Alapok

Az egyik  legrégebbi, leginkább tradicionális orvosi szakma a háziorvosoké. Valaha egyetlen orvos látott el egy kisebb várost, több falut. Őt hívták minden bajhoz, a bába mellett sokszor jelen volt nemzedékek születésénél, végigkísért életeket, gyógyított és segített amíg tudott, kísért és fájdalmat enyhített, amikor már nem.

Később aztán az orvosok specializálódtak, a szakterületek száma nőtt. Az otthonszülések száma csökkent, egyre több bajt kezeltek kórházakban és szakrendelőkben. Ezzel együtt a területekhez rendelt orvosok, s velük a személyes kapcsolat és ismeretség hazánkban megmaradtak, legfeljebb a legtöbb területen szétváltak háziorvosokra és házi gyermekorvosokra. Ha csak el nem költözünk (néha még akkor is ragaszkodunk egymáshoz) utóbbiak kísérik gyermekeinket az újszülöttkori első vizittől nagykorúvá válásukig, tőlük kapják az oltásokat, ők írják fel fertőzés esetén az antibiotikumot, ha szükséges - és ők beszélnek le róla, ha nem. Előbbiek pedig továbbra is ismerik és kezelik bajainkat, az általunk szedett gyógyszerek listáját sokszor jobban tudva nálunk, ők szervezik szűréseinket és kivizsgálásainkat, segítenek eligazodni az egészségügy útvesztőiben.

Valaha az egy szem doktor néni vagy bácsi éjjel nappal hívható volt, kikelt az ágyából is ha baj volt és érte szalajtottak. A modern időkben azonban mindez már részben teljesíthetetlenné, részben okafogyottá vált, az egészségügyi rendszer differenciálódott, a nagyobb bajokhoz a mentők érkeznek, a háziorvosoktól így már nem elvárható, hogy évi 365 és negyed napot, napi 24 órában telefonon és személyesen rendelkezésre álljanak. 

Ugyanakkor alapellátási ügyeletekre szükség volt, így a 90-es években az adott területen dolgozó háziorvosok részben önállóan, részben az ügyeletért felelős önkormányzatok szervezésében csapatokba szerveződtek és elosztották egymás közt a napokat, lehetővé téve így a szabadságokat, betegség esetén a helyettesítést, de akár az idősebbek kiváltását is.

Ahogyan az ügyeleteknek működnie  kellene

Ideális esetben fent leírt módon az adott területhez tartozó háziorvosokból összeálló csapat látná el ma is az ott élő lakosság alapellátási ügyeletét. Közülük a saját betegeiket ismernék is, a többiről (az EESZT kiteljesedéséig is) rendelkezésükre állna a szükséges dokumentáció, de adott esetben egymást ismerve akár információkat is kérhetnek a beteghez tartozó kollégától, ismétlődő problémáknál vagy megvitatásra érdemes eseteknél felhívhatják egymás figyelmét a páciensre. 

Ezen alapellátási ügyelethez lehetne fordulni az olyan problémákkal, melyek elég sürgősek és kellemetlenek ahhoz, hogy ne tudják megvárni a másnapi vagy hétvége esetén a következő hétköznapi saját háziorvosi rendelést, ugyanakkor feltehetőleg nem igényelnek mentőhívást illetve kórházi vizsgálatokat és kezelést. Ezen, egy szem kivonuló orvos (és esetenként sofőr) által, az általuk egy-két táskában hordott műszerek és gyógyszerek segítségével ellátható esetek közé tartoznak - a teljesség igénye nélkül - egy vérnyomáskiugrás okozta fejfájás, egy epe- vagy vesegörcs, ischiász vagy lumbágó, elakadó vizelet. A lista valójában nem hosszú, mert a mezsgye szűk: az enyhébb bajok sokszor akár némi telefonos segítséggel az otthoni “patika” segítségével elláthatóak vagy megvárhatják a következő napot. A pandémia alatt egyébként is jelentős gyakorlatra tettek szert a háziorvosok a telemedicínális ellátások terén a megfelelő informatikai lehetőségek és a kórtörténet elérésének birtokában. A komolyabb panaszok viszont gyakran mentőellátást vagy kórházba szállítást, műszeres vizsgálatokat és segítséget, akár műtétet kívánnak meg. 

Az alapellátási ügyelettel párhuzamosan működik a mentőszolgálat, a különböző szintű eset és rohamkocsik. Ismét az ideális világban őket csak a komolyabb esetekhez, balesethez, akut rosszulléthez vagy jelentős állapotrosszabbodáshoz riasztanák. Ezeken a kocsikon a sürgősségi ellátásban képzett és jártas, összeszokott csapatok, orvosok, mentőtisztek, ápolók és sofőrök dolgoznak. Számos modern műszert és gyógyszert hordoznak, képesek sokféle vizsgálatra és terápiára, melyekkel a beteg állapotát a kórházba érkezésig jó esetben stabilizálni tudják. 

Fentiek mellett a modern egészségügyi ellátás részei még a nagyobb kórházak sürgősségi osztályai. Ezek éjjel-nappal nyitva állva fogadják a betegeket, akár mentővel, akár saját lábukon vagy családjuk által beszállítva érkeznek. Ugyanakkor nem kell és nem is lehet minden létező problémával igénybe venni őket, mert erre nincs kapacitásuk - ez esetben pont azok ellátására nem marad idő és személyzet, akik valóban ide valók. Az ide tartozó esetek azok, melyek valóban sürgős, műszeres kivizsgálást, laborviszgálatokat, ezektől függő terápiát  és feltehetően kórházi felvételt igényelnek. Ideális esetben nem itt csapódnak le a krónikus és lassabban kifejlődő bajok, melyek a hétköznapi szakrendeléseken jelentkezve, a háziorvos által beutalva is elláthatóak - és az alapellátási ügyeletre tartozóak sem. 

Egy ideális világ jól szervezett egészségügyében a megfelelő oktatásban és egészségnevelésben részesült lakosság aránylag pontosan tudja, milyen bajjal hova forduljon, és ha megteszi, ott elegendő számú, jól képzett szakember és az ellátáshoz megfelelő felszerelés áll rendelkezésre minden szinten. A diszpécserek szinte azonnal felkapják a telefont és higgadtan osztályozva adnak tanácsot vagy adják tovább a feladatot az alapellátási ügyeletnek vagy a mentőknek, utóbbi esetben a mentőautó negyed órán belül kiérkezik az országban bárhová, a sürgősségi osztályokon pedig a valóban sürgős esetek a megfelelő triázs (a betegség súllyossága és sürgőssége alapján való beosztás) után azonnal sorra kerülnek, de a többieknek sem kell rengeteget és frusztrálóan várakozniuk.  

Ahogyan az alapellátási ügyeletek működtek

Mivel a háziorvosok és alapellátó gyermekorvosok részben megöregedtek (többen vannak ma 65 év felettiek, mint alattiak), részben elfogytak, így egyre több lett a betöltetlen praxis, ezzel párhuzamosan az ügyeletet adó csapataik is sok helyen mind foghíjasabbá váltak, A folyamatos, mindennapi ügyeleti ellátáshoz egyre több “külsőst” kellett alkalmazni, frissen végzett vagy más szakterületen tevékenykedő orvosokat, akik keresetüket egészítették ki így, ritkábban csak ügyeleti ellátásban tevékenykedőket, illetve legújabban, mióta a törvény ezt lehetővé teszi, már mentőtiszteket is. 

Így viszont az alapellátási ügyelet is olyan lett, mint a magyar egészségügy egésze: rettentően egyenetlen. A szerencsés területeket továbbra is saját, csapatba szerveződött háziorvosaik látták el minimális külső segítséggel. Több helyen jó, összetartó csapatok alakultak ki, tapasztalatcserével, képzésekkel, közös programokkal. Máshol viszont ezen csapatok szétestek, a zömében idős háziorvosok - teljesen jogosan - már nem akartak éjszaka is dolgozni, kivonulni, lépcsőt mászni. Helyettük az illetékes önkormányzatok ügyeleti ellátásra szakosodott cégekkel szerződtek. Ezek között is volt sokféle, volt amelyik jó szakembergárdával dolgozva színvonalas ellátást nyújtott, és voltak, akik beérték bárkivel, csak a létszám meglegyen - ha még így sem volt meg, csaltak. A kép így egyre vegyesebb lett, a nem túl gyakori ellenőrzések is egyre több hibát találtak, sokasodtak a lakossági panaszok. 

Ami történt az erőltetett átalakítás során

Az egészségügy mind feltünőbbé váló rendszerszintű problémáit látva az immár a Belügyminisztérium alá tartozó egészségügyi vezetés több ponton átalakításokba kezdett. Ezen projektek egyik kiemeltje volt az alapellátási ügyeletek átalakítása. A tapasztalatok megszerzése végett itt (kivételesen) még egy pilot-projekt is zajlott, a változtatásokat elsőként Hajdú- Bihar megyében vezették be. Az itteni “siker” nyomán kezdték meg aztán az országos bevezetést, egy vagy két megyénként és havonta előrehaladva, utoljára a fővárost hagyva.

Hogy a kép mégse legyen ennyire rózsás, a pilot-projekt valójában nem felelt meg teljesen a most bevezetendő modellnek, ráadásul eredményeit ezúttal sem tették publikussá. Így, amellett, hogy ott a helyi háziorvosokat nem is alkalmazták, csak áttételes információkból tudhatjuk, hogy a mentők helyi erőforrásai már ott és akkor is elégtelenek voltak a feladatok maradéktalan ellátásához, számos más megyéből és a fővárosból is érkezett segítség a hézagok kipótlására.

További problémák:

• az ügyeleti rendszer átalakításával párhuzamosan a BM és az államtitkárság számos más változtatást is tervezett és bevezetett. Drasztikusan átalakították például az alapellátási finanszírozást, elvették az addigi, kiszámítható fix-díjak jelentős részét, melyekből a praxisok gazdálkodtak. Helyettük - elvileg - a teljesítménytől, gyakorlatban a frissen bevezetett, kipróbálatlan indikátoroktól tették függővé a finanszírozást az alapellátásban. Mindezt úgy, hogy a rendszerbe érdemi új pénz nem érkezett, a terv szerint a jobbik 50%-ot a mindenkori rosszabb rovására gondolták finanszírozni - ha közben mindenki sokat fejlődött, az ellátás jobb lett, akkor is. Mindemellett az indikátorok is számos “gyermekbetegségtől szenvedtek”, a kollégák joggal érezték úgy, hogy azok jelentős része  inkább a betegek hozzáállását, mint az ő teljesítményüket méri. Ékes példa volt az is, amikor egy, a praxisba frissen felvett kisgyermek be nem oltásáért pontlevonás járt,  ha a gyermeket nem lehetett beoltani, mert az oltást már máshol megkapta - akkor is. Mindez kiszámolva pedig a legrosszabbul “teljesítő” praxisok esetén akár 600 000 Ft mínuszt is jelenthetett az eredeti finanszírozáshoz képest, gyakorlatilag ellehetetlenítve a működésüket.
• Ezen elbizonytalanító változásokkal az alapellátók akkor néztek szembe, amikor az éves infláció 20% felett járt, a fűtés és áram, azaz rezsiköltségek pedig az egekbe emelkedtek. Ez utóbbiakat a sokszor szintén nem jó anyagi helyzetű önkormányzatok egyes helyeken kipótolták - máshol nem. 
• Az új ügyeleti rendszerben az elképzelés szerint az alapellátó háziorvosok és gyermekorvosok a Mentőszolgálattal szerződést kötve vesznek részt az ügyeletben hétköznapokon délután 4 és este 10 óra, hétvégén reggel 8 és délután 2 között. Ez a szerződés viszont gyakorlatilag az EszjTv. szerinti alkalmazottságot jelentett és igen egyloldalúra sikerült - egyebek mellett titoktartásra kötelezve az alkalmazottakat jócskán a hippokratészi esküben foglaltakon felül is, valamint olyan kompetenciákat követelt volna meg, amelyekkel a háziorvosok nem rendelkeznek. Ezek leírását szerencsére az utolsó pillanatban sikerült kivetetni a szerződésből, de az oxyológiai jártasságot igénylő eszközkészlet a kivonuló autókon maradt.
• Ugyanekkor tervezte az ÁT bevezetni az indikátor alapú “teljesítmény ösztönzést” a szakellátásban is, melyet azonban itt sem plusz pénz hozzáadásával elérhető jutalmakkal, hanem az alapfizetés akár 20%-os csökkentésével képzeltek el.
• Ezen elképzelésekkel  szemben fogalmazta meg véleményét a Magyar Orvosi Kamara 2022. novemberében és decemberében - amikor a törvény és a hozzá tartozó rendeletek megjelenetek, és ők az elfogadás előtt pár nappal (!)  azokat véleményezésre megkapták.  Ezek a “tárgyalások” azonban gyakorlatilag semmilyen eredményt nem hoztak, ezért a  MOK 2023. február 4-i rendkívüli Országos Küldöttgyűlésén követeléseket fogalmazott meg és nyomásgyakorlás megszervezésébe kezdett. A követelések első pontja szakdolgozók béremelése volt, mivel a MOK az egészségügy teljesítménycsökkenésének legfőbb okát a szakdolgozók hiányában látta (és látja továbbra is).  
• Ezen nyomásgyakorlás részeként felszólították az alapellátókat az új ügyeleti rendszerrel érintett megyékben, hogy ne írják alá az ehhez szükséges szerződéseket. 

Ez a nyomásgyakorlás aztán az első két megyében várakozáson felül jól sikerült. Az alapellátók bizonytalannak és fenyegetettnek látták jövőjüket és finanszírozásukat (itt a megoldást a MOK követeléseitől és az ezekről való tárgyalásoktól várták), visszatetsző volt számukra az eléjük tett szerződés, bizonytalan az ügyeleti órák alatt ellátandó feladat és körülmények, végül és nem utolsósorban pedig többen közülük - főként akik eddig sem tették - egyáltalán nem akartak ügyelni. Akár koruk, akár családi körülményeik miatt, akár egyéb okból (csak). 

Ez viszont igen kellemetlenül érintette az ügyeleti rendszert már mind eszközök, mind humán erőforrás tekintetében januárban “készre jelentő” OMSZ főigazgatót és a projektet prioritásként kezelő államtitkárt. Így a kezdeti, az ügyeletben való részvételt opcionálisnak tartó, megengedő kommunikáció igen gyorsan megváltozott. Az alapellátókat változatos eszközökkel, erősen kétes jogtartalmú rendeletekkel, határozatokkal, valamint  "közigazgatási aktusként" aposztrofált, mind súlyosabb fenyegetésekkel próbálták rávenni az aláírásra és az ügyeletben való részvételre (5 millió forintig terjedő bírságot és munkájuk elvesztését is belengetve). Ezzel párhuzamosan pedig - az új ügyeleti rend bevezetésének halasztása és tárgyalóasztalhoz ülés helyett - egy koncepciós eljárás keretében 24 óra alatt áttoltak a parlamenten egy törvényt, mely a MOK meggyengítését célozva megszüntette a kötelező orvosi kamarai tagságot és elvette az etikai ügyek intézését a kamarától. 

Azóta eltelt közel két hónap. 

A MOK alapvetően inkább megerősödve került ki a konfliktusból, aktív tagjainak nagyon jelentős része, közel 34000 gyógyító nyilatkozott, hogy a kamara tagja kíván maradni.  Jelenleg csend van és óvatos nyitás a kapcsolatfelvétel, az újabb tárgyalások irányában.

Közben - részben a MOK követeléseivel összhangban - megindult az indikátorrendszer bizottsági felülvizsgálata, a kezdetben nagyobb pénzt veszítő praxisok plusz pénzből három hónapig kompenzációt kapnak, és vannak ígéretek a rezsihelyzet rendezésére is. 

Mindezek azonban még jelentős részben csak ígéretek, időleges megoldások. 

Az új ügyeleti rendszer pedig - döcögve - elindult, immár két újabb megyében is. 

Ahogyan most (nem) működnek az ügyeletek

A kezdetekkor, amikor Győr-Moson-Sopron vármegyében az új ügyeleti rendszert az alá nem író háziorvosok hiányában is elindították, az alapellátási ügyeleti ellátás egy jelentős részét a győri megyei kórház vállalta át. Itt más szakvizsgára készülő rezidensekkel pótolták ki a személyzeti hiányt, emellett már ekkor az ország minden tájáról (Debrecenből, Békéscsabáról, Székesfehérvárról és Szegedről is) rendeltek mentőtiszteket az üres posztok feltöltésére,  valamint jelentős többletterhelés hárult a sürgősségi osztályokra is.

Azóta, részben aláírva, részben szerződés nélkül dolgozva a háziorvosok jelentős része már részt vesz az ügyeleti ellátásban. Ők vagy engedtek a noszogatásnak/fenyegetéseknek, vagy a feszültség csökkentését és a betegellátás rövid távú érdekeit szem előtt tartva döntöttek így. Sokan még így is kitartanak a nyomásgyakorlás mellett - mások az a szerződés aláírásával párhuzamosan pertársaságokba tömörülve több megyében is megtámadták az őket kényszerítő, jó eséllyel jogtalan határozatokat. Ezen pertársaságokat a MOK helyi szervezetei segítik és részben szervezik, valamint jogászaik díjait a MOK finanszírozza.

Mindemellett elsősorban a MOK által megbízott jogász és a MOK háziorvosi csoportjának vezetői és képviselői segítségével az eredeti, OMSZ-szal kötendő szerződés is alaposan átdolgozásra került. Most már valóban megjeleníti mindkét szerződő fél érdekeit. A háttértárgyalások eredményeként ezt a szerződést az OMSZ is elfogadta, így most már aki mégis aláírna, jobb feltételekkel teheti ezt. 

Így, miközben a hivatalos kommunikáció szerint az új ügyeleti rendszer a már érintett vármegyékben mindenütt zavartalanul működik, valójában a következő problémákkal néz szembe:

Szélesebb körülmények: noha a háziorvosok OMSZ-szal való szerződése mint írtuk, immár jobb feltételekkel lehetséges, valójában az eredetileg meghirdetett, az alá nem írást kérő nyomásgyakorlás nem vált okafogyottá. Nincs még végleges, kimunkált és kompromisszumos megoldás az indikátorokra, a degresszió új elveire, a finanszírozás rendezésére, csak ígéretek vannak a rezsikompenzáció országos szintű megoldására. A szakellátásban a kormányzat hivatalosan nem mondott le a minusz 20%-os béreltérítés és a szinte korlátlan vezényelhetőség lehetőségeiről. Egyáltalán nem valósult meg az első követelés sem: a szakdolgozók ez évben júliustól megkezdett 18%-os béremelésre kaptak ígéretet - a következő évi emelésre még valódi ígéretet sem. Ez a 2022. januárjában kapott utolsó, 20%-os béremelésükkel együtt azt jelenti, bérük reálértéke az előző és az idei évben is csökken, a növekedés alatta marad az inflációnak. Így fogyásuk, pályaelhagyásuk nem áll meg, sőt. A  nyomásgyakorlást tehát valamilyen formában folytatni és továbbiakat előkészíteni kell, az eredményes tárgyalások és a valódi változások kikényszerítése érdekében!

Problémák, melyek további erőfeszítésekkel jó eséllyel megoldhatóak: 

• sok panasz érkezik az ügyeleti ellátás körülményeire, a lepedővel kettéválasztott vizsgálókra, a mosdók, vizesblokkok állapotára
• rengeteg és redundáns az adminisztráció, külön dokumentum készül az ellátásról a betegnek, az OMSZ-nak, többfelé kell jelenteni
• a használt szoftver számos gyermekbetegségtől szenved, bizonyos feladatokra jelenleg alkalmatlan, a betegek korábbi dokumentumainak elérhetősége esetleges, a receptírás akadozik
• nem teljesen tisztázottak a feladat és kompetenciakörök. Az ügyeletet a délutáni-esti órákban és hétvégén délelőttönként háziorvosok látják el, míg a segítségükként sokszor mentőápolók és kihívás esetén mentősofőrök szolgálnak. Utóbbiak legtöbbször kiválóan képzett szakemberek - csak épp másra, nem háziorvosi ellátásra, így alapvetően más mentalitással rendelkeznek. Ennél nagyobb probléma, hogy az OMSZ a kivonuló ügyeleti autókat telepakolta mentőautókon rendszeresített eszközökkel, műszerekkel és gyógyszerekkel, melyek használatában viszont a háziorvos kollégáknak legtöbbször semmilyen tapasztalata, képzettsége nincsen. Megrémíti őket a lehetőség, hogy egy súlyos, akut kórképbe belefutva az eddigi mentőhívás helyett ezek használatát, intubációt, mellkascsapolást, a külső pacemaker felhelyezését várhatják el tőlük. Többeket ez is visszatart a további feladat vállalástól. 
• Hasonló zavart okoznak a “vegyes” körzetek és feladatok: az elmúlt 30-40 évben kizárólag felnőtt ellátásban dolgozó kollégát megriaszt egy nagybeteg csecsemőhöz való kimenetel gondolata - és viszont, a gyermekgyógyászok ritkán láttak eddig szívinfarktust, tüdőödémát. Mindezen problémák egy része képzésekkel, tapasztalatcserével áthidalható lenne, másutt az egyértelműbb feladatleírás és a kompetenciahatárok kijelölése lehet megoldás. 

Problémák, melyek rövid távon nem látszanak megoldhatónak és az új ügyeleti rendszer országos bevezethetőségét erősen megkérdőjelezik: 

• noha az új rendszerben kevesebb ellátási pont van, mint megelőzően volt, így adott esetben az ellátásért sokat kell utazni, olykor tömegközlekedéssel igen rosszul ellátott területeken is - nos, ennek ellenére a kielégítő ellátáshoz nincs elegendő személyzet. Még meglepőbb módon nem az orvosok, háziorvosok hiányoznak, hanem itt is, mint az egész egészségügyben, elsősorban a szakdolgozók. Mivel nincsenek megfizetve, és a hírek szerint az ügyeleti ellátásért is kevesebb bért kapnak, mint amennyit kezdetekkor ígértek nekik, sorban mondanak fel, maradnak ki az ügyeletekből az ápolók, asszisztensek, már a délutáni-esti órákból is.
• Miközben pedig az éjszakai órákat az OMSZ látja el saját dolgozóival - akikből végképp nincs elég. Nincs elegendő mentőápoló, hogy a délutáni és éjszakai alapellátási ügyeletbe is jusson belőlük. Nincs elegendő mentőtiszt, hogy kipótolják velük a délutáni hézagokat és egész éjszaka rendelkezésre álljanak. Végül nincs elegendő mentősofőr. A hírek szerint előfordult, hogy egy sofőr 24 órás mentőszolgálat után ült át az ügyeleti autóra. Ő vitte volna az orvosokat a címekre - ha azok be mertek volna szállni mellé. A dolog nem csak merőben szabálytalan, veszélyes is betegekre, kollégákra egyaránt. 
• A hiányokat jelenleg az OMSZ (a szabálytalanul sok munka mellett) már megyékből átkért/átvezényelt dolgozókkal pótolja - ahogyan ez már a pilot-projekt alatt is történt. Ez viszont - ha az új rendszer minden megyében és a fővárosban is beindul - nem lesz opció. 
• Mindemellett, noha az éjszakai hívások valóban ritkábbak illetve gyakrabban takarnak súlyosabb betegséget, itt is van gond a kompetenciákkal. A mentőtisztek is kiválóan képzett, agilis szakemberek - egy másfajta feladatra. Az alapellátási ügyelet kisebb, zömében krónikus bajainak ellátása nincs a készségeik között. Nem írnak receptet, nem ismerik a pirulában szedett gyógyszerek jelentős részét - mert nem is kell nekik. Így viszont - biztonsági játékot játszva - a betegek jelentős részét utalják vagy szállítatják be az amúgy is túlterhelt sürgősségi osztályokra. 
• Mindez együtt azzal jár, hogy az összkép alapján egy eddig egyenetlenül, de valahogy működő rendszer erőltetett átalakítása rettenetesen megterhelt két továbbit: a mentőellátást és a sürgősségi osztályok működését. 

Összességében az mondható el, hogy az egészségügy vezetése jogosan kezdett egy egyenetlenül, helyenként igen rosszul működő rendszer, jelen esetben az alapellátási ügyelet átalakításába. Ugyanakkor kapkodva, erőltetve, egyen kaptafára dolgozva, és végül, de messze nem utolsósorban rosszul mérve fel mind a várható ellenállást, mind a rendelkezésre álló erőforrásokat.

Így viszont - a korábban jól működő ügyeleti csapatokat is szétbombázva - jó eséllyel kiöntötte a fürdővízzel együtt a csecsemőt is. Ráadásul a mentőszolgálat dolgozóinak túlterhelése félő, hogy az OMSZ alapfeladatának, a mentésnek a biztonságát is veszélyezteti. A jelenlegi rendszer számos ponton kiigazításra, javításra szorul, de legfőbb hibája, hogy optimális körülmények és maximális jóakarat esetén sem tűnik ebben a formában országosan bevezethetőnek és fenntarthatónak.

Ahogy más területeken, így itt is a lassítást, végiggondolást, a részvevő szakemberek bevonását és a tárgyalások érdemi folytatását javasoljuk egy rugalmasabb, betegbarát, fenntartható rendszer érdekében. 

Ellenkező esetben az itt leírt - és itt még jól végzőző - esetek mind gyakoribbá válnak, mind a betegek, mind az ellátó kollégák kárára. Minapi történet, sok éve alapellátási ügyeletben dolgozó kolléganő tollából: 

“A tegnapi napon ismét ügyeltem folyamatosan dolgoztunk, és mivel csak egy számítógép és egy vizsgáló helyiség van Mosonmagyaróváron a kolléganőmmel megfeleztük az időt és 3 órát én ambuláltam 8-11, 3 órát ő. Ez alatt 40 beteget láttunk el. Rengeteg gyerek volt, sok közülük lázasan órákat várt. 

Az csak hab a tortán, hogy az inzulinos cukorbeteg páciensnek nem tudtam a szakorvosi javaslatát a receptjére rávinni, mert a miniHis nem alkalmas a betegadatok visszakeresésére , így sokszorosába kerül neki az inzulin kiváltása, mert alapesetben ez dobozdíjas készítmény. Szóval a 3 óra hajtás után én lettem a kijárós és negyed 1-kor hívást kaptunk egy eszméletlen beteghez küldtek ki, mert nem volt esetkocsi szabadon. Nem tudtam a betegről semmit, mert a diszpécser csak ennyit közölt és azt, hogy az ápolós mentő van a helyszínen. 

Beülve a kocsiba jött a sokk nekem, hogy az autó óriási sebességgel száguldva a kocsik között, mint egy videojátékban cikázva, a hangjelzés mellett rohantunk a helyszínre. A soför az utolsó kanyarban kisodródva az út melletti zöld területre felhajtva közelítette meg a helyszínt. Halálfélelmem volt. Az idősek otthonába érve egy septikus, kiszáradt beteget találtunk, miután elláttam, felmerült a mentők részéről, hogy intubálom-e a pácienst, de mivel ebben nincs gyakorlatom és a páciens a 100/60 Hgmm vérnyomást és a 97% saturációt tartotta O2 mellett, nem kezdtem semmi olyat amivel még jobban kockáztattam volna az életét és amihez nincs elég kompetenciám.

Ezek után a nagy mentőbe beültem és így vittük be az SBO-ra a pácienst, ahol ismét kellemetlenség fogadott, mert az SBO-n dolgozó aneszteziológus végzettségű kolléga felelősségre vont, hogy miért nem intubálva szállítom a pácienst, ha eszméletlen? Orvos vagyok, nekem kell tudni intubálni, és azt is felhozta, hogy miért nem Győrbe vitettem az pácienst, hiszen neki kevés ágya van és mit fog csinálni egy eszméletlen pácienssel, mivel nincs ITO.

Én elmondtam, hogy a kompetenciámnak megfelelően láttam el a beteget és az utasítás az volt, hogy csak AMI-val és strokkal lehet Győrbe küldeni pácienst. Az ő dolga stabilizálni a beteget és, majd eldönteni, hogy merre tovább vele.

Konklúzió: Az OMSZ arra használ minket, hogy az elégtelen mennyiségű ellátási egységük tényét elfedje. Nem kívántam soha egy villogó, száguldó autóban az életemet kockáztatni. Ha együtt akarnak velünk dolgozni az SBO és a mentő diszpécserek, akkor tudniuk kell biztosan, hogy mi mit tudunk ellátni és mit nem, mi elvárható tőlünk és mi nem. 

Egy idősebb kollégám, lehet, hogy ott kap infarkutst az első ülésen, miközben száguldanak vele. Ezt a kockázatot is vállalni kell?”