Dr. Oroszi Beatrix epidemológus a Covid-járvány hatásairól, a következtetések levonásának fájó hiányáról, az oltásokhoz való viszonyulás megváltozásáról és az egészségügyi dolgozók járványügyi szerepéről.
A járvány vége óta eltelt bő három év, de a következtetések levonása és az őszinte szembenézés elmaradt, ami már így is komoly veszteség. Ha tanulságok levonása után nem készítünk egy alapos pandémiás tervet a jövőre nézve, akkor a következő generációk nem fognak profitálni ezekből a tapasztalatokból – hangsúlyozta az Orvosok Lapjának adott interjújában dr. Oroszi Beatrix, a Semmelweis Egyetem Epidemiológiai és Surveillance Központjának igazgatója. Hogyan változott a lakosság és az egészségügyi dolgozók oltásokhoz való viszonyulása? Milyen a magyarországi átoltottsági helyzet? Meggyőzhetők-e a szkeptikusok és a bizonytalanok? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ.
– Az átoltottság nemzetközi összehasonlításban is jó Magyarországon, ugyanakkor a koronavírus-járvány megmutatta, hogy a társadalom egy része igen könnyen el tud bizonytalanodni a védőoltásokat illetően. Általánosságban mi jellemzi a hazai lakosságot oltásügyben?
– Európában az egyik legszigorúbb jogi kerettel rendelkezünk a kötelező gyermekoltások terén, ennek köszönhetően pedig igen magas, 99 százalékos átoltottságról beszélhetünk a gyermekek körében például a kanyaró, a diftéria, a tetanusz és a szamárköhögés ellen. Ez meghaladja a WHO célkitűzéseit, amire joggal vagyunk büszkék. Ugyanakkor látni kell azt is, hogy mivel ezek az alapvető védőoltások kötelezőek, a kommunikáció és a tájékoztatás kevésbé kapott hangsúlyos szerepet az elmúlt évtizedekben, beleértve a felnőttkori oltások ajánlását is. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a lakosság ismeretei hiányosak az oltásokról, hanem az egészségügyi dolgozók sem feltétlenül vannak felkészülve, felkészítve arra, hogy a pácienseket ellássák a szükséges információkkal. Ennek is tulajdonítható, hogy különösen az influenza és a Covid19 elleni átoltottság terén nem állunk jól.
Magyarországon eltérő a viszonyulás a különböző oltástípusokhoz: a gyermekkori, a felnőttkori kötelező és nem kötelező oltásokhoz. Ráadásul míg kezdetben még „csak” az új, önkéntes oltásoknál jelent meg bizonytalanság, ma már ez a gyermekkori kötelező oltásokra is átgyűrűzik. Meg kell értenünk azt is, hogy nem lehet tisztán oltásellenesekről, tagadókról, vagy oltáspártiakról beszélni, hiszen a bizonytalanok közé sorolhatók azok is, akik nem utasítják el, de halogatják az oltás beadatását. Vagy az egyiket elfogadják, a másikat nem, esetleg csak akkor oltatnak, ha feltétlenül muszáj. Ezen a viszonylag széles spektrumon az emberek elmozdulhatnak mindkét irányba, az elutasítás vagy az elfogadás felé is.
– Mit mutatnak a számok?
– A felmérések szerint 2022-ben a magyar lakosság túlnyomó többsége, 80-85 százaléka elismerte, hogy a védőoltások megfelelő védelmet nyújtanak, 70-80 százalék pedig egyetértett azzal is, hogy a védőoltások biztonságosak. Ugyanakkor hogy a pandémia óta Európán belül nálunk igen nagy mértékben csökkent a bizalom, hiszen a járványt megelőzően ennél mintegy 10 százalékkal többen vélekedtek pozitívan a védőoltásokról.
– Az egészségügyi dolgozók viszonyulása is hasonlóan oszlik meg, mint ahogy az a társadalom széles rétegeiben tapasztalható? Vannak köztük is oltásszkeptikusok és oltástagadók?
– Igen, vannak. Ez azért kiemelten fontos téma, mert sokszor az orvosok, védőnők, ápolók dolga meggyőzni a lakosságot az oltások szükségességéről, amire aligha képes egy olyan egészségügyi dolgozó, aki maga is szkeptikus. Ráadásul a bizalomhiány az esetükben is összetett okokra vezethető vissza, ami kiterjedhet a vakcinát engedélyező hatóságokra, magára az oltóanyagra, vagy épp a gyártókra. Végeztünk egy minifelmérést háziorvosok körében, amely során azt tapasztaltuk, hogy közöttük is vannak, akik elhiszik a téves információkat, és ha nem is sokan, de előfordulnak szkeptikusok is. A feladat tehát az, hogy az egészségügyi dolgozókkal meg kell értetni, miért bízhatnak meg a forgalomba került oltásokban. Emellett pedig arra is fel kell készíteni őket, hogy hogyan beszéljenek erről a páciensekkel. Mert a védőoltások elfogadtatásában a legfontosabb tényező az egészségügyi dolgozó személyes ajánlása és kommunikációja.
– Milyen tévhitek táplálják leginkább a bizalmatlanságot, és mit lehet tenni ez ellen?
– Nagyon sok téves információ kering, amelyek aláássák a bizalmat a hatóságokban, az intézményekben és szakértőkben. A szervezett, aktív oltástagadók gyakran hirdetik, hogy összeesküvés áll a háttérben, vagy anyagi érdek, a gyógyszerlobbi miatt oltják be az embereket. A többség szerencsére nem hisz az összeesküvés-elméletekben, de ha valaki hosszú ideig ki van téve a manipulatív üzeneteknek, az már elég lehet az elbizonytalanodáshoz. A bizonytalanságtól pedig már csak egy lépés a halogatás, az elutasítás, ami nemcsak egyéni, de népegészségügyi szempontból is veszélyt, kockázatot jelent.
Korábban a tudáshiány problémájaként kezeltük a bizonytalanságot: azt gondoltuk, elég több megbízható információt nyújtani, de mostanra kiderült, hogy ez már kevés. Az emberi döntés gyakran intuitív, érzelmek által vezérelt, azokat az információkat engedjük be, amelyek megerősítik a korábbi hiedelmeinket. Ráadásul az emberek véleménybuborékokban élnek, ami nehezíti a meggyőzést. A feladat komoly: a bizonytalanok bizalmát kell visszanyerni, amiben a fehér köpenyeseknek is kulcsszerep jut –, majd csak ezt követően lehet edukálni. A cél, hogy meggyőzzünk mindenkit arról, az intézményrendszer és a hatóságok képesek garantálni az oltások biztonságosságát.
– A tévhitek mellett ott vannak a mellékhatásoktól való félelmek, amelyek szintén befolyásolhatják a döntést.
– Ezeket az aggályokat komolyan kell venni. Természetes, hogy a lakosság egy része nemhogy egy új oltástól, de bármilyen orvosi beavatkozástól tart. A mellékhatásoktól való félelem kimutathatóan nőtt a Covid-járvány alatt, ahogyan azt a már említett számok is mutatják. A bizalom visszaszerzéséhez e téren is őszinteség és transzparencia szükséges az egészségügyi dolgozók részéről. El kell mondani, ha egy oltás a beadás helyén fájdalmat, bőrpírt, esetleg lázat, rosszullétet okozhat, és azt is, hogy milyen egyéb kockázatok, ellenjavallatok vannak, ezeket mi indokolja. A kockázatok mellett ugyanolyan hangsúllyal és részletességgel be kell mutatni az előnyöket. A páciensek felmerülő kérdéseit nem söpörhetjük szőnyeg alá. Fontos kiemelni, hogyan működik az oltást követő nemkívánatos események bejelentési rendszere, amelyben minden észlelt esetet kivizsgálnak. Ez szintén növelheti a páciensek bizalmát és az orvosok számára szintén fontos információkkal szolgál.
– A pandémia idején a vakcinákról nemcsak szakemberek, de politikusok is megszólaltak, közben pedig az oltás felvételéről szóló döntést lényegében az állampolgárokra bízták. Jó megközelítés volt-e ez?
– A világjárvány jelentősen befolyásolta a védőoltásokba vetett bizalmat. Kezdetben világszerte és nálunk is nőtt a vakcinák elfogadása, majd ez idővel csökkenni kezdett, aminek számos oka volt. Történtek komoly kommunikációs hibák, láttunk téves előrejelzéseket, be nem teljesült ígéreteket például a „tökéletes vakcináról”, holott ilyen nem létezik. És gyakran akkor maradt el a kommunikáció, amikor a legnagyobb szükség lett volna rá. Minderre ráerősített a pandémiás kimerülés: túl hosszú volt a járvány, túl sok a szabály, és ezek egy része az emberek számára értelmezhetetlen vagy követhetetlen volt, vagy el sem magyarázták nekik megfelelően.
Ezzel párhuzamosan pedig mind szervezettebbé és hangosabbá váltak az oltásellenes csoportok, amelyek professzionális kommunikációval terjesztették az összeesküvés-elméleteket, a gyógyszeripar-ellenes retorikát, sőt időnként a politikai propagandát is.
– Tanultunk-e a hibákból? A következő pandémia felkészültebben fog-e érni bennünket, mint a Covid?
– Sokat tanultunk, viszont ez a tudás kopik. A járvány vége óta eltelt bő három év, de a következtetések levonása és az őszinte szembenézés elmaradt, ami már így is komoly veszteség. Ha nem rögzítjük, mi ment jól, mit csináltunk rosszul, és a tanulságok levonása után nem készítünk egy alapos pandémiás tervet a jövőre nézve, akkor az utókor, a következő generációk nem fognak profitálni ezekből a tapasztalatokból, amelyek sajnos rengeteg emberéletet követeltek.
– Időről időre előkerül az oltások kötelezővé tétele. Ön szerint a nagyobb hatósági szigor mennyiben jelentene megoldást a népegészségügyi veszélyekre?
– A kötelezőség kérdése rendkívül összetett. Vannak országok, ahol nincs kötelezőség, mégis magas az átoltottság. Más országokban – például Magyarországon – kötelezőek a gyermekoltások, és igen jól működik a rendszer, míg felnőtt korban ajánlottak oltások vannak. A kötelezőség támogatása vagy elutasítása azonban erősen kultúrafüggő; nincs mindenhol jól működő szisztéma. A mi tapasztalatunk az, hogy nálunk a kötelezőség – legalább a gyermekeknél – a védőoltási rendszerünknek stabilitást ad. Az önkéntesség pedig jól működik azokban az országokban, ahol hagyományosan erős az ellátórendszer iránti bizalom, és a lakosság egészségtudatosságának fejlesztésére jelentős erőforrásokat fordítanak. Utóbbira példa Írország. De mindkét esetben többnyire egyensúlyi helyzetről beszélhetünk, amit célszerű minden eszközzel megóvni.
A probléma ugyanis akkor jelentkezik, ha egy mélyen gyökerező szisztémát hirtelen megváltoztatnak. Magyarországon katasztrofális lenne a gyermekkori kötelező védőoltási rendszer megbontása. Sem az egészségügyi ellátórendszer, sem a lakosság nincs felkészülve és felkészítve arra, hogy önállóan mérlegelje a kockázatokat és előnyöket. Jelenleg a kötelező rendszer a garanciája annak, hogy magas a gyermekkori átoltottság, és ezáltal biztosított a járványügyi biztonság. Ha ezt megbontanánk, annak óriási egészségbiztonsági ára lenne, akár ötven évvel is visszavetné a járványügyi helyzetünket.
Azt sem mondhatjuk ugyanakkor, hogy minden jól van úgy, ahogy van. Egyrészt ellenállóbbá kell tenni az embereket a szervezett, aktív oltásellenesek retorikájával szemben, és meg kell védeni az egészségügyi dolgozókat az őket ért támadásoktól. Másrészt sokkal nagyobb hangsúlyt kell helyezni az emberek egészségtudatosságának fejlesztésére, a transzparens kommunikációra, az adatok visszacsatolására, az egészségügyi dolgozók felkészítésére és támogatására, mert enélkül nincs tartós oltási bizalom, ami pedig a védőoltási rendszer stabilitásának az alapja.
 (1).png)
