veszélyhelyzet kihirdetésére vonatkozó hatáskörét és a rendeletek időbeli hatályát, amit 15 napban korlátoz meg, de ezt a kormány meghosszabbíthatja.
Az egészségügyet érintő jogszabályok változását követő és értelmező rovat.
