COVID-19 betegség, oltás, védettség

2021-02-25 16:00:00 FORRÁS: Orvosok Lapja

Szerző: dr. Lőrincz Ákos PhD belgyógyász, elméleti immunológia kutató

Orvosoklapja - Konzílium

Van az a kórokozómennyiség és egyéb körülmény, amely esetén a „védettek” esetében is kialakulhat a betegség, nem is beszélve arról, hogy az immunrendszerünk csak a betegségtől tud minket megvédeni, a fertőzéstől nem.

Amióta elkezdődött az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni vakcinák oltása, egyre gyakrabban merülnek fel az alábbi kérdések: Mekkora védettséget biztosítanak a különböző készítmények? Mennyi ideig leszünk védve? Van-e szükség 3, 6 vagy 12 hónap múlva újbóli oltásra? Szintén releváns kérdés, hogy mi ad jobb és tartósabb védettséget: a koronavírus-fertőzés vagy az oltás? Ebben a pillanatban ezekre a kérdésekre nem létezik egyszerű válasz, de több módon is megközelíthetjük a problémát, hogy tudjunk valamit válaszolni a betegeink kérdéseire. 

A klinikai megközelítés során azt vizsgáljuk, hogy az adott vizsgálati csoportban hány COVID-19 megbetegedés történt. A betegségen átesettek körében az eddigi megfigyelések alapján nagyon ritkán alakul ki újra a COVID-19. Az eddig lezárult, nyomon követésen alapuló vizsgálatok azt mutatják, hogy 80-100% közötti védettséget jelenthet a fertőzésen való átesés a következő 6 hónapra nézve. Árnyalja a képet, hogy nehéz meghatározni, hogy mi minősül újbóli fertőzésnek, mert a reinfekció/reaktiváció kérdésében csak akkor lehetünk biztosak, ha egy másik variánst mutatnak ki a betegből másodjára, mint az első alkalommal. Az ilyen esetek száma azonban nagyon alacsony. Összességében azt mondhatjuk, hogy bár előfordulnak újbóli megbetegedések, de ezek nagyon ritkák 6-8 hónapos időtávon. Hogy mennyi ideig fog a védettség az ő esetükben tartani, azt még nem tudjuk, egyelőre ez 6-8 hónap a belátható időtáv. Remélhetőleg azt fogjuk tapasztalni, hogy ahogy telik az idő, egyre hosszabbnak bizonyul majd a védettségi időszak is. 

Az oltások esetében a klinikai III. fázisú vizsgálatok jelentenek támpontot a védettség megítéléséhez. Oltóanyagtól függően itt 70-95% közötti hatékonysággal lehet találkozni, ami azt jelenti, hogy ennyi százalékkal csökkentette a megbetegedések számát az oltás a kontroll csoporthoz képest a 2-3 hónapos vizsgálati intervallum alatt. Fontos hangsúlyozni, hogy az oltás feltehetőleg mindenki esetében jelent valamilyen szintű védettséget. Ha mégis kialakul a betegség, akkor az oltással a betegség tünetei várhatóan enyhébbek lesznek. A betegséget követő immunitáshoz hasonlóan, az oltások esetében sem tudjuk, hogy meddig tart a védelem – remélhetőleg itt is tartós védelmet tapasztalunk majd az idő előrehaladtával. 

Ha molekuláris megközelítéssel vizsgáljuk a védettség tartósságát, akkor még nehezebb dolgunk van. A sejtes immunválaszt  mérni és követni meglehetősen körülményes. Csak abból tudunk következtetni a kiemelt fontosságára, hogy az antitestválaszt nem vagy csak korlátozottan mutató, fertőzésen átesett egyének esetében sem látunk gyakori reinfekciót. Arra viszont van kutatási adatunk, hogy ha termelődik antitest, akkor az akár 8 hónapon keresztül kimutatható a betegségen átesettek esetében. További bizonytalansági faktor a védettség megítélését illetően, hogy a meglévő antitestválasz sem feltétlen jelent védettséget. In vitro körülmények között bizonyították, hogy létezik neutralizáló (védő) és nem neutralizáló (nem védő) antitesttermelés is. Az meg végképp kérdéses, hogy ennek van-e jelentősége klinikai szempontból in vivo.

Ennél is izgalmasabb kérdés, hogy mit fogunk tapasztalni molekuláris szinten az oltások után. Egyes III. fázisú vizsgálatok követik a sejtes immunválasz alakulását is, bár a konklúzióra még várnunk kell ezzel kapcsolatban. Mindenesetre az eredmények bíztatók: van erős celluláris válasz. Az antitestválasz esetében még nagyobb odafigyeléssel kell értékelni az eredményeket, mint a betegséget követően. Ha csak tüskefehérje-immunizáció történik (mRNS-, DNS-alapú oltások), akkor a nukleokapszid alapú szerológiai teszteknél ne várjunk titer emelkedést! A kialakult antitestválasz mérésére mindenképp tüskefehérje alapú tesztre van szükség. Ez esetben a tisztán nukleokapszid alapú szerológiai teszt megőrizheti a diagnosztikai értékét a tényleges fertőzéssel kapcsolatban (ha pozitív lesz, akkor oltás előtt/után fertőzés is történt). Ezzel szemben az elölt vírust tartalmazó oltással feltehetőleg egy szélesebb spektrumú antitestválasz alakul ki, több vírusalkotó ellen termelődött antitesttel. Egy ilyen oltás után várhatóan az anti-nukleokapszid antitestek titere is emelkedni fog. 

Mindezek alapján, ha valaki arra kíváncsi, hogy a páciense a betegséget vagy az oltást követően milyen védettséggel rendelkezik, akkor érdemesebb a klinikai eredményeket figyelemmel kísérnie, mert ma még a szerológiai tesztek eredményéből nehéz jó következtetést levonni a védettség mértékét tekintve. Persze ahogy telik az idő, egyre több adat birtokába kerülünk, egyre pontosabban lehet majd megítélni a védettség mértékét, például a szerológiai tesztek eredménye alapján.

Zárásként pedig szeretném felhívni a figyelmet, hogy sem az oltás, sem a betegségen való átesés nem jelent 100%-os védelmet. Van az a kórokozómennyiség és egyéb körülmény, amely esetén a „védettek” esetében is kialakulhat a betegség, nem is beszélve arról, hogy az immunrendszerünk csak a betegségtől tud minket megvédeni, a fertőzéstől nem. Ez utóbbi ellen a maszk, a kesztyű, a védőruházat és a közegészségügyi szabályok betartása véd, így kerülhetjük el leginkább a kórokozók támadását, vagy hogy rólunk egy másik, védtelen emberre átkerüljenek.

Megtekintések száma: 804

A legégetőbb szakmapolitikai kérdések és vitatémák rovata.

ESEMÉNYEK