A magyar egészségügy, a betegek és ellátóik valósága képekben

A kihelyezett oklevél szerint 2010-ben egy internetes “Az év kórháza” szavazáson az intézmény orvosi-szakorvosi ellátás kategóriában az I. helyet szerezte meg.

A kép pedig egyfajta jelképként összefoglalja mindazt, amiről az alábbi cikk szólni fog: a személyzet kiteszi a lelkét, de a fal leszakadni készül. 

A valóság persze messze nem ennyire egyszerű.

Február közepén a MOK felhívást tett közzé, melyben képeket, történeteket kértünk a magyar egészségügy valós helyzetének bemutatásához:

“Mint mindnyájan tudjuk, a magyar egészségügy krónikusan alulfinanszírozott: az egy főre jutó állami ráfordítás GDP arányosan kétharmada, reálértéken fele az európai vagy OECD átlagnak, de jelentősen elmarad a környező országok nagy többségétől is.

Ez a hosszú ideje fennálló elhanyagoltság tükröződik mind a lakosság egészségügyi mutatóiban, mind az infrastruktúra állapotában, mind az egészségügyben dolgozók számában és hangulatában, jövőképében.

Történtek persze látványos beruházások, lelkes és elhivatott szakemberek nagy erőfeszítéssel továbbra is működtetnek európai színvonalon gyógyító műhelyeket és iskolákat, de a rendszert egyre inkább csak a kizsigerelt dolgozók hivatástudata és kihasználása tartja működésben. 

Ez a megmaradt működés pedig mind színvonalában, mind körülményeiben rendkívül egyenetlen: egyszerre léteznek frissen felújított centrumok és a XX. század eleje óta alig változott pavilonok, milliós műtéti beavatkozások és a hiányzó rehabilitáció, elégtelen szűrés, késői felismerés miatt eredménytelen, drága terápiák.

A Magyar Orvosi Kamara mindezen visszásságok miatt kezdett “A magyarok egészsége többet érdemel” kampányba (tobbeterdemel.hu), melynek egyik meghatározó állomása volt a 2025. március 8-i, Kossuth téri békés tömegdemonstráció. 

Azt kívántuk és törekszünk azóta is elérni, hogy az egészségügy - mint az ország jövője szempontjából meghatározó ágazat - megkapja neki járó kiemelt figyelmet és anyagi forrásokat. Érdemben, jelentősen emelkedjen a kormányzati ráfordítás, vonzó és megtartó mértékben emelkedjen a szakdolgozók bére, legalább garantáltan értékállóvá váljon az orvosoké, megkezdődjön a nagyon régóta esedékes egészségügyi reform!

A kampány azóta is folyik, megszólalásainkban, a közösségi médiában üzeneteit tovább visszük, így a téma a közbeszédbe, választási programokba bekerült - a kormányra azonban érdemi hatást nem sikerült gyakorolnunk. A 2026-os büdzsé reálértéken többletráfordítást nem tartalmaz, hangzatos ígéreteknél többet nem kaptunk, miközben a betegek növekvő elégedetlenségéért, a várólisták hosszának növekedéséért, a mind gyakoribb botrányokért a felelősséget a kormányzati kommunikáció az orvosokra próbálja hárítani.

…

Emellett pedig célunk megmutatni a magyar egészségügy valóságát, a gyógyítás mindennapi körülményeit, a félelmetes egyenetlenséget, melyben egyszerre létezik hipermodern robotsebészet és leszakadó plafon, és melyben a betegek orosz rulettet játszanak egyre több golyóval: van esélyük gyors és pontos diagnózisra, adekvát és humánus ellátásra is, de egyre gyakrabban bolyonganak elveszve, reménytelenül. ”

A felhívásra rengeteg kép és történet érkezett már eddig is. Legnagyobb részük nem kollégáktól, hanem páciensektől és hozzátartozóiktól - így azt mutatják meg, ők hogyan látják a magyar egészségügy mindennapos valóságát.

Noha tudjuk, hogy léteznek frissen felújított, újonnan épült részlegek és osztályok is, gyakran egy intézményen belül, a lelakott, omladozó épületek közvetlen szomszédaiként, és mi boldogan megmutattuk volna őket, már csak a kontraszt kedvéért is, de ezekről képek - egyelőre - nem érkeztek. 

Ne tagadjuk el ezt sem: a velünk megosztott történetek egy része elmarasztalja az orvosokat, ápolókat is, nemtörödömségről, durvaságról szólnak, arról, hogy olykor az ott dolgozók sem segítenek a rendszer hiányosságainak pótlásában, nem tesznek eleget a szenvedések és szorongások enyhítéséért.

Az közelmúltból ide vágó cikkek és felmérések az egészségügyi dolgozók kiégettségének döbbenetes mértékéről, rossz mentális állapotáról számolnak be. Az a rendszer, melynek hiányosságai miatt hatalmas, hosszabb távon fenntarthatatlan erőfeszítésekkel is lehetetlen igazán hatékonyan dolgozni, gyógyítani, elhasználja dolgozóit. Az egészségügyi személyzeten csapódik le a jogosan elvárt segítséget lassan vagy nem megfelelően kapó betegek és hozzátartozóik frusztráltsága, dühe. Eközben pedig az ő munkakörülményeik semmivel nem jobbak betegeik gyógyulási körülményeinél - a kettő 99%-ban megegyezik. Ha valaki azt feltételezi, a személyzeti mosdó vagy pihenő (ha van ilyen) állapota érdemben jobb a betegellátás tereinél, téved. Mindez persze nem mentség - de talán, részben, magyarázat. 

Mégis, a kapott levelek nagy többsége hálát fejez ki az egészségügyi dolgozók, ápolók, gyógytornászok, orvosok iránt, akik a körülmények dacára megpróbálják a maximumot adni, segíteni, gyógyítani, embernek, kedvesnek maradni:

“Szülőként és gondozóként rendkívül nehéz elfogadni, hogy ilyen körülmények között kell ellátást kapnunk. Nem a dolgozókat szeretném hibáztatni – tapasztalataim szerint ők emberfeletti erőfeszítéssel végzik munkájukat –, hanem szeretném, ha a valóság láthatóvá válna, és érdemi változás történne.”

“Mondtam a feleségemnek, hogy így tudnám elképzelni Orwell 1984-ében az igazság minisztérium épületét. Rettenetesen nyomasztó, ablaktalan folyosók. Visszataszító állapotok a mellékhelyiségekben. Egy részen emelni kellett a babakocsit mert nem volt akadálymentesítve a lépcső, egy kórházban… 

Minden elismerésem az ott dolgozó embereké.”

“Benyomásaim vegyesek voltak. Borzasztó körülmények, sok beteg, akik el se fértek, engem a folyosón ültettek le az infúzióval. A vizsgálatok korrektül zajlottak, szakorvos is viszonylag hamar érkezett. Beteghordó hiányában ő tolt fel a kardiológiai őrzőbe. 8 napig voltam ott, az összes ott dolgozó emberséges, nagyjából laikusként látva szakmailag felkészült volt. “

És akkor vissza a betegek által látott képhez. 

Szerencsés esetben az ember megtalálja az intézményt, ahová bajával tartozik. Oda is ér valahogy. Ezután már csak be kellene jutnia: 



A mozgássérült bejárat lezárva. Mondjuk jogosan:

Sebaj, majd a lépcsőn valahogy. Csak hát:

Végül találunk egy távolabbi bejáratot. (Illusztráció, valójában másik intézményhez tartozik.)

 Követjük hát a hívogató feliratokat a betegfelvétel felé:


Megtaláltuk, sikeresen bejelentkeztünk, már csak várakoznunk kell:

  

A várakozás annak függvényében, időpontra érkeztünk-e, rendelésre vagy SBO-ra, járványidőszakban vagy azon kívül, mekkora területet lát el és kit helyettesít éppen az általunk választott orvos és rendelő, a néhányszor tíz pertől a 12-18 óráig változhat. Ülőhely - olyan, amilyen - vagy van, vagy nincs, bár látható módon például a leszakadt ülés helyén maradt vasrudat előzékenyen megpróbálták ráragasztott kartonpapírral kényelmesebbé tenni. 

De esetünkben tételezzük fel, hogy sikerrel vettük az akadályokat és felvételt nyerünk az intézménybe, most fel kellene jutnunk a kórtermekhez az emeletre:

Oké, ez nem a mi liftünk. Egyik sem. Mondjuk nem is nagyon bizalomgerjesztőek.

De sajnos ezt sem használhatjuk: kizárólag a személyzet, ezt a biztonság kedvéért kiírták 2 méteres, 170 és 140 cm magas egyének szemmagasságában is. 

De mi hősiesen feljutottunk valahogy - lépcső és egy-egy működő lift végül szinte mindenütt akad, legfeljebb várni kell, ahhoz meg már szinte hozzászoktunk.

Most már csak el kell foglalnunk ágyunkat a kijelölt kórteremben.  Ami akár kinézhetne így is: 

Szép - csak sajnos a képen látható kórterem a magyar határtól 20 km-re nyugatra, egy osztrák kisvárosban található. 

Persze léteznek egy- és kétágyas, relatíve modern vagy felújított kórtermek Magyarországon is, csak ezekről - mint fentebb is írtuk - ezúttal nem kaptunk képet.

A másik gond, hogy olykor a felújítások is jelentős kívánnivalót hagynak maguk után. A kapott levél szerint ezek a képek egy frissen felújított gyermekosztályon készültek:








Csak remélni tudjuk, hogy a munkát ebben a formában nem vették át, a hibákat azóta kijavították.

Ami azonban még nagyobb baj, hogy a kórházak alulfinanszírozása, a görgetett kórházi adósságok mellett legtöbbször nemhogy felújításra, de karbantartásra sincs igazán pénz és akarat.

Így egyfelől a minket váró kórterem sokkal valószínűbb, hogy ilyen: 

és ez esetben már szinte szerencsések vagyunk, ez egy kétágyas, normál belmagasságú, várhatóan kifűthető, elsötétíthető szoba. Nyáron valószínűleg meleg van, holmink eltárolására pedig a fejenként egy apró éjjeliszekrény áll rendelkezésre.

A tárolóhelyek hiányát számos levélben kiemelték: “Az infrastruktúra meglehetősen lehangoló állapotban van, bár az én ágyam viszonylag jó álllapotú volt, a szobatársamé nemcsak hogy iszonyatosan nyikorgott, de gödrösre ki volt feküdve. A fejrész valamennyire állítható volt, de nem gombnyomásra, hanem oldalt egy kallantyút kellett felhúznom, majd megemelni a fejrészt. Ezt frissen operált betegként annyira nem volt azért kényelmes naponta többször állítgatni aszerint, hogy éppen gyógytorna jött, szóval vízszintes felület kellett, majd olvasgatáshoz persze megemeltem, hogy kényelmesebb legyen a fekvés. A fürdőszoba kialakítása sajnos teljesen lehetetlenné tette, hogy ott zuhanyozzunk, annyira szűkös volt a zuhanyfülke, pusz betettek egy kis széket is, ami miatt segédeszközzel képtelenség lett volna bemenni. Az egész kórteremben nem volt egy polc, kaptunk egy kb. 20 centi széles (?) szekrényt, egy vállfával, hogy oda pakoljunk be háromheti cuccot... Na meg egy éjjeliszekrény is volt, olyan állapotban, hogy inkább hagyjuk. És persze vizit előtt állandóan reklamáltak, hogy tegyünk rendet - könyörgök, hogyan, amikor nem tudtam hova pakolni a holmimat??? Hűtőszekrény jó messze, egy fűtetlen helyen volt, ismétlem: frissen operálva, járókerettel vagy két mankóval botladozva kellett volna oda kihordani a hűtést igénylő élelmiszereket... Talán a harmadik kezemmel? Szórakozási lehetőség: esténként a nővérpult mellett lehetett kizárólag a Duna tévét nézni, 2-3 órán keresztül, egy beltéri antennával, amit vagy fél óráig kellett kézzel tekergetni, hogy bejöjjön az adás. Természetesen nemcsak kábeltévé, de wifi sem volt az épületben. Összesen két konnektor volt a szobában, az egyik az én ágyam fejrészénél, a másik a szemközti falon, úgy 2 méteres magasságban (értelmezhetetlenül...)”.

Ha mégis van tárolóhely, az gyakran ilyen: 

Itt például a kisszék nem ülésre szolgál, hanem a düledező ágyat támasztja. 

Ha pedig kevésbé vagyunk szerencsések, fentihez hasonló ágyunk egy hat-nyolc-tízágyas, nagy belmagasságú, télen kifűthetetlen, nyáron kihűthetetlen teremben lesz, egy hozzá tartozó vizesblokkal. 

Ha pedig szülőként szeretnénk kórházban fekvő  gyermekünk mellett maradni éjszakára is, akkor üldögélhetünk, vagy esetleg kaphatunk egy ilyen matracot:

A karbantartás, festés, kellő műszaki háttértámogatás hiányában pedig kórházszerte az alábbi képekkel szembesülhetünk: 

  
Éjjel szebb és szürreálisabb:

Amíg csak a vakolat pereg, festés hiányzik a falról, radiátorról, nyílászárókról, a lámpák burái, a falról csempék hiányoznak, az esztétikai hiba, igénytelenség, a funkciót kevésbé befolyásolja - bár például a hiányos csempeburkolat, repedezett padló, linóleum tisztítása, fertőtlenítése sokkal nehezebb, akár lehetetlen lehet. 

Ami viszont a penészes falak, plafon egészségügyi vonatkozásait illeti:

“A penészes fal nem csupán esztétikai probléma, hanem komoly egészségügyi kockázatot jelent, mivel a levegőbe kerülő spórák és toxinok folyamatos irritációt okoznak.

Leggyakoribb egészségügyi hatások:

• Légúti panaszok: Krónikus köhögés, tüsszögés, orrfolyás és torokkaparás.

• Allergiás reakciók: Szemirritáció (bevérzés, viszketés), bőrkiütések és tüsszögési rohamok.

• Asztma súlyosbodása: A penész spórái asztmás rohamokat válthatnak ki, vagy akár az asztma kialakulásához is vezethetnek, különösen gyermekeknél.

• Súlyos fertőzések: Gyenge immunrendszer esetén a gomba megtelepedhet a szervezetben (pl. aspergillosis a tüdőben).

• Toxikus hatások: Egyes fajok, mint a fekete penész (Stachybotrys chartarum), mikotoxinokat termelnek, amelyek hosszú távon károsíthatják az immunrendszert, a májat és a veséket.

• Mentális egészség: A tartós penészexpozíció növelheti a stressz, a szorongás és a depresszió kockázatát. 

Kik a legveszélyeztetettebbek? A gyermekek, az idősek, az allergiások és a legyengült immunrendszerű betegek."

Márpedig ez itt nem “zsírra szállt por: 

A régi épületekben, légkondicionálás és rendszeres festés, karbantartás hiányában a falak, plafon penészedése sajnos kifejezetten gyakori. Márpedig a “az idősek, az allergiások és a legyengült immunrendszerű betegek” előfordulására kórházakban és rendelőkben azért lehet számítani. 

A probléma a vizes-blokkokban kifejezetten jellemző, de ezek más szempontból is rendszeresen felbukkantak a levelekben és képek között is. 

A legegyszerűbb akadály, amelybe egészségügyi intézményben mosdót keresve beleütközhetünk, ha nincs, nem működik: “Hiába vittem wc papírt, kézmosót, a WC lezárva.  Egy ideig keresgéltem azt a bizonyost, végül megkérdeztem. Az épület másik oldalán a büfé mögött egy jelöletlen ajtó mögött találtam rá a női wc-re. Nem tudtam, hogy a büfékben sem követelmény a wc papír, kéztörlő, kézmosó. Elindultam kézfertőtlenitőt keresni, de nagy meglepetésemre, az sem működik.”

Szerencsésebb esetben találunk, illetve tartozik kórtermünkhöz, a minket ápoló osztályhoz. Csak hát....


Első ránézésre szinte rendben. Mondjuk a csap nyitó karja a kissé csorba tükör alatti polcon hever, szappan, fertőtlenítő nincs.



Szinte tökéletes. Papír az nincs. Kefe van.

Van papír és kefe is. Valami mégis mintha hiányozna.



Deszka van, a papír nem egyértelmű, de tessék mondani, mi az a WC alján?


Ajvé.


Ez sem sokkal bizalomgerjesztőbb.


Ez sem.


Itt a plafon egy része hiányzik.

Pedig tényleg nem lehetetlen, a határ osztrák oldalán ilyen a fenti, kétágyas kórteremhez tartozó vizesblokk: 

Valahogy nálunk ez a legjellemzőbb az egész rendszerre: a “TMK - tervezett, megelőző karbantartás” egyszerűen nincs betervezve az egyszerűbb használati eszközökre, infrastruktúrára. A tárgyaknak nincs “szavatossága”, tervezett használati ideje: addig maradnak használatban, amíg működnek, vagy minimális eszközparkkal és anyagi ráfordítással még úgy-ahogy működőképessé tehetők. A törött csempe, a leesett lámpabúra, a megrepedt tükör úgy marad, pótlásukra nincs pénz és akarat, az esztétika nem érdekes, kizárólag a minimalista funkcionalitás. E tárgyban tervezünk - és ehhez képeket kérünk szépen - még legalább két rovatot. Az egyiket arra a széleskörű vélekedésre alapozzuk, mely szerint a magyar egészségügyet a dolgozókon kívül a ragtapasz tartja össze. Például: 

A másik a “Vasarely” címet kapta, itt olyan kreatív, különböző méretekből és színekből összeállított, vagy hiányosságaikban szép mintát kiadó kórházi burkolatokat szeretnénk megmutatni, melyek méltó módon megidézik a mestert: 

Végül egy hasonló összeállításból nem maradhat ki a kórházi koszt sem. Erről már számos cikk szólt, rengeteg internetes mém is született, de mert a téma nem évült el, és mi is számos képet kaptunk, álljon itt ezekből is egy összeállítás. Kezdetnek: 

“Mellékletben csatolom annak a vegetáriánus "reggelinek" a fényképét, amit 20 óra aktív vajúdás, majd esti szülés után kaptam másnap…. A következő napi reggeli fényképét is csatolom, ha esetleg azt gondolnánk, hogy egyszeri esetről van szó. 17 órakor szültem, 19 után kerültem az osztályra, vacsorát természetesen már nem kaptam aznap. 

Az ebéd egy marék rizs volt és 2 db krumpliröszti. (igen, rizs krumplival :) ) A vacsora egy ugyanilyen kenyér szelet és 150g kefír. 

Ui.: Olvastam, hogy Takács Államtitkár úr tavaly már elkezdte a kórházi étkeztetés reformját, de azért megjegyezném, hogy azóta 2025.11.27-én ismét életet adtam egy babának és az étel csupán +1 db zsemlével volt kiadósabb egy másik kórházban. Itt azután még ebédet sem kaptam, mert az "aznap távozóknak nem jár ebéd" (délután 16 órakor hagyhattam el a kórházat)

(Az ebéd gluten-, tej-, tojás mentes, de hogy mi akart lenni, az rejtély maradt, mert nem ettem meg…)  Itt az ideje a változásnak!”

De a helyzet azért nem teljesen reménytelen, az egyenetlenség jegyében írt valaki ilyet is: 

“Ami viszont abszolút pozitív tapasztalat, hogy az étel bőséges és finom volt, annyit adtak, hogy én a felét sem tudtam soha megenni. Az ápolók és a gyógytornászok, valamint egyéb segítő szakemberek pedig többségükben kedvesek és segítőkészek voltak.”

Legyen most ez a zárszó.

A cikkben szereplő képek működő kórházakban és rendelőkben készültek valamikor az elmúlt két év során. Így előfordulhat - pontosabban reméljük, hogy így van - , hogy némelyik helyszín a kép elkészülte óta megváltozott, felújították, kijavították, de ez az összképen sajnos nem változtat.

Továbbra is várjuk kollégáink és betegeink leveleit, képeit a mai magyar egészségügy valóságát megmutatandó, különösen az alábbi témakörökben:

• “ragtapasz tartja össze”: kreatív, buhera megoldások a tárgyak valahogy működésben tartására
• “Vasarely nyomán”: hiányos, eltérő elemekkel pótolt, toldozott-foldozott burkolatok
• és “kontraszt”: vadonatúj vagy felújított osztályok, részlegek, műtők és ezek ellentétei akár egy intézményen belül, olykor egymástól néhány méterre.

Az eddigi képeket, történeteket köszönjük, részünkről tovább küzdünk egy modern, fenntartható, transzparens, egyenlő gyógyulási esélyeket és egyenletesen magas színvonalat biztosító magyar egészségügyért!