Bálint csoport a kiégés és a Covid okozta érzelmi megterhelés enyhítéséért

Miért szükséges a Bálint-munka?

A Bálint csoport működését talán már nem kell bemutatni, mert hazai megalkotója révén ismert módszertanról van szó. Mára a Bálint-munka hatékonyságával foglalkozó tanulmányok zöme azt mutatja, hogy különösen a szomatikus tudományágak orvosai és gyógyítói részesülnek nagyobb mértékben a Bálint csoport előnyeiből. A kiégés megelőzése érdekében már több évtizede egyre több orvos- és pszichoterapeuta-képzésnek integráns része a Bálint csoportokon való részvétel. A magyar orvos-pszichoanalitikus Bálint Mihály módszertanában az orvosok moderált csoportfolyamatban dolgoznak a praxisukból származó eset rövid bemutatásával, hogy jobban megérthessék az orvos-beteg kapcsolat mélyebb aspektusait, és jobban megőrizhessék az egyensúlyt a munka és a magánélet között. A növekvő kiégési számok összefüggésében természetesen a Bálint-munka további célja az érzelmi kompetencia megőrzése. A lakosság pszichológiai morbiditásának jól követhető növekedése, valamint a szomatopszichés és a pszichoszomatikus interakciókra vonatkozó, kiterjedt és interdiszciplináris kutatási eredmények megerősítik az orvosszakmai kapcsolatok menedzselésében való készségek általános fejlesztésének az igényét.

A Bálint csoportokban szerzett tapasztalatok jól kombinálhatók az egyes orvos-beteg interakciók lebonyolításának önhatékonyságával, összeköthetők a jobb mentálhigiéniával és ezzel együtt a kiégés hatékony megelőzésével. A Bálint-munka hozadékaként pozitív hatások várhatók a bio-pszicho-szociális szemléletű diagnosztikában, valamint a betegek együttműködésében. A Bálint csoport mint módszertan mind az alapellátásban, mind az orvosképzésben olyan módszert képvisel, amely hatékonyan összpontosít az orvos-beteg kapcsolatra, és támogatja a szakmai kapcsolatkezelés kompetenciájának reflexív fejlesztését. A Bálint csoportokat éppen ezért továbbra is alapvető hozzájárulásnak kell tekintenünk az orvosszakmák fejlesztésében, a betegség és a szenvedés által érintett személy félelmeinek és szükségleteinek mélyebb megértése értelmében, amelyek alapvető tényezőként döntően befolyásolják a gyógyítás folyamatát.

Covid-időszak és kiégés

A nyugati medicina értelmezésében a kiégés, vagyis a fizikai és lelki kimerülés hosszabb ideje fennálló érzelmi megterhelés vagy stressz hatására alakul ki, állandó és fokozott érzelmi igénybevétel mellett. A miértekkel számtalan kutatás foglalkozik. A gyógyulás szempontjából sürgetőbb kérdés a jelenben az, hogy miként nyerhetjük vissza és őrizhetjük meg az egészségünket? Hogyan leszünk újra cselekvőképesek a saját életünkben? Hogyan őrizzük meg gyógyítóként a lelki egészségünket? Az orvosok egészségmegőrzése érdekében mindig fontos szempontnak kell lennie, hogy konkrét módszereket biztosítsunk az egészséges orvosi identitás megőrzéséhez, amely nélkül elképzelhetetlen a valódi orvoslás. De mi a helyzet egy válság sújtotta időszakban?

A válságok mindig megváltoztatták a világot, de most a covid- és posztcovid időszakban olyan válságot élünk át, amely kivétel nélkül mindenkit megrendítő módon kihat az egész életünkre. A válság egyszerre változtatja meg az érzéseinket a gondolkodásunkat és a hozzáállásunkat. Egyszerre jelenik meg tükörként előttünk, amelyben felismerhetjük, miben kell változtatnunk. Vajon helyesen látjuk-e ebben a tükörben, hogyan reagáljunk egyéni szinten a válság kihívásaira? A járvány különleges időszakká vált abban a tekintetben, hogy jelentősen provokálta a halálfélelem érzését, amelyet normál esetben igyekszünk távoltartani a mindennapjainktól a pszichés egyensúlyunk megőrzése érdekében. Komoly pszichés megterheléssé vált mind a gyógyító, mind a páciens számára és érthető módon jelentősen befolyásolta az életünket egyéni és társadalmi szinten egyaránt. A járványhelyzettel együtt járó változások egyéni szinten a külső és belső viszonyulásainkat alakították át szándékaink ellenére. Hirtelen és váratlanul szűkült minimálisra a jelenléti emberi kapcsolatok tartománya, amely következtében a magány érzése szinte észrevétlenül jelent meg a mindennapi élet atmoszférájában. 

Az orvosok rengeteget tanultak a járvány kapcsán, de még hosszú időre lesz szükség a tanultak és az átéltek feldolgozására. Nem tagadható tény, hogy nagymértékű kiégés lett úrrá rajtuk. Miután háborúkhoz és katasztrófahelyzetekhez hasonló folyamatok zajlottak mindenütt a világban, ezen időszak alatt a józan és racionális megfontolások sokszor indokolatlanul akár, de a háttérbe szorultak. Az orvosok, szakdolgozók és egészségügyi dolgozók megéléseiben a szorongás, a fásultság és a fáradtság keveredett a hősies kiállással és megküzdéssel. A struktúrájában mára elavult és nehéz helyzetben lévő hazai egészségügy és az átpolitizálódott társadalom, mely megosztotta a munkatársakat, és ezáltal blokkolta a szakmai szempontok érvényesülését, még inkább elmélyítette a kommunikációs nehézségeket a szakmák és a kollégák között. Az egészségügyi dolgozók többsége a túlterheltség, azok következményei és a lelki traumatizáció okán rövid idő alatt került súlyosan kiégett állapotba. „Egy vesztes hadsereg katonáiként viselkedtek”, pont úgy, ahogyan a háborúk után a győztes hadsereg katonái között is hasonló traumatizáció történt. A járvány elején még próbáltak egyéni megoldásokat keresni, önállóan és kreatívan javítani az ellátáson, majd a küzdelembe fásulva egyre inkább érdektelenné váltak. Jól kitapintható lett az elfáradt állapot nyomában keletkező szégyenérzet és csalódottság érzése.

Az együttérzés megtartása 

Az elmúlt időszakban megtapasztalhattuk, hogy a járványhelyzethez kapcsolódó szorongások átélésének elviseléséhez stabilitásra és érett érzelemszabályozásra van szükség. A posztcovid időszak egyensúlyának újrateremtésének eszközei pedig szintén tőlünk függenek.  Ha egy járványmentes időszakban és egy egészséges etikai szemléletben gondolkodunk, és a személyes minőség, vagyis az etikus magatartás megőrzésére törekszünk, akkor általában szem előtt tartjuk a helyes látásmódot, a jártasságot és a megfelelő magatartást. A helyes látásmódot illetően a jó orvos törekszik a középút követésére minden jelenségre tekintettel, és jártas marad az együttérzés gyakorlásában. Mint azt megtapasztaltuk, a jelenlegi struktúrában egy krízis időszakban szinte ellehetetlenül, hogy ezen alapértékek mentén lehessen dolgozni. A Covid-járvány okozta stresszhatásokkal foglalkozó tanulmányok rámutatnak arra, hogy az orvosok és a szakdolgozók emocionális, morális és etikai leterheltsége, mint komplex egyéni jelenség, jelentős szerepet játszik a világjárvány összefüggéseiben, amelyet kezelni kell a kapcsolódó következmények ellensúlyozása érdekében. Annál is inkább, mert a morális és etikai okokra visszavezethető szorongások szubjektív hatásai a járvány összefüggésében és azt követően is sokfélék, éppen ezért tartós kiégéshez vagy a szakma elhagyásához vezetnek. Mindez a betegellátásban a professzionális ellátás minőségének romlásához vezethet. A gyakorlatban bebizonyosodott, hogy maga a krízis jó gyakorlóterep lehet a változtatásra, ha arra gondolunk, hogy kétféle magatartás létezik: amelyet felveszünk, és amelyet elhagyunk. Ennek értelmében minden, ami erénytelenség, az elhagyandó az orvos számára. A Hippokratész által megfogalmazott elv is ezt üzeni: bárhol, ahol az orvoslás művészete a szereteten alapszik, ott jelen van az emberiség szeretete is.  Szükségszerűen fontos tehát létrehozni az orvosok és gyógyítók számára az etikai kérdések reflexív kereteit, amelyben biztosítani lehet a tartós erkölcsi megkönnyebbülést. Ehhez hatékony szervezeti etikai struktúrá(k)ra van szükség. A szervezeti etika olyan szervezeti, strukturális keretfeltételeket biztosít, amelyek lehetővé teszik a mindennapi etikus cselekvést a mindennapi orvosi gyakorlatban. Az olyan válságok összefüggésében, mint a Covid–19-járvány, sajnos nincs alternatíva a jól begyakorlott szervezeti etika és a megfelelően kialakult és megélt erkölcsi atmoszféra számára. Az etikai érzékenység, az etikusan stresszes helyzetek és az etikai konfliktushelyzetek azonosításának képessége speciális etikai készségeket igényel. Az etikai kérdésekkel foglalkozó képzéseket éppen ezért kiemelten kellene kezelni annak érdekében, hogy etikailag jól tükrözve és kompetensen tudjunk reagálni az etikai kihívásokra és konfliktusokra a válsághelyzetekben.

Mindfulness és önegyüttérzés

„Az éberség a figyelem egy bizonyos formája, amely szándékos, a jelen pillanatra vonatkozik és nem ítélkező." (Prof. Dr. Jon Kabat Zinn a Mindful Based Stress Reduction – Mindfulness Program alapítója). Az éberség gyakorlása azt jelenti, hogy megtanuljuk a szokásainktól eltérő módon meghatározni magunkat a számunkra már túl összetetté és felgyorsulttá váló világban. Az éberségtechnikák gyakorlása a jogos szükségleteinkből és igényeinkből kiindulva a mindennapok során mára szinte szenvedéllyé formálódott. Nálunk még kevésbé, de Németországban vagy Angliában számos klinikán, iskolában, egyetemen, szociális intézményben és egyéni közösségekben rendszeresen gyakorolják. Az orvosok és a pszichoterapeuták a hagyományos terápiás kezelések mellett kiegészítő terápiaként javasolják és alkalmazzák a mindfulness technikákat. Angliában és a Benelux államokban az iskolai tanterv részének számít.

Az elménk folyamatosan mozgásban van. Egyes idegtudományi kutatások szerint a naponta bevitt információk mennyisége ötször nagyobb, mint 20 évvel ezelőtt volt. Főleg napjainkban, a magán- és szakmai világunk széles körű digitalizálása idején egyre nagyobb hangsúlyt kap az az éberség megőrzése. Saját magunkon tapasztaljuk, hogy egyre fontosabb lesz a belső nyugalmat, az ellenálló képességet és az önuralmat fejlesztő gyakorlatok készségszintű elsajátítása a digitális kiégés megelőzésében is. Amikor az éberséget gyakoroljuk, az azt jelenti, hogy figyelmünket a jelen pillanatra összpontosítjuk oly módon, hogy az magában foglalja az érzékeket, a testet, az érzéseket és érzelmeket, a gondolatokat és a társadalmi, valamint az ökológiai környezetünket is. Az MBSR-technikák gyakorlása nagyobb egyértelműséget, tudatosságot és éberséget biztosít a napi cselekedeteinkhez. Lényegében anélkül, hogy értékelnénk vagy megítélnénk, átérezzük. hogy mi történik velünk, és így felismerhetjük az automatikus gondolkodási és viselkedési mintáinkat. Elsősorban Jon Kabat-Zinn és munkatársai, Kristin Neff és Christopher Germer érdeme volt, hogy a 21. századra kidolgozták az MBSR-tematika önegyüttérzést fejlesztő gyakorlatait, amelyek jól használható technikák a túlzsúfolt és túlfeszített, mindennapi életünkben. Az MBSR önegyüttérzést fejlesztő meditációs gyakorlatai magukban foglalják az ülőmeditációt, a sétáló meditációt, a jógát és a testleolvasást, amit Richard Meyer Professzor a strassburgi EEPSSA Iskolában már a 2000-es évek elején az integratív pszichoterápiás szemlélet jegyében tanított a pszichológusok és pszichoterapeuták továbbképzésein magyar pszichológusoknak, pszichiátereknek és pszichoterapeutáknak, valamint olyan alapvető meditációkat, mint a szeretetteljes légzés, a szeretetteljes kedvesség, az együttérzés adása és fogadása.

Egy ismert MBSR-gyakorlat a hegy archetipikus képének a testbe való beemelése az alapgondolatok megjelenítésével együtt így történik: érezzük a formátlan levegő áramlását az orrunk hegyénél, és hagyjuk, hogy jöjjenek a gondolataink és érzéseink, anélkül, hogy megítélnénk azokat. Felismerjük jelen életünk értékes lehetőségét, hogy önmagunk és mások javára válhatunk. Emlékezzünk arra, hogy minden, ami összetett, az múlandó. Körülöttünk és bennünk is mindig minden változik. Megértjük az ok és okozat összefüggését, hogy csak a mi hozzáállásunktól függ, mi történik velünk. Korábbi gondolatok és cselekedetek váltak jelenlegi állapotunkká, és éppen most ültetjük el a jövő magjait. Végül ránézünk: miért is dolgozunk a tudatunkkal? Egyrészt, mert ez egy örömteli aktivitás, másrészt nem válhatunk sem önmagunk, sem mások javára, ameddig magunk is zaklatottak vagyunk. Ezért most megnyílunk azok felé, akik taníthatnak minket: a természet felé, és kölcsönvesszük a hegyek csodálatos, archetípusos tulajdonságait, hogy elemi tisztasággal őrizzük meg a pillanat teljességét. Képzeljük el a legszebb hegyet, amelyet ismerünk, amelynek formája megszólít minket. Figyeljük meg a teljes alakját, a csúcsot és a hegyoldalakat, milyen szilárd, és milyen szépség árad az egyedi alakjából. Bármilyen hegyet képzeltünk el, lélegezzünk bátran a hegy képével, figyeljük meg és nyugtázzuk a tulajdonságait. Nézzük meg, vajon be tudjuk-e hozni a hegyet a testünkbe, hogy a testünk és a szemeink előtt megjelenő hegy képe eggyé váljon velünk. Fejünk lesz a hegycsúcs, vállaink és karjaink a hegyoldalak, fenekünk és lábunk a szilárd alap. Figyeljük meg a testünkben az emelkedettség érzését, a hegy tengelyszerű, kimagasló minőségét, mélyen, a gerincoszlopunkban. Figyeljünk a légzésünkre, és váljunk lélegző heggyé. Legyünk maga a mozdulatlan jelenet: a hegy csak ül, miközben a nap bejárja útját az égen. A fények és az árnyak pillanatról pillanatra változnak a hegy mozdulatlanságán. Éj követi a nappalt, nappal az éjszakát. Az évszakok is váltják egymást, és az időjárás is pillanatról pillanatra változik. A nyugalom elvisel minden változást. Használjuk a hegy belső energiáit erőfeszítéseink támogatására, hogy éber figyelemmel és nyugalommal éljünk meg minden egyes pillanatot. Idézzük fel magunkban: hogyan figyelünk a saját életünk „időjárására”. Nézzük meg a gondolataink és az érzéseink, az érzelmi időjárásunk szüntelen változását. Érezzük meg, hogy mi az, amiben stabilnak és tudatosnak kell lennünk… Ha így közelítünk a lelkünkhöz, akkor egy mélyebb csendet és bölcsességet ismerünk meg önmagunkban.

Az MBSR-technikát korábban is alkalmaztuk már Bálint Hétvégéken vagy az orvosok rekreációját szolgáló workshopok keretében. A testi-művészetterápiás Bálint csoport kiindulógondolatát elsősorban a kiégés megelőzését célzó orvosi workshopokból nyert tapasztalatok alapozták meg, ahol gyakran alkalmaztam nonverbális elemeket és művészetterápiás technikákat a szavakkal nehezen megragadható tartalmak kifejezésére. A nonverbális szakaszt általában meditációval kezdjük, amely során a mindfulness alapú légzésfigyelés segíti elő a testi érzékletekre való összpontosítást. Ez a szakasz emeli be ugyanis elsődlegesen a fizikai testet a légzéstechnika nyomán a pszichés munkába. A légzésmegfigyelést követően, hasonlóan a hegymeditációhoz, kölcsönvesszük egy természeti kép (pl. egy tó) archetipikus tulajdonságait.

Spirituális és művészetterápiás technikákkal dolgoztunk a Győri Bálint Csoportban

Idén nyáron a kiégés tüneteinek enyhítésére szerveztük meg a Győri Bálint Csoportnak az Őrségben azt a néhány napos pihenést, amelynek szerves része volt a klasszikus Bálint csoportülés, amelyet spirituális és művészetterápiás gyakorlatok öveztek. 

Ezen a hétvégén az érzelmi és erkölcsi, etikai megterhelés feldolgozását helyeztük a középpontba. Munkánkban összekapcsoltuk az MBSR-meditációt a csoport számára már ismert Négy Alapgondolat gyakorlatával és olyan önkifejező művészetterápiás technikák alkalmazásával, mint a szabadversírás technikája vagy agyagszobor készítése. A meditáció és a nonverbális technikák során megtapasztalt decentrálással hozzásegítettük a csoporttagokat, hogy felismerjék: képesek a „jó” élményeiket magukhoz közelebb és a kellemetleneket maguktól távolabb helyezni. Tapasztalataink szerint a kombinált technikákkal hamarabb lehetett kiegyensúlyozott érzelmi állapotba kerülni és azokat a hiányokat megfogalmazni, amelyeket a komolyabb kiégés okozta panaszok esetében nehéz vagy szinte lehetetlen szavakba foglalni. 

Az együttérzés jelentősége a nyugati orvoslás megközelítésében már régen megfogalmazódott. Felismertük, hogy a valódi emberszeretet átadása érdekében feladatunk törődni önmagunkkal ahhoz, hogy nyitottak legyünk a páciensek problémái felé. Testi-lelki-szellemi állapotunk karbantartására van szükség, különben sem a saját életfeladatainknak, sem az élet feladatainak nem fogunk tudni megfelelni, így annak a főcélkitűzésnek sem, hogy mások javára váljunk. Bálint Mihály orvos és pszichoanalitikus szakmai életének egyik meghatározó célja volt, hogy orvosok számára olyan képzési formát dolgozzon ki, amelyben kifejezetten megtanította az orvosoknak, hogyan használják a saját személyiségüket. Ennek során az orvos-beteg kapcsolatban maga az érzés vált a kezelés egyik legfontosabb eszközévé. Bálint gondolata – „a leggyakrabban használt gyógyszer az orvos maga” – az orvos-beteg kapcsolat személyiségformáló hatása miatt maradt a mai orvosgenerációk számára jelentős. Ebből következően az együttérzés gyakorlása is olyan alapminőség marad, amely minden medicinában egyszerre kiindulási és kapcsolódási pont a gyógyításban.

Zárógondolatként arra szeretném felhívni a kedves olvasók figyelmét, hogy mára a kiégés kezelésének holisztikus szemléletű megközelítésében kiindulógondolatnak számít, hogy a szakemberek a testi és a pszichés szempontok mellett a spirituális aspektusokat is bevonják a kezelés folyamatába. Ezen a tudományterületen alaptételnek számít az egészség megőrzésére irányuló, szüntelen törekvésnek az erősítése. Végül idézzük fel Antoine de Saint-Exupéry sorait, amelyre a háziorvos Bálint csoportom tagjai emlékeztettek a csoport záróülésének legvégén:

„Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, 

hogy a kellő pillanatban és a megfelelő helyen,

– szavakkal vagy szavak nélkül –

egy kis jóságot közvetíthessek!

Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!

Ne azt add nekem, amit kívánok,

hanem azt, amire szükségem van!

Taníts meg a kis lépések művészetére!”

Szakirodalom

Bálint Mihály: Az orvos, a beteg és a betegség, Budapest, Animula, 1990.

Clark, B.: The Quintessence Tantras of Tibetan Medicine, transl., Ithaca, NY, Snow Lion, 1995.

Fehér P., Láta M. (2019): Stabilitás az áramlásban In:Testképek a gyógyításban. A test, mint eszköz és referenciapont. L’Harmattan Kiadó

Fehér P. (2017): Who helps the Helper. The opportunities of an art therapy Balint Group In: Balint Theory and Practice: Exploring Diversity. 20th Int. Balint Fed. Congress, 2017

Germer, Ch, Neff., K (2018): The Mindful Self-Compassion Workbook, Guilford Press

Kabat Zinn, J.: Kabat-Zinn, Jon: Bárhová mész, ott vagy. Éberségmeditáció a mindennapi életben, Budapest, Ursus Libris, 2015. 

Neff, K. (2014): Együttérzés önmagunkkal, Ursus Libris

Polites, Ch.: Yuthok and Hippocrates. A Brief Comparison of Tibetan and Ancient Greek Medicine, Sowa Rigpa Journal, 2017/1, 8–13.