„Kuruzslótörvény” – a látszat csal, vagy a láttatás?

2020-06-22 08:24:00 FORRÁS: Orvosok Lapja

Szerző: Dr. Bugán Antal CSc. klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, c. egyetemi tanár

Orvosoklapja - Jogos kérdések

Válasz Dr. Rusznák Tamás: „Kuruzslótörvény” – a látszat csal c. írására (véleménycikk)

Dr. Bugán Antal teljes terjedelmű írása az alábbiakban olvasható:

Dr. Rusznák Tamás a Magyar Orvosi Kamara - Orvosok Lapja hivatalos folyóiratában megjelent írásában jogászként értekezik a pszichoterápia jelenségköréről, a lelki gyógyítás törvényi szabályozása elégtelenségéről, a „kuruzslótörvény” hatástalanságát bizonyítva.  Vajon mi a célja az írásnak, amelyet a gyógyítók hivatásrendje közel 50 ezres Magyar Orvosi Kamara tagságnak szánt? Jogi optikát ígér.  A pszichoterápia fogalmának törvényi meghatározásával elégedetlen. Ebből kiindulva hamar eljut ahhoz a következtetéshez, hogy „jogilag” nem egyértelmű, ki végezhet pszichoterápiát és ki jogosult ilyen képesítés megszerzésére. Aggódik azokért a segítő képzettséggel (akár különböző tanfolyammal) rendelkezőkért, akik „nem egészségügyi képesítésűek”. Álláspontja arra utal, hogy ők is pszichoterápiás tevékenységet végeznek. A „jogirodalom elemzése” útján jut el oda, hogy a nem egészségügyi képesítéssel rendelkező segítő foglalkozásúaknak nem kell félniük tömeges büntetőeljárások megindulásától, „...míg a pszichoterápiás eszközöket nem alkalmazó valódi kuruzslók nyugodtan alhatnak”. Ez utóbbi nem teljesen érthető, hiszen aki nem alkalmaz pszichoterápiás eszközöket (amire nincs felhatalmazása) mitől „valódi kuruzsló”? Ki a „valódi kuruzsló?” Erre viszont nem kapunk választ.

 A törvény az egészségügyi képesítéssel, szakirányú szakvizsgával rendelkezők gyógyítók tevékenységét, annak megnevezését, képzettségükhöz rendelt címhasználatukat védi, képzésükre, annak állami elismertségére, akkreditációjára is kitérve. Ezen keresztül valósít meg fogyasztóvédelmet, minőségbiztosítást az egészségügyi ellátás területén. Megkülönbözteti az államilag elismert végzettségeket, a hozzá rendelt címhasználatot, az ahhoz tartozó felhatalmazást és gyakorlatot a gyógyítás három területén, azonos módon (...„a./orvosi gyakorlat b./az egészségügyi szakképesítéshez kötött pszichoterápiás gyakorlat vagy c./ a nem konvencionális gyógyító és természetgyógyászati eljárások körébe tartozó tevékenységek...”). Nem lehet a három terület tartalmában szerteágazó szakmai „gyakorlatainak” (nevezetesen a pszichoterápiás gyakorlat esetében sem!) definitív törvényi szövegéből kiindulva eljutni az azokhoz tartozó minőségbiztosításhoz, fogyasztóvédelemhez, ami valójában a törvény célja.  Erre egy példával szeretnék utalni, az orvosi gyakorlat területéről. Egy mentőtiszt, vagy egy diplomás ápoló gyakorlati tevékenységében az orvosi beavatkozásokkal azonos gyógyító tevékenységet is végez. Felhatalmazása viszont megfelelően körülhatárolt, nem azonos az orvos, vagy szakorvos felhatalmazásával. Nyilvánvalóan nem nevezi, nem nevezheti magát orvosnak és tevékenységét sem orvosi tevékenységnek. Kiterjeszthetjük a példát azokra az önkéntes segítőkre is, akik pl. a szívhalál megelőzésében segítséget vállalnak és kiképződnek a kihelyezett defibrillátorok használatában. A különböző ismereteken alapuló, az orvosi gyakorlat elemeit tartalmazó beavatkozások értéke, szükségessége vitathatatlan. Senkinek nem jutna eszébe, hogy ezt vagy ezeket az orvosi gyakorlat definíciójából kiindulva minősítse, nota bene kuruzslásként értékelje.

A testi-lelki gyógyítás egysége okán nem lehet másként viszonyulni a mentális ellátáshoz, a pszichoterápia jelenségköréhez, kiragadva a törvényből a pszichoterápiás tevékenységet.

Mintha Rusznák Tamás most egy újabb stratégiai gondolatmenettel közelítene a törvény kritikájában. Korábban a törvény megjelenésekor azt hirdették (megalapozatlanul), hogy a nem egészségügyi képesítéssel rendelkező segítő foglalkozásúakat börtönbüntetéssel fenyegeti a törvény. Tiltakozások szerveződtek sajtónyilvánosság előtt és tiltakozó fórumok keretében. Most a törvény céljának és hatásának a bagatellizálása történik.

Vajon mi lehet a jelenség hátterében? A törvény megalkotásában résztvevő jogászok alaposságában, felkészültségében lennének ilyen mértékű különbségek a szószóló jogi szakértőkhöz képest? A törvényalkotók nem a törvényjavaslatot beterjesztők céljait igyekeztek szolgálni? A törvényjavaslatot beterjesztők (MOK) motívumai nem a lakosság egészségügyi ellátásának a biztonságára törekedtek volna? (A kritikusok a segítők jogbiztonságáért aggódva léptek fel!) A törvény kritikája miért pusztán csak az egészségügyi képesítéssel végezhető pszichoterápiás gyakorlatra összpontosít, számon kérve annak definícióját jogszabály szintjén, míg ugyanezt mért nem kívánja meg a törvényben megjelenő másik két gyógyító tevékenység vonatkozásában? Miért nem reflektál a törvény azon részére, amely azokat a képzéseket/képzőket bünteti, amelyek állami elismertség nélküli (akkreditáció nélküli) okleveleket, címeket adnak ki a három terület bármelyikén?  Ha ezt a szempontot is alaposan vizsgálják, nem fenyegethették volna a törvénnyel az államilag elismert képesítéssel rendelkező segítő foglalkozásúakat. Az elismert képzettségek azonos irányú, különböző szinteken különböző felhatalmazásokat, kompetenciákat adnak. A gyakorlat számos ponton átfedheti egymást, de különbözőek a képzettségnek megfelelő jogosultságok és felelősségi viszonyok. A mentális ellátás területén sem lehet ez más, ott is különböznek a képzettségi szintek.

A kritikai fellépés alapmotívuma (tévedése?) az, hogy a pszichoterápia gyakorlatát, annak kompetenciáját valamennyi segítő foglalkozáshoz rendelje, helytelenül (megkockáztatom, érdekeltségek, egyéb rosszul felfogott presztízsmotívumok mentén). Tehát „nem szabad a gazda” a mentális ellátás területén sem! A kritikák nem tesznek különbséget képzettségi szinteknek között, az ellátási céloknak megfelelően, arra hivatkozva, hogy ezek a segítő beavatkozások végső soron pszichológiai, (pszichoterápiás) intervenciók. Az intervenciók alkalmazásának célja, kontextusa azonban alapvetően más. Meg kell különböztetni a gyógyító célú intervenciót, az ahhoz társuló végzettséget, képzettségeket, hasonlóan, mint a testi gyógyítás esetében. A törvény célja a mentális ellátás területén is (!), hogy tisztázza a képesítésekhez társuló jogosultságokat, s ezzel együtt a „pszichoterápia” és a „pszichoterapeuta” megjelölést fenntartsa az egészségügyi képesítéshez kötött gyakorlat és annak végzésére jogosult szakember megnevezésére. Jogász diplomával rendelkező szakember is méltán elvárja, hogy a jogi szakokleveles továbbképzésen részt vett más szakma szakemberei ne nevezhessék magukat jogásznak. Nem is teszik/tehetik. Ettől még hasznos szerepet vállalhatnak a jogi kultúra képviseletével, terjesztésével szakterületükön. A kiegészítő képzés hatékonyabbá teheti a képesítésüknek megfelelő hivatásuk gyakorlását. Hasonlóan van ez számos, Rusznák Tamás által felsorolt mentális segítő esetében is.

Véleményem szerint a jogi szabályozásnak az adott szakterület működésének biztonságát, hatékonyságát kell szolgálnia. Valószínűen tökéletes jogszabály nincs, azok a szakterületek változásával, fejlődésével módosulnak. A jelen jogszabállyal kapcsolatos kritika nem a törvénytervezetet benyújtó céljára, érdekeire koncentrál, hanem azzal ellentétes. Éppen ezért nem a cikk szakterületünkre vonatkozó laikus megállapításaival szeretnék vitatkozni, még akkor sem, ha azok tájékozatlanságból adódnak vagy nagyon kilógnak a jogi köntösből. (Példátlan, hogy betegségek jogszabályi meghatározását hiányolja, nevezetesen a „pszichés és pszichoszomatikus zavarok” esetében.). Ehelyett azokat az alapvető szempontokat emelném ki, amelyek a törvény szükségességét, valamint szakterületünk védelmét szolgálhatja, jobbító, segítő, konstruktív módon.

  1. A törvény a három gyógyító terület megjelölésével azonos módon és teljességgel képviseli a testi és mentális ellátás egységét az egészségügy keretében. Hiba lenne, a lelki gyógyítás kiemelése megkülönböztetése, nem egészségügyi képesítéshez rendelése.
  2. Az egészségügyi, gyógyító céllal végzett pszichoterápiás gyakorlat egészségügyi szakirányú szakvizsgával rendelkező szakember munkájához társul. Ezek :
  • Pszichiáter szakorvos,
  • Klinikai-/és Neuropszichológiai-/és Alkalmazott egészségszakpszichológus,
  • Pszichoterapeuta szakvizsgával rendelkező szakorvos. (A ráépített pszichoterapeuta szakvizsgát természetesen megszerezhetik a pszichiáter szakorvosok és a jelzett eü szakvizsgával rendelkező szakpszichológusok is.)
  1. Nem lehet egyetérteni Rusznák Tamás jogász cikkének felvezető megállapításával, mely szerint: a „Büntetőtörvénykönyv-módosítás erősen megosztja a szakmát”. Az egészségügyi képesítéshez kötött pszichoterápia törvényi megjelölése a nem egészségügyi képesítéssel rendelkező segítőknek okoz/okozott problémát. Ez inkább tisztázó, előremutató folyamat.
  2. Az egészségügyi képesítéshez kötött pszichoterápia
  • ellenőrzött dokumentált, gyakorlat,
  • diagnosztikára épülő intervenciókon alapul,
  • minőségbiztosítással valósul meg szervezeti szinten, az ellátás folyamatában és a terapeuta személyének (képzettségének) szintjén,

-   az ellátás a „tudós szakember” modelljébe illeszkedik, amely az emberi viselkedés tudományos megközelítésével dolgozik.

 Ez alapjaiban megkülönbözteti az egyéb mentális segítségnyújtók intuitív, empátiás „segíteni akarok” attitűdjétől. Ez utóbbit nem becsüljük le, de más tudásra alapoz és más kontextusban jelenik meg.

Ki kell emelni a fenti összehasonlításból a különböző, nem egészségügyi képesítésű pszichológiai és szakpszichológiai képzettségűek tevékenységét, akik szintén a „tudós szakember” modellje keretében dolgoznak, nem közvetlen gyógyító céllal és nem egészségügyi kontextusban. Ezért nem releváns az egészségügyi szabályozás keretében értelmezni, bevonni tevékenységüket a kialakult méltatlan vitában. Közvetve azonban a törvény védi a pszichológusi diplomához kötött felhatalmazást és a hozzátartozó kompetenciákat is azáltal, hogy tudatosítja, hogy a lélektani beavatkozásokat végző professzionális (államilag elismert képesítéssel rendelkező) pszichológus szakember is a „tudós szakember” modelljével és felhatalmazásával dolgozik, tevékenysége nem azonos, nem kiváltható, nem felcserélhető egyéb segítő foglalkozásokkal. A tanácsadó szakpszichológusok – jogi szaksegítséget igénybe véve – kiadtak egy állásfoglalást, mely szerint ők nem pszichoterápiás gyakorlatot folytatnak! Elindult tehát egy tisztázó folyamat a törvény nyomán.

A jelzett különbségek nem értékalapú összehasonlítások, pusztán „más” társadalmi szükségletek keretében és kompetenciák alapján működnek szervezetileg, és más képzettségekre alapoznak.

A fogyasztóvédelem és a minőségbiztosítás okán a kliensnek tudnia kell, hogy milyen képzettségű, milyen szakmai felhatalmazással rendelkező szakember látja el, annak képesítése, kompetenciája hogyan illeszkedik a különböző segítő ellátásokhoz. A törvény szerint a nem eü. képesítésű bármilyen segítő képesítéssel rendelkező szakember, tevékenységét nem nevezheti pszichoterápiának, hasonlóan nem, mint a fenti példák esetében orvosi tevékenységnek sem nevezhető az a gyakorlat, amely elemeiben tartalmazza az orvos által is alkalmazott intervenciókat. A törvény hozzájárul a mentális ellátás differenciált megítéléséhez.

          Kuruzsló tehát az, aki nem rendelkezik államilag elismert egészségügyi képesítéssel, „túlterjeszkedik” az (esetlegesen meglévő) képesítésében megfogalmazott felhatalmazáson, azt más felhatalmazások fogalmi keretében értelmezve megtéveszti a hozzá forduló, segítséget váró „fogyasztót”. Ez egyaránt érvényes a szomatikus és pszichés gyógyítás tekintetében.

A törvény célja (többek között), hogy a testi és lelki gyógyítás egységében a mentális ellátás területén a pszichoterápia fogalmát és gyakorlatát fenntartsa azon gyógyító beavatkozások megjelölésére, amelyeket magas szinten képzett, a mentális zavarok biológiai – és lélektani alapjait azok működését ismerő „tudós szakemberek” végezhetnek.

Nem megalapozott a „nemzetközi „gyakorlat”-ra  történő hivatkozás az érvelésben. Erre itt részletesen nem térhetek ki. Csak jelezni szeretném, hogy a magyarországi gyakorlat és képzési szint messze meghaladja az európai gyakorlatot, inkább az Egyesült Államok gyakorlatával hasonlítható össze, ahol a minőségbiztosítás okán a biztosítók csak a pszichiáter szakorvos és a klinikai szakpszichológus által végzett pszichoterápiát finanszírozzák. Az utóbbiak az 5 éves pszichológus MA diplomájukra 5 éves szakképzésben és a hozzá társuló ellenőrzött gyakorlat teljesítésével szerezhetnek jogosultságot a pszichoterápia végzéséhez, amelyet a biztosítók elismernek.

Végezetül szeretném jelezni, hogy a törvényjavaslatot beterjesztők célja az ellátandók védelmére irányult, nem a különböző segítő foglalkozásúak fenyegetésére. Alapvetően téves – és valóban fenyegető – az a megközelítés, hogy a segítő tevékenységének retrospektív elemzésével lehet/kell eldönteni, hogy az adott tevékenység pszichoterápia (volt) vagy nem, s az kuruzslásnak minősül-e. Nem a segítő beavatkozás folyamatának (!) vizsgálata vezethet a kuruzslás tényének megállapításához, szakértő bevonásával. Az ellátás folyamatának vizsgálata szakmai-etikai eljárás keretében történhet/történik. Az egészségügyi ellátás területén ebben a MOK Etikai Bizottsága, a pszichológiai ellátás területén pedig a Magyar Pszichológiai Társaság Etikai Bizottsága illetékes. A professzionális ellátások a hivatások minőségbiztosításához, fogyasztóvédelméhez társulnak.  (Nincs ez másként a jog területén sem!) A kuruzslás – mint korábban utaltam rá – a segítő felhatalmazásának (képesítésének) megtévesztő, hiányos közléséből (beállításából) és az erre alapozott, a felhatalmazását meghaladó gyógyító (segítő) beavatkozás ígéretével indul, amely a „fogyasztó” megtévesztése, tudatán kívüli kockázat vállalása. Azt hiszem, hogy ez a fogyasztóvédelem és a minőségbiztosítás jogi kereteiben értelmezhető tényállás. A kliens (fogyasztó) szerződésének vizsgálata megfelelő jogi kiindulópont lehet, akár szakértői segítség indokolt bevonásával is.

A vitatott törvény célja megvalósításának jogi keretei még pontosíthatók, fejleszthetők, „nem tökéletesek”. A jogtudósok szakmai professziója, illetékessége általában, hogy segítsék a különböző társadalmi gyakorlatok céljainak megvalósítását. Ehhez megfelelő (jóindulatú) egyeztetések szükségesek!

*

Szerkesztőbizottsági megjegyzés

Kedves Olvasóink, kedves Érintettek!

Akik végig követték az elmúlt három lapszámunk során cikksorozatunkat az említett btk-módosításról, minden bizonnyal látják, hogy az a legtöbb érintettben sok kérdést hagyott nyitva, olykor vitát gerjesztve, máskor bizonytalanságot szülve. Cikksorozatunk célja három, egymásnak részben ellentmondó vélemény bemutatásán kívül épp ennek érzékeltetése volt. Az ellentétes vélemények, illetve az olykor vitás helyzetek talán nem is annyira cikkíróink különbözősége, hanem a törvénymódosításban bent ragadt kérdőjelek miatt alakulhattak ki. Cikkeink csak betekintést voltak hivatottak nyújtani ebbe a parázs témába, lapunk azonban terjedelméből és jellegéből adódóan nem alkalmas arra, hogy moderált vita keretében egy egyértelmű állásfoglalásig eljussunk. Így a most megjelent harmadik, az előző két cikkhez képest újabb álláspontot képviselő írás volt az utolsó, amit ebben a témában meg tudtunk jelentetni. 

A későbbi lapszámaink Jogos kérdések rovatában újabb, aktuálisan feszítő, fontos kérdések kapnak helyet, és bízunk abban, hogy hasonlóan gondolatébresztővé válhatnak Olvasóink számára.

A szerkesztőbizottság nevében:

dr. Máté-Horváth Nóra

főszerkesztő

Megtekintések száma: 1087

Az egészségügyet érintő jogszabályok változását követő és értelmező rovat.

ESEMÉNYEK