Az öreg hölgy látogatása – legidősebb borsodi tagunk: dr. Ónody Magdolna

2023 karácsonya előtt merült fel az ötlet dr. Csilek András elnök úrban, hogy tegyünk látogatást legidősebb tagunknál, az akkor 96 esztendős dr. Balassa Miklós szemész főorvos úrnál. A látogatással nagy örömet szereztünk, ezért 2024-ben ismét felkerestük legmagasabb életkorú tagunkat, dr. Ónody Magdolnát. Balassa főorvos úr tavasszal elhunyt.

Egy hölgynek nem illik az életkorát firtatni, de annyit elárulhatunk, hogy főorvosnőnek mindösszesen öt év hiányzik a százhoz.

Dr. Ónody Magdolna hetven éve diplomázott Debrecenben, belgyógyász és üzemorvos főorvosként dolgozott. Kabai születésű; édesapja is orvos volt. Debrecenben a nagy hírű Dóczy Gimnáziumban érettségizett, ahol Szabó Magda írónő akkoriban tanári gyakorlatát töltötte.  

Az orvoslás mellett mindig érdekelte főorvosnőt az irodalom és a helytörténet, sokat kutatott és ő maga is írt/ír. Orvos-íróként huszonöt könyve, 255 prózai és közel 50 egyéb írása jelent meg, nagyrészt magánkiadásban. Az elmúlt években többször osztotta meg a kamara munkatársaival írásait, kutatásait, amelyekből érdekességeket tanulhattunk, valamint egy kicsit betekinthettünk élete eseményeibe, hiszen több novellájában ír unokáiról, továbbá élete nehézségeiről, betegeskedése állomásairól ugyancsak. Az interneten fellelhető írásaiból tudtam meg, hogy kedveli a marlenkát, legfőképpen a diósat, ezért azzal leptem meg.

Jelenleg idősotthonban él, testi állapota egy éve már nem teszi lehetővé, hogy egyedül lakjon. Szellemileg friss – bár azt mondja, az idén észrevette, hogy néha nehezebben jutnak eszébe a nevek –, felkészülten fogad minket: egy iskolai füzetlap tele írva kérdésekkel, kinyomtatott művei elnök úr részére ajánlva, és ahogy nagymamáknál lenni szokott: fényképek az unokákról. A fotókról gyönyörű gyerekek mosolyognak, az írások a kendőzetlen valóságot állítják elénk, a kérdések sora pedig záporozik elnök úrra. Azt hittem, mi kérdezünk főorvosnőtől, de a helyzet fordítottan indul, időnk sincs az üdvözlés és a kis kamarai ajándék, valamint a marlenka átadása után hogyléte felől érdeklődni, mert a kutató-író egyből munkába lép. Még ha az ágyból nem is tud kikelni, szellemi tudatával ugrál körülöttünk. Elnök úr alig győzi megválaszolni főorvosnő szakmai kérdéseit (ÁNTSZ, háziorvos, kezelőorvos, sürgősségi ellátás, egészségügyi törvények is szóba kerülnek). Aztán rátérünk a – talán az egészségügy helyzeténél is nehezebb – kérdésre:

– Hogyan érzi magát, hogyan telnek a napjai?
– Egyetlen határozott szóval válaszol: Rémesen.

Nincs hozzászokva, hogy tétlenkedjen, a kiszolgáltatottságot végképp nehéz elviselnie. Nemrégiben itt, az otthonban az ágy mellett esett el, ami töréshez vezetett, de volt már előtte is problémája a csípőjével, amit operálni kellett, a csuklóját még fiatal korában törte el, harmincötször feküdt műtőasztalon.   
A napi fizikai fájdalmak és korlátozottság tűrése mellett olvasgat, kulturális műsokokat és meccseket néz a tévében. Ezenkívül unokái, dédunokái fotóit csodálja, és telefonon tartja velük a kapcsolatot. Annak kifejezetten örül, hogy egyikükkel közös a születésnapjuk.

Az íróasztalon lévő számítógépéhez már nem tud kiülni, időnként egy külsős főnővér jön el hozzá, aki segít neki e-maileket küldeni, gondolatait papírra, vagyis számítógépre vetni. Orvos fiának erre már nem marad ideje, édesanyját minden egyéb ellátásban segíti, mosogat körülötte, ha szükséges, lázát csillapítja, gyógyszerért rohan, hozza-viszi, ami kell.  Főorvosnő másik gyermekét, lányát már eltemette. Férje sem él már.  

A beszélgetés során a két orvos közös kapcsolódási pontot is talált.

– Kabai tetszik lenni? – teszi fel a kérdést elnök úr.
– Igen, Kabán születtem – feleli főorvosnő.
– Én meg hajdúszoboszlói vagyok.
– Ne mondja! Kedvenc nyári helyem Szoboszló. Meséljen! – kéri.
– Az édesapám Kabán dolgozott a cukorgyárban.
– Cukorgyár sincsen már.
– Nincsen. Debrecenben végeztem én is, mint ön.

Ettől főorvosnő ismét fellelkesül, mivel Podmaniczky-díjas helytörténeti kutató, szülővárosán kívül Debrecen történetét kutatta, egyből vizsgáztatni kezdi elnök urat:

– Ha Debrecenbe járt, akkor mondja meg, a Kollégium oldalán lévő domborművek kiket ábrázolnak.  Melyik költőket?
– Fogalmam nincs.
– Akkor mondja meg, hogy azokat ki készítette.
– Azt meg főleg nem tudom.
– Akkor azt mondom, hogy három debreceni könyvem van, azokban megtalálja a választ.
– És a régi professzorokról emlékszik valakire?
– Azok a professzorok, akiket már én ismertem, jóval fiatalabbak, mint akiket ön ismerhetett. Az én időmben Gomba Szabolcs professzor úr volt.
– Igen, sajnos már ő is meghalt.
– Gimnáziumba hova tetszett járni? – kérdezi elnök úr.
– A világ legjobb helyére, a Dóczyba. Másodikosok voltunk, amikor Szabó Magda odakerült. Tanított is minket Magda néni. Későbbi életünk során levelezésben voltunk egymással.

Kaba, majd Debrecen után került Ónody főorvosnő Miskolcra, ahol családjával élt és dolgozott, és ahol most is él. De szíve mindig visszahúzta a Hajdúságba, kutatásai nagyrészt oda kötik. Jelenleg a kabai kutatókat segíti azzal, hogy elmondja a háborús történeteket és a régi emlékeket, mert már nincs olyan öreg, aki ezt megtehetné.

Az orvosossá avatás után két lehetőség állt előtte: Kényszerítettek volna tizenöt év katona orvosi munkára, vagy Miskolcra megyünk és 1954. június 15-re kétszobás lakást kapunk. A papír most is megvan róla, de a lakás sosem lett meg. Azért beszélek többes számban, mert Tamással együtt tanultunk, aztán hogy ne kerüljünk messze egymástól, csináltunk egy eljegyzést. Bevált a dolog, ő lett a férjem. Csendes, jobb természetű ember volt, mint én. Őt jobban el tudták fogadni az emberek, mint engem, mert én csak az igazat bírtam, amiért mindig ki is álltam. Például egy láthatóan halálán lévő betegnél arra kértek, hogy csináljunk neki bronchoszkópiát, én meg aláírtam, hogy nem járulok hozzá. Meg is halt másnap a beteg, épp amiatt, mert elvégezték rajta a beavatkozást, szenvedett szegény, a felesége nem bírt többet rám nézni, de nem én voltam a hibás.   

Az orvosláson és a helytörténeti kutatásokon túl irodalmi vonatkozású kutatómunkát is végzett. Több könyvében foglalkozik Petőfi Zoltánnal, valamint a Petőfi és Szendrey család életével.

– Melyik könyvére a legbüszkébb?
– Az írásaim nem magam miatt fontosak, hanem például az iskolás gyerekek szempontjából. Egyik petőfis könyvem ajánlott irodalom az iskolákban. Talán érdemes volt kutatgatni és azt leírni, mert egyszer visszajelzésként az interneten egy ilyenre akadtam: „Imádom ezt a tankönyvet!”

Valószínűleg egy diák szavai dicsérték főorvosnő könyvét, aki úgy fogalmazott: ez az egy mondat felért számára egy Kossuth-díjjal. Ha csupán ezt az egy tanulót segítette írása a tanulmányaiban, már megérte „firkálgatnia”.

Azt mondja, van épp elég baja, ennek ellenére a jóisten nem engedi, hogy meghaljon. Valami dolga csak lehet még itt. Talán az, hogy úelfogadható módon üzenjen idős társainak, mégpedig írásai által. Tapasztalatai és gondolatai leírásával szeretné másoknak átadni azt, amire készülni kell egy szépkorú, beteg, kiszolgáltatott embernek az élete végéhez közeledvén. Kórházi tartózkodásai során szerzett kellemetlen ápolási tapasztalatairól már jó néhány írásában beszámolt és a gyűjteményt folytatja.

Az volt a gyakorlatvezetőm, aki Karikó Katikát is eltávolíttatta Szegedről, viszont örülök, hogy Katika kapta a Nobel-díjat és nem ő. Az olyan embereknek érdemes élnie, mint Katika, aki nem hagyja abba a dolgát, hanem azért is csinálja tovább. Én is azt vallom, hogy igenis, csinálni kell! Néha már nincs semmi kedvem semmihez, de magamra parancsolok és írok.

Legvégül pedig elárulja, hogy Nagy Sándor Jánosnak hívják a szobrászművészt, aki a Debreceni Református Kollégium falán lévő – Arany-, Kölcsey-, Csokonai- – domborműveket készítette. Amit most már mi is megtanultunk egy erős akaratú, nagy tudású, sokoldalú asszonytól, aki sok szép dolgot tett le az asztalra, mind az orvoslás, mind a helytörténeti és életrajzi kutatások, nem utolsósorban pedig az írás terén.

A továbbiakhoz sok erőt, türelmet és jó egészséget kívánunk!

Az 1954-es diplomaosztó kép forrása:  https://holnapmagazin.hu/cikkek/83301/