Realitás – közszolgálati bizonytalanság

2021-01-23 10:46:00 FORRÁS:

Szerző: Svéd Tamás

Realitás projekt

Alig több, mint egy hónap van hátra március 1-ig. Jelen ismereteink szerint ez a határpont: e napon az eddig érvényben lévő egészségügyi közalkalmazotti szerződések és munkaviszonyok megszűnnek, helyettük – amennyiben a munkavállalók az új szerződéseket aláírják – az új,  egészségügyi szolgálati munkaviszony lép életbe.

Mivel ezen új  munkaviszony egyben az alapbérek jelentős növekedésével is jár, a döntésnek egyszerűnek és egyértelműnek kellene lennie.

Mégsem az.

Egyrészről - noha a 2020. évi C. Törvény 19.9. (3) szakasznak betűjét betartva a leendő munkavállalóknak legkésőbb 30 nappal a szerződés életbe lépését megelőzően meg kellene ismerniük annak minden részletét, s erre már alig néhány nap maradt – mindezidáig rengeteg részlet homályos. Márpedig az ördög jó eséllyel ezen részletekben lakozik majd.

Kissé messzebbről indulva: mivel a közalkalmazotti bértábla az orvosokra vonatkozóan mindezidáig tarthatatlanul alacsony volt, dolgozóik megtartása érdekében számos munkaadó  kénytelen volt megtalálni a módját, hogy az orvosoknak ennél akár jelentősen magasabb, a mostani alapbérhez hasonló vagy akár azt meghaladó jövedelmet biztosítson. Ennek lehetséges eszközei voltak a rezidenseknek biztosított hiányszakma-ösztöndíjak, a bizonyos, nagy terhelésnek kitett szakmák és osztályok – így például a traumatológusok és SBO-k - által kiharcolt pótlékok, de leggyakrabban a magasra emelt ügyeleti és túlóradíjak. A kórházak ezzel motiváltak a megterhelő éjszakai műszakok elvállálására, illetve kevés dolgozó esetén a hiányzók helyetti munkavégzésre, akár havonta 200 feletti munkaóra teljesítésével. Számos egészségügyi munkavállalónál az így kapott ellentételezés akár fizetésük felét tette ki – azaz lényegében kétszeresére emelte azt.

Az elmúlt napokban a különböző intézményvezetőktől a dolgozókhoz érkező levelekből az elég világosan látszik, hogy az eddigi munkahelyi pótlékok, hosszas harcokkal, szervezéssel, akár nyomásgyakorlással elért különalkuk 2021 január elsejétől visszavonásra kerülnek

Ez egyrészről érthető, hiszen az alapbér megemelésével részben okafogyottá váltak. Másrészről viszont – pusztán az alapbér egyforma megemelése által – a különböző munkahelyek közötti, olykor igen jelentős terhelés és felelősségbeli különbségek nem tűntek el, az eddigi hiányszakmák nem töltődtek fel egyik napról a másikra új, lelkes dolgozókkal. 

Hogy a példánál maradjunk, a szakma szeretetének és szépségének hangoztatásán felül is motiválni kellene valahogy egy tapasztalt ortopéd-traumatológust, hogy továbbra is az összetört baleseti sérültek véres-stresszes éjszakai ellátását válassza mondjuk a jóval nyugalmasabb, nappal 8 órában végezhető ortopédiai szakrendelés helyett. 

Ügyeletek, túlórák és díjazásuk. Ennek egyik eszköze lehet továbbra is az ügyeleti és túlóradíjak közötti különbség. Ezek meghatározását az új törvény lényegében a most létrehozott új pozíció, az OKFŐ kezébe adta – ő azonban mindezidáig semmilyen módon nem nyilatkozott a kérdésről. Márpedig a feladat összetett és nagy jelentőségű. Komoly súlyozást, összevetéseket, valamint a munkáltatókkal, munkavállalókkal és képviseleti szerveikkel való alkufolyamatot igényelne – mely legjobb tudomásunk szerint el sem kezdődött. Ha az ügyleti és túlóradíjakat nem sikerül jól meghatározni, az egyes dolgozóknál akár az eddigi közalkalmazotti jövedelmük csökkenését is eredményezheti, de mindenképpen a nagy ügyeleti és stresszterheléssel járó munkakörök további elhagyására motivál majd, akár ellehetetlenítve kórházak, intézetek működését. 

Plusz 20%. A törvény magában foglalja a bértáblától pozitív irányba 20%-kal való eltérés lehetőségét munkáltatói döntés alapján. Így elvileg ez is lehetőséget teremt a munkahelyek és dolgozók közötti differenciálásra. 

A probléma az, hogy az odaítélés szempontjait a törvény nem határozza meg, azok igen szubjektívek lehetnek, de leginkább, hogy az eddigi kérdéseinkre kapott válaszok alapján a törvényalkotó túl sok különbséget kíván ezzel a 20%-os többletlehetőséggel lefedni. A teljesség igénye nélkül:

  • Ha valaki egészen kiválóan dolgozik, plusz feladatokat vállal, részt vesz a helyi protokollok megalkotásában, az ifjabbak képzésében – innen jutalmazható.
  • Ha valaki olyan munkakörben teljesít, melyben aktívan használja sok munkával megszerzett második vagy harmadik szakvizsgáját is – innen dotálható. 
  • Ha valaki éveket töltött egy – bizonyos vezetői munkakörökben máig feltételt jelentő – PhD fokozat megszerzésével – munkáltatói döntés alapján innen remélhet magasabb anyagi megbecsülést.  (Későbbiekben még lesz róla szó, de azzal kapcsolatban is felmerült kérdés, a PhD megszerzésére fordított évek egyáltalán beleszámítanak-e az egészségügyi munkaviszonyba az alapbér meghatározásakor. Amennyiben nem, az új rendszer voltaképpen demotivál a tudományos fokozat megszerzésére, illetve kevesebb fizetéssel bünteti azokat, akik 3-5 évig az orvostudományt kutatták.)
  • Ha valaki részlegvezetést, egyéb plusz feladatot vállal, vagy „csak” hatalmas stressznek, terhelésnek kitett munkakörben teljesít – ugyanezt a 20%-ot kaphatja.

Mindezt egybevetve egy két szakvizsgás, Phd fokozattal rendelkező, tapasztalt szakorvos igen nehezen lesz motiválható mondjuk karácsonykor az SBO-n való műszakvezetői pozíció elvállalására. 

Szabadságok. A további, egyelőre homályban maradt pontok közé tartozik a szabadságok kérdése: a törvény bizonyos értelmezése szerint a új szerződés szerinti munkavállóknak évente maximálisan 21 nap, azaz az eddigi, különféle pótszabadságok által megnövelt mennyiségnél – valamint minden más közalkalmazottnál – jóval kevesebb. A dolog érthetetlen – és cseppet sem vonzó. 

Másod- és harmadállások. A korábban említett különalkuk és ügyeleti díjak – valamint esetenként a hálapénz – mellett sokan ezekre építették egzisztenciájukat. Különösen a szakdolgozók körében alig akadt olyan, aki a megalázó bérezés mellett ne vállalt volna további feladatokat családja eltartásához, da valamilyen plusz munkavégzés, vállalkozói tevékenység az orvosok igen nagy részére is jellemző volt. A szakdolgozók mostani, lassan 70%-kal megemelt bére még mindig kevés lesz egy többgyerekes család fenntartásához, pláne prosperálásához, de az orvosok egy része is szívesen folytatná bejáratott, felépített magánrendelését, másodállását. Ez – noha nem tilos – március elsejétől engedélyköteles lesz, az engedélyezés feltételei pedig mindmáig nem tisztázottak. Különösen érdekes amúgy, hogy a törvény szerint - kevés kivételtől eltekintve - minden egyéb jövedelemszerző tevékenység engedélyköteles, így a munkáltató elvileg a nyaraló kiadását vagy a családi virágbolt üzemeltetésében való részvételt is megtilthatja. 

A bérszámítás alapját képező munkaévek számítása. Noha a törvény e téren elsőre egyértelműnek tűnik, több helyről érkező visszajelzések alapján a beszámítandó évek számolását különböző munkahelyeken különbözőképpen végzik. Mint említettük, nem világos a PhD szerzéssel töltött évek sorsa, hasonlóképpen a GYED és GYES időszaka sem. Bizonyos munkahelyeken a korábbi 6 órás állásokban töltött éveket csak háromnegyed évnek kívánják beszámolni – ami igen sajátos lenne, hisz egyebek között az is kellene következzen belőle, hogy aki főállása mellett félállásban mentőzött kezdő orvos korában, annál ezen évek másfélszeresen kerülnek beszámításra. A számítás alapja a bértábla jelen szerkezete mellett nagy jelentőségű lesz – de az sem világos, a munkáltató és munkavállaló közötti egyet nem értés esetén hova lehet fordulni, kinél lehet fellebbezni. 

Kollektív jogok. Jelentősen egyszerűsítené a helyzetet, ha a fenti vitás kérdésekben a munkavállalók egyénenként vagy közösen a szakszervezetekhez fordulhatnának segítségért. Ezt azonban az új munkaviszony lényegében lehetetlenné teszi. 

Végkielégítés. Hasonlóan a szerzett jogok csorbulását jelenti a korábbi, közalkalmazotti szerződések által meghatározott összegeknél jelentősen kisebb végkielégítések kifizetése a munkaviszony megszűnése esetén – különösen, hogy a törvény szerint ez már a mostani, alá nem írással munkájukat elvesztőket is érinti.

Mindezek együtt nagyon sokakat elbizonytalanítanak – a bizonytalanság pedig hatalmas frusztrációt szül, mindezt egy, az egészségügyet nagyon megterhelő pándémia alatt. 

A fenti, homályos információk miatt nem tudnak saját sorsukról felelősen dönteni az eddig munkájukat a közellátásban, de közalkalmazotti helyett személyes közreműködői szerződéssel végzők sem. Nem világos, utóbbiak milyen szempontok alapján és kinek az engedélyével lehetnek ezután meghosszabbítva, de leginkább nem tudják megítélni, az esetleges aláírás, az új munkaviszony felvétele milyen előnyökkel és hátrányokkal járna számukra. 

Hasonlóan bizonytalan mindmáig a nyugdíj mellett munkát vállaló, igen nagy számú orvos helyzete.

Noha egyértelműen nem tartoznak e törvény hatálya alá, a közellátásban dolgozó orvosokként a béremelésből részesülnie kell az alapellátásban dolgozóknak, háziorvosoknak, alapellátó gyermekorvosoknak is. Béremelésük fedezetére a költségvetésben elkülönítettek egy bizonyos összeget, a kiosztás módja, feltételei azonban mindmáig nem tisztázottak.

A legnagyobb bizonytalanság pedig az évi hatmillió közfinanszírozott kezelést végző, a közfinanszírozott ellátásban dolgozó alapellátó fogorvosok további sorsát övezi. 

Mindehhez a napokban új bizonytalansági tényezőként adódott hozzá az egyetemi klinikák helyzetének alakulása. Úgy tűnik, felsőbb sugallatra az orvoskart működtető egyetemek is alapítványi fenntartásúvá válhatnak. Nem tudni, hogy a várhatóan bekövetkező fenntartóváltás, azaz az alapítványi működésre való áttérés hogyan érinti az egyetemi klinikák dolgozóinak jogviszonyát. A 2002. évi C törvény (Eszjtv) 1. §-a értelmében az új jogviszony az állami és önkormányzati fenntartású egészségügyi szolgáltatók dolgozóira vonatkozik, így az immáron alapítványi fenntartású egyetemi intézményekre (klinikákra) nem vonatkozna. Ezt pedig fontos lenne tisztázni, mert ez esetben az Eszjtv által meghatározott bér sem lenne garantált a klinikai központokban dolgozók számára. Szintén problémás lehet, hogy a 524/2020. (XI. 25.) Korm. rendelet értelmében a vidéki egyetemek klinikai központjai területvezetői szerepet kapnak az új intézményirányítási struktúrában. Ennek a szerepnek a hatékony betöltése pedig nehezen képzelhető el egy, az Eszjtv hatálya alá nem tartozó intézményen keresztül.

Hasonlóképpen tisztázatlan az egyetemi klinikai központok sorsa, további hovatartozása is.  A MOK az élettudományok és az egészségipar fejlődése, a minőségi oktatás fenntartása és megerősítése érdekében az egyetemi klinikák egyetemhez való tartozását javasolta, hiszen ez a záloga az oktatás, a kutatás, és a gyógyítás egységének. Hogy ez megmarad-e, még nem lehet tudni: e tekintetben egymással ellentétes nyilatkozatok hangzottak el Gulyás Gergely és Kásler Miklós miniszterektől.

A Magyar Orvosi Kamara az elmúlt hónapokban a bizonytalanság csökkentése, a tisztánlátás elősegítése érdekében több  alkalommal összegyűjtötte tagjai kérdéseit és elküldte azokat az illetékeseknek, minisztereknek, államtitkároknak. Utoljára a területi szervezetek által összegyűjtött, a legtöbbeket érintő kérdéseket a napokban küldtük el az OKFÖ-nek:  
https://mok.hu/public/media/source/Transzparencia/Allasfoglalasok/Jenei_Zolt%C3%A1n_Eszjtv_k%C3%A9rd%C3%A9sek.pdf

Ha mindezen kérdésekre nem születik megnyugtató válasz záros határidőn – lényegében néhány napon – belül, úgy a COVID pándémia miatt tovább terhelt és tépázott egészségügyi dolgozók bizonytalan helyzete fennmarad, frusztrációjuk fokozódik, s közülük mind többen keresik majd várhatóan az alternatív, a magánellátásba vagy a járvány után külföldre vezető utakat. Emiatt pedig az a hatalmas munka, mely a COVID utáni időkben az egészségügy újjáépítése és új alapokra helyezése, reformja során mindnyájunkra vár – meghaladhatja megmaradt erőnket és lelkesedésünket. 

Megtekintések száma: 34615
ESEMÉNYEK