Az orvosoknak is tanulniuk kell az örökbefogadást

Egy-két évtized alatt eljutottunk odáig, hogy már nem számít tabunak az örökbefogadás, ám a meddőséggel küzdő párok kellő támogatása, valamint a nem vér szerinti családjukban nevelkedő gyermekek speciális igényeinek kezelése sokszor még ma is hiányzik az orvosok gyakorlatából. Örökbefogadási tanácsadó és gyermekpszichiáter osztotta meg tapasztalatait.

Az elmúlt évtizedekben jelentősen változott a közvélekedés az örökbefogadásról: a téma ma már – nem utolsósorban a közösségi médiának és a tematikus oldalaknak köszönhetően – nem számít tabunak sem „kifelé”, vagyis az örökbefogadó családok környezetében, vagy akár a közbeszéd szintjén, sem pedig „befelé”, a családokon, szűkebb közösségeken belül. Az örökbefogadás ugyanakkor továbbra is kihívás elé állítja az egészségügyi ellátórendszer szereplőit, hiszen mind a gyermekek, mind pedig a szülők egyébként sem szürke hétköznapjait sajátos és speciális kérdések, problémák tarkítják, amelyek természetesen nem maradnak kívül az orvosi rendelők falain. A tapasztalatok pedig azt mutatják, a háziorvosok, szakorvosok ezekre a helyzetekre nem mindig vannak felkészülve.

Erről, tehát az örökbefogadás és az egészségügyi ellátórendszer találkozása jelentette kihívásokról beszélgettünk az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat örökbefogadási tanácsadójával – nevét azért nem tesszük közzé, mert lapzártánkig nem kapott engedélyt a nyilatkozásra – és Salamon Éva gyermekpszichiáterrel, aki maga is örökbefogadó szülő.

– Általános benyomás, hogy sem a háziorvosnál, sem a nőgyógyásznál, sem pedig a reprodukciós ellátás során nem kerülnek elő a lombikozás és meddőség lelki aspektusai és ezzel együtt az örökbefogadás lehetősége sem. A szakszolgálathoz sok esetben fordulnak úgy a szülőjelöltek, hogy még nincsenek túl az elkerülhetetlen gyászfolyamaton, és így felkészülve sincsenek az örökbefogadás lelki kihívásaira. E tekintetben tehát az egészségügyi ellátórendszer nem támogató, ezen a folyamaton csak „önerőből” tudnak keresztül menni az érintett párok  – fejtegeti az örökbefogadási tanácsadó, aki szerint ma nincs olyan része a meddőségi eljárásnak, ahol az örökbefogadást kimondottan propagálnák.

Mindehhez Éva csak annyit fűz hozzá, hogy az orvosok horizontján jellemzően csupán az egészségügyi rendszer által felkínált lehetőségek vannak, ami természetes is. Ugyanakkor szükséges lenne más megközelítést is alkalmazni.

– Erre is vannak példák, különösen ott, ahol a háziorvos nagyobb számban találkozik meddőséggel küzdőkkel – mondja pszichiáter, aki szerint szerencsés lenne, ha a meddőség problémájával találkozó orvosok, így a háziorvosok, nőgyógyászok, reprodukciós eljárásban tevékenykedők alaposabban tájékozódnának a kérdésben, például az Örökbe.hu oldalon, ahol rengeteg számukra is hasznos információ áll rendelkezésre. Nagy segítség lenne az is – teszi hozzá –, ha az örökbefogadás terén is létrejönne egy olyan mentorhálózat, mint amilyen az autista gyermekeket nevelő szülők számára elérhető. Jóllehet a Semmelweis Egyetemen már van meddőségi és örökbefogadási mentor posztgraduális képzés, egy segítő, támogató hálózat kiépülésétől még nagyon messze vagyunk.

Ugyanakkor egy sikeres örökbefogadás után is akadnak kihívások az orvosnál. Előfordul, hogy nem újszülött gyermeket kell integrálni a házi gyermekorvosi rendszerbe, akinek fejlődési szintjét befolyásolják a veleszületett adottságok, illetve az örökbefogadást megelőző környezeti hatások egyaránt. Mint az örökbefogadási tanácsadó felhívja a figyelmet, ez a folyamat ideális esetben azzal kezdődik, hogy a szülők még a gyermekkel való barátkozás heteiben felkeresik a majdani gyermekorvost és alaposan átbeszélnek mindent a gyermek ismert egészségügyi állapotáról, lehetséges örökletes betegségeiről, illetve a vér szerinti szülők egészségügyi állapotáról. Előfordul, hogy ez a beszélgetés csak „menet közben” történik meg a gyermek jelenlétében, ami korántsem ideális.
– Sajnos még mindig ott tartunk, hogy a házi gyermekorvosok sokszor azt sem tudják, mi a különbség az örökbefogadó szülő és a nevelőszülő között. Előbbi jogilag a vér szerinti szülő státuszában szerető családi közeget biztosít, a utóbbi pénzért dolgozik, a szakellátás feladatát látja el – érzékelteti a helyzetet Éva, aki egyik páciense esetét is felidézi: egy szakorvossal az örökbefogadó szülőnek kellett megértetnie, hogy a gyermek születési neve az, amit új családjánál kapott, és nem írhatja át a papírokon a régi nevére. A gyermekpszichiáter – megerősítve az örökbefogadási tanácsadó szavait – azt tapasztalata pácienseivel is, hogy sokszor az az első feladatuk, hogy megértessék a háziorvossal: nem szerencsés a gyermek feje felett megbeszélni, miért van neki magzati alkoholszindrómája.

Éva saját tapasztalatai alapján megemlíti még, hogy a gyermekorvosoknak célszerű eleve nagyobb figyelemmel és több türelemmel lenniük az örökbefogadó szülők és a gyermekek felé. Az örökbefogadott gyermekek – még ha újszülöttként is kerülnek szerető közegbe – eleve traumatizáltak, ami megnyilvánulhat az orvosi rendelőben mutatott félelmeikben, viselkedésükben.

– Előfordul, hogy egy nagyobbacska, ötéves gyermeknek is csak úgy lehet beadni az oltást, hogy az anyukájába csimpaszkodik. Az ilyeneket jó türelemmel és empátiával kezelni, a beszólogatások nem használnak – fogalmaz Éva, aki szerint a szülők felé is több türelmet érdemes tanúsítani, hiszen akár többéves gyermekkel is lehetnek kezdők. Tőlük nem várható el, hogy olyan ügyesen kezeljenek helyzeteket, mint akik gyermekük születésétől kezdve „beletanultak” a szülőségbe.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerintaz örökbefogadások száma évről évre emelkedik, csak a koronavírus-járvány évei alatt volt némi megtorpanás: 2024-ben összesen 1291 gyermeket fogadtak örökbe, míg 2023-ban 1229-en, 2022-ben pedig 1254-en leltek szerető családra. Összehasonlításképp: 2014-ben még mindössze 784-en. Az örökbe fogadott gyermekek általában mintegy fele – de a tavalyi évben csak 540 gyermek – fogyatékkal, vagy tartós betegséggel él.