Hálapénz vagy kenőpénz?

Évtizedek óta társadalmi közmegegyezés volt abban, hogy az állam az egészségügyi dolgozók jövedelmének csak egy részét biztosította, a többit a beteg fizette hálapénz keretében, ha azt a szakember elfogadta. Ezt a gyakorlatot a jogalkotó is szentesítette, a hálapénz adóköteles jövedelem volt 2020. december 31-ig, adóköteles jövedelem pedig értelemszerűen csak legális jövedelem lehetett.

A bírói gyakorlat formálta a feltételeket, ennek alapján lehetett egyértelműen eldönteni, hogy mi számított hálapénznek, azaz legális jövedelemnek, és mi nem. Eszerint hálapénz a beteg vagy rá tekintettel más (pl. hozzátartozója) által önként, utólag adott anyagi vagy egyéb vagyoni előny (pl. pénzbeli juttatás, ajándék) volt. A felsorolás taxatív, azaz bármelyik feltétel hiánya esetén jogtalan előnyről volt szó. Kizárt volt hálapénzről beszélni, ha a pénzt a kezelés előtt vagy alatt adták vagy ígérték, vagy azt az ellátó kérte, követelte. Jogellenes volt, ha a dolgozó tarifát alkalmazott tb-ellátásban. Törvénysértő volt, ha a juttatás kötelesség megszegésének volt az ellenértéke (pl. a hálapénzért a szakember megkerülte a várólistát, és a fizető beteget előre vette). Alapelv, hogy hálára senki nem kötelezhető, tehát a juttatás feltétlenül önkéntes kellett, hogy legyen. A hálának tehát nem lehetett tarifája sem. Tilalmazott volt a hálapénz elvárására való célzás, utalgatás is. 

A 2021. január 1-jén hatályba lépett jogszabály-módosítás általános jelleggel megtiltotta a hálapénz adását és elfogadását. Eszerint az egészségügyi dolgozó és az egészségügyben dolgozó (pl. önkéntes) a működésével, az ellátással összefüggésben pénzbeli, gazdasági, természetbeni vagy egyéb előnyt nem kérhet és nem fogadhat el. Kivétel: az ellátás után a betegtől vagy rá tekintettel mástól önkéntesen, hálából és ajándékként egy alkalommal kizárólag valamilyen tárgyat (!) fogadhat el, amelynek értéke a mindenkori (az ajándék átadása idején irányadó) minimálbér havi összegének 5%-át nem haladja meg. Ennek megfelelően nem adható készpénz vagy azt helyettesítő eszköz (ajándékutalvány, étkezési utalvány stb.). A folyamatos, hosszú benntartózkodással járó kezelés esetén kéthavonta egyszer adható ajándék, amelynek értéke a minimálbér havi összegének 5%-át nem haladhatja meg. Az ajándék értékénél a beszerzési ár az irányadó, saját előállítású termék esetében a hasonló termék kiskereskedelmi ára. Így nem tiltott az udvariassági ajándék átadása, átvétele. Nem korrupció, ha jogszabály ír elő térítési díjat, és ezt kéri a dolgozó a betegtől.

A nem állami, önkormányzati, illetve egyházi intézmény esetében a tilalom akkor irányadó, ha a szakdolgozó a beteget egyidejűleg az állami ellátásban is kezeli. Főszabály szerint tilos magánellátásból bevinni a beteget a tb-ellátásba (és pl. VIP beteget csinálni belőle), így a szakdolgozó ugyanazt a beteget ugyanazzal a betegséggel később tb-ellátásban nem kezelheti. Azt viszont nem tiltja a törvény, hogy a tb-ellátás után (pl. műtétet követően) magánrendelésén kezelje a beteget, és ezért pénzt kérjen. A beteg dönt az önrendelkezési joga alapján arról, hogy az utókezeléseket magánellátás vagy tb-ellátás keretében veszi igénybe, ebben a döntésében a beteg nem befolyásolható. 

Nincs egységes álláspont abban, hogy az általános vagy az ún. diplomás minimálbér közül melyik az irányadó az 5%-os felső határ számításakor. Véleményem szerint azt kell nézni, hogy az érintett a munkakörét milyen végzettséggel tölthette be. Ha legalább középfokú szakképzettséggel, akkor rá a magasabb minimálbér 5%-a az irányadó. Létezik olyan álláspont is, hogy csak egyféle minimálbér van (az alacsonyabb), az ún. diplomás minimálbér, valójában garantált bérminimum. Ezért érdemes óvatosnak lenni, és a biztonság kedvéért az alacsonyabb bér 5%-ával kalkulálni. 

Hivatkozhat-e arra az ellátó, hogy nem tudta, mennyi az ajándék értéke? Álláspontom szerint nem, mert az ajándékok ára hozzávetőlegesen jól meghatározható, közismert. 

A vesztegetés elfogadása alapesetben három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Ha az érintett személy a kenőpénzért a kötelességét megszegi, vagy önálló intézkedésre jogosult, a büntetése egytől öt évig terjedő lehet. Kötelességszegésnek minősül a kötelesség (pl. az ellátás) előny adásához kötése is. Ha a cselekménnyel rendszeres haszonszerzésre törekszik, vagy azt bűnszövetségben követi el, két évtől nyolc évig terjedő a szabadságvesztés. Még súlyosabb a cselekmény megítélése (öt-tíz év), ha az önálló intézkedésre jogosult elkövető a kötelességét megszegi, vagy rendszeres haszonszerzésre törekszik, illetve bűnszövetségben követi el a cselekményt. A   főorvos önálló intézkedésre jogosultnak minősül, még akkor is, ha nem osztályvezető. Főszabály szerint az elkövetővel szemben kötelező pénzbüntetést is kiszabni, és a kenőpénzre vagyonelkobzást kell elrendelni. Továbbá foglalkozástól eltiltás is szóba jöhet. A kenőpénzt adó, ígérő beteg, hozzátartozó főszabály szerint egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. 

A bűnbánók számára alapesetekben a büntetés korlátlan enyhítését, különös méltánylást érdemlő esetben akár a büntetés mellőzését lehetővé tevő rendelkezés is él abban az esetben, ha az elkövető, mielőtt az a hatóság tudomására jutott volna, a hatóságnál feltárja a cselekményt és annak részleteit, és ezzel egyidejűleg a kapott előnyt is átadja.

Kriminalisztikai közhely, hogy a korrupciós cselekmény jellege szerint nehezen bizonyítható pusztán nyílt nyomozati eszközökkel, például tanúvallomásokkal. Tovább nehezíti a bizonyítást, hogy a lehetséges tanú(k) ki van(nak) szolgáltatva az elkövetőnek. A bizonyításban ezért segítség lehet a korrupciós cselekményt bizonyító felvétel. A korrupció felszámolásához a közérdekű bejelentéseken, egyéni feljelentéseken túl speciális eljárásra, célzott megbízhatósági vizsgálatra van szükség. Az új jogi környezet erre is lehetőséget ad. A megbízhatósági vizsgálatot a kvázi „belső elhárításként” működő Nemzeti Védelmi Szolgálat végzi, amely a vizsgálat során az érintett személyt nem provokálhatja, tisztességtelenül, rámenősen a korrupcióban való részvételre nem ösztönözheti. 

Végül, de nem utolsósorban: az egészségügyi dolgozóknak álláspontom szerint nincs félnivalójuk. Az új szabályozás célpontjába elsősorban a tarifázó, „hálapénzt” kifejezetten kérő, követelő személyek kerültek. A munkájukat tisztességesen végzők szerintem a továbbiakban is hatósági vegzálás nélkül gyakorolhatják a hivatásukat.