Az alkoholhasználati zavar és kezelési lehetőségei Magyarországon

A cikk bemutatja az alkoholhasználati zavar fogalmát és értelmezési lehetőségeit, majd az Egészségügyi Világszervezet és a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján jellemzi a hazai alkoholfogyasztási szokásokat és az alkoholhasználati zavar elterjedtségét. Az írás röviden bemutatja a hazai ellátórendszert, rámutat erősségeire és hiányosságaira, továbbá igyekszik választ adni a kérdésre, hogy az alkoholfüggőséggel küzdő személyek miért csak ritkán kérnek szakszerű segítséget.

Az alkoholhasználati zavar értelmezései

Az alkoholhasználati zavar a DSM-5 diagnosztikus kataszter értelmezésében az alkoholfogyasztás problematikus mintázatát jelenti, amely jelentős mértékű organikus károsodáshoz vagy szorongáshoz vezet. A klinikai kép egyénileg változó, és jellemző lehet rá az alkohol túlhasználata, az alkoholfogyasztás kontrollálására tett kísérletek korlátozott vagy teljes kudarca, a sóvárgás, a társas környezetre gyakorolt negatív következmények, az alkoholhoz való hozzászokás, a leállási kísérletek kudarca, valamint a fogyasztás megszakítása esetén az elvonási tünetek megjelenése. Az alkoholhasználati zavar a DSM-5 értelmezésében lehet enyhe, mérsékelt és súlyos megjelenésű, attól függően, hogy a diagnosztikus kritériumok közül hány illeszkedik az adott személyre (American Psychiatric Association 2013, 233–237).

Az alkoholhasználati zavar orvosi meghatározásán túl számos egyéb megközelítés is forgalomban van: ennek megfelelően beszélhetünk többek között az alkoholfüggőség pszichoanalitikus, viselkedésterápiás, családdinamikai vagy rendszerelméleti, illetve szociokulturális modelljeiről is (Cavaiola–Smith 2020), illetve elméleti kidolgozottságának rugalmassága és terápiás eszközökben való gazdagsága miatt fontos megemlíteni az Alan Marlatt nevéhez fűződő visszaesés-megelőzési modellt (Marlatt–Gordon 1985), amely elsősorban a szokásrendszer strukturális sérülésére helyezi a hangsúlyt az alkoholfüggőség értelmezésében.

Az Egészségügyi Világszervezet szerint az alkoholfogyasztásnak egészséges mértéke nincsen, ugyanakkor kockázatos alkoholfogyasztásról akkor beszélhetünk, ha a napi fogyasztás férfiak esetében meghaladja a napi 2 alkoholegységet, nők esetében a napi 1 alkoholegységet. A negatív egészségügyi és pszichológiai következmények megjelenése e mennyiségek feletti fogyasztás esetén valószínűsíthető. (WHO 2018)

Alkoholhasználati zavar Magyarországon

Az Egészségügyi Világszervezet 2016-os felmérése szerint alkoholhasználati zavarban Magyarországon a lakosság 21,2 százaléka érintett. A férfiak érintettségét 36,9 százalékban, a nők érintettségét 7,2 százalékban határozták meg. A 15 év feletti korosztályban a férfiak átlagosan 24, a nők átlagosan 8,3 liter tiszta alkoholt fogyasztottak el évente, a teljes 15 év feletti korosztály átlagos fogyasztása 17,1 liter volt. Ugyanebben a korcsoportban a lakosság 33,1 százaléka volt absztinens az elmúlt 12 hónapban (WHO 2018, 266). Látható, hogy a WHO felmérése szerint a hazai alkoholhasználati zavarral küzdők száma meghaladja a kétmillió főt.

A KSH szerint 2019-ben a 14 évesnél idősebb népesség 5,2 százaléka volt nagyivónak tekinthető (9,3 százalékban a férfiak, 1,5 százalékban a nők) – ők a WHO határértékét meghaladó mértékben fogyasztottak alkoholt. Mértékletes ivóknak azokat tekintették, akik ennél kevesebbet fogyasztottak, ugyanakkor heti rendszerességű fogyasztásról számoltak be. Mértékletes fogyasztás 20,2 százalékra volt jellemző (30,9 százalék a férfiak, 10,6 százalék a nők részesedése). Hetinél ritkább fogyasztás volt jellemző 45,5 százalékban, míg absztinensnek 29,1 százalék bizonyult. (KSH [é. n.]a) A KSH becslése szerint az alkoholbetegek száma 2017-ben 379 ezer volt (KSH [é. n. ]b.)

Az ellátórendszer jellemzői és az elkerülés jelensége

Az ellátórendszer két nagy ágazatát az egészségügyi és a szociális rendszer jelentik. Az egészségügyi rendszer addiktológiai pilléreit az addiktológiai és pszichiátriai gondozók, a járóbeteg-szakellátás (addiktológiai járóbeteg ambuláns ellátás) és a fekvőbeteg-ellátás adja.

Az egészségügyi rendszerben 2022-ben addiktológiai problémával 180 járóbeteg-szakellátó intézményhez és 740 járóbeteg pszichiátriai gondozóhoz fordulhattak az érintettek. Addiktológiai kezelést nyújtó fekvőbeteg-ellátás ugyanebben az évben 41 helyen volt fellelhető. A szociális ellátórendszerben a közösségi ellátások, a nappali ellátások, valamint a lakhatást nyújtó szolgáltatások segítik az alkoholhasználati zavarral küzdőket a felépülésben – a szektorban az engedélyezett férőhelyek száma 6429 volt. Közösségi ellátásban 752 férőhely oszlott meg összesen 145 intézmény között. Nappali ellátást 87 intézmény nyújtott közel 3500 férőhellyel. Bentlakásos intézményi ellátásban 2223 férőhely állt rendelkezésre. A lakhatási szolgáltatásokra a nagy létszámú intézmények dominanciája jellemző: mindössze 84 férőhely található lakóotthoni keretek között. (Arnold–Péterfi 2023, 93–95). A hazai ellátórendszerhez szorosan kapcsolódik az Anonim Alkoholista csoportok hálózata: a mozgalom weboldala szerint jelenleg mintegy 200 csoportot számlál, amelyek létszámára vonatkozóan nincsenek adataink. Egy-egy csoport átlagos nagyságát 25 főre becsülve nem tévedünk nagyot, ha a közösség aktív tagságát 5000 fő körül határozzuk meg.

Az állami ellátórendszer mellett az elmúlt évtizedben a magánszektor is erősödésnek indult: ez részben a magánpraxisban dolgozó addiktológiai konzultánsok és addiktológus orvosok szerepvállalását jelenti, másfelől vállalkozásként működő bentlakásos programok is elérhetők már sporadikusan. Ugyanakkor a magánszektor szerepvállalása nem tekinthető számottevőnek.

Súlyos problémát jelent, hogy hazánk nem rendelkezik átfogó stratégiával az alkoholhasználati zavar elterjedtségének csökkentésére, érdemi prevencióról és edukációról nem beszélhetünk. A szociális rendszerben a férőhelyek abszolút számát tekintve a nappali ellátás adja a szociális szektorban rendelkezésre álló legnagyobb kapacitást, noha a közösségi ellátáson belüli gondozás az a terület, ahol a leghatékonyabban lehet segítséget nyújtani.

A szociális ellátórendszerben évente 10-15 ezer alkoholfüggő személyt látnak el (KSH 2020), míg az egészségügyi statisztika 15 292, egészségügyi ellátásba kerülő alkoholistát tartott számon 2017-ben. Ha a népesség nagyságára vonatkozó KSH-becslést tekintjük kiindulópontnak, akkor az összes érintett kevesebb mint 10 százaléka kerül ellátásba. Ha azonban a WHO adatai alapján számolunk, akkor az ellátásba kerülők aránya nem éri el az 1 százalékot sem. Nemzetközi felmérések szerint a kezelésbe kerülő személyek akár 80 százalékban is idő előtt szakítják meg a terápiát, és 50 százalékot meghaladó arányban visszatérnek korábbi szerhasználati szokásaikhoz, vagyis visszaesnek (Gubicz-Pálfalvy–Kurimay–Danis 2023, 1629). Az ellátásba kerülés alacsony volumene és az ellátásból való kiesés nagy aránya alapján feltételezhető, hogy az érintett személyek döntő többsége egyedül vagy családja körében igyekszik megküzdeni alkoholhasználati zavarával.

Az ellátórendszer elkerülése mögötti motívumok elemzése az addiktológia önálló kutatási területének tekinthető: nem hazai sajátosság ugyanis az, hogy az érintettek 90 százalékot meghaladó arányban nem kérnek intézményes segítséget felépülésükhöz. Az elkerülésben több tényező is szerepet játszik. Az alkoholhasználati zavarral összefüggésben sérül az öngondoskodási képesség, és az érintettek gyakran nem érzékelik, hogy támogatásra van szükségük (Khantzian 2018). Jellemző az „alkoholista” diagnózissal járó társadalmi stigmától való félelem, az ezzel összefüggő adatvédelmi aggályok és a betegség társadalmi megítéléséből fakadó szégyenérzet, amely azt is jelenti, hogy sokan attól is tarthatnak, hogy a segítségkérés során éri őket megszégyenítés és konfrontáció. Az elkerülés további oka lehet az, hogy sokan nem engedhetik meg maguknak a hosszas rehabilitáción való részvételt. A jelenkori addiktológia legnagyobb kihívása nem az, hogy megtalálja a leghatékonyabb kezelési metodológiát, hanem az, hogy miként válhat képessé az érintettek megszólítására és kezelésbe vonására.

Kezelési lehetőségek

Az állami ellátórendszerben az alkoholhasználati zavar kezelése absztinencia-célkitűzéssel zajlik, és döntően két módszertani pilléren nyugszik: a gyógyszeres terápiák alkalmazását a tizenkét lépéses hagyomány eszközeivel és az anonim hagyományra támaszkodó csoportos munkával egészítik ki. A rendszerváltás utáni Magyarországon az Anonim Alkoholista mozgalom sikeresen integrálódott a fősodrú addiktológia szakmai eszköztárába, ezzel megnyitva annak lehetőségét is, hogy segítőként és szakemberként mind több egykori szerfüggő személy léphessen be a rehabilitációs munkába. Az érintettek nagy aránya a segítők körében mindenképpen örvendetes folyamatnak tekinthető. A rehabilitációs eszköztárban az ellátórendszer mindkét ágán – intézményenként változó, esetleges módon – számos terápiás megközelítés van jelen: kognitív viselkedésterápiás, testorientált terápiás, sématerápiás és klasszikus pszichoterápiás lehetőségek egyaránt rendelkezésre állnak, valamint komoly szerepe van a hozzátartozókkal végzett munkának is. A magánellátás területén hasonló módszertani megközelítések vertek gyökeret.

Irodalom

American Psychiatric Association (2013): Desk Reference to the Diagnostic Criteria from DSM 5^TM. Washington DC – London, APP.

Arnold Petra – Péterfi Anna (2023): Alkoholbetegek az ellátórendszerben. In Elekes Zsuzsa (szerk.): Alkoholhelyzet Magyarországon. Tények, adatok, elemzések. Budapest, L’Harmattan, 93–138.

Cavaiola, Alan A. – Smith, Margaret (2020): A Comprehensive Guide to Addiction Theory and Counseling Techniques. Routledge, New York – London.

Edward J. Khantzian (2018): Treating Addiction: Beyond the Pain. Collected Works, 2000–2016. Lanham – Boulder – New York – London,  Rowman & Littlefield.

Gubucz-Pálfalvi Sejla – Kurimay Tamás dr. – Danis Ildikó dr. (2023): Az ártalmas gyermekkori élmények és a felnőttkori alkoholfüggőség közötti összefüggések. Orvosi Hetilap, 164, 41, 1628–1636.

Központi Statisztikai Hivatal (2020): Szociális statisztikai évkönyv. Budapest, KSH.

Központi Statisztikai Hivatal [é. n.a]: A népesség megoszlása alkoholfogyasztási szokások szerint. https://www.ksh.hu/stadat_files/ege/hu/ege0038.html (2025. február 27.)

Központi Statisztikai Hivatal [é. n.b]: Az alkoholisták gondozása. https://www.ksh.hu/stadat_files/ege/hu/ege0030.html (2025. február 27.)

Marlatt, G. Alan – Gordon, Judith R. (1985): Relapse Prevention. Maintenance Strategies in the Addictive Behaviors. New York – London, The Guilford Press.

World Health Organization (2018): Global status report on alcohol and health 2018. Switzerland, WHO.