Beszámoló a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Szervezet elmúlt négy évéről

2023-11-08 12:36:00 FORRÁS: Orvosok Lapja

Szerző: dr. Csilek András elnök, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Szervezet

Orvosok lapja - TESZünk egy kört

Örömmel számolok be, hogy a 2023. évi kamarai választások folyamatában területi szervezetünk választókerületeiben – július 10. és 23. között – megválasztásra kerültek a választókerület elnökei, területi és országos küldöttek.

TESZ-ünk mind a hét választókerületében a választás első fordulója érvényes volt 27–36%-os részvételi arányokkal. 4 választókerületi elnök, 22 területi és 8 országos küldött kezdi meg munkáját az új ciklusban. 2023. szeptember 27-én lezajlott területi szervezetünk választói küldöttgyűlése – a küldöttek majd’ 91%-os részvételével –, amelyen a jelöltek közül bemutatkozás után megválasztásra kerültek az elnökség új tagjai. 


Régi-új elnökként szeretnék bemutatkozni az Orvosok Lapja olvasóinak. 

2004 óta tagja voltam és vagyok az Orvosi Kamarának, abban az időszakban is, amikor nem volt kötelező. 2011-től területi, majd országos küldöttként vállaltam kamarai feladatot.

Már fiatal orvosként a kortársaim példáját látva felfigyeltem arra, hogy a hálapénz rendszere mennyire igazságtalan és milyen személyiségromboló hatású. Első munkahelyemen, az infektológiai osztályon „azt sem tudtuk, hogy mi az a hálapénz”, így nem volt nehéz önmegtartóztatónak lenni. Hamar körvonalazódott bennem, hogy aktívan szeretnék tenni a paraszolvencia ellen, mert ennek csak negatív vetületeit tapasztaltam. Gyorsan rájöttem, hogy a személyes „agitáció” álszent lenne a többi orvosra nézve, hiszen nem tudhatom, hogy én mit tennék, ha olyan szakmában dolgoznék, ahol ez mindennapos, az orvos számára szinte szokásjoggá, a beteg részéről pedig kötelezővé vált gyakorlat. 

2019-ben azt írtam választási bemutatkozásomban: 

„Azt remélem, hogy ha velem tartanak, négy év múlva egy sokkal igazságosabb, az adózatlan, fekete jövedelmektől megtisztított, tisztességesebb bérrendszerben működő megyei orvosi kollektívának leszünk tagjai.” 


Az elmúlt négy évben túléltünk egy Covid-pandémiát, melynek – és az Orvosi Kamara sikeres fellépésének – következtében nagyrészt felszámolódott a hálapénz rendszere, és rendeződtek az orvosi jövedelmek. Sajnos ezzel párhuzamosan nem lett igazságosabb az egészségügy és a B.-A.-Z. megyei betegeknek sem lett jobb az egészségügyi hozzáférése. 

Bár a Covid-járvány sok kamarai programot meghiúsított, megpróbáltuk a hagyományokat és a korábbi vívmányokat tartani. A kamara részben online térbe költözött, kamarai Facebook-csoport alakítottunk. Képviseltettük magunkat az országos és a helyi sajtóban, hiszen számos megkeresést kaptunk a járvány kapcsán. Nem jött rosszul, hogy az egyik megyei elnök infektológus is egyben. A hagyományos programok helyett tagjaink körében elkezdtük támogatni a szakvizsgák megszerzését a vizsgadíjak megfinanszírozásával, a tudományos és rendkívüli szakmai tevékenység pénzügyi támogatásával. Életmű- és Lojalitás díjat alapítottunk, melyet a járvány lecsengésével ünnepélyes keretek között adtuk át. A kamarai székház környezetét is rendeztük a kamarai infrastrukturális célokra biztosított pályázat elnyerése után. Tettünk tagjaink kiégése ellen is, támogattuk a megyei Bálint-csoportok megalakulását, mely második éve zajlik online térben tagjaink aktív részvételével.

Helyi ügyekbe is keményen beleálltunk: a kórházi ügyeleti díjak különbözősége ellen aktívan, valamint sikeresen léptünk fel az önként vállalt túlmunka és a másodállások „kényszerházassága” ellen. Győzelemként könyvelhettük el a megyénkben elszaporodó röhejes viselkedésformák bevezetése elleni rapid reagálást, mely után a bevezetendő intézkedés azonnal elsorvadt. 

Idén tavasszal a kamarai kötelező tagság eltörlésével és az ezzel párhuzamosan futó alapellátási ügyelet felszámolásával két kampányt is fel kellett építenünk. Küzdöttünk a tagok bennmaradásáért földön-vízen-levegőben (szóban-levélben és e-mailben), melynek eredményeképpen a nagy taglétszámú kamarai szervezetek közül az egyik legmagasabb arányt sikerült elérnünk a maradók tekintetében. 

Az alapellátási ügyelet átalakítása úthengerként ment át rajtunk, futottunk az események után, egyeztettünk a tagokkal szervezési, jogi kérdésekben, mire a védelem felállt volna, a kérdés eldőlt, az élet felülírta küzdelmünket. 

Az etikai ügyek elvételével „integethettünk” az etikai bizottságnak, az etikai kódexnek, az etikai kollégiumnak. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy megemlékezzek arról, hogy az elmúlt négy évben jogi tanácsadónk, prof. dr. Barzó Tímea és alelnökünk, dr. Nagy Ferenc főorvos úr munkája kapcsán sikeresen befolyásoltuk az etikai kollégium által „farigcsált” Etikai kódexet. Sok javaslatunk beépítésre került, de az erőfeszítéseink már feleslegessé váltak. Az ETT által megalkotott „új etikai kódexről” is megküldtük nem túl rózsás véleményünket. 


Korábban a MOK országos elnökségének járványügyi kabinetjében tevékenykedtem, az idei nyár végén pedig a kórházi fertőzések visszaszorítása érdekében alakult MOK-munkacsoport aktív tagjaként, mellyel a belügyminiszter felé terjesztettünk be dokumentumot. 


Összegzésként elmondhatom, hogy az elmúlt négy évben sokkal több jót kaptam a kamarától, mint rosszat. Szabadidőm értelmes felhasználásának legélvezetesebb módja volt a kamarai munka. A titkárság munkatársai megteremtették az alapot, hogy az elnöki munkát pénz nélkül is szívesen csináltam, hiszen ezt az egészet az orvostársadalomért végezzük. Folyamatosan beszélni a legkönnyebb, de a kimondott szót cselekvésre átfordítani már egy teljesen más dolog: a hivatalban szolgálattevők munkája nélkül semmi nem valósult volna meg. Legfontosabb tervem, hogy a megyei kamarai tagok arányszámát a mostaniról 90 százalék fölé tornázzam fel. Mind tudjuk, hogy az orvosi szakmában a 90 százaléknak mágikus ereje van, így remélem, hogy a munkámmal nem csupán azt érem majd el, hogy csaknem minden orvos a megyében tag legyen, hanem hogy legalább 90 százalékuk tudjon a kamaráról, elégedett legyen a kamarával, és ha nem is aktívan tesz az orvostársadalomért, de érezze a közösség újbóli megerősödésének összetartó erejét. 

Megtekintések száma: 6286

Kitekintő az ország minden tájára: a területi szervezetek rovata

ESEMÉNYEK