2024-09-04 15:47:00 FORRÁS: Orvosok Lapja. Fotó: Erik Kroon, Unsplash
Szerző: Lovas András, a MOK Intenzív Terápiás és Aneszteziológiai Munkacsoportjának vezetője
Orvosok lapja - KonzíliumA Magyar Orvosi Kamara Intenzív Terápiás és Aneszteziológiai Munkacsoportjának (MINTA) célkitűzéseiről már részletesen olvashattak az Orvosok Lapjának 2024/1. számában. Ezek között szerepel a regisztereken alapuló hiteles adatgyűjtés megtervezése, a szakmai irányelvek megújítása, valamint a szakirányban dolgozó kollégákkal való szorosabb kapcsolattartás is. Bár szakmai tervünket a Magyar Orvosi Kamara (MOK) Elnökségének tárgyaló delegációja eljuttatta az ágazati irányításért felelős Belügyminisztérium Egészségügyi Államtitkárságához és annak döntéshozó testületeihez, ezeken a területeken egyelőre nem mutatkozott érdeklődés a közös munka megindítására.
Mivel továbbra is úgy gondoljuk, hogy terveket csak a problémák feltárásával tudunk kovácsolni, így a munkatársakkal történő kapcsolattartással összhangban a MINTA megszervezte Helyzetkép a hazai aneszteziológiai és intenzív terápiás szakmáról című, online kérdőíven alapuló felmérését.
Módszertan
A kérdőívet a Google Forms alkalmazással hoztuk létre, egy előzetes fókuszcsoportos vizsgálat eredményeinek bevonásával. A kérdéseket témakörök szerint csoportosítottuk, majd a redundánsakat töröltük. Ezt követően tesztelést végeztünk öt szakirányban dolgozó kolléga segítségével. Visszajelzéseik alapján további módosításokat hajtottunk végre. Az előbb részletezett tervezési fázisokban, illetve az adatok kielemzésében is segítségünkre volt Kékesi Márk Zoltán szociológus.
A kérdőív online kitöltésére 2024. április 17. és május 3. között volt lehetőség. A kitöltésre felhívó levelünket a MOK-nál nyilvántartott azon 1211 e-mail-címre juttattuk el, ahol a regisztráció tartalmazta az aneszteziológia és intenzív terápia szakterületet. Az első felhívást követően még további két értesítést küldtünk, amelyekre összesen 370 főtől érkezett válasz. A kérdések jellegéből, valamint a válaszadói hajlandóságból adódóan, bizonyos pontokon, a teljes válaszadó létszámhoz képest kevesebb felelet érkezett, amit minden esetben jelölök. A statisztikai összehasonlításokat varianciaanalízissel végeztük. Szignifikánsnak tekintettük az eltérést, amennyiben p < 0,05.
Az itt részletezett eredményeket 2024. május 8-án Siófokon megoszthattam a Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság (MAITT) Elnökségének hivatalos ülésén. Az apropót a MINTA csoport MAITT-tal történő hivatalos kapcsolatfelvétele és prof. Gál János elnök úr meghívása adta. Az itt elhangzottak értelmében a MAITT is támogatja a regisztereken alapuló adatgyűjtés megindítását és az irányelvek megújítását. Egyetértettünk, hogy közös lobbitevékenységünk erősítése érdekében javaslatinkat összehangoltan fogjuk bemutatni a szakpolitikusoknak.
Eredmények
A válaszadók túlnyomó többsége, 60 százaléka a 41 és 65 év közötti korosztályból került ki. Aktív válaszadó készséget mutatott mind az idősebb, 66 év fölötti korcsoport 10 százalékával, mind a 31 és 40 év közöttiek 25 százalékával. 64 százalék teljes munkaidőben, 22 százalék pedig részmunkaidőben, de minden esetben szolgálati jogviszonyban dolgozott. Önként vállalt túlmunkát a 317 válaszadó 72 százaléka írt alá. A 316 válaszadó 63 százaléka jelölte meg, hogy munkahelye III-as progresszivitási szintű intenzív osztállyal rendelkezett, 35 százaléka pedig II-essel.
A munkaidő szakmán belüli megoszlását az 1. ábrán mutatom be. A Covid19-pandémia utáni munkaterhelés változásában a 307 válaszadó 11 százaléka csökkenésről, 51 százaléka pedig növekedésről számolt be.
316-an válaszoltak arra a kérdésre, hogy az ügyeleti ellátást tekintve mi volt jellemző az elsődleges munkahelyükre. 1 százalék arról számolt be, hogy az intézményében nem volt intenzív osztály, 15 százalék, hogy egy ügyeletes látta el a két területet, 84 százalék, hogy erre külön ügyeleti sor állt fel. A 317 válaszadó 13 százaléka számolt be arról, hogy intézménye intenzív osztályán nem volt a nap 24 órájában külön delegált orvos. Az intenzív osztályos beteg-ápoló kérdésről a 2. ábrán számolok be.
A 318 válaszadóból 10 százalék jelölte be, hogy intenzív osztályán elérhető volt logopédus, 62 százalék a klinikai szakgyógyszerész, 61 százalék a klinikai szakpszichológus, 92 százalék a konzíliumi céllal jelen lévő infektológus, és közel 100 százalék a gyógytornász elérhetőségét jegyezte be. Az elsődleges munkahelyet tekintve az aneszteziológiai és intenzív terápiás feltételekkel való megelégedettséget a 3. ábrán mutatom be.
A műtői munkavégzésre vonatkozó események gyakoriságát nyolcfokú skálán lehetett pontozni (1– soha, 8 – mindennap). A 315 válaszadó 33 százaléka szerint hetente többször, 19 százaléka szerint pedig napi gyakorisággal fordult elő, hogy a tervezett műtéti ellátás hétköznap 16:00 óra utánra nyúlt át. A 354 válaszadó csak 6 százaléka szerint hetente többször és 4 százaléka szerint napi rendszerességgel fordult elő, hogy hétköznap műtő üresen áll azért, mert nem volt elégséges személyi (aneszteziológus orvos vagy asszisztens) feltétel.
Az aneszteziológiai és intenzíves eljárásrendekre vonatkozó kérdésekre adott válaszokat a 4. ábrán mutatom be. Az informatikai és elektronikus adatgyűjtési rendszerek bevezetéséről szóló adatok pedig a 5. ábrán láthatóak.
130 kollégától érkezett arra válasz, hogy egyetemi képzőhelyen rendszeresen végez-e elméleti graduális vagy posztgraduális oktatási tevékenységet. 51 százalék ezt „szerződés vagy jogviszony nélkül (szívességi alapon)”, 31 százalék „oktatási szerződéssel”, 27 százalék pedig „megbízási szerződéssel” végezte. 143 válaszadó 75 százaléka úgy végzett graduális szintű gyakorlati oktatási tevékenységet, hogy ezzel egy időben a betegellátásba is be volt osztva.
368 válaszadóból 64-en (16 százalék) vettek részt a kitöltés idején aneszteziológia és intenzív terápia irányú szakképzésben. 45 válaszadóból 60 százalék nem, 29 százalék alkalmanként és csak 11 százalék vezetett rendszeresen szakképzési naplót tevékenységéről. Rákérdeztünk, hogy évente legalább egy alkalommal volt-e lehetősége a gyakornokoknak, hogy egy kijelölt tutorral (szakképzésért felelős személlyel) részletes konzultációt folytasson a szakképzés menetéről. A 42 válaszadó 48 százalékának nem, 24 százalékának nem minden évben, 28 százalékának pedig évi rendszerességgel adódott alkalma erre.
369 válaszadóból 3 százalék teljes munkaidőben, 32 százalék részmunkaidőben dolgozott magánegészségügyben, 65 százalékpedig nem. Végül a 6. ábrán mutatom be, hogy a magánellátásban hogyan biztosított a szakszemélyzet.
Következtetések
Szeretnék a MINTA nevében köszönetet mondani a kérdőívet kitöltő kollégáknak, valamint a MOK-nak a felmérésben nyújtott segítségéért.
Hangsúlyozni szeretném, hogy az eredmények nem reprezentatívak. A válaszadók nagy többsége, 94 százaléka a MOK tagja volt. A reprezentativitás hiányát mutatta a válaszadók területi megoszlása is, így azt nem is részleteztem.
A válaszadói korfában azt láthatjuk, hogy a 40 év alattiak kifejezetten aktívak voltak. Örömmel szolgál, hogy itteni jelenlétük bizakodást ad a jövő utánpótlását tekintve, egyben bizonyítja, hogy a szakirány népszerű a frissen végzettek körében.
A nagy arányú (86 százalék) szolgálati jogviszonyban végzett munka jól mutatja, hogy Magyarországon csak az állami egészségügyben érhető el a szakirány teljes spektruma, amelytől a kollégák nem szeretnének eltávolodni, bár a válaszadóknak csak a 2/3-a végezte ezt teljes állásban. Ez egyben figyelmeztetés is, hogy kiáramlás indult meg a magánszektor felé. Utóbbi okainak feltárására nem vállalkoztunk, de állhat mögötte éppen úgy az állami szektor jövedelmet biztosító képességének a romlása, mint a munkaterhelés Covid19 óta tapasztalt növekedése is.
A kiemelkedően nagy arányban végzett, önként vállalt túlmunka nélkül az aneszteziológiai és intenzív terápiás ügyeleti ellátás bizonyosan nem lenne fenntartható a jelenlegi viszonyok között. Így is előfordult, statisztikailag gyakrabban a II-es progresszivitási szinten, hogy a kollégák egyedül látták el az aneszteziológiai és az intenzív terápiás ügyeleti teendőket is. Ez komoly betegbiztonsági aggályokat vet fel.
Örömmel tapasztalható, hogy az intenzív osztályokon szinte mindenhol elérhető volt gyógytornász, és komoly arányban jelentek meg a további segítő szakmák. Ez a tendencia nemzetközi szinten is jelen van. Ezen szakirányoknak az intenzív terápiába történő integrálása javíthatja a betegmegelégedettséget és a kimenetelt is.1
Sajnos hasonlóan örömteli adatokról már nem számolhatok be a beteg-ápoló arány terén. A válaszadók 50 százalékot meghaladó visszajelzése szerint a környezetében három kritikus állapotú beteg jutott egy ápolóra, ami még mindig elmarad az elfogadhatónak tartott 2:1 aránytól. Mivel a beteg-ápoló arány nagyban meghatározza az intenzív osztályos mortalitási adatokat,2 így itt hosszú távú stratégia kialakítására lesz szükség.
Az aneszteziológiai és az intenzív terápiás ellátáshoz kapcsolódó épületrészeket „nem megfelelő”-nek ítélték a munkatársak, bár a hátteret itt sem állt módunkban részleteiben feltárni. A probléma a 2024-es év nyarának beltéri hűtésében is visszaköszönt, bár maga a felmérés tavasszal készült. Egyes intézmények műtői és intenzív osztályai még mindig száz évnél idősebb épületekben működnek, de a 70-es években felhúzott városi kórházaink is elmúltak negyvenévesek. Probléma lehet nem csak az elöregedett vagy igényekkel lépést nem tartó közműhálózat, hanem hogy a megnövekedett eszközigénynek nem tudnak megfelelő méretű tároló helyiségeket biztosítani. Itt érdemes megemlíteni a kórházi fertőzések megelőzésében szerepet játszó egyik infrastrukturális hátteret, az egyágyas kórházi szobák arányát is, ami hazánkban 3,2 százalék. Ez a legrosszabb eredmény a 2022–23-as évben az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) által vizsgált országokban, ahol a medián 16 (interkvartilis; 7–35) % volt. Az ECDC felmérése, külön az intenzív osztályokra lebontva, nem vizsgálta az egyágyas szobákat.
Összességében azonban elmondható, hogy az aneszteziológiai gyógyszeres és eszközös feltételeket a megkérdezettek „megfelelő”-nek találták. Ez azonban már nem volt tapasztalható az intenzív osztály gyógyszeres és eszközös ellátottsága terén. Bár utóbbiak „megfelelő” minősítést kaptak a III-as progresszivitási szinten, szignifikánsan rosszabbnak ítélték meg a II-es progresszivitásnál, és „nem megfelelő”-nek értékelték. Ez utóbbi nem szavatolja az ellátottak számára az egységes minőségű egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést. Amennyiben az egészségügyi ellátás jelenleg zajló és egyébként támogatandó centralizálása nem tervezetten, hanem csak a kapacitások spontán megszűnésétől függően, ad hoc fog lezajlani, úgy a helyzet még súlyosabbá is válhat.
A kollégák visszajelzése szerint erőn felül teljesítettek a műtőben. Ezt igazolja, hogy aneszteziológus orvos vagy asszisztens hiánya miatt szinte elenyésző esetben tapasztaltak műtőkapacitás-csökkenést. Ezek mellett gyakori esemény volt, hogy a tervezett műtői program belenyúlt az ügyeleti ellátásba. Továbbra is negatív tendencia a II-es progresszivitásnál, hogy valószínűleg a műtők folyamatos működésének biztosítása érdekében az intenzív osztályon nem volt külön delegált orvos, legalábbis így válaszolt a megkérdezettek kicsivel több mint 10 százaléka. Ez annak tükrében aggályos, hogy az intenzíves ágyakon fekszenek egy adott intézmény legrosszabb állapotú betegei.
Igen szép számban álltak rendelkezésre helyi aneszteziológiai és intenzíves eljárásrendek, és használták is azokat a megkérdezett kollégák. Itt hasznos lenne, ha az elaprózott energiát összefognánk és szakmai kollégiumi eljárásrendek kidolgozására fordítanánk. Utóbbiakban a MINTA és a MAITT is segítségül lenne. Támogatandó célok az egységes kórházi informatikai és műtői informatikai rendszer, valamint a nyilvánosan kutatható aneszteziológiai és intenzív terápiás adatnyilvántartások megalkotása, amelyek bevezetését „inkább igen fontos”-nak ítélték meg a munkatársak. Ezek nemcsak a szűkös műtői kapacitások optimalizálásában biztosíthatnának előrelépést biztosíthatnának, hanem a minőségbiztosításban és a kutatás területén is.
Bár külön az orvosi karokra nem bontottuk le, de probléma, hogy a graduális oktatásban részt vevők nem rendelkeztek külön erre a feladatra szóló szerződéssel, illetve a graduális gyakorlati oktatás közben még betegellátási feladatokban is részt vettek. Utóbbi káros hatással lehet az oktatásra és a gyógyítás minőségére egyaránt. Orvoskaronként az előbbi problémák eltérő minőségben jelentkezhetnek, így ezek az eredmények nem általánosíthatóak. Az egyes egyetemeken tapasztalt jó gyakorlatok elterjesztése lenne itt is szorgalmazandó.
A szakképzés minőségét jelentősen javíthatná és egyben egy oda-vissza irányú visszajelzést is biztosíthatna a beavatkozási naplók vezetése. A szakképzésről is elmondható, hogy akár a betegellátásban, a minőségbiztosítás elengedhetetlen része a valid adatgyűjtés és elemzés.
Mint már említettem, a válaszadó kollégák jelentős hányada, 1/3-a végzett munkát a magánellátásban is. Itt viszont szakdolgozói oldalról nem volt meg minden esetben az ellátás optimális feltétele. A terület szabályozása és ellenőrzése erősítendő lenne.
Összességében elmondható: a kollégák erejükön felül próbálnak továbbra is teljesíteni, hogy az államilag finanszírozott aneszteziológiai és intenzív terápiás ellátás nagyobb fennakadások nélkül menjen. Jelentős probléma az ápolói létszámhiány és az állami szektor felől a magánellátás irányába megindult orvosi elvándorlás. Mindaddig nehéz lesz ezeket a tendenciákat megállítani és főként megfordítani, amíg az ágazatért felelős szakpolitikusok nem vonják be a ténylegesen betegágy mellett dolgozó aneszteziológus és intenzív terápiás orvosokat a tervezési folyamatokba. Utóbbi alapja pedig továbbra is a valós adatgyűjtés lehet.
Irodalom
A legégetőbb szakmapolitikai kérdések és vitatémák rovata.
